Kezdőoldal│ Rólunk│ A hajóról│ Útvonal│ Rövid hírek│ Képes útibeszámoló│ Vitorlázz velünk!│ Hasznos infók│




Vitorlázás a San Blas-szigetekhez, Cartagena (Kolumbia) - Niadup (San Blas-szk.) 190 tmf, 2011. aug. 12-15.



(Minden oldalunkon, ha homályos a fotó, az a böngészőtök beállítása miatt van. Zoomoljatok ki kicsit, mert úgy adja az általam tervezett valódi nézetet. Nálunk pl. a Firefoxban 80%-ra van kicsinyítve.)



1. nap


Kora reggel arra ébredünk, hogy süvít a szél, a hajót verik a hullámok. Kint viharos szél és eső fogad. A képen előttünk álló kétárbócos horgonya nem bírja sokáig, a hajó Dragonwing felé sodródik. Dénes előrerohant az orrba, hogy amennyire tudja, majd eltolja a hajót. Eközben a kétárbócos német kapitánya, aki egyedül tartózkodott a hajón, anyaszült meztelen kiugrik a kokpitba, beindítja a motort. Az ütközés elkerülhetetlen, Dragonwing orra kap egy nagy ütést, de ennyivel megússzuk (alig láthatóan meggörbült az orrkorlát). A németnek sikerül felhúznia a horgonyát, és jó messzire elmotorozik, majd lehorgonyoz. Később átjön elnézést kérni és a károkról érdeklődni.

Néhány hajó szintén csúszik, figyeljük, ki lehet veszélyes ránk nézve. A part felőli szomszédot fotózom, nagyon látványos, ahogy táncoltatják a hullámok:

Dragonwing horgonya jól tart, Dénes fél is, hogy nem fogjuk tudni felhúzni, olyan jól beállt az iszapba. Néhány motorcsónak elindul a gazdátlan, sodródó vitorlásokat megmenteni.

Délig esik, de muszáj kimenni a partra a tunerért, plusz internetezés, gyümölcsvásárlás. Már sok szigeten vettünk helyi ananászt, de ennyire finom még egyik se volt, mint ez. A guava viszont éretlen volt :(

Dénes csurom víz, amikor végre visszaevez hozzám. De szerencsénkre eláll az eső, és irány újra a part, de most együtt. Eddig minden nap az óvárosba mentünk, ma viszont az új részbe, mert ez közelebb van, és itt még nem jártunk. Van egy nagy pláza, benne egy Carefour szupermarket, ennek az étkező részében ebédelünk. A tálcánkon tamal, ami nem más, mint kukoricalisztből készült tészta megtöltve zöldséges hússal, becsomagolva az egész banánlevélbe, és kifőzve vízben. Ilyet utcán nem láttunk, csak boltokban a hűtőpultban. Szívesen ennék ilyet máskor is. (A banánlevelet nem eszik meg.)

Veszünk még a helyi pékségekben ananászos, guavalekváros, sajtos péksütiket, amik annyira finomak!!! Szerzek egy negyed sült csirkét magamnak, de Dénes megkér, hogy rejtsem el jól, még a szagát se akarja érezni. Nem szereti a csirkét. Én meg a marhahúskonzervet.

Kanadai szomszédainktól kölcsönkapunk egy pilot könyvet Panamáról és a San Blas-szigetekről. Lefotózzuk a lapokat, összepakolunk és 17.00-kor elindulunk.

Szélcsendben, tükör vízen motorozunk 16 mérföldet, aztán leállítjuk a motort és hajnali 5.30-ig hagyjuk magunkat sodorni. Sajnos van egy 1 csomós szembeáramlas, ami visszavisz 8 mérföldet. De nem számít! Nagyon élvezzük a békés estét, a tiszta vizet.


2. nap


Motorozunk tovább a szélcsendben, a szembeáramlat 1.5 csomóra nő. Rengeteg a rablás, egy íjhal követ, tetszik neki a vízbe lógatott lábam.

Délután 5 körül megjön a szél, és egész éjjel szuperül haladunk a sárkányszárnnyal. Áramlat is megszűnik, juppy!, néha 10.5 csomóval is megtol egy-egy hullám.


3. nap


10.30-kor eszembe jut, hogy megnézzem, mennyi mérföld van még hátra. Elkeserítő!!! 41 óra alatt 120 tmf, 3 csomós átlagsebesség :( 72 tmf van még hátra :(((

Látunk egy hatalmas tonhalat, ahogy elkap egy visszaeső repülőhalat. Squallok jönnek, és elviszik a szelet. Újra motorozunk. Éjszakára leállítjuk a motort.


4. nap


Csak 2 tmf-et sodródtunk rossz irányba. Nappal újra motor. Delfinek jönnek, de csak megnézik Dragonwinget és mennek is tovább. Pecabotot minden nap bedobtuk, de csak ma van kapás, kétszer is, de ahogy húzza ki Dénes, leakad a hal.

Látjuk már Panama esőerdős partvonulatát, amitől teljesen bezsongok. Hát eljutottunk ide is! Vitorláson!

Délután 4-kor lehorgonyzunk Niadup sziget mellett. Ez a San Blas-szigetek között az egyik olyan, ahol vitorlásokon kívül más idegeneket nem látnak a szigetlakók. Vitorlásokat se sűrűn :)

Idős kuna apóka evez hozzánk kivájt kenujában. Hívás nélkül fürgén bemászik a hajónkba, és beszélgetünk egy órácskát nagyon leegyszerűsített angol-spanyol keverék nyelven. Ő a falu megbízottja, hogy számla ellenében 5 $-t beszedjen a horgonyzásért.

Miután elmegy, van időnk szétnézni. A sziget és a panamai szárazföld között horgonyzunk. A szárazföld homokos tengerpartján kókuszpálmák sorakoznak, mögöttük pedig kezdődik a dzsungel. Valamikor réges-régen a kuna indiánok még itt éltek. Ide a Kolumbia-Panama határán húzódó Darien esőerdőből vándoroltak, végül jobbnak látták, ha átköltöznek a part mentén húzódó kb. 340 darab apró sziget valamelyikére. Ez a szigetvilág az ő nyelvükön a Kuna Yala, a spanyol hódítók nyomán pedig a San Blas-szigetek.

A szigeteken biztonságosabbnak találták az életet, mert nincsenek vadállatok, kígyók, mérges pókok, rovarok, moszkitók, és távolabb kerültek a támodó szándékú törzsektől. A 17-18. században itt sem voltak biztonságban, spanyol hódítók, kalózok, betegségek vertek tanyát a szigeteken. Az 1750-es években a nagyon békés kunák fellázadtak és lemészárolták a szigeteikre betolakodókat. Évtizedek teltek el, míg Nagy Kolumbia (része volt Venezuela, Kolumbia, Ecuador, Panama) spanyol kormányzósága írásban rögzítette, hogy a kunák békében élhetnek a szigeteken. Ekkor indult meg a kókuszkereskedelem, ami mai napig a fő jövedelemforrás a legtöbb kuna számára.

De itt még nincs happy end. Nagy Kolumbia felbomlott, 1903-ban megalakult a Panamai Köztársaság, és hamarosan Kuna Yala a panamaiak fennhatósága és kormányzása alá került. A kunák, ez a kis törzs, ami körülbelül 60ezer főt számlál, 1925-ben újra fellázadtak, megölték a szigeteken állomásozó panamai erőket, és a kunák vezetője kikiáltotta Kuna Yala Köztársaságot. A panamaiak bosszúját az USA itt állomásozó haditengerészete akadályozta meg. Az USA közbenjárásának köszönhetően azóta Kuna Yala Panama autonóm közigazgatási része, Panama elfogadja az ő törzsi törvényeiket, hagyományaikat, kultúrájukat, nyelvüket. Kuna csak kunával házasodhat, ha valaki megszegi ezt a törvényt, akkor el kell hagynia a törzset. Ennek köszönhetően nagyon sok az albino a szigeteken. Be is vezették azt a törvényt, hogy minimum két sziget távolságban kell párt választani. Happy End.

Mint írtam, a szigeteken élnek, de ezek olyan picik, hogy nem tudnak rajta egyszerre lakni és kertészkedni, földet művelni. Ezért a szárazföldre járnak át, ahol mindenkinek van a dzsungelben egy megművelt földdarabja, amin kókuszpálmák, banán, plantain (krumplinak megfelelő banán), cukornád, egyéb gyümölcsök, zöldségek teremnek. Ezen kívül természetesen a halászatból élnek, akár napokra is elmennek a férfiak kivájt kenuikban, és lakatlan szigeteken alszanak, miközben halásznak.

Három kis kuna srác szórakozik épp a parton, aztán beülnek a kivájt kenuba, és sietnek a sziget esti eseményére, a röplabda meccsre. A napszítta pálmalevéltetős kunyhók között mindenütt füst száll fel, készül a vacsora. Mi is összerakjuk a hajót, tésztát főzünk, ha már nem sikerült halat fogni, üveges bolognai szószt öntünk rá, és a mozdulatlan hajón behammoljuk. Közben nézzük a falut és a vízen pöfögő motoros csónakokat, amik itt a helyközi járatok, szigetről szigetre szállítják a kunákat. A beálló sötétben filmezünk egyet a kokpitban. Holnap majd lesz időnk bejárni a szigetet.