2014. júl.7.-12. Cape May

 

(Minden oldalunkon, ha túl nagy a betûméret és homályos a fotó, akkor zoomoljatok ki kicsit, mert úgy adja az általam tervezett valódi nézetet.)

júl.2. Lloyd Creek - Chesapeake City

Cape May New Jersey állam déli csücskében található az Atlanti-óceán partján. Több km hosszú homokos partja kiépített strand, mellette végig sétány húzódik. A beach fizetõs 10-17 óra között, 6$ felnõtteknek a napi jegy, de lehet venni több napra vagy egész szezonra kedvezõbb áron. Bennünket nem érintett ez a fizetõs dolog, mert egyébként se mentünk volna 5-nél hamarabb, akkor is még túl meleg van, csak érdekességképp írtam le, mert ilyennel eddig nem találkoztunk.

A víz itt se volt melegebb, mint amit a hajónál mértünk (16 fok), így Álmi nem is szörfözgetett a body boardján, hanem homokvárakat épített hatalmas lelkesedéssel, teli energiával. A fényképezõ sajnos a hajón maradt :(((

Cape May az 1800-as évektõl kedvelt fürdõhelye volt az arisztokráciának. A csendes városka tele van az e korból megmaradt és szépen felújított viktoriánus nyaralókkal, árnyas utcákkal. Kellemes itt sétálni még a nagy melegben is. Ez a parkoknak is köszönhetõ, ahol a padok, ivókutak, mosdók igazi komfortot nyújtanak a sétálóknak, a nyuszik, vadkacsák és sirályok pedig plussz látni- és etetnivalót.

A várost szolgálta ez az 1924-es Ford T Modell tûzoltóautó:

A viktoriánus házak ma már csak hangulatos jelenségek a városban, aminek a legnagyobb részét az amerikai filmekbõl jól ismert kertvárosi részek alkotják. Széles, csendes utcák füvet nyíró, nagy autós lakókkal. Gabriellától kölcsönkaptuk Robert M. Pirsig: Lila - Vizsgálódás az erkölcsrõl c. könyvét. (A szerzõ elsõ könyve A zen és a motorkerékpár-ápolás mûvészete.) Ebben a könyvben az író a Hudson folyón jön le az óceánra egy vitorláson, amirõl úgy gondolja, hogy jó hely elbújni a világ elõl és folytatni az elmélkedést a Minõségrõl, az életrõl. Akit érdekel az amerikai viktoriánus korszak, az bõven talál a könyvben errõl szóló részeket is. A könyvet, ha nehéznek vagy unalmasnak is tûnik sok helyen, nem érdemes letenni, inkább ugorjunk át benne részeket, aztán majd visszamegyünk. Mi is ezt tettük, mert különben sose olvastuk volna el.

Mosómaci-kertdísz:

Az USA-ban ez a postás autó:

Úgy alakult, hogy egy hetet itt horgonyoztunk. Pár napot így is terveztünk, aztán meg ki kellett várnunk, míg kedvezõ szelet kapunk az elõttünk álló 120 tmf-es úthoz New York-ig. Addig bevásároltunk, mert itt végre volt élelmiszerbolt, mosodát (coin laundry) is találtunk, és a könyvtárban internetezhettünk.

Egyik nap elbuszoztunk az ingyenes állatkertbe. Kocsival 15 perc lett volna az út, de ennek hiányában buszra szálltunk. A busz pedig minden bokornál megállt, és tett egy fél órás kitérõt Wildwood-ba, a mellettünk fekvõ tengerparti üdülõhelyre. Majdnem 2 óra buszút után szétfagyva szálltunk le az erõsen légkondizó buszból. Tettünk pár lépést, és az esõ is eleredt. Elázva, szétfagyva szárítottuk a ruháinkat a zoo mosdójának kézszárítói alatt. De utána volt egy remek napunk az állatkertben. A hazaút hasonlóan szétfagyósan telt, a hátsó ülésen hárman összebújva próbáltuk túlélni a két órát, de itt már a felszálláskor eleredt az esõ, és a két óra buszút végén se állt el, ezért a csónakig a hátralévõ 2.5 km-t futva tettük meg. Bõrig ázva várt ránk még 30 perc csónakázás az erõs szélben és esõben. Álmi a csónak aljában kuporgott, Dénes középen evezett teljes gõzzel, én meg hátul a hátizsákot öleltem magamhoz. Ennyire jó még sose volt megérkezni a hajóra. De az állatkert tényleg megérte. Mindenféle állatot láttunk, de csak párról készült fotó. A rácsos fotókat nem szeretjük, ezért a tigrisrõl, a vörös pandáról, a fehér fejû rétisasról, ami az amerikaiak jelképe, és még sok más állatról nem is csináltunk.

Kookaburra, kacagójancsi, a legnagyobb a jégmadarak között. Ketten voltak a ketrecben és hihetetlen hangokat adtak ki magukból, annyira jópofa volt, hogy muszáj volt megörökíteni õket a rács ellenére:

A flamingók élnek, csak a háttér poszter:

Álmi fotója a tukánról:

Dénes reggelente kijárt futni, nekünk Álmival elég volt az egész napi séta. A partra kijutni 30 perc evezést jelentett oda, és 30 percet vissza. Az árapály miatti áramlás mindig ellenünk dolgozott, Dénesnek keményen kellett eveznie, de szereti, neki ez kikapcsolódás.

A víz kristálytiszta, végre lehet benne látni, de a 16 fok nem elég ruha nélkül búvárkodni, Dénes nem is tudta letisztítani a hajó alját. Az õ bundája se bírta ezt a hideget.

A parti õrség kiképzõbázisa mellett horgonyzunk, ahonnan még este 10-kor is a gyakorlatozók hangját halljuk, reggel hattól megy ez, majd reggel 8-kor megszólal az amerikai himnusz. Látjuk a csapatokat a parton futni, zászlófelhúzást gyakorolni. Mintha megelevenednének a Rendõrakadémia filmek.

Vasárnapra és hétfõre jó szél igérkezik, így szombat este elpakolunk a hajón, és lélelkben felkészülünk az elõttünk álló 120 tmf-re, ami ha minden jól alakul, egy egy éjszakás menetet jelent. Rapid Transiton ez lesz az elsõ ilyen Álminak és nekem. Én várom, Álmi nem. Készülve New Yorkra, megnézzük a Tarzan New Yorkban c. filmet Johnny Weissmüllerrel a fõszerepben.