2011. aug. 04. - 09.
Vitorlázás Kolumbiába, Bonaire - Cartagena 570 tmf
1. nap csütörtök
Nagy ötlet volt a rendszámtáblájukon hangsúlyozni, hogy ez a búvárok paradicsoma. Ne keresgélj fölöslegesen a szárazföldön, hanem azonnal indulj merülni. Már a hajónknál is élettel teli a víz, de azért tegnap átkajakoztunk kis Bonaire szigetéhez, ott is snorkeleztünk, amíg meg nem untuk. Két hónap kihagyás után fantasztikusnak találtam, pedig csak teknőst, murénát és papagájhalakat láttunk. Se ráját, se cápát.
Reggel a szupermarket előtt interneteztünk. Egy helyi tegnap elárulta, hogy a bolt előtti középső padon fogni tudjuk a bolt ingyenes jelét. A trópusi nap idesütött, kifolyt a szemünk, míg valahogy megtaláltuk a képernyőn a skype jelet, és sikerült Álmival beszélni a Rynga-n keresztül (skype-hoz hasonló program, de kedvezőbb tarifa a magyar mobilokra (15 ft/perc, vezetékest pedig ingyen lehet hívni). Lovas táborba szeretné Dénes anyukája küldeni, de kicsi Álmi nem akar.
"Én már tudok lovagolni."
"De még sose ültél lovon."
"Akkor is tudok lovagolni."
"Álmi, hogy tudnál, ha még sose ültél lovon?!"
"A Pico Duarte túrán három napot ültem az öszvéren, akkor megtanultam."
"De az nem ló, Álmi."
"Tudom. De fele ló, fele csacsi. Egyszer lóként viselkedik, egyszer csacsiként. Szóval tudok lovagolni." :):):):):):)
Ennek ellenére rábeszéltük a táborra, ami "szuper volt". "Nem volt rossz, hogy ott kellett aludni?" "Á, dehogy, buli volt a zuhanyzás, aztán este mindig filmet néztünk. Volt két barátom is, egy 7 éves és egy 12 éves."
Köszönjük nagyon Katiéknak!!! Kép a Pico Duarte túráról:
Internet után kijelentkeztünk az országból, visszakaptuk a szigonypuskát, amit le kellett adni érkezéskor. Vissza a hajóra, leeresztettük a kajakot, elraktuk a megszáradt snorkel felszerelést, és egy óra múlva (12-kor) már úton voltunk. Eddigi legnagyobb távolságunkra készültünk, 570 tmf, lesz megint rengeteg időnk olvasni. Múlt szakaszon végeztem a Stieg Larsson trilógia második könyvével, The Girl who played with fire, most alig vártam hogy elkezdjem a 3. részt, The girl who kicked the hornet's nest.
Nem veszünk be stugeront, nem is bírom olyan jól lent se a főzést, se az olvasást ülve. Dénes a padlón fekszik a szivacson, úgy olvas, én kint a kokpitban. Ebéd szokásos, levesporból leves, felturingolva mindenfélével. Dénesnek nem jó a gyomra, reggel megette a kétnapos kenőmájast, amitől most megy a hasa... Pecát nem dobja be, a hal gondolatától is rosszul van. Hülye kenőmájas, már úgy szeretnék halat a sütőbe!!!!!!!!!!!!!!!!!
Sötétben érünk Curacau fölé(az ABC-szigetek "C"-betűse), de nem állunk meg (olyan, mint Bonaire). Kellemes az éjszaka, 15 csomós szél, hátulról, Neptun viszi a hajót, Neptun a szélkormány (lehetne róla is jó meséket írni, mint Thomasról, a gőzmozdonyról, vagy Éliásról, a mentőhajóról. Majd egyszer, ha nagyon sok időm lesz és nem lesz mivel eltöltenem).
2. nap
Délben megnézzük mennyit mentünk 24 óra alatt. 110 tmf, not bad. És!!! Delfinek!!! Utoljára a U.S. Virgin-szigeteknél jöttek a hajónkhoz (bukdács úrhoz), de az még tavaly decemberben volt. Már azt hittük kihaltak errefelé. Hatalmas csapat jött most, kistestűek, és másfél órát szórakoztak Dragonwing mellett, közben a hullámokon szörföztek, amikből sok 2-3 méteresre magasodott.
Rengeteg a repülőhal, biztos miattuk nem kapnak a nagyobb halak a csalinkra. Ma már jól van Dénes, húzzuk a csalit, de zéro kapás. Ebéd a szokásos, már unjuk, holnap újítani kell.
Újabb rozsdás fül adta meg magát. Számítottunk rá, már előre készített Dénes egy új fület karabínerből:
Aruba mellett megyünk el, ez az ABC-szigetekből az A betűs, terveztük, hogy esetleg megállunk, de átszámoltuk a napokat, és aug. 23-ig, amikor a gépem indul Panama City-ből, már nincs sok nap, nem pazarolhatunk. Bye-bye Aruba!
Ma éjszaka nincs szerencséje Dénesnek. Neptun nem tud irányra menni, mert erős a szél, maximális reff a vitorlán, nagyok a hullámok, sokszor hauzol magától a hajó egy-egy méretes hullámnál. Ilyenkor azonnal felriadok a csipogó nélkül is, mert érzem, hogy más a menete a hajónak. Dénes kimegy, mindent visszaállít, de a lazyjack kötele minden hauzoláskor beakad a legfelső rúdba, és fél óra küzdelem, míg kiakad. Majd Cartagenában megoldja a problémát.
3. nap
Reggel repülőhalakat találunk a fedélzeten, már megint kettőt. Nem tapasztaltam még, de úgy gondolom, párosban mégiscsak elviselhetőbb a halál. Egy vitorlázó család írt arról, milyen volt, amikor az Atlanti-óceánon elveszítették egy viharban a hajójukat. A nő tulajdonképpen nem is pánikolt, mert végig az az érzés adott neki erőt, hogy együtt van a férjével, gyerekeivel, és ha úgy hozza a sors, akkor együtt halnak.
Egyikünk se kívánja a szárított repülőhalakat reggelire. Lehetnének mondjuk jégkrémek, arra nagyon vágyunk.
Folytatódik nappali fényben is a küzdelem a vitorlával, mert Neptun nem tudja irányra vinni a hajót. Erős a szél, maximális reff a vitorlán, nagyok a hullámok, sokszor hauzol magától a hajó egy-egy nagy hullámnál, ilyenkor a lazyjack kötele beakad a felső rúdba, és fél óra küzdelem, míg kiakad.
Délben megnézzük a 24 óra alatt megtett utat cél felé: 105 tmf. Venezuela felett járunk, látjuk távolról a part domborulatait. Olyan izgalmas, mint a könyvem. Persze csak nekem. A térképen átrajzolom az ujjammal azt a részt, amit látunk. Delfinek jönnek ugyanabban az időpontban, mint tegnap. És sokáig maradnak, tetszik nekik Dragonwing. De szemet vetettek Neptun vízben forgolódó lapátjára is. Dénes meg is ijed, olyan közel mennek a lapáthoz. Ebéd porból készült krumplipüré marhahús konzervvel. Dénesnek nagyon ízlik. Nekem? Nem bírom a marhahúskonzervek ízét.
Éjszaka Kolumbia partjai fölé érünk, látjuk a parti fényeket, olajfúrótornyok fényeit. Csendesedik a szél, fokozatosan kireffel Dénes, végül teljes vitorlázattal botorkálunk a sötétben navigációs fények nélkül. Kicsi a valószínűsége, hogy egy másik kivilágítatlanul bolyongó hajóval keresztezzük utunkat. A led izzók nem érkeztek meg St. Martinra az indulásunkig, de István ígérte, hogy küld újakat Panamába. Oldala: http://yachtlight.hu/.
4. nap
Gyönyörű ma reggel a napfelkelte, nem fotózom, úgyse lenne olyan szép a képen. Megint voltak repülőhalak a fedélzeten, már őket se fotózom. Kicsik a hullámok, kevés a szél, nagyon békés a menet, Dénes borotválkozik egyet az orrfedélzeten. Reggeli főtt tojás vajas zsömlével (bonaire-i). Utána Emily-nek adjuk át a kormányt, ő az autopilotunk, és tökéletesen viszi a hajót ilyen viszonyokban. Neptun nem bírja a lötyögést.
Húzzunk a csali halat magunk után, most egy másikat, hátha ez jobban tetszik errefelé. Már csorog a nyálam a sült halra, de nincs kapás. Jól laknak a repülőhalakból. Ma nem jegyeztem mennyit tettünk meg 24 óra alatt, de sokkal kevesebbett, mint szerettük volna. Delfinek se jöttek ma, sajnos.
Délutánra szinte szélcsend, egy órát motorozunk, eddig bírjuk a füstöt. A hátszél a kokpitba fújja, ott meg a felépítmény fogva tartja, mi meg szívjuk. Tiszta tüdőnket mérgezzük vele, pszihésen ez olyan sokkoló. Éjszakára szerencsére kapunk annyi szelet, hogy Emily elkormányozza max. vitorlafelület mellett a hajót. Az őrség a szokásos, együtt fekszünk 9-kor, és az őr fülébe csipog 17 percenként a konyhai csipogó. Ha hajó fényét látjuk, akkor csökkentjük az időt, míg kiderül merre megy, útban van-e. De ma éjjel nincs hajófény, reggel nagyon pihentek vagyunk. Persze így a csillagos égből csak perceket élvezünk, például hajnali 2 körül az ORION mindig a hátunk mögött van, csak állok a lépcsőn és gyönyörködöm benne.
5. nap
Éjjel nem került fel repülőhal Dragonwingre. Egy folyó ömlik be a tengerbe, a Rió Magdalena, aminek az ágai mentén élnek még ma is a tairona indiánok. A folyó miatt a tengervíz délutánig barna színű, mint a Balaton. Undorító. Dénessel elszörnyülködünk, hogy ilyen vízben is lehet fürdeni?! (Ha jobb nincs, igen.) Rengeteg növényi hordalék úszik el mellettünk, némelyik egész nagy sziget, két ember is bőven elférne rajta.
Megpillantjuk az első embert Bonaire óta. Egy halászt. Ez nem ritka jelenség a tengeren. De Kolumbia vizein még él a kalózkodás, leginkább a hajók kellenek drogcsempészetre. Ezért kicsit magasabb a pulzusszámom, mint kellenne. Kolumbiáról nem sok mindent tudunk. A kávén, kokainon, drogbárókon, gerillacsoportokon, esőerdőkben fogvatartott túszokon kívül nem sok más van a fejemben. Várom már, hogy megérkezzünk.
>Átlépjük a hordalékhatárt, újra a tiszta vízben:
Eláll a szél, 1 órát megint motorozunk, aztán beugrunk a tengerbe fürdeni. Dénes tisztogatja kicsit a hajó alját. Látunk közben delfineket, de nem jönnek oda hozzánk. Félénkek. Ebéd mennyei!!!!!!! Kolbászos tojásrántotta szárított zsömlével.
Nem értem mért van ez velünk, de már öt napja vizen vagyunk és mégsincs "sea legs"-ünk, ahogy az angol mondja. Még mindig émelygünk, ha lent kell a laptop előtt bámulni a térképet, vagy bármit lent csinálni. Pedig ennyi idő már elég kellene legyen...
A szélcsend kellemetlen, rátelepszik a hangulatunkra, különösen Dénesére. Nekem még van a könyvemből néhány oldal, szeretném kiolvasni mielőtt megérkezünk. Este 7-kor 60 tmf van hátra. A chilei indiánok kitalálták réges rég az "esőbotot". Ez egy üreges henger, amit szárított kaktuszlevelekből készítettek, belsejében spirál alakban kaktusztüskéket szurkáltak, a hengerbe magokat szórtak, és két végét lezárták. Ahogy mozgatjuk a "botot", az esőhöz hasonló hangzást hallunk. Ezzel kértek az istenektől esőt. Kell majd egy a hajóra, ha ivóvízproblémái támadnának Dénesnek. De mivel kérjünk szelet??? Jobb híjján csak emlegetjük.
Ééés, éjszaka megkapjuk, ráadásul jól beerősödik!!!
6. nap kedd
Megérkeztünk!!! Nem számítottunk erre a látványra. Jó helyen vagyunk? Vagy valami csoda folytán Miamiba kerültünk???
Lassan kivilágosodik, mi bemegyünk a hatalmas öbölbe, és a Club Nautico-t keressük. Egy könyvben azt olvastam, hogy itt 'welcome drink'-kel fogadnak, lesz színes tv, légkondis helyiség a hajósoknak. Már nagyon vártuk.
NoPlasticPlanet-ről jut eszembe, Bonaire-en (ahonnan jöttünk) teljesen meg akarják szüntetni a műanyag zacskók használatát. Nem is láttunk mást a boltokban, csak papírzacskókat.
Fél 9-kor lehorgonyzunk a klub előtt, amihez jachtkikötő is tartozik. 20$-t fizetünk (egy hétre szól), cserébe a klub stégjénél hagyhatjuk a kajakot, vizet vehetünk, használhatjuk a zuhanyt (ami csak ezen a napon működik, aztán javítják...). A klub nem az, amiről olvastam. Nem lehet az. Egy lerombolt épület falmaradványaihoz épített néhány helyiség, no welcome drink, no air condition, no color tv. De van zuhany (egyelőre), és ez a fő, mert az öböl vize nem tiszta.
Az utcáról nyíló bejárat a klubba:
Az egyik hajóssal beszélgetünk, neki köszönhetjük, hogy a reggeli hajós rádiózást elcsípjük a VHF-en. A tunerhez kell szerelőt keresnünk, azonnal megkapjuk az infót. Egyéb érdekes hír, hogy a húsz év alattiak focivilágbajnoksága zajlik most, Kolumbia a legjobb 16 között van, és ma játszik a legjobb 8 közé jutásért. Sajnos a meccs nem Cartaganaban lesz, de a holnapi Equador-Franciaország meccs itt lesz a cartagenai stadionban. Szóba került, hogy esetleg megnézzük. Dragonfly-tól, egy másik vitorlástól megtudunk néhány hasznos info-t a bejelentkezésről, kapunk tőlük helyi pénzt is, peso-t (1 $=3500 peso). Aztán kilépünk a kapun. Rögtön a helyi közlekedési eszközöket csodáljuk:
A publico taxi, ami taxi, csak épp tizedét kérik a pesti tarifának.
Helyi járat:
Folyt. köv.