Kezdôoldal│ Rólunk│ A hajóról│ Útvonal│ Rövid hírek│ Képes útibeszámoló│ Hasznos információk│

 

 

2011. aug. 16.

A San Blas szigeteken (Niadup)

 

Dénes mostanában sportot űz az árbocmászásból. Pár napja (még Kolumbiában) is így kezdte a reggelt:

A sport után reggeli, majd végre kievezünk a szigetre.

Niadupon kb. 1000 fő, kizárólag kuna indián lakik. Hatalmas szám ez ehhez a mütyürke szigethez. Mégse találkozunk jó darabig senkivel.

A szigeten van egy katolikus templom, iskola és orvosi rendelő. Nagyon tiszta, rendezett benyomást kelt a település.

Végre valami életre utaló nyom, a kuna nők híres-neves hagyományos viselete:

És végre emberek!

A fürdőszoba:

A konyha:

A néni behívott minket a házába, ahol együtt él ebben a helyiségben 3 generáció. A kunyhók belülről hasonlóan néznek ki. A család tagjai függőágyakon alszanak, a ruháikat pedig vállfákra akasztva, egy rúdon tárolják. Ez a színpompás öltözék és a kar- és lábszárdekoráció (gyöngyökből) az idősebb nők megjelenésére jellemző. A fiatal generációból senkit nem láttunk ilyen viseletben.

Az iskola:

Amint megláttak bennünket a gyerekek, azonnal kiözönlöttek a tanítóval együtt:

Az óráról tanultak, spanyolul. Írtam már az előző beszámolóban, hogy a kunáknak van saját nyelvük, de mivel Panamához tartoznak bizonyos értelemben, a spanyol helyet kapott az oktatásban.

Az iskola WC-je:

A sziget kosárpályája. Pálmafák törzsei tartják a kosárpalánkot:

Nagyon közvetlenek a gyerekek és a nők is. Amint észrevesznek minket, azonnal odajönnek hozzánk. És mikor meglátják a fényképezőt, ők kérik, hogy készítsünk velük fotót. És nem nyújtják a kezüket egydollárosért...

Ez a néni is behívott magához bambuszkunyhójába. Megmutatta a sok szép blúzát, amiről a kuna nők világhírűek. A blúzok különlegessége, hogy az elejükre és a hátuljukra középre bevarrnak egy-egy egyforma mintájú molát. A mola csak oda van fércelve, könnyen kiszakítható és másik kerülhet a helyére, ha már megunta a viselője. De mi is ez a mola? Sokáig nézegettük Dénessel, míg a titkára rájöttünk, hogyan is készül. Különböző színű ruhaanyagokat raknak egymásra, majd a kívánt mintának megfelelően kivágnak az egyes anyagokból bizonyos részeket. A vágás mentén befelé hajtják az anyagot és apró, szinte észrevehetetlen öltésekkel varrják az alatta lévő ruhaanyaghoz. Minimum két rétegből áll egy mola, de össze lehet számolni, hogy a néni, amit épp a kezében tart, az több, mint 6 különböző színű ruhaanyagból készült. Az övén van öltésekből álló minta is.

A néni felvette a kedvenc mintájú blúzát, és kérte, hogy készítsen róla meg rólam Dénes egy fotót. A kuna nénik nagyon picik, én a 160 centimmel berogyasztottam a térdeimet és görnyedt háttal öleltem át a nénit, hogy csökkentsem a magasságkülönbséget, de még így is nagy a különbség... A néni azt mondta, hogy már elmúlt 70 éves.

A hőségtől nagyon szenvedtünk kint is, de bent a kunyhóban ömlött rólunk a víz. Vajon mennyi időt kéne itt élnünk, hogy mi is olyan szárazak maradjunk ilyen melegben, mint a felöltözött néni?

Volt szerencsénk a mosást is látni, és ez a kedvesen mosolygó kuna asszony kért, hogy fotózzam le munka közben...Nem jártunk még ilyen helyen, ahol így örültek a fényképezőnek...

Végezetül iszunk egy-egy kólát az egyik kunyhó előtt, ami apró bárként üzemel, beszélgetünk a bácsival, aki működteti, majd irány a part. Dénes hagyta kicsit evezni a gyerekeket, akik nagyon szégyellősek voltak, nem úgy, mint a Dominikai Köztársaságban, ahol hiába szóltam a dinginket cipelő gyerekekre, hogy tegyék le, az a miénk, csak vitték tovább gőzerővel a vízbe...

Evezünk vissza Dragonwingre a korallok felett:

Dél múlt, felszedjük a horgonyt és folytatjuk utunkat egy másik kuna sziget, Nagapa felé. Állítólag itt van diesel, amiből nekünk már fogytán van. Eddig fantasztikus a nap, kíváncsiak vagyunk a folytatásra.