2015. aug.17-19. Nantucket (Massachusetts) - Rockland (Maine) (190 tmf)

 

(Minden oldalunkon, ha homályos a fotó, akkor zoomoljatok ki kicsit, mert úgy adja az általam tervezett valódi nézetet.)

1. nap

Az eddigi kis lépések után, most egy nagy ugrással, 190 tmf, felvitorlázunk a keleti part legészakibb államába, Maine-be.

A víz már kifelé áramlik az öbölbõl, amikor reggeli után vitorlákkal elindulunk. Segít nekünk. A VHF rádió 5-10 csomós dél-délnyugati szelet mond a következõ napokra, így gyenge hátszelünk lesz. Dénes felrakja az aszimmetrikus spinakkert, és egész nap hozzá se nyúlunk, így pillangózunk észak felé. A szélkormány nem tudja vinni ebben a gyenge hátszélben a hajót, ezért nekünk kell mindhárom nap kormányozni éjjel-nappal. A bummot kiköti, nehogy átcsapjon, a spibummal pedig kitámasztja az aszimmetrikus spinakkert, hogy az se vándoroljon. Szépen haladunk 5-6 csomóval.

Az idõ gyönyörû, a nap éget, nincs árnyék a kokpitban, csak a kormányosnak tudunk feltenni árnyékolót. Álmi koncentrál a kompasszra, hogy irányban tartsa Rapid Transitot:

Ebédre quinoát készítek a kuktában, a lábasban pedig virslit fõzök. Ez a mai ebéd. Fehérje- és lédús.

Egész nap békés a menet, tudunk olvasni, Álmi például a Koldus és királyfit olvassa az e-book olvasón, legózik is lent, matekfeladatokat is old.

Reggel vettünk be fél-fél Stugeront, lehet, hogy ez is segít, mert nincs gondunk a tengeribetegséggel, bár én mindig felteszem a fejhallgatót, és zenét hallgatok, amikor lent fõzök vagy olvasok. Ez a tuti módszerem seasickness ellen, de csak fejhallgatóval mûködik. Egyébként szól a zene a kokpitban is, ha mindhármunknak van hozzá kedve.

Az éjszakai õrségre most a következõt beszéltük meg. Óránként váltjuk egymást, lent csipog majd a csipogó annak, akinek ébrednie kell. Minden vízhatlan ruhát elõkészítettünk, mert már este 8 után is hidegnek éreztük a szelet. Én kezdtem az õrséget, de elõtte még fogat mostunk. Még Melamphyrumon vitorlázva rájöttünk arra, hogy az éjszakai menetekben jobb nem enni, inni (kivétel a víz). Maradjon az éjszaka ilyenkor is evésmentes, mint rendesen. Álmi kint maradt velem 9-ig, õ készítette ezt a két homályos fotót rólam. Az õ helye menet közben az orrkabin, mi pedig attól függõen merre dõl a hajó, egyik vagy másik oldalágyon alszunk.

A spinakkert Dénes leszedi éjszakára, csak a nagyvitorla viszi a hajót. Az is elég, haladunk szépen 4-5 csomóval.

Kifli alakú a Hold, és épp növekszik. Alig van fénye, így a csillagok gyönyörûen látszanak. 70 tmf-re vagyunk a keleti parttól, szóval már jól kint az óceánon. Semmi fény nem zavarja az eget. A Nagy Göncöl végig a bal oldalunkon világít, és olyan 2-3 óra körül az Orion van a jobb oldalunkon. Közben többször befelhõsödik az ég, aminek nem örülünk, mert szeretünk a csillagokra vitorlázni. Helyettük ilyenkor a kompasszra meresztjük a szemünket.

Az óránkénti váltás tökéletesnek bizonyult, egy órát ki lehet bírni kint, és egy óra alatt nagyon jót lehet aludni, nekünk legalábbis sikerült. Egy halászhajó kicsit ránk ijeszt épp az én egyik õrségem alatt, így szegény Dénest kihívom. Világítjuk a nagyvitorlát, hátha ez is segít minket észrevenni a sötétben, bár a kötelezõ éjszakai fények világítanak a hajónkon, és van felhúzva radarreflektor is. Végül elmegy, és utána már nincs más veszély, békés az éjszaka. Ilyenkor az egy óra alvás elõrõl indul Dénesnek. Néha a szél gyengül, ennek gyenge szeles menetben nem örülünk. Napfelkeltekor még én vagyok õrségben, szeretek ilyenkor kint lenni.

2. nap

Dénes átveszi az õrséget, csinálok még róla fotót, aztán megyek aludni. Utána reggeli. Vajaskenyér sajttal, jégsalátával és tejeskávé. Álminak mandulakrémes kenyér sajttal, paradicsommal.

Tíz óra tájt Dénes épp lent pihen, Álmival vagyunk õrségben, és Arany János Toldiját olvassuk, amikor hangos szuszogásokat hallok. Abbahagyjuk az olvasást és fülelünk. A bal oldalunkon egyszer csak három helyrõl is szökõkút tör fel a vízbõl. Bálnák! Dénes már rohan is ki a kokpitba, együtt nézzük õket. Egyiknek a teljes háta is kiemelkedik a vízbõl. Nagyon közel vannak a hajóhoz, félek is, nehogy hozzánk dörgölõzzenek. Csak késõn jut eszembe a fotózás. De addigra már csak egy-egy szökõkutat látunk, és nem lehet tudni elõre, hogy hol fog feltörni. Így nincs egy megörökített kép se róluk :((( Dénesnek és Balaton Zolinak sikerült a grönlandi útjukon bálnát fotózniuk, mázlisták. Persze mi is, mert végre láttuk õket a saját szemünkkel.

A bálnák után moonfish-ek, holdhalak ugrálnak ki a vízbõl, vagy csak elúsznak a hajó mellett. Fél-egy méteresek hosszban is, széltében is, amiket mi látunk, nagyon érdekesek. Õket se tudom lefotózni, inkább gyönyörködünk bennük. De ideteszek egy képet a wikipédiából, hogyan is néznek ki. Medúzákat esznek.

Sajnos a szél ebéd után eláll, ezért lehúzzuk a vitorlákat és fürdünk. Nagyon jó a vízben. Körülöttünk halászbóják vannak a vízen. Egy halászhajó épp akkor fejezte be az ellenõrzésüket, amikor mi odaértünk. Õ elmegy, mi újra egyedül maradunk, de velünk maradnak a sirályok, akik eddig a halászhajó körül lestek finom falatokra.

Az ebéd egyszerû, de nekünk nagyon ízlik. Kínai tésztás leves zöldbab konzervvel, ketchuppal. Szeretjük mind3an ezeket a tésztákat.

4 óra után visszajön a szél, felhúzzuk a vitorlákat, és megyünk tovább észak felé. Holdhal úszik el megint mellettünk. Álmi pancake-et (amerikai palacsinta) akar enni, végül nekiállok sütögetni. A hajó a hátszélben pillangózva, a szinte sima vízen meg se billen. Olyan, mint egy horgonyzóhelyen.

Estefelé delfincsapatot látunk, nem jönnek a közelünkbe, és arra úsznak, amerrõl mi jövünk. Nincs velük szerencsénk. Az USA keleti partja mentén még egy se úszott a hajónk mellett el. Bálnafújásokat is látunk, de egyszer sincsenek olyan közel, mint délelõtt.

Ahogy sötétedik, a szárazföld irányából villámokat látunk. Felettünk tiszta az ég, a szél viszont még gyengébb, mint tegnap, és ennek nem örülünk.

Sajnos az éjszaka közepétõl még tovább gyengül. Ezen az éjjelen rengeteg hal ugrált ki a hajónk mellett. A világító planktonok mindig kirajzolták az alakjukat, útjukat. Hangos volt mellettünk a víz, és ettõl az egy órás õrségek még gyorsabban leteltek.

3. nap, érkezés Rocklandbe

Maine köddel és szélcsenddel fogad. A mai napfelkelte ködbe veszik :((( Dénes mindkét vitorlát bevonja és lefekszik. Sajnos így annyira billegünk, úgy csattog minden, hogy vissza kell húzni a nagyvitorlát, és ami csepp szél van, azt befogni. Így javul a helyzet. Mindketten kint ücsörögünk, Álmi az orrkabinban alszik. A vízen mindenfelé halászbóják, méghozzá nem egyesével, hanem párosával, egymás közelében, összekötve. Mi van, ha épp átmegyünk a kettõ között? Fennakadunk a kötélen? Nem tudom elhinni, hogy ez veszélyes lehet, ezt biztos nem engednék. Éjszaka nem lehet õket látni, nappal meg fárasztó õket kerülgetni, mert annyira sûrûn vannak.

És ekkor megint szuszogásokat hallunk. De most nem bálnák, hanem fókák bukkannak ki a vízbõl. Egyikük kíváncsi Rapid Transitra, mert körülöttünk úszkál, elmerül, megint felbukkan. Egyszer pont a bal oldalunk mellett szorosan. Látjuk az egész testét, minden kis pöttyöt a bõrén. Ki tudnánk húzni a vödörrel, annyire közel van. De megijed a látványunktól vagy a hangunktól és lebukik. Õ az, most a hajó jobb oldalán van, elõl, az orr felé:

A köd nem szûnik, Álmi felkel, reggelizünk, aztán én ledõlök, Dénesék a kokpitban kormányoznak. Sikerül aludnom másfél órát, és lemaradok néhány fókáról és egy cápáról. A cápa a hajó bal oldala mellett úszott el szorosan, három méteres lehetett, olyan volt a fiúknak, mintha egy akváriumban nézték volna. Tökéletesen látszott. Én meg átaludtam ezt az élményt :(

Álmi lemegy zenét hallgatni fejhallgatóval, mi kint a kokpitban Dénessel, a szél még mindig máshol fúj. Egyszer csak motorzúgást hallunk. Elõ a ködkürtöt és fújom. Nem emlékeztünk már, hogy milyen jelzést kell leadnunk, ha csak fel akarjuk hívni magunkra a figyelmet, de nem is érdekel, fújok, pár mp szünet, újra fújok, és így tovább. Halászmotoros, halljuk ahogy lassít, valószínûleg megállt egy bójánál. Halljuk a hangokat is, de nem látjuk õket. Fújunk újra, mert most biztos, hogy hallanak. Késõbb újra motorzúgás, jönnek felénk, de óvatosan. Végre kibukkannak a ködbõl, megnéznek minket, intenek, és mennek tovább. És ez a játék órákon át folytatódik, mert jönnek újabbak és újabbak, és mi csak a hangot halljuk, a köd eltakar mindent. Beindítjuk közben a motort, mert a szél teljesen elállt. Egy óra motorozás után szünet. Közben közeledünk a hajózó útvonalhoz. A térképen be van jelölve a konténerszállítók, utasszállítók hivatalos útvonala, ahol haladniuk kell. Két ilyen útvonalat is kereszteznünk kell, hogy a part közelébe jussunk. Mázlinkra csak halászhajók jönnek, õk meg lassúak, és vagy látnak a radarjukon, vagy hallják a kürtölésünket.

A második utat is átszeltük, amikor motorzúgást hallottunk. És egyre közeledett, és hiába kürtöltünk, csak közeledetett, és nagy hajónak tûnt. Kétségbeestem. Nincs tervünk, hogyan menekülünk, ha nekünk jön. A VHF rádiót kihoztam, hogy Dénes mondja be a 16-os csatornán a poziciónkat, felhívva magunkra a figyelmet. A tanács ilyenkor: felkészülni az ütközésre, a kormányos biztosítson egyik oldalon biztonságos vízbeugrási lehetõséget a hajón tartózkodóknak. Remek. Dénes is csak ennyit mondott: - Ha mondom, akkor ugorjatok.

A hajó kürtölt, olyan volt, mint egy nagy utasszállító komp hangjelzése. Basszus, én nem akarok ugrani. Az nem lehet, hogy elüt. És ekkor elõbukkant a ködböl, a hátunkat célozva. Egy hatalmas halászhajó volt. Csak bámultuk, és nem tudtuk, hogy lát-e vagy sem. De aztán minden oké lett. Én lerogytam a kokpitpadlóra, remegtek a lábaim. Kész voltam.

Ez után néhány perccel egyszer csak kibukkantunk a sûrû ködbõl egy kevésbé sûrûbe, és szárazföldet láttunk a bal oldalunkon és elõttünk. Olyan váratlan volt, hogy ettõl is megijedtem egy pillanatra. Hirtelen fény és föld. A Monroe Island volt mellettünk, elõttünk pedig az Owl's Head nevû fok. Közel jártunk már Rocklandhoz, a célunkhoz, csak épp nem láttunk semmit.

A köd innentõl már ritkás volt, foltokban itt-ott felbukkant, és kisütött a nap. Egy más vilég köszöntött ránk. Láttuk a hajókat, a nagy utasszálítókat, és már nem kellett többet aggódnunk. Szép volt a táj. Maine, megérkeztünk!

Lehet látni a vízen a hajó mögött, mellett a sok bóját. Itt már egyesével voltak lerakva, mind rákászbója, ketrecek vannak a fenékre eresztve, és homárt (lobster) fognak vele.

Rockland nagyon jó horgonyzóhely, mert tagolt, több kis öble van a kisvárosnak, minden szélben lehet találni védett horgonyzóhelyet, és könnyû is a bemenetel. Mi most azt választottuk, ami a központtól távolabb esik, de itt van egy sziklazátony, amin fókák pihennek, amikor apály van. Dagálykor nem látszik ki a vízbõl. Halljuk a hangjukat, ahogy morognak egymásra.

Fürdünk a hideg vízben, vacsora és alvás. Jó, hogy megérkeztünk.

Most jut eszembe, hogy történt még valami, ami szomorú. Pecáztunk is menet közben, és a kis sebességünk miatt a csali csak pattogott a vízen, és Álmi félelme valóra vált. Bekapta a csalit egy sirály. Nem bírt tõle megszabadulni. Elvágtuk a damilt, hogy ne vonszoljuk magunk után szegény sirályt. Odaveszett a gyönyörû ezüst csalihalunk, amit még Dutch Harborban tett fel Dénes, de ami a szörnyû, hogy megöltünk vele egy sirályt.