2016.aug.09-10. Lunenburg (Kanada, Új-Skócia)

 

(Minden oldalunkon, ha homályos a fotó, akkor zoomoljatok ki kicsit, mert úgy adja az általam tervezett valódi nézetet.)

aug.09. Lunenburg

Kíváncsiak voltunk Lunenburgra, már alig vártuk, hogy megérkezzünk. Még Shelburne-ben olvastuk róla, hogy a helyrehozott 18. századi óvárosa a UNESCO világörökség része. A vízrõl nézve nagyon belelkesedtünk a látványtól. A fenyvesekkel borított sziklás partvidék után hirtelen tobzódtunk a színekben és a vitorlásokban.

A hajót gyorsan összeraktuk, közben Álmi talált a fedélzeten wifijelet, és már csatlakozott is a mobiljával a város által szolgáltatott ingyenes jelre.

A golfpálya közelében dobtunk horgonyt, ezért egyszerûbb volt az erõs szélben ide kievezni (3 perc), mint a városi dingidokkhoz. A kavicsos partján sétáltunk körbe a központi részbe, és reméltem, hogy nem talál fejen egyikünket sem egy golflabda.

A pálya bejáratához kihelyeztek egy táblát, amin az állt, hogy a parton sétálók az eltévedt labdákért nem vonhatják felelõsségre a Bluenose klubot, a pálya üzemeltetõjét. Ekkor még jót nevettünk a klub nevén. Azt hittük, hogy a Bluenose név azért van, mert kék orra lesz annak, akit orron talál egy labda.

A rakpartra érve megtudtuk, hogy az a gyönyörû szkúner, amit a horgonyzóhelyre vitorlázva láttunk a nyílt vízen, a Bluenose II hajó, az 1921-ben épült híres Bluenose halászhajó másolata:

A golfklub neve tehát több, mint puszta vicceskedés. A név eredetérõl is találtunk információt az egyik prospektusban. Új-Skóciában termett a kékes héjú krumpli, ezt nevezték bluenose-nak, késõbb az új-skóciaiakat gúnyolták így puritán életmódjuk miatt, amiért erkölcsi tanításaikat másokra is rá akarták erõszakolni.

A Bluenose nevû szkúnert 1921-ben Lunenburgban építették halászatra. Késõbb többszörös gyõztese lett a leggyorsabb halászvitorlások kupájának, amit az amerikaiakkal közösen rendeztek meg a kanadaiak. Szerencsénk volt, hogy a másolatot a nyílt vízen láthattuk, mert épp akkor indult el egy egyhónapos körútra. A kanadaiak annyira büszkék erre a hajóra, hogy a 10 centesükön a szkúner képe domborodik. A 100 dollárosukon pedig 1990-ig Lunenburg rakpartja volt látható.

Kilátás a rakpartról a hajókra (köztük van Rapid Transit is) és a golfpályára:

Kint a nyílt vízen van, hogy két napig se látunk egy vitorlázót se, de itt bent a kis helyen egész nap akadnak, akik körözgetnek. Úgy látszik, itt zajlik az élet, és nem kint.

A város neve a német Lüneburgból származik. De nem azért, mert az alapítók innen származtak. Javarészük valóban német telepes volt 1753-ból, de más-más területekrõl jöttek ide. Az angolok szerették volna benépesíteni a fennhatóságuk alá tartozó területet, ezért többek között protestáns németeknek, svájciaknak ígértek földet, építõanyagot, ennivalót, ha ide áttelepednek. A letelepedés évében II. György volt az angol király, és az õ egyik címébõl kapta a város a nevet. Õ volt többek között Braunsweig-Lüneburg grófja.

Késõbb a hajón nagyszerû felfedezést tettem. A repülõn kapott ViO palackozott ásványvizeink, amikbõl néhányat magunkkal hoztunk, mind lüneburgi vizek a Lüne forrásból :):):) Árusíthatnánk a lunenburgi turistáknak :)

Estig a parton voltunk, utcáról utcára jártunk, gyönyörködtünk a házakban, a cégérekben, a vízen a vitorlásokban, és valahogy egyikünket sem zavart a sok turista.

Az emlékhely, ami hirdeti, hogy 1995 óta a világörökség része az óváros:

Ez is az emlékparknál készült, Álmi fotója:

Ez is Álmi fotója, amit késõbb átalakított, és a mobilján beállította háttérképnek:

Átalakítva mennyivel jobb, mint az eredeti:

Lunenburg elsõ polgármesterének szépen rendbehozott háza a 19. századból:

A kisvárosnak van néhány temploma, amit a különbözõ vallású telepesek alapítottak. Egyiknek az egész épülete, másiknak a teteje tetszett meg:

Tõkehalból (angolul cod) halásztak a legtöbbet, a széljelzõ is egy tõkehal:

Új-Skócia partvidékére rengeteg blokkházat építettek védelmi szempontból. Ez egy másolat:

Álmi számára a nap fénypontja:

Estefelé visszasétáltunk a golfpályát övezõ kavicsos parton a dinginkhez. Egy idióta fiúbanda azzal szórakozott, hogy a vizet bombázták ütéseikkel. Talán mi voltunk a célpont. Szerencsére épségben bejutottunk a hajóra.

A vízfelszínre 17 fokot mutatott a hõmérõ, elállt a szél is, maradt még energiám is, így fürödtem én is.

aug.10. Lunenburg

Reggel szélcsendre ébredtünk. Dénes elevezett a halászkikötõbe vízért, utána reggeli, és mert szép az idõ, gyorsan vizet melegítek, és hajat mosok a kokpitban Dénes segítségével. Így kevesebb vizet kell elhasználnunk. Utána azonnal evezünk is ki, de most a rakpart dingidokkjához, hogy folytassuk a városnézést.

Amitõl olyan felejthetetlen lesz számunkra Lunenburg, az a rengeteg rikító színû ház. Megtudtuk, hogy csak az utóbbi idõben kapnak a házak ilyen színû festést, ez a színesség korábban nem volt jellemzõ a halászatból, hajóépítésbõl élõ városkára.

A rakparthoz közeli utcákon egymás mellett sorakoznak a kis méretû éttermek. Némelyek elõtt ebédidõben sorban állnak az emberek, hogy végre szabad asztalt kapjanak. Az éttermek felett pedig jobbnál jobb cégérek lógnak:

A rakparton álló múzeum a gyerekek számára is ideális, Álmi is nagyon élvezte. Szemléletesen mutatja be az óceáni élõlények mellett a környék halászatának, hajóépítésének fejlõdését a városalapítástól kezdve. Az idetelepült lakók földmûvelõk voltak, de abból itt a sziklás talajon megélni nem tudtak. Itt ivódott a vérükbe a halászat, a hajózás, amirõl azt vallják, többé ki nem megy a vérükbõl. A tõkehal volt a fõ zsákmányuk, hûtés nélkül, sózva jól elállt.

Halász szkúner, amivel át lehetett kelni az óceánon. Kedvelt hely volt halászatra az új-fundlandi Nagy zátony (Grand Bank). A tõkehalat kézben tartott horgászzsinórral fogták, a pajzs, ami védte õket a fröccsöktõl (és nem a kieséstõl), fókabõrbõl készült:

Ezzel a szkúnerrel nem hajóztak messzi vizekre:

Álmi is talált a vízen sodródva egy olyan csáklyát, ami itt látható az egyik halász kezében. Ezzel akasztják meg a halat kihúzáskor:

Ez a fából faragott tõkehal annak a legnagyobb tõkehalnak (96 kg) az emlékére készült, amit valaha a kézben tartott horgászzsinórral kifogtak:

A dorykkal eleveztek az anyahajótól, így nagyobb területen pecázhattak:

Egy dory:

A Bluenose szkúner ellenfele volt az amerikai Gertrude L. Thebaud szkúner a nemzetközi halászok kupájáért folyó vitorlásversenyen:

A múzeum után még sétáltunk egyet.

Dénes fázott, ilyen is ritkán van, kölcsönadtam a kardigánom:

Az utolsó képet egy nem szokványos helyen készítettem. A kikötõ közelében van egy szép külsejû, egyszerû épület, ebben üzemel a nyilvános mosdó. Különlegessége, hogy minden helyiségét gyerekek által festett csempékkel díszítették. A csempéken lévõ festményeket 7-14 éves iskolások festették egy artprojekt keretében Lunenburg épületeirõl, utcáiról, a tengerrõl. Legszívesebben mindegyiket külön-külön lefotóztam volna.

A rakparton találtunk egy élelmiszerboltot, ott tudtunk venni kenyeret, friss gyümölcsöt, zöldséget. Holnapra Halifax a cél. Az útleírás szerint lesz a horgonyzóhelyünk közelében egy shopping mall, ott majd csinálunk egy nagybevásárlást.

Este megint fürödtünk a 17 fokos (vízfelszínre mért) vízben, miközben körülöttünk kis vitorlások köröztek.