2014. május 20.-jún. 01. Beaufort(Észak-Karolina) - Virginia Beach(Virginia)

 

máj.20-26.

Dénes máj.20-án elindult Beaufortból (É-Karolina) és 2 éjszakás menettel eljutott Virginia állam Virginia Beach nevû településére.

Most is kivitorlázott a nyílt óceánra, ahol a Golf-áramlattól 1.5 csomós segítséget kapott. Részlet az e-mailjébõl:

"Megvolt a masodik utam Rapid Transittal. Feljottem Beaufortbol a Chesapeake obol bejarataig. Kb. 220 merfold. 48 ora volt, es igen-igen valtozatos. 20 csomos deli szelben indultam, ami az elso 15 merfolden meg kellemetlen volt, mert meg kellett kerulnom a Lookout Sound-ot, ami egy melyen behuzodo homokpad Beaufort-nal.

Szoval 3 oras krajcolas utan orultem, amikor vegre eszakkelet fele fordulhattam! Hatszelben mar kellemesebb volt. Hamar elertem a golf-aramlatot es ketszer lereffelt nagyvitorlaval mentem egesz ejjel 7-8 csomoval. A szelkormany szuperul vitte a hajot, en meg aludtam.

Aztan hajnalban megkerultem a hirhedt Hatteras-fokot es atfordultam eszaknyugatra. Kozben a szel felerosodott es nyugatiasodott, ez azt jelentette, hogy szoritottam a 25-30 csomos szelet. Minden 5 percben atcsapott egy 3 meteres hullam a hajo folott... Azt hiszem ez jo teszt volt, sikerult folfedezni par rejtett helyet, ahol jon be a viz! Lesz mit szigetelni...

A szel delutantol fokozatosan csendesedett. Egy ideig meg jol haladtam, es 10 csomo alatt, amikor a szelkormany mar nem tudja vinni a hajot, tudtam tesztelni az autopilotot. Indulas elott meg sikerult egy hasznalt hajos kereskedesben egy 400$-os autopilotot 150$-ert beszerezni. Ezt osszekotottem a szelkormannyal. Remekul mukodott, bar meg kicsit tokeletesitenem kell a rogziteset.

Aztan ejfelkor teljesen leallt a szel. Lehuztam a vitorlakat es aludtam reggelig. A szel masnap se jott vissza, pedig az elorejelzes 15-20 csomos nyugati szelet igert. Motoroztam par orat (szerencsere az autopilot kormanyzott), aztan kuszkodtem kicsit az 5 csomos szelben, megint motoroztam, megint kuszkodtem. Vegul delutan 5-kor elegem lett, es horgonyt dobtam Rudee Creek-nel (36 50N, 75 58W). Gyonyoru kis vedett obol, amit luxushazak szegelyeznek.

A hajo nagyon jol megy, viszont hamar kell reffelni. Viszonylag kellemes a mozgasa is. Eddig meg egyszer sem "dongott" a hullamokon krajcolaskor. De nehez kisulyozni a vitorlazatot. Szerencsere a szelkormany nagyon eroteljes es nem nekem kell kuzdenem a kormannyal. Mondjuk a korkormannyal ez nem is igazi kuzdelem. Barmilyen kiegyensulyozatlan a vitorlazat a kormanyon alig-alig erezheto valamilyen ero. Mindig kisujjal lehet tekerni. Ez engem nagyon zavar, nincs visszajelzes, nem tudom mikor fut szepen a hajo, es mikor szenved. Azert gondolom majd megszokom..."

máj.27.kedd

Most vissza kicsit Budapestre, mert elérkezett a mi napunk is. Május 27-én végre kirepültünk Álmival Déneshez. Hajnali 4-kor Zoli elindult velünk a reptérre. Air France-szal utaztunk végig: 6.50-9.10 Bp.-Párizs, tovább 11.05-18.30 Paris-Wasington DC. Immigrationnél 45 perc sorbanállás, végül ujjlenyomat, néhány kérdés, és a nagykövetségen igényelt vízumunkra rányomta az officer a fél éves itt tartózkodási engedélyt. 19.30-kor (amerikai idõ szerint 13.30-kor) befutottunk végre Dénes karjaiba. Dénes aranybarnára sült a másfél hónap alatt. Csodálatos látvány volt. Elnéztem volna órákig, de a reptérrõl a hajóig öt órát kellett még autóznunk, és Álmival a fáradtságtól elaludtunk. Floridában pár éve már szembesültünk a hatalmas sztrádákkal (egy irányban 5 sáv), érdekes szabályokkal, mint pl. bizonyos sávokban csak akkor közlekedhetsz ingyen, ha min. 3 fõ utazik a kocsiban. Álmi akkoriban több száz fotót készített a vagányabbnál vagányabb arcokkal bíró kamionokról, az amerikai kocsikról. Most itt húznak vagy épp mi húzunk el mellettük. A növényzetrõl lehet még írni, mert a sztrádán nem sok mást lát az ember. De ez nem különösebben más, mint az otthoni, csak keveredik a mediterránnal. Olyan érzés, mint mikor a horvát tengerpartra autózunk májusban, de csak a növényzet.

Rapid Transitot a virginiai Virginia Beach nevû településen egy kis öbölben (Rudee Creek) horgonyozta le Dénes, amit villák vesznek körül, a villákhoz stégek tartoznak motoros- vagy vitorlás jachttal. Hogy partra jussunk, a hajóról ki kell csónakáznunk. Dénes kiválasztotta az egyik stéget, ami Donna és Mason házához tartozik. Az idõs pár azonnal felajánlotta mindenben a segítségét (ivóvíz, kocsi, bicaj). Érkezésünk elõtti este szülinapi partit adtak (Mason 89 éves lett), amire meghívták Dénest is. Mason a '40-es években a a strandokon õrködõ vízimentõk vezetõje volt, a helyi múzeumban pedig ki van állítva a szörfdeszkája ebbõl az évtizedbõl. Nem láttuk, csak mesélte.

Masonék háza a kék, amihez a nagy stég tartozik (a stégnél álló hajók a helyért bérleti díjat fizetnek neki):

És RapidTransit egyik oldalról:

másik oldalról:

Otthoni idõ szerint hajnali 1 óra körül végre a hajón voltunk. Itt ez este 7 óra. Világos volt, így láttuk végre élõben is a hajót, nagyon tetszett, körülöttünk a villákat, a pecázó csónakokat. Gyönyörû hely.

A hajó kokpitja nagyon érdekes kialakítású. (A hajó egyedi építésû, versenyhajónak építették, a belsejét pedig egy késõbbi tulajdonos építtette be egy nagyon híres hajótípus (Pacific Seacraft 34) belsejébõl véve ötleteket.) Bár a körkormány felépítménye sok helyet elfoglal, és a kabin lejárata benyúlik a kokpitba, mégis tágas, mert versenyhajó lévén nincsenek benne ülések, helyette a hajó pereme ülés-szélességû. Bõven jut hely hármunknak és a 4 utazótáskának.

A kabin lejárata benyúlik a kokpitba:

Dénes kint hagyott a napon vizes kannákat melegedni, így a szürkület beálltával fürödhetünk a kokpitban. Enni csak Dénes eszik, sem Álmi, sem én nem akarunk, mert bár a szemünk még nappali fényt lát, a testünk érzi, hogy nekünk valójában most éjszaka van. A táskákat behordjuk a kabinba, ezzel megtelt az asztal melletti ülés. Muszáj, mert nagy a páralecsapódás, reggelre csuromvíz minden, ami a kokpitban marad.

Dénes kicsit eligazít minket a hajó belsejében. 4 hónapra ez lesz most az otthonunk. Rámtör a szokásos pánik, hogyan fogunk elférni, ami mindig elfog, ha ráköltözünk egy hajóra. Bevallja, hogy már most arra számított, hogy elsírom magam, de erre még várnia kell pontosan 24 órát :) Elengedek minden más érzést, és csak élvezem, hogy végre újra mellette vagyok :)))

máj.28.szerda

Dénes nagyon finom reggelit (ham & eggs) készített nekünk. Ugyanezt megismételte következõ reggel is, és a fotó is ekkor készült, mert a mai reggelen még az asztal melletti ülések tele voltak a csomagjainkkal, mi meg oda ültünk le enni, ahol éppen helyet találtunk.

Reggeli után visszavittük a bérelt kocsit, és átautóztunk Virginia Beach-en. Ez egy nagy és népes nyaralótelepülés, a homokos beach mellett, ami irtó hosszan elhúzódik, van egy 4.5 km-es sétány, mellette hotelsor. A beach folytatódik ezután is, csak a sétány és a hotelsor nem. A hotelsor másik oldalán egy bevásásárló utca megy végig, éttermek, gyorsétkezdék, nyaralási kellékeket árusító millió üzlet, vidámpark, fagyizók. Ezzel párhuzamosan jön egy út, amin a gyors közlekedés zajlik, és innen a partra merõlegesen ágaznak le a kertes házakkal teli utcák. Találtam egy légi fotót az interneten, ez elég jól mutatja a település vonzerejét:

Az autóbérlõ kívül esik a településen, egy nagy bevásárlókomplexumnál, ahová, és ahonnan minden egész órában jön-megy egy-egy kisbusz, de csak szezonban, mint most is. 1$/fõ, mindegy hány megállót mész. A sofõr mellett van egy automata, abból kell megvenni a jegyet.

A buszok nagyon tetszettek, csak lefagyott mindenünk a légkondi miatt, mint mindenütt, ahová betér az ember. Érdekesség rajta a sárga madzag, ami a leszállásjelzõ. Meg kell húzni, ha le akarsz szállni. Az ajtónál meg elhelyezték a jól ismert leszállásjelzõ gombot.

Az utcák tele vannak a No Cursing! (Ne káromkodj!) táblával. Igazából mi sokáig csak a tiltó táblákat vettük észre, és jópofának tartottuk, hogy 'ne bomolj, ne bosszankodj, take it easy, élvezd a nyaralást', csak sok nappal késõbb vettük észre az értelmezõ táblát hozzá. A tábla sok 'tiltás' együttes kifejezésére született, arra kér, hogy viselkedj úgy, hogy másokat ne zavarj, ebbe beletartozik a csúnya beszéd nyilvános kerülése is. Elfelejtettük lefotózni, így kénytelen voltam az interneten rákeresni, de hûtõmágnest vettünk róla emlékbe. (http://monroega.blogspot.com/2010_04_01_archive.html oldalán találtam) Mindegy, nekünk ez már mindig az általunk értelmezett jelentéssel fog bírni.

A bevásárlókomplexumban Álmi játékok után kutatott, mert azt nem hoztunk ki, snorkelezéshez kerestünk szemüveget, talpat, Álminak bodyboardot a vízen szórakozni, és más egyebet a hajóra. Ma volt a McDonalds születésének valahányéves évfordulója, így a hamburger, de csak az, fél áron volt kapható, ezért az ebédet egy internetezéssel egybekötve itt költöttük el. Álmiban a gyermeki tapasztalatlanság még simán elsöpri az általunk hangoztatott egészséges-egészségtelen elveket, és a kaja végén megjegyzi:

"Remélem, hogy minden nap itt eszünk. Vehetek még egy üdítõt?"

A hajóra visszaérve összeszedtük a fürdõs cuccokat, kieveztünk Masonékhez, és elsétáltunk a beach-re. Újra az Atlanti-óceánnál, és most fürdeni is lehet benne, nem úgy, mint 4 éve télen. A homok forró volt a talpunk alatt, de a víz brrr...jéghidegnek tûnt, és kaptuk a hullámokat, mert erre nagyon sekély jó sokáig a víz. Utána a sétányon még fokoztuk a jeges érzést a hideg, de édesvizes zuhany alatt. Dénes mesélte, hogy a hétvégén volt itt egy szörfverseny, bulikkal egybekötve, csak épp szél nem volt elég, és nem jöttek az igazi szörfös hullámok, a versenyzõk csak várakoztak. Látta Bruce Willist, amint egy méregdrága viedókamerát lóbált a kezében, de nem volt mit rávennie. Nem ismerte volna fel, beleolvadt a többi kopasz, nagypocakos amerikai közé, de egyszer csak üdvözölték a hangosbemondón keresztül, így leplezõdött le.

Visszaértünk a beach-rõl, és már nem lehetett tovább húzni a pakolást. Az utóbbi két hónapban ki kellett költöznünk a svájci lakásból, 38 fokos lázzal pakoltam, takarítottam, aztán itthon el kellett helyezni a dolgokat, ez is utazás, pakolás, aztán a pesti albérletbõl is ki kellett költözni, ez újabb pakolás, utazás. 4 hónapra összeválogatni Álmi és magam cuccait, valahogy bepréselni a repülõkön limitált 2 feladható és két a kabinba vihetõ utazótáskába, na elég volt, csömöröm volt a pakolástól. És itt folytatni. Ráültem a step padra (ez ahhoz kell, hogy az orrkabinba fel tudjuk mászni, mert a hajó szerkezete miatt muszáj volt magasra építeni a fekhelyet), és jött az a bizonyos fél óra sírás, amíg el nem készült a vacsora. Jólesett mindkettõ. És átkapcsoltam a szárazföldi életmódból hajós üzemmódba, igaz még nyekeregtem egy darabig.

A vitorlás életmódot sose a hajók miatt szerettem. Persze jó hajókat nézegetni, akár klasszikus, akár versenyhajókról van szó, de úgy értem, egy kis vitorláson élni, na nem ettõl vagyok érte oda. Elég csak benézni egy vitorlás belsejébe, látszik, hogy az élet a hajón körülményesebb, mint egy lakásban. Az utazás az élvezetes benne, a várakozás, hogy mit fogunk felfedezni, ha lehorgonyoztunk, a felfedezés öröme, a látottak, tapasztaltak, a kultúrák, ízek, tájak körülöttem, és ez a vízen és a vitorlákkal a legtisztább, és utánaszámoltunk, hosszú távon a legolcsóbb. Van egy vízen úszó otthonunk, mindig változtathatjuk a helyünket, ahol tetszik tovább maradunk, ahol nem, tovább állunk. Nem tudok betelni a tiszta, átlátszó vízzel, ami körülvesz, amibe horgonyon beugrunk, és búvárszemüvegen keresztül figyeljük a korallokat vagy a tengeri füvet csikóhalakat keresve, beleúszunk a halrajba, követjük a teknõsöket, rájákat, lemerülünk üres csigaházakért, kagylóhéjakért, tengeri csillagokért. Ilyen fürdõkádam, úszómedencém csak itt lehet a vízen, és a delfinek is csak a vízen jönnek hozzánk. Igaz a noseeums-ok is, ezek a tûszúrásnyi fekete pöttyök, vagy ahogy Álmi hívja õket "hirtelencsípõk", amik ellen nem találtunk védõszert, hiába kérdeztük ki még elõzõ utunkon a Virgin-szigeteken élõket. És azok a finom halak, amiket Dénes lõ vagy pecáz!!! Hogy vágyom már rájuk!

Szóval át kellett kapcsolnom lakásról hajóba. Minden alkalommal ez megy, Dénes már tudja, hogy az elsõ pár nap panaszkodással telik, aztán kialakul bennem az otthon-érzés, és képes vagyok belakni a hajót, és elvégezni azokat a teendõket, amik az én feladataim szoktak lenni. "Sweet home" - mondogatom magamban... A dolgok elõbányászásához, bármiféle tevékenységhez, mozgáshoz a kabinban olyan mértékû türelemre van szükségünk, amit a szárazföldi életben egy nagy dugóban, vagy postán, boltban sorbanálláskor tapasztalhatunk. Várunk, várunk, míg egyikünk elintéz valamit, és elmegy, hogy legyen hely a másiknak is arra, amit épp csinálni szeretne. Csak míg a szárazföldön az üres várakozást már megszoktuk, itt a hajón mindig újra kell tanulni. A hajón azok a tevékenységek, amik otthon gördülékenyen mennek, itt lassan, körülményesen, és ez eleinte idegesítõ, türelmetlenek vagyunk, és ez frusztrál. Le kell lassulni, mondja mindig Dénes. Kivéve, ha õ már indulásra kész, én meg még nem... Akkor jön a "Húzzál bele Katalin, mert nem várunk meg!".

máj.29-31.

Sikerült mindent elpakolni, vásárolnunk is kellett (5 km a legközelebbi élelmiszerbolt, ahol friss hús, zöldség, stb van), strandoltunk délutánonként, és volt egy-két szerelés is a hajón. Közben feltérképeztem teljesen a hajót. Nagyon szép a hajó belseje és a külsõ is. Nagyon jó állapotban van, Dénesnek alig kellett rajta takarítani, penészteleníteni, mert tiszta volt, ápolt. Nem úgy mint Bukdács úr...Azon dolgoztunk 2 hónapot, hogy egyáltalán be lehessen költözni. Kellemes bent a szag, ami fontos mind2nknek. Sok hajónak kakatank vagy disel, benzin szaga vagy egyéb kellemetlen szaga van, erre mindig figyelünk, minden hajónkban jó volt eddig.

Versenyhajó, ezért a kokpit és a fedélzet kialakítása ezt a célt szolgálja és nem az én kis túravitorlázós igényeimet, mint kényelmes, nagy, elfekvõs, filmezõs, evõs kokpitülések háttámlával, ahol a szemközti ülésre átteheted a lábad a hosszú vitorlázások alatt, amikor dõlésben jól esik ellentartani. Viszont így több a hely az ülések nélkül a fürdésre, lepakolásra, közlekedésre, és vitorlázáskor a kötelek kezelésére. Néha visszacserélném mondjuk Melamphyrum vagy Dragonwing kokpitjára, máskor meg nem, mert olyan tágas, így hogy nincs ülés. Rengeteg hely van két oldalt a hajó orra felé sétálni, ez fantasztikus.

Lent, rögtön a lejárat két oldalán a koporsóágyak a nevükhöz hûen lettek beépítve, lehetõleg minél jobban elfedjék az ott alvót. Felülrõl teljesen zártak, csak oldalt van egy kis lyuk, ahol ügyeskedve be lehet mászni. Nem hiszem, hogy itt bárki is szívesen aludna, hacsak a kényszer rá nem viszi. A képek alapján már mondtam Dénesnek, hogy a hajót nem tudom elképzelni charterezésre (kivéve pár órás vitorlázás a vendégekkel), mert ki fizetne ezekért a koporsóágyakért...

-- Hát nem is úgy gondoltam! Majd te meg én alszunk ott - jött a válasz Dénestõl.

-- Azt elfelejtheted!

Csak viccelt, õ se aludna ott, bár nem tartja lehetetlennek...Inkább kint a kokpitban. Csak oda még nincs szivacs.

A lejárat két oldalt a koporsóágyakkal, amiket Dénes bepakolt vitorlákkal, szerszámokkal:

A hajó jobb oldala:

A hajó bal oldala:

A konyhától tartottam, mert elsõ alkalommal Dénes le se fotózta, azt hittem azért, mert nincs is. De rendben van, igaz a polcos szekrények jó messze vannak, én már nem érem el a bennük lévõ távolabbi dolgokat.

A navigációs asztal klassz nagyon, kényelmesen be lehet hozzá ülni. Igaz horgonyon mindennel telepakoljuk, csak menet közben üres, akkor meg senki se akar ott ücsörögni. (Dénes mondta is, hogy látszik, milyen engedékeny, az a kapitány birodalma kéne legyen. Ez nem probléma. Õ a kapitány menet közben, én meg leszek horgonyon.)

Nekem eddig is állómagasság volt minden hajónkban, most végre Dénesnek is, amit õ tud igazán értékelni, én csak örülök, hogy végre kiegyenesedhet lent is. A fura, hogy ez miatt most nem látok ki, csak a korlátot látom. Dénesnek persze nincs ilyen problémája, Álmi meg közölte, hogy õ még egyik hajónkon se látott ki.

Bent az oldalsó ablakok majdnem mind nyithatóak, könnyen kihúzható szúnyoghálós keretek vannak hozzájuk, ami jól jön, mert vannak szúnyogok. Persze így is bejutnak az ajtón át, vagy az orrkabinba a fejünk feletti nyitott ablakon át :) :(

Dénes a WC-t üzembe helyezte ittlétünk 3. napján, ami az amerikai szabályoknak megfelelõen a következõképpen mûködik. Van egy 80 literes tank az egyik ülés alatt, ebbe megy minden, ezt kikötõben lehet kiszivattyúzni, vagy a parttól 3 tmf-re a vízbe ereszteni. Mr. Frumble-ön kidobtuk a tankot, mert a hajó felszerelése után el is hagytuk az USA-t, így minden közvetlenül a vízbe ment (mint vödrözéskor). Most, hogy csak az USA vizein hajózunk, és bármikor ellenõrizhet a parti õrség, megtartottuk a tankot. (A hajót is könnyebb így eladni az USA-ban.) (Majd vitorlázás közben a régi kipumpáló pumpa elszakad és úszunk majd a trutyiban, de ez még egy másfél hét.)

A tárolóhelyekkel minden hajón bajban vagyunk, mert van sok, csak nehezen hozzáférhetõek, de ezt a kis hajósok tudják jól. Így kivétel nélkül mindig ez megy, amikor beköltözünk egy hajóra:

-- Ide olyan dolgokat adj, amiket nem akarsz sûrûn használni!

Ezzel mindig megnevettet Dénes, mert ilyen dolgokból kevés van (gyógyszerek, konzervek, WCpapír és az utazótáskáink). És ha valamit egy ilyen helyre elteszünk, akkor gyakorlatilag ki is dobhatjuk, mert nem lesz kedvünk akrobatikázni, hogy elõvegyük, csak ha tényleg nagyon fontos. Így az idõ mindig azzal megy el, hogy helyet szorítsunk azoknak, amiket gyakran elõ szeretnénk venni, és ilyen több van 3 embernél, mint ahány könnyen elérhetõ tároló...Már Franciaországban is az elsõ hajónkon listákat készítettünk minden tárolóról, hogy mi van benne, és mindig rávezettük, ha valamit kivettünk vagy újat betettünk. Rengeteg idõt és energiát megspóroltunk, hogy nem kellett mindent átnéznünk, míg a keresett dologra rábukkantunk. Ezt a jó szokást azóta is megtartottuk, van egy füzet, abban vezetjük. Másoknak is ajánlom.

A kabinban az ülések háttámlái beépített szekrények, összesen 6 a két oldalon. Rengeteg hely van bennük, sajnos az ülések szélességének a rovására, viszont jól hozzáférhetõek tárolásra. Ide elfér a ruhák, élelmiszerek, könyvek, elektronikus dolgaink java és Álmi játékai. Az ülések alatt gyakorlatilag nincs hely, mert egyik oldalt a vizes tank foglalja el, másik oldalt a wc-tank és a benzintank. Az orrkabinban pedig egy kis rekesz van, ami elérhetõ, a többi már nehezen, ide mentek, amiket fentebb már említettem. Maradt még a WC helyiség, ahol nagy nyitott rekeszek vannak, ezeket Dénes behálózta a kedvemért, így menet közben dõléskor, billegéskor nem esik ki belõlük semmi. És ott van még az ajtós szekrény a wc-vel szemben a viharruháknak, cipõknek, törcsiknek, lepedõknek, egyéb ruháknak, használatban lévõ hátizsákoknak, stb... Kicsit körülményes hozzáférni, mert az orrkabinból nyitható, de Dénes mondta, hogy nem probléma átszerelni. Köszönöm elõre is!!!

jún.01.

Ma elbuszoztunk a közeli (30 km) Norfolkba, ahol egy hatalmas tengerészeti múzeumot néztünk meg, melynek része egy kiállított hadihajó, a Wisconsin. Norfolkba busszal el lehet jutni 50 perc vagy 1.40 h alatt. Odafelé épp egy lassút értünk el, ez 1.50 $/fõ, Álminak olcsóbb, visszafelé elértünk egy gyorsat, ez 3 $/ fõ, Álminak nincs kedvezmény erre.

Norfolk egyébként az amerikai haditengerészet legnagyobb bázisa, 5 horgonyzó repülõgéphordozó-anyahajót láttunk és még kettõt építés közben. A haditengerészet légibázisa tõlünk (Virginia Beach-tõl) csak pár km-re van. Minden nap gyakorlatozó vadászgépek húznak el alacsonyan fölöttünk. Ettõl máris elment a kedvünk, hogy majd öreg korunkra itt vegyünk házat magunknak. Na persze nem ez az egyetlen visszahúzó erõ, itt az árak is az égbe szálltak. Hogy népszerûsítse magát a katonaság a lakosság körében, évente rendez egy több napos katonai bemutatót, kiállításokkal, koncertekkel a tengerparti sétányon. Ez most volt péntek-szombat-vasárnap. Légiparádéktól volt hangos reggeltõl estig a település, persze borzasztó látványosak voltak, csak ámultunk. Kiállítottak mindenféle tankot, katonai mûszereket, bombakeresõt. Rengetegen jöttek le a hétvégére a különbözõ államokból is, egy hatalmas kavalkád volt a sétányon, a beach-en, az utcákon. Mason mesélte, hogy már kétszer látott meghalni pilótát, egyik most volt 2 éve, szívinfarktust kapott a pilóta a levegõben, és az óceánba zuhant.

De vissza Norfolkhoz. És inkább csak képekben:

Ez itt egy nagyon népszerû játék, a strandon is sokat látjuk, babzsákokat dobálnak a lyukba, nem tudom, talán olyan népszerû, mint franciáknál a pétanque.

A tengerészeti múzeumban 6 órát töltöttünk, és záráskor se végeztünk. Megnéztünk közben két 45 perces 3D-s filmet is, az egyik a föld óceánjairól szólt, a hangsúly a védelmükön volt (ezen sajnos elaludtam, sok volt benne az ismételt jelenet), egy másik pedig az amerikai légierõkrõl, a vadászrepülõkrõl szólt, amint épp gyakorolnak a Nevadai sivatagban. Nagyon látványos volt, minden percét élveztem, nem úgy mint amikor a fejünk fölött húznak el Virginia Beach-en reggel 7.30-tól szürkületig.

Már a dinoszauroszok elõtt létezett ez a rákfaj, horseshoe crab:

Úgy vált teknõt, ha jól emlékszem évente, hogy már a teknõ alatt növeszti a következõt, aztán "levedli" a régit, és az új hirtelen nõ nagyra, így a test és az új teknõ között van egy függõleges hézag, de ekkor meg a test nõ meg hirtelen, és kitölti az ûrt. És a teknõváltás folytatódik tovább. (Majd két hét múlva a Chesapeake bay-ben vitorlázva látjuk õket természetes környezetben is, sõt levedlett páncélokat is találunk.)

Mai lakóházak a szabadkõmûvesek utcájából:

Vele is a szabadkõmûvesek utcájában találkoztunk (macskákat eddig nem láttunk se itt, se Virginia Beach kertes házai között, de mókusokat rengeteget, így azt kell mondjam, itt õk a macskák):