2010. augusztus 30. - szeptember 11.
Luperon és Puerto Plata
augusztus 30. Luperon, készülődünk az Earl hurrikán fogadására
Napok óta figyeljük Earl útját az időjárás-faxokon, ami mára négyes fokozatú hurrikánná erősödött az ötös skálán. Elsöpört néhány karibi sziget mellett, ma a brit Virgin-szigeteknél és Puerto Rico-nál jár. Az előrejelzés szerint a hurrikán szeme holnap lesz hozzánk a legközelebb, kb. 180 tmf-re (330 km).
Az Earl-ről készült képeket erről az oldalról válogattam:
http://www.nasa.gov/mission_pages/hurricanes/archives/2010/h2010_Earl.html.
Nálunk az ég gyönyörű kék, csak a halászhajók folyamatos érkezéséből lehet érezni, hogy valami van a levegőben. Az ő serénykedésük átragad a hajósokra is. Sokan lehúzzák a betekerős orrvitorlájukat, igyekeznek mindent elpakolni a fedélzetről. Dénes is mindent elpakolt, arrébb rakta a víz alatt az egyik horgonyt (kettő van kint), és kirakott egy másik kötelet. Becsónakáztunk abba az ágba, ahol a stégen tornázni szoktam, és kinéztünk egy helyet a mangróvéban, ahová szükség esetén áthorgonyoznánk és bekötnénk a hajót. A biztonság kedvéért már este feltettük a csónakot a hajóra.
augusztus 31. Luperon, elvonul mellettünk Earl
Délelőtt még szép idő volt, aztán elkezdődött. Earl jó sok esőt hozott és 30-40 csomós (ca. 60 km/h) szelet. Néhány hajónak csúszott a horgonya, olyanoknak, amiken nem volt senki. A dingikbe pattanva mentek megmenteni őket.
A mögöttünk álló vitorlás volt az egyik, ami elindult, én vettem észre. A képen már sodródik:
Azonnal jeleztünk a VHF rádión, ami természetesen mindenkinél be volt kapcsolva. Máris jöttek néhányan, aztán mivel a vitorlás motorját nem tudták beindítani, körbevették és irányítva, nehogy hajónak menjen, hagyták sodródni, amíg egy homokzátonyon meg nem állt:
A hajókhoz kikötött dingikből is eloldódott és elsodródott néhány, ezeket is vissza kellett hozni. Más egyéb nem történt. Itt egy fotó arról, hogy járhat egy elsodródó hajó. Van még két másik az öblünkben.
szeptember 01. Luperon
Elvonult Earl és újra kisütött a nap. Mehettünk túrázni. Egy légifotót töltöttünk le a falu fölött magasodó egyik dombról, de sikerült elvétenünk az ösvényt, és máshol lyukadtunk ki. Így is jó volt, szép helyeken jártunk.
szeptember 02. Luperon, blow holes (fújó lyukak)
Reggel eleveztünk a blow holes-okhoz. Ezek olyan lyukak a sziklákban, amiken keresztül a sziklákhoz csapódó tengervíz feltör, vagy ha távolabb vannak, akkor csak a szelük fúj át. Kiépített ösvények vezetnek hozzájuk. Itt még akár a Pilisben is lehetnénk:
De elég csak tovább mennünk:
Háromtörzsű papajafa (Gabi, ez neked válaszfotó a pirini három gráciára):
És jöjjenek a blow holes-ok. Először a zuhanyzó:
Aztán a hajszárító:
Kedvenc rákjaink, amik oldalazva futnak. Most épp rejtőzködik előlem:
szeptember 03. - 08. Luperon
Összevontam ezt a pár napot, mert nagyon hasonlóan teltek. Kora reggelente Dénes a hajón dolgozott, én vagy jógázni mentem a hajósokkal, vagy saját fitness az eldugott öböl stégén, amit egy rövid vihar egyik nap elmosott. Már fél órája tornáztam, láttam, ahogy közelednek a szürke felhők, de csak akkor pakoltam össze, amikor meghallottam a dörgéseket. Azt hittem még visszaevezhetek a hajóra, de amikor elindultam, kitört a szélvihar. Hiába erőlködtem, a szél tolt vissza és bele a mangrovéba. Kétségbeesetten küzdöttem magam a stéghez, aminek a padlója az apály miatt magasabban volt, mint az én 160 centim a csónakból. Normális körülmények között se könnyű feljutnom, most a hullámok miatt alig bírtam kikötni, kimászni, aztán leszakadt az ég. Bikiniben, laptopostól rohantam a kertek alatt a bárba, ott vártam ki a vihar végét. Dénesék a vihar szélén voltak, nekik alig jutott a szélből meg az esőből. Látták, hogy mi van felém, de nem volt idejük rám gondolni, mert az egyik hajósnak elromlott a motor a dingijén épp akkor, épp mellettünk, és azt szerelték.
Mindig délelőttönként intézzük a faluban a bevásárlást, ha nem kell mennünk, akkor a gyerekes családdal strandolunk. Itt most Dénes viszi a három rosszaságot a strandra:
Ebéd után szieszta, néha strand, majd késő délutánonként vagy Álmi Carlos-nál, vagy Carlos nálunk, vagy tanultunk, Dénes meg a hajós munkákat csinálta (lista az első dominikai beszámolóban), ami legtöbbször azzal járt, hogy a kokpit vagy a fedélzet valamelyik részére nem volt szabad lépni.
Itt a számokat készülünk megtanulni angolul 100-ig, ehhez csináltunk kártyákat. Felváltva kellett két kártyát húzni, kirakni belőlük egy kétjegyű számot, aztán kimondani angolul. Hihetetlen gyorsan megtanulta, gyorsabban, mint annak idején én. A játékos forma egyértelműen felgyorsítja a tanulást. Na meg, hogy ilyen jó tanára van :)...
Álmi ágyáról jut eszembe. A fekete penésszel folyamatosan küzdünk a hajón, na nem vagyunk egyedül, mert a többi hajós is, szóval állandóan megjelenik valahol (plafon, ágyhuzatok). Általában egy esős nap után, vagy egy szélcsendes este után, amikor összeizzadjuk a lepedőket. Most épp Álmi ágyszivacsának világos, repülős huzatát kellett hipós vízbe áztatnom. A fehér penész a másik munkaadóm, ez minden elrakott dolgot, ami pl. bőr vagy hátizsák anyag, és nem nyúlunk hozzá napokig, megtámad.
És a napokban megjelent még egy újabb, ez már bennünket vett célba. Először Dénes arcán és mostmár az enyémen is, illetve a hátamon is megjelent néhány apró fehér gombafolt. Nekem ilyen sose volt, Dénesnek még gimiskorában, amikor sportolt, a hátán. Van a gyógyszeres ládánkban gombaölő krém, ezzel kenegetjük a foltokat. A hátamon már tűnik el. Álmin még nem találtunk semmit. A trópusokhoz úgy tűnik, túlságosan érzékeny bőrűek vagyunk (Melamphyrumos utunkon nem volt ilyen gondunk), nem tudom, hogy az ittenieknek vannak-e ilyen problémáik.
Bogarak is vannak. Valamelyik reggel remekül indították a napomat. Elővettem az egyik tárolóból a kifliszacskót, hát kívül tele volt tűszúrásnyi, fehér pöttyökkel, amik mozogtak. Megnéztem a többi zacskót is a tárolóban, azokon is jöttek mentek. Ezek után becsuktam az ajtót, had élvezzék még egy kicsit utolsó óráikat, mielőtt elmossa őket egy hipózuhatag.
Csótányok is vannak, lefülelte Dénes az egyiknek a fészkét a kokpittárolóban. Egy darab fán volt, amit halpucolásra használtunk. Azonnal bedobtuk a vízbe, a tárolót agyonfújtuk sprével, beraktunk ínycsiklandó csótánycsalikat. Azóta nem láttunk semmi gyanúsat, mármint se csótányt, se a fekete apró ürülékét. Mindent a kaják csomagolásával hozunk be. Ha szerencsém van, már a boltban észreveszem a dobozon hemzsegő fehér pontokat, vagy a kis csótányokat, de ha nem, akkor hazahozzuk őket. Sokáig azt hittük a csótányürüléknek, hogy egértől van. Álmi boldog volt, hogy van egy kis állatunk, gyorsan elnevezte a láthatatlan egeret Toby-nak (mindennek ezt a nevet adja, mert tetszett neki Garfieldban Toby kutya). De beszéltem egy hajóssal, aki azt mondta, hogy ez bizony csótánykaka.
Amíg Dénes felállította a dingibe a kis árbocot, vitorlát, addig adtam nekik egy kis matekfeladatot, persze versenynek állítottam be, nehogy ne legyen hozzá kedvük. Élvezték nagyon. Carlos-ék új-zélandiak, ahol 5 éves kortól mennek suliba a gyerekek. Ő 7 éves, már másfél évet járt suliba, amikor januárban Miamiba repültek hajót vásárolni, csakúgy mint mi. Kíváncsi voltam, mennyire tud összeadni, kivonni 20-ig. Érdekes, hogy Álmi nyert, ő lett kész először és hibátlan lett a feladatsora, Carlosnak nem ment a kivonás. Arra is kíváncsi voltam, hogy milyen módszerrel számol, de ugyanúgy az ujján, mint Álmi.
Nagyon szeretik a dingivel a vitorlázást, krajcolnak vissza Carlos-ék hajójára, ami a jobb szélső a képen. Dénes hagyja őket kormányozni, de még minden elvonja a figyelmüket.
A dingiről jut eszembe. Még Marathonban vettük egy motoros jachtostól, aki egyik reggel, ahogy eveztünk ki vásárolni, itt a luperoni öbölben ránkköszönt az egyik motoros hajóról... Ő ismerte fel a dingijét. A hajóján volt még egy férfi a feleségével, akit Juditnak hívnak és magyarok a szülei. Még '56-ban hagyták el az országot, Judit akkor volt 2-3 éves. Kicsit beszélt csak magyarul.
Ebédre néha sült banánt veszünk köretnek, aminek az íze picit olyan, mint a sült krumplié. Hasonlóan is készül. A főzős banánokat (plantain angolul) - ezek nagydarab, zöldhéjú banánok - meghámozzák, feldarabolják, és bő olajban, mint a sült krumplit, kisűtik:
A liszt a tálban a csirke panírozásához van, azt süti a másik üstben:
Már én is sütöttem, de én nem plantainből, hanem a szokásos, de még éretlen banánból, amiről le kellett hámoznom a héját. Ugyanolyan ízű lett, mint a plantainos, de nem besóztam, hanem mézzel leöntöttem, mert épp akkor édesre vágytunk.
Avokado (60 ft), papaja (90 ft), két mangó (180 ft), uborka (60 ft).
Már nagyon vártuk, hogy megérjen a papaja és megkóstoljuk végre. Még egyikünk sem evett, csak konzervben. Így néz ki meghámozva és félbevágva. Valamiért mindig azt hittük Dénessel, hogy belül középen sok fekete mag van, de nincs semmi, csak egy nagy üres lyuk. Dénesnek ízlett, nekem olyan az íze, mintha ráhánytak volna. Ezt leszámítva őszibarackot és sárgadinnyét is érzek benne. A mangó viszont szenzációs.
szeptember 09. Puerto Plata
Utunk keletre Puerto Rico felé folytatódik hamarosan. Károly október közepén lesz ott, szeretnénk, ha összejönne vele a találka. Ehhez viszont szükségünk van USA vízumra, mert Puerto Rico az USA társult állama. ESTA az egyik lehetőség, de aki saját hajójával megy oda, az ezt a lehetőséget nem választhatja. Marad a bonyolultabb és költséges mód. Puerto Plataban van hozzánk legközelebb Popular Bank, ahol egy speciális, '15$ - 15 perc' telefonkártyát kell vennünk, amivel a santo domingo-i USA nagykövetségre telefonálhatunk interjú időpontjának megbeszélésére.
Ezért ma reggel beültünk a 11 személyes furgon utolsó sorába, mi voltunk a legelső utasok, amit aztán 19 emberrel töltött fel a sofőr. Azért ne higyjétek, hogy itt az utasok máshogy reagálnak, mint egy agyontömött magyar busz utasai. Aki még be akar férni, az nyomja a többit, aki már fent van, az nem akar nyomorogni. De az utasoknak nincs beleszólásuk, a sofőr dönt.
Imberből rendes busszal mentünk tovább, amin szerencsére volt elég hely.
Puerto Plataban Dénes motokoncsóra ült és elment a bankba, mi meg elsétáltunk Álmival a tengerparti sétányhoz és a La Sirenaban (mint a Cora) vártunk Dénesre a játékosztályon.
Hamar megjárta motokoncsókkal az utat, és vett egy kártyát is, de csak ott derült ki, hogy 24 óra múlva lesz aktiválva. Elég optimista volt, hogy csak egyet vett, mert ha a 15 perc alatt nem sikerül időpontot kapnunk, akkor újra el kell jönnünk Puerto Plataba, megvenni a kártyát, akkor már nyilván kettőt, tanulva az előző ostobaságból, és várni újabb 24 órát, és újra telefonálni. Huhhh.
A sétányon végimentünk, mellette a homokos part nincs karbantartva, hontalanoké leginkább, és a szemété. Pedig gyönyörű lenne, egy másik Cote'd'Azure. Megnéztük a Fülöp-erődöt, néhány Brico Store szerű boltot, találtunk egy USA használt boltot, ahol Álminak vettünk néhány játékot potom összegért (angol gyerek monopoly, torpedo társasjáték, tengeralattjáró). Aztán kerestünk egy hajósboltot, amiről csak azt tudtuk, hogy létezik és a kereskedelmi kikötő közelében van, de akiket megkérdeztünk, azok teljesen félreértették, és egész máshová küldtek. Feladtuk és mentünk a La Sirénaba enni és vásárolni, aztán irány a hajó.
Kolumbusz már első útján partraszállt Hispaniolán, ő nevezte el így a szigetet, ezzel megpecsételte az itt élő tainok sorsát.
szeptember 10. péntek Luperon
Dénes felhívta a fővárosi USA nagykövetséget, az illető alig beszélt angolul, állította, hogy mehetünk ESTA-val, pedig az ESTA honlapon az szerepel, hogy nem... Már lejárt a 15 perc, de a férfi belátva, hogy angoltudása miatt nem jutnak előbbre, adott ingyen 15 percet. Ezalatt megbeszéltek egy interjút kedd reggel 8-ra a fővárosba.
Azt még nem említettem, hogy hármunknak 500 $-t kell befizetnünk az interjú előtt, függetlenül attól, hogy kapunk-e vízumot vagy sem... A hajósok többsége szintén keletre jön tovább, de épp ezért kihagyják az USA szigeteket, és elsőnek a brit Virgin-szigeteken állnak meg. Hosszú út ez, ráadásul végig a keleti 15-20 csomós passzátszéllel szemben. Mi Puerto Ricora 10 napot számolunk, megállásokkal.