2010. augusztus 17.

Puerto Plata

 

 

Puerto Plata a Luperonhoz legközelebb esõ város. Tõlünk keletre fekszik a tengerparton és van egy kereskedelmi kikötõje. Van egy borostyán múzeuma is, ahol a közeli hegyekben bányászott borostyánokból láthatunk néhányat. Egyébként a Jurassic Park elsõ részében mutatnak egy itteni bányában felvett jelenetet.

Luperonban a téren sorakoznak a furgonok és a 'gvagvák', olcsó taxiként mûködõ személyautók. Ezek a fõ tömegközlekedési eszközök. Busz is van, de kevés, és ismeretlen a menetrend. A 'gvagva' egy fõre ugyanannyiba kerül, mint a furgon, és mindkettõ csak akkor indul el, ha megtelt.

A szükség nagy úr errefelé is, csakúgy mint az arab országokban. A maximum öt fõs kocsikat minimum hét fõvel terhelik, ketten vagy hárman ülnek a sofõr mellett és négyen vagy többen hátul... Mivel az egész országban ezt a rendszert használják, fölösleges kérdés, hogy ez törvényes-e, bünteti-e a rendõr. Mi elsõ alkalommal nyolcan szorongtunk, szerencsére csak Imberig, ami 25 km-re van Luperontól. Itt át kellett szállni. Hármunknak kb. 900 ft volt az út.

Képek a lélegzetelállító tájról útban Imber felé:

Imberben van egy körforgalom a település szélén, ahol a gvagvák és furgonok várakoznak az utasokra, és van egy kis épület, ahol buszokra lehet jegyet venni. Mert buszok is vannak, csak épp Luperonba elég ritkán jönnek. Sajnos nem sikerült megértetnem magam a pénztárossal, hogy kiderítsem a buszjáratokat, indulást, érkezést. Egy idõpontot volt hajlandó elárulni, egy reggeli buszt Imberbõl Luperonba 7.50-kor. Ezzel aztán rengeteget segített... Rejtélyes, hogy a többit miért akarta titokban tartani elõttem.

Imberbõl is gvagvával mentünk tovább Puerto Plataba, ami újabb 25 km nyomorgást jelentett és 1100 ft volt 3unknak. A gvagvának megvan az az elõnye, hogy oda visz a városban, ahová mi mondjuk, mert hasonlóan mûködik, mint egy taxi.

A központba vitettük magunkat, a Duarte térre, ahol korábban egy régi katedrális állt, amit egy földrengés elpusztított, de nemrég újjáépítették. A téren turistákat segítõ alkalmi munkások bóklásztak. Elvileg az a feladatuk, hogy útbaigazítsanak, és természetesen ingyen. A valóságban lecsaptak ránk, követtek, kérdezgettek, kiderítették merre tartunk, és amikor elhárítottuk a társaságukat elénk rohantak, leállították a forgalmat, mentek elõttünk, mintha õk vezetnének, és a végén pénzt kértek. Mintha még mindig Egyiptomban járnánk. Egyikük azonnal megismert minket, mert luperoni, õ az, aki a képen a cipõjét tisztíttatja.

Kellemes olvasmány az Ókori vakáció Tony Perrottet-tól. Különösen azoknak, akik hozzánk hasonlóan utaznak. (Andi, Gabi ne keressétek otthon, mert elhoztam magammal.) A könyv tele van történelmi anekdotákkal, "történeteiben az ókori római turisták utazási szokásai elevenednek meg, olyan ismerõs képekben, hogy néha eldönthetetlenné válik, mi a jelen, és mi a múlt. Az ókori rómaiak fejlesztették iparággá a turizmust. A történelem során elsõként a rómaiak utaztak csupán szórakozásból. Bejárták a birodalmat Trójától az Akropoliszig, a rodoszi kolosszustól eljutottak Egyiptomig, és nem mulasztották el a nílusi hajókirándulást sem. Az író végigjárja a Nagy Körutazás színhelyeit barátnõjével együtt, aki éppen gyermeküket várja. Felkerednek, és elindulnak az ókori turisták nyomában."

A következõ képek a téren álló emeletes pavilonban készültek. A tér és környéke a legszebb része a városnak: tiszta, kulturált, rendezett. Luperon után nagyon kellemes a szemnek.

A tér közelében van a Borostyán Múzeum (angolul Amber Museum), ezt néztük meg elõször. A múzeum egy 1919-ben épült német villában kapott helyet, amit 1977-ben egy olasz házaspár megvásárolt és gyönyörûen felújíttatott. A feleség beleszeretett a közeli hegyekben bányászott borostyánokba és gyûjteni kezdte õket. 1982-ben megnyitották a villát a közönség elõtt. A felsõ szinten egy borostyán múzeumot - ez a legelsõ a Domin.Közt.-ban -, az alsó szinten ékszer és dohányüzletet rendeztek be. 25 peso (160 ft) fejenként a belépõ, Álmiért nem kellett fizetni.

Kaptunk egy vezetõt, aki angolul egy nagyon élvezhetõ elõadást tartott a borostyánokról és a Jurassic Parkról. A Dominikai Köztársaság a nyugati félteke legnagyobb borostyánexportõre, különösen a csak itt található ritka kék borostyáné, ami sajátos kémiai összetételének köszönheti színét. A múzeumban megcsodálhattuk, még a kezünkbe is foghattuk, de a fotón nem látszik a szép kék színe.

A borostyánról olvashattok pl. a http://www.geographic.hu/index.php?act=napi&id=7781 oldalon. "A borostyán kb. 20-250 millió évvel ezelõtt keletkezett, megszilárdult gyanta. A fosszilis gyanta elsõsorban tûlevelû fáktól (Pinaceae, Araucariaceae, Cupressaceae, Taxodiaceae) származik, de egyes lombhullatók (Leguminosae, Dipterocarpaceae, Burseraceae, Hamamelidaceae) is termeltek gyantát, amely idõvel megkövesedett." "A bõséges gyantatermelés egy védekezési mechanizmus gombafélék, rovarok ellen, vagy környezeti hatások, mint villámcsapás okozta trauma, a talaj sókoncentrációjának hirtelen változása, a páratartalom növekedése vagy a szokásosnál hamarabb beálló fagyok ellen."

A dominikai borostyán korát 25-45 millió évesre becsülik, és a fent is említett Leguminosae lombhullató családba tartozó fa megkövesedett gyantája.

A világon itt találták eddig az egyetlen olyan borostyánt, ami gerincest zár magába, ezt a kis gyíkot, ami a farkát feláldozva próbált, mint látjuk sikertelenül, elmenekülni a köréfolyt gyantából 45 millió évvel ezelõtt. Õ lett aztán a múzeum emblémájának ihletõje:

Amikor elõször láttuk a bejáratnál az emblémát, azonnal azt gondoltuk, hogy a múzeum koppintotta le a Jurassic Park logóját. De a vezetõ azonnal eloszlatott minden félreértést. Elmesélte, hogy a Jurassic Park forgatása elõtt a múzeumot felkereste valaki a filmkészítõ gárdából, és engedélyt kért a múzeum emblémájának a felhasználására.

Hogy mi köze van a dominikai borostyánnak a Jurassic Parkhoz? A filmben szereplõ dinoszauruszokat a következõ fikció alapján hozták létre: "A Dominikai Köztársaságban bányászott borostyánokban olyan szúnyogokat találtak, amik mielõtt csapdába estek volna, dinoszauroszok vérét szívták ki. A vérben található sérült DNS-eket klónozták. A DNS-lánc hézagait békák DNS-ével pótolták: az eljárás során kizárólag nõstény egyedeket tenyésztettek, hogy meggátolják a szaporodást."

A csapdába esett és konzerválódott élõlények, amiktõl különösen értékessé válik a borostyán:

"A legjelentõsebb európai lelõhely Lengyelországban van a Balti-tenger partvidékén. Itt találták 1803-ban az eddigi legnagyobb példányt, ami 7,5 kg súlyú és a berlini múzeum gyûjteményében van. Gdansk vidékén található például a különleges gedanit nevû borostyán változat, amelyik nagyon szívós borsárga, átlátszatlan fajta és golyókká alakítva nyakláncnak dolgozzák fel." Talán ez az itt a képen? Ez a lengyel nyaklánc is a kiállítás része.

"Elõfordulások még: Szibéria területén, Lettországban, Litvániában, Ukrajnában, Romániában, Csehországban, Finnországban, Spanyolországban, Olaszországban Szicília területén, Nagy-Britanniában, Japánban, Kínában, Indonéziában, India tengerparti területein, Burmában, Libanonban, Ausztráliában, Dél-Grönlandban, a Dominikai Köztársaságban, Haiti területén, az Egyesült Államok több szövetségi államában az atlanti parton, Kanada területén és néhány afrikai országban. Magyarország területén az Ajka környékén elõforduló felsõ kréta kori széntelepekben találták az ajkaitnak keresztelt borostyánféleséget."

Ez a szép kék kõ a Larimar. Elsõ írásbeli említés a kõrõl 1916-ból származik, amikor rábukkant egy dominikai barlangban egy szerzetes, és engedélyt kért a feltárására, bányászására. Nem kapta meg. 1974-ben újra rátalált valaki az egyik tengerparton (egy folyó szállította ide a barlangból), és a lánya nevébõl Larissa-ból, illetve a tenger spanyol megfelelõjébõl a 'mar'-ból, mert olyan kék a kõ, mint sokszor a trópusi tenger színe, nevet is adott neki: Lari-mar. A Larimar a pektolit nevû ásvány egy változata, a Dominikai Köztársaságon kívül még nem jelentették létezését. Büszkék is rá a dominikaiak.

A múzeum után könyvesboltot kerestünk, ahol az országról szerettünk volna angol nyelvû útikönyvet venni, leginkább kedvencünket a Lonely Planetet. Rengeteg könyvesboltot találtunk, de nem volt angol nyelvû útikönyvük. Találtunk papír-írószert is, ahol végre vehettem Álminak matekfüzetet és rajzfüzetet, mert Luperonban valamilyen okból csak vonalas füzetet árultak. Eközben jártuk a hangulatos utcákat, és a luperoni por helyett a kipufogógázt nyeltük. Na nem volt vészes, mert kerestük a csendesebb utcákat és a tengerparti sétányt.

A középiskolásoknak elkezdõdött a suli. A lányok egyenruhája a kék póló és drapp szoknya vagy nadrág, fehér zokni. A fiúké ugyanez, csak nekik nincs szoknya-opció. Az általános iskola majd aug. 24-én kezdõdik. Ott is ugyanez a ruházat, bár a kislányoknak csak a szoknya van megengedve.

A 'motokoncsó', motor-taxi:

A helyiek az esernyõt egész nap nyitvatartják vagy az esõ miatt, vagy a nap miatt, mint Japánban. Itt most épp esik:

A La Sirena-ban tartottuk az ebédszünetet. Ez olyan bevásárlóközpont, mint nálunk pl. a Cora. Az emeleten van egy étkezõ, válogathattunk a sok helyi ételbõl. Vettem egy fõzõs banánból készült banánpürét darálthússal töltve. A banánpüré íze olyan, mintha krumplipürét ennénk, csak az étel nevébõl tudtam, hogy nem krumpli van benne. Dénes vett egy gyümölcstálat, amiben édes szószban sütött banán volt sárga- és görögdinnyével összekeverve. Más, mint a kínai v. japán sült banán. A fotón a sok avokádóról jut eszembe, hogy ez itt az egyik legolcsóbb zöldség (70 ft/db), mindig veszünk, ha salátatálat csinálunk. Sajnos Álmi utálja, de ez nem újság, mert mi az, amit szeret és zöldség?

A vásárlással végezve motokoncsókra ültünk, én utaztam Álmival, és a buszpályaudvarra vitettük magunkat. Most ültem életemben elõször motoron, és a sofõr rögtön a legforgalmasabb útra száguldott velünk, bele a délutáni õrült forgalom kellõs közepébe. Végigsikoltoztam az utat, a sofõr röhögött, Álmi nevetett, a többi motokoncsón utazó rikkantgatott nekem, integettek. Talán 10 perc volt csak az út, de nekem egy örökkévalóságnak tûnt, ahogy végigszlalomoztunk az autók és gyalogosok között. Minden pillanatban azt hittem, hogy most halunk meg. A fiúk nagyon élvezték, igaz Dénes fenekének kellemetlenebb volt, mert az õ sofõrje, hogy ne veszítsen el minket szem elõl, átszáguldott minden hepehupán. Így utólag végiggondolva, nem lett volna életreszóló élmény, ha Álmi nélkül, egy üres úton hajtottunk volna végig egyenletes, lassú tempóban. Így viszont sose fogom elfelejteni.

Imberbe azonnal indult is a busz, felébe került, mint a gvagva idefelé, azaz 25 km 550 ft. Onnan furgonnal tettük meg a maradék 25 km-t Luperonba, hasonlóan tömötten, mint az arab országokban, vagy a magyar buszokon.