2015. aug.20-25. Rockland és Tenants Harbor (Maine)

 

(Minden oldalunkon, ha homályos a fotó, akkor zoomoljatok ki kicsit, mert úgy adja az általam tervezett valódi nézetet.)

aug.20. Rockland

Maine tegnap köddel fogadta az érkezésünket, és ma reggel is ezt az arcát mutatja.

Reggeli után a partra készülünk. A laptopok, a pénz, a víz és a fotógép mellé bekerülnek az esõkabátok is a hátizsákokba. Elõször a fókákhoz evezünk. Itt fekszenek tõlünk száz méterre a zátonyon. Ahogy közelítünk, sorra beugrálnak a vízbe, és onnan figyelnek minket. Egy rákászbójához kötjük a dingit, és próbálunk csendben ücsörögni a csónakban, hátha visszamásznak, de ez elég nevetséges gondolat Dénes szerint. Próbálom lelkesíteni, hogy a madarászok is órákat ácsorognak gumicsizmában a vízben, míg végre lencsevégre kaphatják a madárkát, de ez nem hat. Õ inkább a településen szeretne sétálni, és nem itt ücsörögni. Kompromisszumként kapok negyedórát, utána feladjuk. Irány a part. Ez a legjobb fotó, amit készíteni tudtunk, még mielõtt beugrottak volna:

Van a horgonyzóhelyünk mellett egy kellemes dingidokk, ide evezünk. Szerencsére közel van, sok a bóján álló vitorlás is, így majd amikor estefelé ködben evezünk vissza, lesz mihez viszonyítsuk a pozíciónkat.

Az árapály itt Maine-ben 10 láb, azaz kicsit több, mint 3 m. Most épp apály van. Dagálykor szinte vízszintes a lépcsõ, annyira megemelkedik a víz, de most hegyimenetben van.

Piros jelzõbója. Ennek rendeltetésszerûen a vízen a helye, hogy jelezze a hajózóknak itt az USA-ban, hogy kikötõ felé menet a bója a hajó jobb oldalán kell legyen. RRR-szabály, azaz Red Right Returning. Van a párja, a zöld bója, ennek meg a bal oldalunkon kell lennie kikötõ felé menet. Európában ez fordítva van. Álminak sikerül felmásznia rá.

Kertvárosi részen, majd a tengerparti sétaösvényen sétálunk be a 15 percre fekvõ központi részbe, ahol van turista információs iroda, Hamilton Marine hajósbolt, vöröstéglás épületek a Main streeten, rengeteg étterem, ajándékbolt. Még 15 perc séta a könyvtár, és még egy 25 perc a Hannaford supermarket. Kellemes hely, szerencsére a köd felszáll, és mi a piknikezésre alkalmas tengerparti parkban ebédelünk a helyiek által látogatott lakókocsis büfébõl, amit egy ázsiai származású férfi üzemeltet. Friss tengeri herkentyûkbõl készített ételeket árul, illetve egyéb húsos, zöldséges ételeket is.

Megnézünk egy kiállítást a maine-i világítótornyokról, és a vezetõnk meglepetésünkre német iskolába járt, így Álmi kérésére németül tartja az elõadást. Utána hajósbolt, majd könyvtár, és végül Hannaford, majd vissza a hajóra. Jó kis sétálós nap a háromnapi hajózás után. Tizensok kilométer, ránk fért már. Közben megnéztük a belvárost és a kertvárost. Takaros település.

aug.21. Rockland

Egész este és éjjel is hallottuk a fókákat, ahogy civakodnak. Tehénbõgésnek, kutyavicsorgásnak, macskák éjszakai nyivajgásának egy keveréke. Egyelõre egzotikusnak könyveljük el a hangjukat, és nem akarjuk õket hallótávolságon kívülre üldözni. Sõt.

Vajon ma reggel milyen az idõ? Hát persze, hogy ködös. Szürke minden képünk, hiányoznak a színek.

Tegnap este még megfõztem a kuktában a boltban vett csirkecombokat batátával (édes burgonya), krumplival, hagymával, pirospaprikával amolyan "paprikás krumplinak". Ezért úgy terveztük meg a mai napot, hogy ebédre mindenképp visszajövünk.

Délelõtt egy óra séta a Walmartba, ami olyan, mint a Tesco vagy az Auchan. Álminak kell néhány ruhadarab, mert nõ a kis falatka :) Kell gumicsizma is, füzetek a tanuláshoz.

Rendszámtábla-gyûjteményünk útközbenrõl, ami Maine néhány látványosságából ad kis ízelítõt:

Itt a tengerparton a legnagyobb látványosságnak a világítótornyok, a lobster(homár)halászok és bójáik, a lobsterbüfék és a fókák számítanak. A világítótornyok, amikért sokan külföldrõl is ellátogatnak Maine-be, nem került maine-i rendszámtáblára, és a fókák sem.

A fenyõág a tobozzal és a madárral Maine fája (White Pine) és madara (Black Capped Chickadee). Minden államnak megvan a fája, madara, virága, dala.

A moose-ok, jávorszarvasok sajnos nem itt a tengerparton élnek, be kéne autózzunk mondjuk a Moosehead lake-hez, de ez most elmarad. Pedig szívesen csónakáznánk a tavon, és keresnénk jávorszarvasokat a nádasos részeken.

Visszaérve fürdünk egyet, így majd este fáradtan nem kell. Hideg a víz, csak mártózunk, és már mászunk is ki. A késõi ebéd után megint kievezünk a partra. Elõször a hajósbolt a cél, utána csak séta a tengerparti úton. Mindenképp akarunk majd lobsterezni, azaz homárt enni. Ebbõl él a tengerparti lakosság. Lobster bójákkal van tele a víz, minden településen rengeteg büfé van a part mentén, ahol megfõzik a homárt, és vajjal, citrommal, diótörõvel tálalják. Vagy lehet venni homárból, kagylókból fõzött levest, amiknek az általános neve: chowder. Mi csak sódernek hívjuk magunk között. Beleszagoltam, és nem tetszett a szaga, büdös, de ez nem jelent semmit. A sajtok is büdösek, mégis sokan szeretjük.

Most egész jó volt visszafelé evezve a láthatóság, csak sötét volt már fél 9-kor. A fókákat nem láttuk, de hallottuk a civakodásukat. Csak Dénes ugrik a vízbe fürdeni, mi szerencsére fürödtünk a Walmart után, és ilyen idõben nem visszük túlzásba a tisztálkodást.

aug. 22. áthorgonyzunk a világítótorony mellé

Maine-i idõ ma is, azaz ködös. Mi már csak ezt értjük maine-i idõ alatt. A Bahamákon jár a fejem.

Hajnalban átfordult a szél északkeletire, és most billegünk. Reggeli után rögtön felhúzzuk a horgonyt, és egy óra alatt átkrajcolunk a világítótorony melletti öbölbe, ahová ilyen szélben nem jönnek be a hullámok. Itt béke honol a vízen, és csak két vitorlás van rajtunk kívül meg egy kiszuperált utasszállító, ami a google mapen is látható, és mi a közelében horgonyoztunk le. Jó ez a Rockland, szabdalt a partja, minden szélben van védett horgonyzóhelye. Dénes jól választott. Õ nézi ki a pilotkönyvbõl és az Active Captain internetoldalról a horgonyzóhelyeinket. Van vele munka, de megéri.

Ahogy elindulunk vitorlákkal, a fókák felé megyünk búcsúzóképpen és fotózunk:

Itt pedig már az új helyünk. Fantasztikus kilátásunk van a világítótoronyra, és jól látszik a vízen a rengeteg lobster(homár)bója:

Sajnos elered az esõ, így csak Dénes evez a partra, most egy új helyre, ahonnan vizet hoz. Visszafelé négy fóka követi a szakadó esõben. Lehet, hogy az evezõs dingi érdekes a számukra? Vagy halat remélnek Dénestõl? Sajnos Dénes meghúzta a bal vállát, ahogy a csónakba betette a teli vizeskannát. Három napi gyógyulás minimum. Pedig szeretnénk kenutúrázni a szigetek között a következõnek kinézett helyen, Tenats Harbornál.

Ebéd után eláll az esõ, de lóg a lába, így esõkabátok, esõnadrágok, esernyõk, laptopok mind bekerülnek a vízhatlan hátizsákba. A világítótorony hosszú mólójához evezünk ki. Van itt egy szuper dingidokk. Innen 50 perc séta a könyvtár, a fele út a kertvárosban vezet. Megússzuk esõ nélkül oda-vissza. Jól esik a séta, de hiányzik már nagyon a futás, a torna. És a hajmosás. Egy hete mostam hajat Nantucketben, ahol meleg volt, sütött a nap. Hogy itt Maine-ben mikor fogok? Az elõrejelzés szerint talán egy hét múlva vége ennek a hidegfrontnak, és visszajön a meleg. Brühühü. (Nincs hajszárítónk, mert nem lenne hozzá áramunk a hajón, ezért kell a meleg napsütés.)

aug. 23. Rockland - Tenants Harbor (15 tmf)

Vasárnap van. Mára még benzinvásárlást, mosást és vásárlást terveztünk, mert a benzinkút, a mosoda és a Hannaford közel vannak ehhez a dingidokkhoz. Viszont elsõ reggelünk, hogy nincs köd, és fúj egy kicsit az északkeleti szél, amiben épp hátszéllel átmehetnénk a következõ helyre. Gyorsan döntünk. Reggeli után azonnal indulunk Tenants Harborhoz. Agyõ mosás, agyõ kenyér! Mert az meg épp ma elfogyott.

Vitorlával sikerül elindulnunk, miután felhúzta Dénes a horgonyt. A Monroe-sziget és az Owls Head-fok között bekanyarodunk. Ezeket láttuk meg elõször a maine-i partból, amikor a ködös napon végre kibukkantunk a ködbõl, és a nevüket azonnal bevéstem a fejembe. Úgy örültem a látványuknak.

Mindkét oldalunkon fenyõkkel benõtt part. Imádok így vitorlázni, hogy közel van hozzánk a part. Persze a zátonyokra figyelnünk kell, több piros és zöld jelzõbója között vezet az utunk itt a szigetek között. Közel van az új hely, szinte sima a víz, ezért húzzuk a dingit magunk mögött.

Álmi a Toldit olvassa, aztán beszélgetünk róla. Tetszik neki nagyon, na de kinek nem?!

Világítótorony útközben:

Aztán egy másik:

Lobsterbójákkal teli az utunk, és a közelükben mindig felbukkan egy-egy fóka. Már nem fotózzuk õket, mert mire lemegyek és felhozom a gépet, addigra lemerülnek. Delfineket is látunk, de más az útjuk, nem tudom õket lefotózni. Bezzeg a Földközin, a Vörös-tengeren vagy a Karibon! Órákon át a hajónkkal úsztak. Akkor nem volt gond a fotózás, videózás.

Próbálunk pecázni is, úgy hogy húzzuk magunk után a csalit, de amikor beakad egy lobsterbójába, és alig sikerül megmentenünk, betekerjük, és nem próbálkozunk többet. Maine-ben úgy látszik, nem fogunk magunk fogta halat enni :(((

Tenants Harbor egy kis halásztelepülés, és sok kis sziget van a bejárata mellett, amik között védett horgonyzóhelyet talál a hajós. Mi a szigetek védett takarásában szeretnénk lehorgonyozni, de ide csak egy keskeny átjárón lehet bejutni. Alig van szél, így motort indítunk. És nem indul. Újra. Megint semmi. Gyorsan megfordulunk a vitorlákkal, és irány a nyílt víz. Ott próbálkozunk újra. Semmi. Oké. Valami gond van, tehát most nincs motorunk. Be kell jutni vitorlákkal, csak legyen elég szél. Nagyon összehangoltan kezeljük a köteleket Álmival, figyeljük a mélységmérõt, a zátonyokat, Dénes kormányoz, irányít minket, és bent vagyunk. Huhhh. Milyen szép hely, és a nap is kisüt. Meleg lesz hirtelen. Le a fürdõlétrát, és én már a vízben úszok. Baromi hideg. Jövök is ki gyorsan. Utána tusfürdõzés, és vissza lemosni. Aztán mennek Dénesék. Õk ugranak, nekik mindegy, hogy a rövid hajuk sósvizes lesz. Egy törlés, és száraz máris.

A mögöttünk lévõ bója mellett felbukkan egy fókafej. Nézi Rapid Transitot, de Dénes tüsszent kettõt, a fóka rettenetesen megijed, és nagy fröcsköléssel lebukik a víz alá.

Egy óra múlva ködbe vész a táj és a szomszéd is. Ezért nem tudok hajat mosni. Nem száradna meg. Mert ahogy a nap elmegy, hideg lesz. 16-18 fok.

A motort próbáltuk megint beindítani, de nem megy. Az indítómotornak lehet, hogy nem elég az áram, ami az aksiban van? Napok óta nem tud rendesen töltõdni a napelem, mert köd van. Viszont a kijelzõ azt mutatja, hogy jó az aksik töltöttsége. Ma már nem tehetünk semmit motorügyben. De Dénes mostantól nem tud olyan jókat aludni éjszakánként, mint eddig.

aug. 24. Tenants Harbor

Maine-i idõ.

Reggeli után beöltözünk, és a hozzánk közelebb esõ halászkikötõbe eveznénk, ha nem szakadna ki a korlát drótkötele, amibe kapaszkodtam, hogy bemásszak a dingibe. A kezemben maradt kötél úgy mûködött, mint egy inda. Belendültem vele a dingibe, és onnan tovább a vízbe. Cipõben, utcai ruhában még úgysem fürödtem. Így nem is éreztem, hogy hideg a víz. Felmászni a hajóra teljesen reménytelen, Dénes már próbálta többször, nem megy. Gyorsan hozta a létrát.

Míg õ édesvízben átmosta a ruháimat, cipõmet, én átöltöztem, összeraktam egy adag színes szennyest, mert láttam a pilotkönyvben, hogy van a településen érmés mosoda (coin laundry). Ott majd mosunk, és a szárítógépben megszárítjuk õket. Álmos addig elevezett a halászokhoz, de gyorsan vissza is fordult, mert egy halász kint állt a stégen, és nagyon zord volt az ábrázata Álmi szerint, Álmi meg megijedt.

Újra be a dingibe, most minden esemény nélkül, és ki a halászokhoz. Rendesek, megengedték, hogy otthagyjuk a dingit. Séta be a településre, ahol kiderül, hogy már rég nincs mosoda. Egy német megvette, és kerti vendéglõt csinált belõle. Láttuk is. A könyvtár se volt nyitva, de wifijele volt, megnézte Dénes gyorsan az idõjárás-elõrejelzést. Nem lesz még pár napig jó idõ.

Álmi észrevesz egy chipmunkot. Japánban rengeteget fotóztunk Dénessel, azok az ázsiai fajták voltak. Ezek itt sokkal kisebbek. Láttuk õket East Greenwichnél (Rhode Island) is a nagy parkban. Nagyon cukik. Dénesnek most nem sikerül lefotóznia, de 3 hét múlva, amikor ezt a beszámolót végre megírom, már van róluk fotónk, amit Cape Porpoise-nál készít egy sétánkon:

Van egy general store, ahol tudunk venni kenyeret és iceberg salátát. Utána visszasétálunk a halászokhoz, és evezés vissza a hajóra. Süt a nap. Kiterítjük a vizes ruháimat, napon szárítom a cipõm, Dénes pedig ebéd után visszaszereli a kiszakadt korlátot, majd nekilát a motort megvizsgálni. Ilyen idõ kéne mindig:

A motorról:

Az indítómotor megpróbálja megpörgetni a lendkereket, de az nem mozdul. Dénes a motort sebességbe rakja, majd beugrik a vízbe, és megpróbálja megtekerni a propellert, hogy kiderüljön, meg lehet-e forgatni a motort. Ezt a hajón nem tudja ellenõrizni, mert a mi hajónkban a motornak V meghajtása van, így a lendkerék hátrafelé néz, és nem lehet hozzáférni, emiatt a motort nem is lehet sajnos kurblival indítani. Dénes teljes erejét megfeszítve, körbe tudja tekerni a propellert, de gyanús neki, hogy ennek könnyebben kéne mennie. Közben Álmi a koporsóágyon fekve nézi, hogy mozog-e a lendkerék. Azt mondja, hogy forog. Ebben az esetben két lehetõség van. Vagy az aksink a téli tárolás mellett tönkrement, és hiába 12.8 V a feszültsége, mégse tud elég áramot leadni az indítómotornak. Vagy az indítómotorral van a baj. Túl gyenge, nem tudja megforgatni a motort. Ellenõrzi az indítómotort. A csatlakozások rendben vannak, a teljes akufeszültség megjelenik az indítómotornál. Hogy az elsõ okot kizárjuk, kell egy feltöltött aksi bikakábelekkel.

Délután 6-kor már újra ködbe vész minden körülöttünk. A ruháim mind megszáradtak, a talpbetét is, de a cipõ nem. Sajnos így irtó büdös, befülledt szagú lesz holnap reggelre :(((

Még a teljes köd beállta elõtt, sikerül Dénesnek egy halászó fókát lefotóznia. Végignézzük, ahogy a halat megeszi. Itt már végzett:

aug. 25. Tenants Harbor

Maine-i idõ.

Dénes elevez a kikötõbe, hogy a kikötõmestertõl kérjen egy feltöltött aksit bikakábelekkel. Kap is, de ezzel se indul el az indítómotor. Az aksit ezzel kizártuk.

Kiszereli az indítómotort, hogy egy mûhelybe elvigye megnézetni. Így már jobban lehetett látni a lendkereket, ezért kivette Dénes a gyertyákat, a hengerekben nem volt víz, így most biztos, hogy könnyen forognia kell a motornak. Újra sebességbe teszi a motort, beugrik a jeges vízbe. Teljes erõvel sikerül csak fél fordulatot tekerni a propelleren, és most én is nézem bent, hogy forog-e a lendkerék. Egyértelmûen nem, de Álmi meg azt mondja most is, hogy egy nagyon picit igen. Dénesnek valószínûleg azért sikerül teljes erõvel forgatni a propellert, mert kicsit csúszik a váltó, de a motor nem moccan. Látszik, hogy nem minden feladatot lehet még Álmira rábízni. Nagyon ügyes, de néha elkél a kontroll.

Ebéd után elevezünk a kikötõbe, de már együtt. Dénes beszél a kikötõmesterrel, aki körábban maga is javított motorokat, ismerte a miénket is. Kiküld egy motorszerelõt, hogy nézze meg õ is, de már elõre közli, hogy nem kell érte semmit fizetni. Mi a könyvtárba megyünk Álmival, Dénes meg visszaevez a hajóra. A szerelõ is megnézi a motort, és sajnos vagy a fõtengely tört el benne, vagy valami mással van bent gond, de a lényeg, hogy ki kell a motort szedni. Itt rengeteg pénz lenne megjavíttatni, mondja a szerelõ. Így jön a fejtörés, mit csináljunk.

Kell egy külmotor, amíg elérünk Rhode Islandre, ahol max. 5ezer dollárból kijönne a motorszerelés. De milyen külmotor legyen? Mennyi pénzt áldozzunk rá? Mr. Frumble-ön (Bukdács úron) is volt külmotorunk, azt használtuk, az egy erõs motor volt, 9.9-es Honda, hosszú tribes ráadásul, de hullámzásban így is állandóan kijött a vízbõl, ami nem tesz jót neki, és nem lehet vele hullámzásban motorozni. Nagy, nehéz motor, amit nehéz volt kiemelni és betenni a hajóba, amikor egyszer valamit ki kellett benne cserélni.

Eddig se nagyon használtuk a belmotort, igyekeztünk mindig vitorlával horgonyozni, illetve elindulni. De jó volt tudni, hogy bármikor beindíthatjuk. Ezen a helyen többet nem tudunk motorügyben tenni, ezért tovább kell jutnunk, és a következõ hely, ami kényelmesebb, hogy külmotort keressünk használtan, az Bootbay Harbor. Nézünk idõjárást, de ködöt és gyenge 5 esetleg 10 csomót mond holnapra. Utálom a ködöt. És még nála is jobban utálok ködben vitorlázni.

Amikor 7-re visszaérünk, négy ilyen hajó horgonyoz körülöttünk, mindegyiken kb. 10 ember. Turisták, akik fizetnek azért, hogy megtapasztalják, milyen volt régen a rákhalászok élete. Közben elered az esõ. Nem értjük, miért nem mennek végre a kikötõbe, és onnan a meleg szálláshelyükre forró fürdõt venni, meleg levest enni. Maradnak. Mi bezárkózunk, majd lefekszünk 10 körül, de õk még mindig itt vannak. Ponyvákat feszítettek ki maguk fölé, és alatta összebújva melegednek. Mikor mennek már haza?

Ma én sem alszom jól. Dénessel éjszaka beszélgetünk. Reméljük lesz reggel egy csipet szél, hogy kijussunk a szigetek mögül. Ha nem, akkor kérjünk meg egy halászt, hogy húzzon ki? Vagy maradjunk? Dénes válla helyrejött, tudnánk végre kenuzni a szigetek között, ahogy még Rocklandben terveztük.

A tradicionális halászcsónakok itt ringatóznak mellettünk. Komolyan gondolták, hogy kipróbálják, hogy csinálták ezt az õsök.