Vallási megoszlás

Ciprus összlakosságának mintegy 78 %-a görög-ortodox keresztény, míg 18 % muszlim vallású. A vallási határok azonban a belső határ mentén élesen elválnak egymástól, az északi rész szinte teljesen mohamedán, míg a déli részen szinte kizárólag keresztények élnek.

 

Történelem

 

I.e. 7000-tõl 3900-ig

A Cipruson feltárt legrégebbi település ebbõl a korból származik, amely a sziget északi és déli partján fejlõdött ki. Eleinte kizárólag kõedényeket használtak, majd i.e 5000-tõl megjelentek a kerámiaedények is.

I.e. 3900-tól 2500-ig

Átmeneti periódus a kõkorszak és a bronzkor között. A legtöbb c. település maradványait Ciprus nyugati felén tárták fel. A leletek a termékenységi kultusz meglétére utalnak. A rezet már ismerték ebben az idõben, de csak kismértékben használták.

I.e. 2500-tól 1050-ig

A rezet ekkor már széleskörben használták, ez lendületet adott Ciprus fejlõdésének. Kereskedelmi kapcsolatok alakultak ki a Közel-kelettel, Egyiptommal, és az Égei tenger vidékével, ahol Ciprus neve Alasia volt. I.e. 1400-ban a mükéniai kereskedõk érkeztek a szigetre. A XII. és XI. század során akhájok érkeztek több hullámban, betelepedtek a szigetre, meghonosítva a görög nyelvet, vallást és szokásokat. fokozatosan ellenõrzésük alá vonták a szigetet és megalapították az elsõ városállamokat: Pafost, Salamist, Kitiont és Kouriont. A sziget hellénizációja elmélyült.

I.e. 1050-tõl 750-ig

Ebben az idõszakban Ciprus görög sziget, tíz városállammal. Virágzik az Aphrodite kultusz az istennõ szülõhelyén. A föníciaiak letelepednek Kitonban. Az idõszámításunk elõti VIII. évszázad a jólét, a virágzás és fellendülés idõszaka volt Cipruson.

I.e. 750-tõl 325-ig

A prosperitás idõszaka folytatódik, de a szigetet többször is meghódították: a ciprusi városállamok Asszíria, majd Egyiptom, késõbb Perzsia adófizetõi lesznek. Salamis királya, Evagoras (i.e. 411 - 374) egyesíti Ciprust és ezzel a görög világ egyik vezetõ politikai és kulturális központjává teszi.

I.e. 333-tól 325-ig

A városállamok üdvözlik Makedón Nagy Sándort, Ciprus pedig az õ birodalmának részévé válik.

I.e. 325-tõl 58-ig

Miközben Nagy Sándor hadvezérei a sikerekért versengenek, Ciprus az egyiptomi Ptolemaioszok kezére kerül és ettõl kezdve az alexandriai görög világhoz tartozik. A Ptolemaioszok eltörlik a városállamokat és egyesítik Ciprust. A fõváros Pafos lesz.

I.e. 58-tól Krisztus után 330-ig

Ciprus a Római birodalom uralma alá kerül. Szent Pál és Barnabás hittérítõk hatására Sergius Paulus (gyarmati) kormányzó megkeresztelkedik és Ciprus az elsõ olyan tartomány lesz, amelynek keresztény a vezetõje. Földrengések pusztítanak az i.e. elsõ és az azt követõ évszazadban is, majd a városokat újjáépítik. 313-ban a Milánói rendelet szabadságot biztosít a keresztényeknek - garantálja a keresztények szabadságát és 325-ben a ciprusi püspök belép a Niceai-i tanácsba.

330-tól 1191-ig

A Római Birodalom kettéválása után Ciprus a Kelet-Római Birodalomhoz tartozik, amelynek fõvárosa Konstantinápoly. A kereszténység hivatalos vallássá válik. Heléna császárnõ meglátogatja Ciprust és megalapítja a Stavrouny kolostort. Újabb földrengések pusztítják el a nagyobb településeket. Új városok születnek, Constancia lesz a fõváros és nagy templomokat építenek i.sz. a IV. és V. században. 488-ban, miután megtalálták Szent Barnabás sírját, Zeno császár teljes autonómiát ad a ciprusi egyháznak és a Püspököt felruházza a királyi jogar õrzésének és bíborszínû palást viselésének kiváltságával. 647-ben Muawiya vezetésével az arabok megtámadják a szigetet. Ciprus három évszázadon át az arabok és a kalózok folyamatos támadásaitól szenved egészen 965-ig, amikor Nicephoros Phocas uralkodó elûzi az arabokat Kis-Ázsiából és Ciprusról is.

1191-tõl 1192-ig

Isaac Comnenus, aki Ciprus uralkodójává kiáltotta ki magát, sértõ módon bánt egy hajótörés túlélõivel, melyben a harmadik kereszteshadjáratra tartó Oroszlánszívû Richárd hajói is szerencsétlenül jártak. Richárd bosszúbol megdönti Isaac hatalmát. Limaszolban elveszi Navarrai Berengáriát, ahol õt Anglia Királynõjévé koronázzák, ezzel Richárd hatalmába keríti Ciprust. Egy évvelkésõbb 100.000 dínárért eladja a szigetet a Templomos Lovagoknak, akik ugyanezért az árért továbbadják a frank Guy de Lusignan-nak, Jeruzsálem trónjától megfosztott királyának.

1192-tõl 1489-ig

Ciprus ekkor feudális rendszerû és a katolikus hit hivatalosan elfoglalja a görög ortodox vallás helyét, amely kemény elnyomás közepette próbál megmaradni. Ammochostos a közel-kelet egyik leggazdagabb városa. Ebben az idõszakban kezdik Lefkosiát, Ammochosotst, illetve Lemessost Nicosiaként, Famagustaként, illetve Liamssolként emlegetni. A Luszitán dinasztia kora akkor ér véget, amikor Cornako Katalin kiránynõ 1489-ben átengedi Ciprust Velencének.

1489-tõl 1571-ig

A velenciek Ciprust a törökök elleni utolsó bástyaként tartották számon a Kelet-Mediterrán térségben. Leromboltak számos épületet Lefcosiában annak érdekében, hogy a várost a várfalak közé szorítsák. Ammochostost erõs falakkal vették körül, ami abban az idõben a katonai építészet remekmûvének számított.

1571-tõl 1878-ig

1571-ben a törökök 60 000 embert számláló flottája végül meghódította Ciprust.  Az Ottomán birondalomba történõ beolvasztás során a Római Egyház befolyása megszûnik, a vallás követõit elûzik, vagy áttérítik az Iszlám hitre, a Görög Ortodox egyház hatalmát pedig visszaállítják. Idõközben az érsek, mint a Görög Orthodox Egyház vezetõje a Szultán hatalmából a ciprusi nép képviselõjévé válik. Amikor 1821-ben kitör a Görög Függetlenségi Háború, Ciprus érsekét, Kyprianost, három püspököt és a Ciprusiak vezetõit kivégzik. A muszlim kisebbség az Ottomán idõszak alatt azonban végsõ fokon beolvadt a ciprusiak közé. 1878-as Ciprusi Konvenció alapján Anglia szerzi meg a szigetország fölötti fennhatóságot.

1878-tól napjainkig

Ciprus formálisan az Ottomán birodalom része marad egészen addig, amíg ez utóbbi be nem lép az Elsõ Világháborúba Németország oldalán. Válaszul Anglia 1914-ben megszállja Ciprust.

1923-ban a Lausanne-i Egyezmény alapján Törökország lemond Ciprussal kapcsolatos valamennyi jogáról. 1925-ben Ciprust Anglia koronagyarmatává nyilvánítják. Az 1900-as években zajlott a ciprusi görögök Görögországgal való egyesülési mozgalma (enózisz), amely a II. vh. után tudott csak megerősödni. A világháborút követõ idõszakban a más országoknak biztosított önrendelkezési joghoz fûzött reményeket meghiúsítják bizonyos angliai körök, amelyek a szigetországot stratégiai jelentõségûnek tartják. Miután a probléma megoldására vonatkozó békés lehetõségek kimerülnek, 1955-ben nemzeti szabadságharc veszi kezdetét a gyarmati uralom ellen, amely 1959-ig tart.

A függetlenséget – Nagy-Britannia,  Görögország és Törökország közötti háromhatalmi tárgyalások eredményeként – a Zurichi-Londoni egyezmény értelmében 1960. aug. 16-án sikerült kinyilvánítani. Ciprus belép az ENSz-be, az Európa Tanácsba, a Közöspiacba és az OSCE szerveztébe. Az egyezmény értelmében Anglia fenntart két szuverén támaszpontot a szigeten, Dekeleia-ban és Akrotiri-Episkopi-ban.

Az első elnök III.Makariosz görög-ortodox patriarka lett. Az alelnök egy ciprusi török volt. A Ciprusi Köztárasaság 1960-as alkotmánya több ponton is mûködésképtelennek bizonyult, ami lehetetlenné tette akadálymentes megvalósítását. 1963-ban a köztársaság elnöke néhány módosítást javasolt az állam mûködõképességének biztosítása érdekében, a török ciprióta közösség azonban felkeléssel válaszolt.
A görög és a török etnikum között állandósultak a feszültségek és összetűzések, ezért 1964-ben Ciprus kérdése az ENSZ BT-a elé került, amely 1964. évi 186-os határozatában békefenntartók telepítését rendelte el a szigeten.

1974. júl. 13-án a görögországi katonai junta által támogatott ciprusi görög katonatisztek, azzal a szándékkal, hogy Ciprust Görögországgal egyesítsék, államcsínyt kíséreltek meg az érsek-elnök Makariosz ellen, aki életét mentve elmenekült a szigetről. Hét nap múlva, az 1960-as háromhatalmi egyezményre és a török etnikum védelmére hivatkozva, a sziget északi harmadát (37%) Törökország megszállta, és ott a ciprusi törökök a mai napig fennálló saját, önálló közigazgatást alakítottak ki, 1983. nov. 15-én kikiáltva a csak Törökország által elismert „Észak-Ciprusi Török Köztársaságot”. Ciprus 2004. évi EU-hoz való csatlakozása előtt Kofi Annan ENSZ-főtitkár vezetésével terv készült a sziget újraegyesítésére. A népszavazáson a ciprusi törökök az egyesítés mellett, a ciprusi görögök az egyesítés ellen szavaztak, így a terv kudarcba fulladt, és Ciprus megosztott államként lett 2004. május 1-én az EU tagja. Az északi, megszállt területek EU tagsága a helyzet rendezéséig felfüggesztésre került.