Kezdôoldal│ Rólunk│ A hajóról│ Útvonal│ Rövid hírek│ Képes útibeszámoló│ Vitorlázz velünk!│ Hasznos információk│

 

Vitorlázás helyett javítjuk zátonyra futott hajónkat

 

2009. március 11. - 25.

Port Szudán

 

március 11.

 

Ejszaka tobbszor felriadtam, valami verte a hajo oldalat. Eloszor nagyon megijedtem. Olyan tisztan lattam magam elott a korallt, mintha meg mindig ott lettunk volna. Kirohantam, szetneztem, minden rendben volt, nem lattam semmit, ami utne a hajot. Reggel is hallottuk, Denes a lancra fogta.

Reggeli utan odaeveztünk, ahol kiesett a kormánylapát. Vittuk a GPS-t, elmentettuk a koordinatakat. Aztan eleveztunk a kikotokapitanysagra. Legalabb 2 kilcsit. Kiraktuk a csonakot, Denes hosszugatyat es tiszta polot vett, en hosszuujjas felsot (muszlim foldon vagyunk, illendo eltakarni minden testreszt).

Kedvesen fogadtak bennunket. A kikotokapitany feherebb volt, mint mi. Szova is tettuk. Elmosolyodott, es elmeselte csaladja tortenetet. Szaud-Arabiabol menekultek at gazdag osei meg az 1800-as evek vegen Szudanba, mert uldozte oket az akkori uralkodo. Suakinban epitettek házat a ma mar nemzeti kulturalis oroksegnek szamito felszigeten. Mikor az angolok felepitettek 1909-ben Port Szudant, es megepitettek a vasutat a Nilus es az uj, modern kikotovaros kozott, akkor a suakini gazdag csaladok mindent maguk mogott hagyva, csak az aranyukat hozva, atkoltoztek Port Szudanba, es uj eletet kezdtek. A kapitany mar itt szuletett. Nem keveredtek a szudaniakkal, ezert olyan feher a bore, es szokatlanul europaias az arca.

Elkezdodott az udvarias cseveges. Megkoszontuk, hogy olyan gyorsan kuldte a segitseget. Kerdezte, hogy van a hajo, milyen munkakat kell rajta vegezni. Denes felvazolta a javitasi tervet. Kell egy uj propeller, kell uvegszal, gyanta, kell egy daru, ami kiemeli a hajot a vizbol, kell egy hely, tobb napra, ahol zavartalanul dolgozhat a kormanylapaton, a hajotesten.

A kapitany sok helyre telefonalt. Megtudakolta a teherkikotoben a solya arat (tul draga), felhivta a kikotoi hajos boltot van-e propeller, uvegszal. Nincs propeller es uvegszal se, de Jeddahbol (Szaud-Arabia) lehet rendelni, 2-3 het. Van esely, hogy megjavitsuk, de sok ido, es ki tudja mennyi penz. A kiemelesre masik lehetoseg egy darus kocsi lenne. Dija orankent 100 $. De nincs semmi, amire ra tudnak tenni, es nincs pant se, amivel a hajot ki tudnak emelni. Denes a halaszkikotorol kerdezett, ahol a halaszcsonakokat huzzak ki a partra. A mi hajonkat is ki lehetne valahogyan huzni. Meg kell nezni.

Kesobb ratertunk a vontatasra. Szive szerint ingyen elengedne bennunket, de nem teheti. Megprobal kikalkulalni egy minimalis osszeget. Mi tegnap 5000 eurot mondtunk neki maximum osszegkent, o most ebbol ad nekunk 50 % kedvezmenyt. Diszkont aron kapjuk a vontatast :). Meg az is lehet, hogy ebbol is tud kedvezmenyt adni, beszelni fog a gazdasagi osztalyrol valakivel. Orultunk nagyon, hogy lefele es nem felfele tartott az osszeg. A korall megkarositasarol nem esett szo. Vegig ugyeltunk ra, hogy 'rock'-ot mondjunk, es ne 'coral'-t. Holnap talalkozunk ujra.

Visszaeveztunk a hajohoz, az ugynok mar vart a parton. Ot is behoztuk. Elkert 5 crew list-et, egy-egy fotot a shore pass-hoz, aztan Denessel ateveztek a teherkikoto duty free hajos boltjaba. Ott azonnal megigertek, hogy ket nap mulva mar itt is lesz az uvegszal, a propeller. Egyiptomban sokszor kaptunk ilyen igereteket, es ez szinte mindig azt jelentette, hogy soha. Itt se remeltunk csodakat.

A kiemelest is intezni kellett. Az ugynokunk, Ahmed ebben is probalt segiteni. Telefonalgatott, de egyik megoldas sem volt jo. Kerdezte, hogy hogyan emeljuk ki a hajot Europaban. Elmagyarazta Denes, hogy pántokat tesznek a hajo ala. "Nincs ilyen pant a hajonkon?" - kerdezett vissza az ugynok. No comment...

Delutan Denes beugrott a vizbe, es megvolt a kormanylapat! A hajo alatt logott a beszorult tengelyen, es utogette a hajo aljat. Ez volt az a hang, amire tobbszor felriadtam ejszaka.

Megprobalta kihuzni a beszorult tengelyt, de nem ment. Igy viszont veri a hajo aljat ahogy billegunk. Holnap ujra meg kell probalni kivenni. Ma mar keso van, 5-kor Happy Hour Nancy es Steven hajojan (nem talalom a nevjegykartyat, azon van a hajo neve). Ott voltak a 38 labas Mangolia-rol bolgar ismeroseink is meg Eritreabol. Vegre Western Unionon keresztul utaltak nekik penzt a szuleik. Csakugy, mint Eritreaban, Szudanban sem lehet kartyarol penzt felvenni. Es bankon keresztul se lehet utaltatni. Egyetlen megoldas a Western Union, de nagyon draga. 535e Ft atutalasa 21e Ft-ba kerul. Eleg durva, de legalabb jol mukodik. A dizeljuket (Eritreaban nem volt penzuk venni) tartogattak a port sudani bemotorozasra. Most 400 litert vasaroltak.

Stevenek is foldkerulok, sietnek haza Kanadaba, mert mar fogytan a penzuk. Minden infot elmondtunk nekik Egyiptomrol, a csatornarol. Kivancsi vagyok, ok hogyan elik meg az egeszet. Massawa es Port Sudan nagyon letorte oket, pedig itt aztan gyorsan es siman megy a be- es kijelentkezes, nincs gond az ugynokkel. Majd meglatjak milyen korulmenyes mindez Egyiptomban. Tobb penz, tobb ido, es sose lehetsz biztos, hogy elmehetsz akkor, amikor te szeretnel.

Ujra elojottek a kalozos sztorik. A kanadaiaknal tiszteletuket tettek. Egyszer csak azt vettek eszre, hogy hat hatalmas gumicsonak vagtat felejuk. De olyan sebesseggel, hogy az orruk szinte fuggolegesen allt ki a vizbol. Korbevettek oket, koroztek korulottuk, aztan elhuztak. Kesobb radion hallottak, hogy egy toluk nem messze levo teherhajohoz mentek es azt foglaltak el... Ok az osszes keszulekukon leadtak a veszjelzest. Aztan visszamondtak. Nancy nagyon kikeszult, amikor elmeseltek, akkor is rosszul lett. Steven nem vette olyan tragikusan. A bolgarok "elmenyeit" mar az utolso eritreai beszamoloban leirtam. Stevenek sajnos mennek holnap reggel, toluk elbucsuztunk, Vaszkoek maradnak meg ket napot.

Lefekveskor meg beszelgettunk Denessel. Meselt Tristan Jones vitorlazorol (The Saga of a Windward Sailor c. konyv szerzoje). Ket ev alatt negy hajot tett tonkre. Es mindig ujra kezdte.

En egy svajci vitorlazopar beszamolojat olvasom ujra. Utvonaluk: Hollandia - Foldkozi-tenger - Afrika partjai - Joremenyseg-fok - (Svajc 5 honap, gyerekszules, majd vissza a hajora) - Brazilia - Kanari-szk - Spanyolorszag. 3 honapot vesztegeltek horgonyon Dzsibutiban, mert elromlott a motor. A sokadik szerelo se tudta jol megjavitani, de elkerte erte a nagy osszeget. A srac kevesebbet akart fizetni, erre eletveszelyesen megfenyegettek. Ez hatott.

Aztan a Del-afrikai Koztarsasagban, Richards Bay kikotoje elott 50 csomos viharba keveredtek, addigra mar egyik motor se mukodott, a betekeros orrvitorla szetszakadt, a nagyvitorlat nem lehetett felhuzni, azzal is tortent valami, es mindket kormanylapat letort. Sodrodtak a partnak, es meg szerencse, hogy az egyetlen mukodo radiojukon segitseget tudtak hivni. Egy RIB motorcsonak behuzta oket a kikotobe. Fel evet maradtak. Ez alatt kiemeltek a ket motort, es megjavittattak. Uj kormanyokat is kellett csinalniuk. Beszereztek uj betekeros orrvitorlat, es meg egy csomo munka vart rajuk a hajon.

Szoval ilyen tortenetekkel edzzuk magunkat. A fenebe, hogy nem horgonyoztunk inkabb!!!

 

március 12.

 

Reggel megkaptuk az egy hetre szolo shore pass-okat, mehettunk gyalog a kapitanysagra. Elotte penzt valtottunk. (1$ 2.27 szudani font. Ez azt jelenti, hogy 1 szudani font 100 Ft.) A kapitany engedett meg a vontatas osszegebol, most 1600 euronal jarunk. Pentek, szombat itt a hetvege, ezert majd vasarnap jojjunk vissza ujra, addigra megirjak a szamlat. Megkoszontuk a kedvesseget, amire azt valaszolta, hogy latja, hogy nem vagyunk gazdagok, es ha egyszer majd o jon Magyarorszagra, akkor majd orul, hogy vannak kedves ismerosei, akikre szamithat. Jart mar sok helyen Europaban, de nalunk meg nem.

Ujabb telefonhivasok a kiemelessel kapcsolatban, de nem sikerult semmit intezni. A teherkikoto daruja es a hely draga. 800 euro a solya, plussz a parti tarolas.

Denes elment Ahmeddel, az ugynokkel a halaszkikotobe megnezni, hogyan emelik ott ki a hajokat, es van-e hely nekunk. Ahmed vett a halaszoktol halat, es helyben megsuttette. Kapott hozza salatatalat, pitat, valami csipos szoszt. 1000 Ft. Denesnek nagyon tetszett a hely es megbeszelte Ahmeddel, hogy legkozelebb harmasban jovunk.

A halaszkikotoben ki volt emelve egy a mienknel kisebb vitorlas, hordokon allt. Zatonyra futott 7 eve, azota itt all. Mar nincs benne a motor, de a propeller igen. De nem jutott eszebe Denesnek, hogy megnezze mekkora, jo lenne-e nekunk, es elado-e. Volt egy modern vitorlas is, ami szinten megserult itt 2 eve. Vegul a tulaj 3000 $-ert eladta egy helyinek es hazament.

Delutan Denes nagy ugyeskedesek kozepette kiemelte a vizbol a 60 kg-os kormanylapatot. Segiteni nem tudtam, igy csak bamultam, miket csinal a viz alatt. A lapat katasztrofa ahogy kinez. A zold kotel volt az a mooringkotel, ami elfureszelodott a korallon.

Denes fel tudja epiteni a szetvert reszeket, de nem szakember. Az eredmeny nem lesz szep. Ha csak nekunk kene, akkor nem lenne gond. De azert fordultunk vissza a Voros-tenger vegen, mert el akarjuk adni a hajot a Foldkozi-tengerre erve. Ebben az esetben olyanra kell megcsinalni, amilyen volt. Itt senki sincs, aki ertene a javitasahoz. A kapitany es az ugynok mar vegigtelefonaltak mindenkit, de nincs senki. Denes elkeseredett. Barcsak Europaban lennenk...

Ekkor vetettem fel, hogy kerdezzuk meg, mennyiert visznek el a teherhajok Europaba egy kis vitorlast. Rengeteg ures kontener van, mennyibe kerulhet? Ott propellert is tudunk szerezni, a hajot is ki tudjuk emeltetni, van uvegszal, eszkozok, a kormanyt egy mesterember megjavitja... Nagy szamolasokat csaptunk, kijott, hogy max. 4000 euroert meg megeri. De ebben benne van minden: a hajo bekerul a kontenerbe, a szallitas, a kirakas, es ott a kikotobe juttatas. Par nap mulva egy olasz cegtol megtudtuk, hogy sokkal tobb lenne, mint 4000 euro, es nekunk kellene allvanyt csinaltatni, amire a hajot rateszik. Ez a lehetoseg kilove.

 

március 13. péntek (itt hetvege)

 

Itt ma hetvege van. Reggeli a Mangolia-n Vaszkoekkel. Sajat epitesu vasbeton hajojukrol irtunk mar az utolso eritreai beszamolonkban. Vacsora a Melamphyrumon. Foztunk nekik tojasos lecsot. Nem ismertek, de joizuen ettek. Panaszoltak, hogy a piacon, amikor elovettek a fenykepezot, mindenki azonnal tiltakozott, el kellett tenniuk. Mi jobban jartunk, meg el tudtam kattintani. Itt a multkori beszamolonkbol a foto:

Vaszko adott egy jo otletet Denesnek. Eddig a propellert probalta viz alatt leszedni a tengelyrol, de nem ment. Azt javasolta az egesz tengelyt huzzuk ki, es utana vegyuk le a propellert.

 

március 14. szombat (itt hetvege)

 

Ma is hetvege. Reggel mar nem volt itt a Mangolia, amikor felkeltunk. De megint jottek a pilothajok, hogy horgonyozzunk mar mashova, mert zavarjuk a teherszallitokat. Mondtuk, hogy nem mukodik a motor, es mutattuk a kormanylapatot is. De mar eleg volt ebbol, naponta tobbszor is idejonnek. Reggeli utan at kell valahogy horgonyoznunk. Tenyleg utban vagyunk a nagy hajoknak.

Reggeli utan akcio indult. Csonakkal, masik kitett horgonnyal es a szel segitsegevel athorgonyoztunk motor es kormany nelkul.

Befujta Denes WD-40-nel a propeller rudjanak csavarjait, mert nem lehetett oket megmozditani. Nezegette viz alatt, hogyan tudja kihuzni az egesz rudat. Remeljuk sikerulni fog.

Az egyetem utcajaban sok az internetezo. 200 Ft egy ora, es gyors a kapcsolat. Baj, hogy gyakran vannak aramszunetek, es a megirt levelek elszallnak. De 100x jobb, mint Massawaban volt. Mindig van hely. Denes propellereket keresett az interneten. DHL-el ide lehet kuldetni. Ennek az arat is meg kell tudni.

Talaltunk grillcsirket, sajnos nem adtak felet, az egesz meg 3000 Ft, es nem birjuk megenni ket nap alatt, hutonk meg nincs.

 

március 15. vasarnap (a het elso munkanapja)

 

Reggel ujra a kikotokapitanynal. Cseveresztunk egy kicsit. Meseltuk az elmenyeinket, dicsertuk, hogy milyen sok lany jar egyetemre.

- Bizony! A mi orszagunkban a lanyok nem a barokban, diszkokban toltik az idejuket, nincs is ilyen nalunk, hanem egyetemre jarnak, es tanulnak.

Dicseretes. Nalunk is jobban tennek a lanyok. Rakerdeztunk a vontatasra is. Igen, megvan a szamla, vegul lement 920 eurora. Koszonjuk. Az ugynokunk erre mar azt mondta, hogy elfogadhato osszeg. Korabban felajanlotta, hogy elvisz a szamlaval egy magasabb rangu illetekeshez, es megprobalja lejjebb vinni az osszeget. Mar csinalt ilyet. De ez az ar sokkal kevesebb annal.

Az ugynok egy ismeroset elhozta a hajora, az illeto mechanikus, a femekhez ert, van egy muhelye, felajanlotta, hogy ott dolgozhat Denes a kormanyon, hasznalhat minden eszkozt. O pedig megrobalja kikalapalni a propellert. 200 eurot kert cserebe. Beleegyeztunk. Elvittek a lapatot a muhelybe. Volt egy kis bonyodalom a parton a vamosokkal. Igy csonakazunk ki a partra:

Es ide kotjuk ki a csonakot:

A korlaton tul van az orbode. Ott kell megmutatni a shore pass-t, ellenorzik a hatizsakot is. Mikor az orok meglattak a lapatot, nem akartak kiengedni. Mi van, ha eladjuk?! Nagy nehezen az ugynok es a mechanikus elmagyaraztak, hogy csak javitani viszik ki, aztan hozzak vissza.

 

március 16.

 

Ahmed, az ugynok futtyentett, Denes kievezett a partra. Erdeklodot hozott, esetleg megvenne a hajot. 6-7e $-t ajanlott erte, termeszetesen nem fogadtuk el. Mar csinaltunk erre is egy kalkulaciot, sot minden variaciora egy szamitast. Anyagilag legjobban akkor jarunk, ha megjavitjuk a hajot, es irany a Foldkozi-tenger. Lelkileg, ha eladjuk, es azonnal hazautazunk. Mindkettonknek elege van mar a harmadik vilagbol, a fulunkben eroszakosnak hangzo muezzinekbol. Ejszaka tobbszor is felebredunk, amikor razendit az Allaaah Akbar, Allaaah Akbar. Mert nem hagyjak aludni ejszaka az embereket?! Fel eve vagyunk muszlim foldon, eleinte erdekes volt, mostanra mar idegesito. Nem a mi vilagunk, nem a mi kulturank. Termeszetesen vannak benne ertekek, de szeretnenk mar ujra otthon lenni.

Kiszedtuk a propellert!!! Denes a vizben huzta kifele, en meg amint eltunt a motorterbol, egy meretre vagott dugoval betomtem a nyilast. Denes ugyanezt tette a vizben egy masik dugoval. Lehangolo hir, hogy elgorbult a tengely is. Azt is venni kell vagy kiegyenesiteni.

 

március 17.

 

Reggel egy bankba ment Denes Ahmeddel. Megmutatta a szamlat, es megkerdezte, hogyan utalhat at a bankszamlajarol penzt ide a bankba a kikoto szamlajara. Adtak egy SWIFT kodot, de bankszamlaszamot nem. Persze a magyar bankoknak ez nem eleg. Az itteniek fel voltak haborodva, mi az hogy eleg. Ugy elintezetlen.

A bank utan a hajojavito muhelybe mentek a propellerrel. A fonok kezbe vette a propellert, lelkesen mondogatta, hogy "no problem", meg tudja csinalni, eszre se lehet majd venni, hogy elhajlottak a lapatok. A rudat is. Odaadta a munkasoknak, akik eltuntek vele. Denes latni akarta mit csinal a fonok a propellerrel, utana ment a muhelybe. A fonok nekiesett, egy kalapaccsal pufolte. Denes mondta koszoni, eleg is volt, igy nem lehet helyrehozni. Azt hitte, van itt valami speci munkagep erre. A fonok beduhodott, nem akarta visszaadni. Meg utott ra parat, mielott Denes elszedte tole. Gyorsan megkereste a munkasokat is, a rud kiegyenesedett, de persze nem tokeletesen. Ezt is elszedte. Erre a fonok mondta, hogy ez mar jo, 10e Ft. "Micsoda?!" - mondta Ahmed es Denes egyszerre. Jott az osszecsapas, csak verbalisan. Vegul az ugynok mondta Denesnek, hogy jobb lesz, ha fizet.

 

március 18.

 

Denes elso napja a muhelyben. 9-re ment, 5-re ert vissza. Tegnap vett egy kulvarosi (igaz, az egesz telepules ugy nez ki mint egy lepukkant kulvaros nyomorusagos viskoival), tehat egy kulvarosi muhelyben uvegszalat, es polieszter gyantat. Itt viztartalyokat csinalnak belulok, amik minden haz tetejen megtalalhatok. A kikoto hajosboltjaba meg mindig nem erkezett uvegszal, nem csalodtunk a megerzesunkben. Ha valaki nagyon lelkesen iger valamit, az garantaltan hazudik. Szoval innen nem szamithatunk semmire. Olyan, mint Egyiptom.

Itt a muhely. A munkat az utcan vegzik. Tobb keregeto is odament Deneshez mikozben dolgozott. Az egyiket kenytelen volt megfogni, es arrebb rakni, mert elallta az utjat.

Es itt az elso napi munka eredmenye:

Sutottem virslit, mire hazajott a munkabol. A kikotokapitany a soforjet megkerte, hogy autozzon el velunk abba a boltba, ahol mindenfele fagyasztott husaru van. Kozel hozza pedig egy pekseg, ahol frissen vehetjuk a kiflit, es a Szudanban elesztovel keszult pitat (mashol nincs benne eleszto). Itt vettunk fel kg virslit 900 Ft-ert. Van egesz csirke 1000 Ft-ert, felvagottak, hamburgerhus, igazi sonka.

 

március 19.

 

Delfinek usztak be a teherkikotobe a hajonkig. A fujtatasukra szaladtunk ki a kokpitba.

Ujra bankba ment Denes az ugynokkel. Egy masik bankba. Itt is megmutatta a szamlat, es tudakolta, hogyan tud penzt atutalni a bankszamlajarol. Semmi sem egyszerubb. A banknak van Nemetorszaggal es Angliaval kapcsolata. Csak kerje meg egy baratjat, hogy ugorjon be Nemeto-ban vagy Angliaban a Central Commercial Bankba, es utalja at a penzt. Remek, majd megkerjuk... Ezek teljesen hulyek?!

A bank utan ment a muhelybe. Ma ennyire jutott. Szerintem gyonyoru munka!!! A muhelyben is csodajara jartak. El is hiszem. Ahogy itt az emberek dolgoznak...

- Valaki hozott egy rozsdahegy utanfutot. Elkezdtek 5 kilos kalapacsokkal utni-verni minden oldalrol. Ahol eltort ott osszehegesztettek. A rozsdat a rozsdaval. 2 ora mulva mar hiaba utottek nem tort el sehol. Kesz is volt. Kozben jokat rohogtek rajta. Megdobbenve neztem. Ma is tanultam valamit... - meseli este Denes.

 

március 20. péntek

 

Ujra hetvege. De a muhelyes kinyit Denesnek. Meg munka elott kieveztunk par kannaval vizet szerezni. Tegnap kiurult a 100 literes tartaly. A lakosok igy jutnak a vizhez, a suakini elmenybeszamolonkban mar irtam errol. Most nem felejtettem a fenykepezot a hajon.

Vettunk 40 liter "donkey water"-t, csacsivizet. Ennyi vizeskannank volt csak ures. A lakosok ezt a vizet isszak, az ugynok mondta, hogy nekik semmi bajuk tole, nekunk lehet, hogy megart. De van itt is, mint Eritreaban, kannakat asvanyvizzel feltolto szolgaltato. Vegyuk ott az ivovizet, ez meg jo furdesre, mosasra. A csacsis 500 ft-ot kert erte, ennel sokkal olcsobb, de lefotozhattam, ennyit megert. A zold ajtok mogott vannak az uzletek. Egesz Port Szudanban igy van.

 

március 21. szombat

 

Ma is hetvege, Denes ujra a muhelyben, de 11-kor mar itthon van. Elfogyott a gyanta, a muhely pedig, ahol vette zarva. Delutan futyult az ugynok. Holnap meg akarja nezni valaki a hajot. Esetleg megveszi...

 

március 22. vasarnap

 

Ma mar munkanap. Denes kievezett. Beult a csonakba egy 200 kilos, jol oltozott fazon. Az egesz setany azt figyelte, mikor sullyed el alattuk az Optimist. Aztan egy teknost nezett mindenki. Egy fiatal fiu levetkozott, mar ugrani akart, hogy elkapja, mert "ez finom falat, sok penzt meger", de a teknos gyorsabb volt.

Nem fogadtuk el a felkinalt osszeget. A parton az ugynok mar egy masik erdeklodovel varakozott. O is nagyon jol oltozott, egy Toyota jeeppel jott. Micsoda forgalom.

Az o ajanlatat se fogadtuk el. Megmondtuk az ugynoknek, tobb vevo nem erdekel bennunket. Mindenki komolytalan. Fogalmuk sincs milyen erteke van egy vitorlasnak. Csak egy jo uzletet akarnak csinalni... Ahmed mar korabban is szidta a szudaniakat, de most meg jobban. Eddig az osszes erdeklodot ugy hozta a hajora, hogy azok azt mondtak, kell a hajo, itt az altalunk kert penz a zsebukben.

Ahmedrol, az ugynokunkrol meg nem irtam. Az NDK-ban elt 10 evet, meg a szocialista rendszerben. Egy szupermarketben dolgozott. Bejarta autoval a kornyezo orszagokat, volt Budapesten is. Dicserte nagyon. "Az a hatalmas folyo, es a rengeteg gyonyoru hid es epulet!" - emlekezett vissza a latvanyra. Most hajozasi ugynokkent dolgozik. Juliusban, amikor megjon az eros, homokos szel es a meleg, elmegy Khartumba a szuleihez nehany honapra. Latszik rajta, hogy tetszett neki Europaban, mas mint a helyi lakosok.

Denes es Ahmed ma a Western Union irodakat kereste fel. Az elsoben kozoltek veluk, hogy nem lehet penzt atutaltatni egy masik orszag Western Unionos irodajabol es itt felvenni. Akkor mi a fenet lehet naluk csinalni??? A Western Unionnal csak ezt lehet...

Atmentek egy masikba, ott minden rendben volt, igy

1. Denes utalt interneten apukaja szamlajara penzt,

2. aki ezzel a penzzel felkeres egy pesti Western Union irodat.

3. A penzutalaskor kap egy tiz szamjegyu kodot, amit sms-ben elkuld Denesnek.

4. Ezzel a koddal megy Denes az itteni irodaba, es megkapja a penzt.

 

március 23.

 

Delelott zarva volt a muhely, ahol az uvegszalat veszi Denes. Volt ket telefonszam az ajton. Az utca emberei odagyultek Denes kore, felhivtak mobiljukon a szamokat, kezzel labbal elmutogattak, hogy delutan 3-kor nyit. Egy magyar vajon megallna segiteni egy fekete arabnak, es felhivna magatol a mobiljan egy szamot?

Denes elment a Western Unionba, es a kodot bemutatva megkapta a penzt. Meglepoen siman ment. Mintha nem is Szudanban lennenk... Aztan at a bankba, es be lett fizetve a vontatasi szamla. Utana a halaszkikotobe, ahol megneztek a kiemelt vitorlas propelleret, es a rudjat. Nekunk 25 mm atmeroju rud kell, ezen 32 mm-es volt, es a propeller is hatalmas. Pedig a hajo kicsit kisebb, mint a mienk...

Az volt megbeszelve, hogy en is megyek veluk a halaszkikotobe, ott veszunk a halaszoktol halat, es helyben megsuttetjuk. Vegul nem mentem. Izzaszto a meleg, csak ferfiak vannak, de azok bosegesen, fel kell oltoznom hosszuujjasba. Nem erdekelt annyira, hogy ennyi aldozatot hozzak. Ahmed tobbszor is vissza akart jonni ertem, de Denes elmagyarazta, hogy elegem van mar ebbol a helybol, a muszlim szokasokbol, hianyozik a nok jelenlete az utcakon, az etkezohelyeken, mindenhol. Ahmed helyeselt, nagyon megert, szerinte is nagyon rossz ez igy, ahogy van. A nok szomoru, de tenyleg el vannak nyomva, el vannak zarva. Ez miatt sok a titkos kapcsolat, de vigyazni kell, nehogy kideruljon, mert akkor a lanyt nem veszi senki felesegul, es a csalad tobbi lanygyermekenek tisztessege is kockan forog. Szaud-Arabiat emlitette, ahol a sokkal erosebb vallasi fanatizmus miatt a nok annyira hozzaferhetetlenek, hogy sok a norablas (a no vallalja, hogy megszoktetik).

Mit tegyek, fel ev utan se szoktam meg, hogy ugy megyunk vegig az utcakon, a parti setanyon, a piacon, hogy azok tele vannak ferfiakkal, es en vagyok az egyetlen no. Damaszkuszban volt az elso ilyen elmenyunk egy par km hosszu bazarban. Kicsit ijesztoen hatott ram. Olyan volt, mintha kihalt volna a noi nem, es en maradtam volna az egyetlen kepviseloje. A noi futoversenyeken, amikor osszegyulik egy kupacban ezernel is tobb no, es poenbol megjelenik a tomegben egy fiu, erosen erezheto, hogy neki ott semmi keresnivaloja. Igy erzem magam az utcan en is. Mintha minden ferfitekintet ezt szugeralna belem: menj haza. Egyszer valakinek szova is tettuk, mire azt valaszolta:

- A noknek sok a dolguk.

Ertem. A ferfiak kupacokban heveresznek a foldon, a mecsetekben husolnek, a noknek meg sok a dolguk. Legalabb egyetemre jarhatnak, persze csak a tehetosebbek. Minden nap elmegyunk az itteni egyetem mellett, es figyeljuk az udvarat. Sok a lany. Es itt nincsenek elkulonulve, egyutt beszelgetnek a fiukkal.

Ahmed javasolta, hogy menjunk penteken a halashoz, akkor a hetvege miatt csaladok is esznek ott. Nok, gyerekek. Igy jol hangzik.

Delutan ujra elgyalogolt Denes a muhelybe, nyitva volt, vett uvegszalat. Tegnap irt a Füke Yachtnak e-mailt, van-e propeller es rud. Van, Hollandiabol tudjak kuldeni. Olcsobb, mint az SVB-tol Nemeto-bol.

Delutani kozos setankon vettunk gorogdinnyet a piacon. Vannak standok, amik csak ezt arulnak. Utana elsetaltunk arra, amerre a muhely van, ahol Denes dolgozik. Friss, elesztos pitat akartunk venni, es a pekseg utba esett. De mar zarva volt. Visszafele jovet lattuk, hogy valaki kinyitja egy regi vasalo tetejet, es parazsat szor bele.

Esti filmunk Szabo Istvantol a Moricz Zs. regenye alapjan keszult Rokonok c. film. A filmben pont olyan vasaloval vasaltak, mint amit az utcan lattunk...

 

március 24.

 

Ujabb 60 liter csacsivizet vettunk. De most nem kellett erte gyalogolni, akkor jott erre egy, amikor kikotottuk a csonakot. 2 szudani fontot fizettunk (200 ft), ez a realis ar. Van viz, moshatok. Fincsi a gorogdinnye. Januarban eperszezon Egyiptomban, marciusban dinnyeszezon Szudanban, na ez nem rossz. Es minden nap friss paradicsom, paprika... Tisztara olyan, mint augusztusban Magyarorszagon: lecsot eszunk es gorogdinnyet.

Denes egesz nap dolgozott a kormanyon. Talan holnap befejezi. A muhely es az egesz utca koltozik, mert utat epitenek az utcaba. Ma nagy homokvihar volt egesz nap, 20-25 csomoval fujta a szel a homokot. A meleg miatt nyitva tartottam az ablakokat, most mindent finom homok borit. Ha Almi itt lenne, homokozhatna a hajon.

Este ment Denes hasa... 2x is. A tegnapi kinti evestol valoszinuleg. Talan a salata, vagy a csipos szosz? A halat a szeme elott sutottek, attol nem lehet.

 

március 25.

 

Reggel agynemuket mostam. Fuj tovabbra is az eros, homokos szel, de nem aggaszt, a hajo kivul-belul homokos.

Eddig elfelejtettem leirni, pedig minden nap orakon at kiabal hangosbemondoba egy ferfi a varos kulonbozo pontjain. Osszegyulnek az emberek, es hallgatjak. Iszlam vallasos propaganda lehet, toborozzak az embereket valamelyik fegyveres mozgalomba. A hajora is behallatszik. Ijesztoen agressziv. Tegnap elsetaltunk mellettuk, kicsit feltem, hogy meglincselnek. Az engedely nelkuli arusok is feltek, de ok a rendoroktol. Lattuk, amint egy mozdulattal osszehuztak kiteritett rongyukat rajta az aruval, a batyut a vallukra dobtak, es elrohantak, amikor valaki leadta a fulest a ket kozeledo rendorrol.

Ennek a mecsetnek az utcajaban lattuk a tomeget. Suakinban (januar vegen), volt egy hasonlo eset. Epp a furgonokhoz tartottunk, hogy Port Szudanba buszozzunk, amikor nagy tomeg gyult ossze egy epuletnel. Ott is ment az ijeszto, agressziv kiabalas. Az embereken galabbija volt es mellenyke. Ez itt a szokasos viselet, es gorbe kard volt a derekukra kotve. Ezzel maszkaltak a telepulesen is. Nem tudtuk mire hasznaljak, allatok ellen vagy emberek ellen. Mivel nem ertem a nyelvuket, a szokasaikat, feltem. Ahmed mondta, mert itt Port Szudanban is gyakori latvany az ilyen ember, hogy ma mar csak macsosagbol viselik. Ha Darfurra gondolok, vagy arra, hogy 3 eve zarult le a masodik, tobb, mint 20 evig tarto polgarhaborujuk, akkor nem gyoz meg.

Kesz a kormany, Denes lefestette gel coattal. Holnap elhozza a muhelybol, es megprobaljuk betenni viz alatt a helyere. Denes gyomra is kesz a tegnapelotti halevestol. Ma mar 3x ment a hasa. Elovettem az egyiptomi antibiotikumot.

Ma is kitargyaltuk a helyieket. Kedvesek, de primitivek. A muhelyben a kormanylapat mellett van egy lavor viz, ott mossak a kezuket. Denes lefestette a lapatot a gel coattal, varta, hogy szaradjon. A primitiv munkas megmossa a kezet, aztan teljes vizes tenyerevel vegigtapogatja a lapatot. Denes raorditott. Vagy: a szelkormany eltort reszeit satuba fogta, megragasztotta, varta, hogy szaradjon a ragaszto. Egy masik munkas, hogy elerjen valamit a magas polcon, belekapaszkodott teljes sulyaval. Kepzelem, Denes mekkorat orditott. A muhely fonoke is allandoan ordit a munkasaival, nem ok nelkul. Bar o is megeri a penzet. A propellert es a rudat hozza is elvitte Denes. Most a rud eddig teljesen hibatlan, egyenes resze is hullamzik... Es azt mondja a fonok: "Mostmar jo, lehet visszatenni a helyere." Ezek mind orultek...

Igaz otthon nem mozgunk ilyen korokben, de nem is setalunk estenkent kikapcsolodaskeppen nyomornegyedekben, mint itt. Csak azert valasztjuk ezt, mert itt nincsenek autok. Van egy utca, egy doglott patkannyal. Minden nap kevesebbet latunk belole. Ha meg sokaig maradunk, megerjuk, hogy elfogy.