2014. november
Svájc
November közepén, egy hétvégi közös futás közben Dénes az egyik vádlijában erős fájdalmat érzett. Nemigen tudott ráállni. Csak csütörtökön tudott vele orvoshoz menni, mert a japán projektje miatt iderepült japán főnökkel kellett addig együtt dolgoznia. Az ultrahangon részleges izomszakadás és az ilyenkor szokásos vérömleny látszott. Pihentetni kell, kapott fáslit és egy krémet. A baj csak az volt, hogy nagyon fájt neki, hétvégén már 6 óránként szedte az Ibuprofen tartalmú fájdalomcsillapítót.
Közben megünnepeltük Álmi szülinapját, 11 éves lett a "csöppség".
Sajnos még szülinapon is kell leckét írni:
A fájdalom nem múlt, így visszament Dénes az orvoshoz, ahol egy újabb vizsgálattal mélyvénás trombózist állapítottak meg. Dénes két hétig itthon feküdt vele, és Xarelto nevű vérhigítót szedett. A vádliján megjelentek kidudorodó erek.
A névnapomat is megünnepeltük. Jó alkalom volt, hogy egy újabb tejszínes-csokis tortát együnk. Kaptam Dénestől Silvanék házából 1-1 üveg saját készítésű sóskaborbolya (Berberitze)- és csipkebogyólekvárt. Isteniek!
Dénes, akiben buzgott a sportolási vágy, kipróbálta az ágynyugalom mellett kétszer is a bicajozást. Konkluzió: nem megy a dolog, baromira fáj, ha behajlítja a térdét. Nyújtott lábbal meg nem lehet bicajt tekerni. Marad a fekvés, mert a gyaloglás csak a munkahelyéről szerzett mankóval megy. Én közben minden nap több órát túráztam.
Álmiék készítették a suliban ezt kosárpalánkot és hálót (a hálót is ők kötötték):
Három éve volt a Bell-bénulásom a hidegtől, huzattól. Még mindig látszik, a jobb szemem szűkebb lett, ami különösen mosolygáskor feltűnő, én meg általában mosolygok, így gyakran látszik (elég rémisztő):
