BÚÉK!!!
Egy újabb év az életünkben, amit most a Virgin-szigeteken kezdünk el. Épp tíz éve, hogy kerek évfordulót említsek, Japánban, Hokkaido szigetén fagyoskodtunk ekkor, egy hálózsákban töltött éjszaka után, a hóban sátorozva. Rettegtem a medvéktől, de a hideg rosszabb volt. Délelőtt, hogy felmelegedjünk, hótaposókkal a lábunkon eltapostunk a nagy hóban egy erdei tisztáshoz, ahová a feltörő melegvíz köré kis fürdőmedencét építettek a japánok. Senki sem volt rajtunk kívül, csakúgy mint a tavaszi bicajtúránkon, amikor felfedeztük a helyet. Nem vezet ide autóút, csak túraösvény. Még a vállalkozó szellemű japánoknak se jutott eszébe itt kezdeni az új évet. Pedig bizony megérte!!! A fenyves közepén egy kis tisztáson egy kövekkel körberakott melegfürdőben.
De vissza a havas merengésből a trópusi melegbe. Nem iszunk alkoholt, de most kivételt tettünk, és vettünk egy üveg puerto rico-i rumot, ha már az egykori cukornádültetvények és rumlepárlók mellett lakunk. Gyümölcslébe (pina colada) keverve apránként majd csak elfogy.
Sok az ismerősünk és minden nap újabb ismeretségeket kötünk bárhol járunk. Cruz Bay-ben a játszótéren megismertünk egy amerikai vitorlázó családot, két kisfiúval (6 és 9 év) 50 lábas hajójukon bejárták a karibi szigeteket, most itt dolgoznak fél évet (a nő kertész, a férj restaurátor) aztán mennek vissza az államokba. Coral bay-ben horgonyoznak, ahol már jártunk.
Dénes hamarosan minden könyvünket kiolvassa, mehetünk csereberélni. Én lassabban haladok, most értem végére a Dove-nak, amit ő már kétszer kiolvasott, ez igaz lassan minden hajós könyvre. A Dove egy egy 24 lábas hajóról szól, amivel Robin Lee Graham a 60-as évek végén megkerülte a Földet. Ő az első, aki ilyen fiatalon, 16 évesen neki vágott ennek a nem mindennapi kalandnak. Nagyon tetszett mindkettőnknek a könyv, olyan tiszták és egyszerűek benne a gondolatok.
Álmi megtanulta egyedül vágni a körmeit, ő akarta, mi csak örültünk neki.
Nagyon készül a szülinapomra. Van 3 $-ja és kitalálta, hogy nem magára költi, hanem nekem vesz belőle ajándékot. Ékszerekre gondolt, de súgta Dénesnek, hogy sajnos csak hamisítványt tud venni ennyi pénzből :). Cruz Bay-ben boltról boltra hurcolt minket, karkötőket próbáltatott fel velem, kérdezte az eladókat "How much is this?", de nem találtunk semmit ennyi pénzért. Az antikváriumban könyveket keresett, amik ennyibe kerülnek, hordta nekem, hogy ez jó lesz, nem, és ez? Készített egy komoly társasjátékot, Dénessel tesztelték, én csak azt hallottam, hogy Dénes halálra neveti magát játék közben. Végül Dénes úgy döntött, hogy olyan csúnya munka, hogy ezt nem adhatja nekem. Álmi nagyon örült, mert így azonnal megmutathatta, és nekem is játszanom kellett vele. Tündéri kisfiú, állandóan fegyelmezni kell, de akkor is fantasztikus, hogy mennyire lelkes és találékony, és milyen szépen eljátszik egyedül is a hajón. Már van egy új terve, hajót épít, megtervezte a fadarabokat, az alkatrészeket, tervrajzot készített, most Dénesen a sor, hogy segítsen neki kivágni, epoxit bekeverni a ragasztáshoz, stb.
A szülinapomról jut eszembe! Egy éve ilyenkor már izgatottan pakoltunk, készültünk az óceánon túlra az Újvilágba. Visszagondolva az elmúlt egy évre Florida és a Bahama-szigetek volt a legklasszabb része az utazásunknak. Floridában voltunk a legboldogabbak, biztos azért, mert a szárazföldön éltünk :), ahol van tér bőven, és nem voltunk egész nap összezárva pár négyzetméterre. És volt feladatunk, egy erős célunk, amiért rengeteget dolgoztunk a hajó vásárlásától a vízretételig egy elképesztően fantasztikus környezetben. Aztán az elindulás az új hajóval, a Bahamák sekély vize, ami olyan hihetetlenül sokféle kék tud lenni, hogy csak akkor hiszed el, ha a saját szemeddel látod. Pat és Stacy alkoholtól fűtött hangulatban az utolsó marathoni estén ezt magyarázták, de mi csak legyintettünk, láttunk mi már sok kéket Melamphyrummal. De tévedtünk.
Akkor ott Floridában elkezdtem a hajónaplót, de második nap végére beláttam, ez nem fog menni. Az élmények gyűltek, gyűltek, és én minden este hullafáradt voltam az aznapi eseményektől, a rengeteg újdonságtól. Képtelen voltam írni. Csak később, mikor már a hajón dolgoztunk, lett újra időm, amikor már az újdonságok ismétlődtek, és ha furcsák és szokatlanok is maradtak, mégiscsak a hétköznapjaink részévé váltak. Floridába még nagyon szeretnék egyszer visszamenni.
Ma a mellettünk lévő hajó, ami egy hete elment, visszajött. Chartereztek vele, és nem hittünk a szemünknek, ki jött vele. A Bahamákon Rum Cay-ről a kikötős srác, aki nagyon rendes volt velünk. Ő ismert ránk. Kemény hetük volt, 20-30 csomós szelekben, 2-3 méteres hullámokban vitorláztak a Virgin-szigeteken szigetről szigetre. Holnap már repül vissza Rum Cay-re.
Fantasztikus nap volt a tavalyi. Hatalmas hóesésre ébredtünk hajnali 1-kor Pesten. Dénes havat lapátolt, egy óra múlva már a fűtött kocsiban araszoltunk a hótakarító után a bécsi reptérre, ahol majdnem véget is ért az utazás. De minden jó, ha a vége jó, felkerültünk a Miami-járatra, és egy hosszú repülés után megérkeztünk. És csak tátottuk a szánkat. Mint a filmekben. És mindez a születésnapomon.
Azóta egy évvel öregebb lettem és világlátottabb. Ma reggel a hajónkon ébredtem a Karib-tengeren. Az álmom valóra vált.
Dénes reggelit csinált, minden nap szülinapos szeretnék lenni!!!, aztán kimentünk a partra, ötödik lakkréteget kapják ma a fák. Joe Cockerrel kettesben kocogni mentem a kedvenc utamon, majd visszaeveztem a hajóra, gyorsan ebédet csináltam, aztán vissza a fiúkhoz. Álminak levágtam a parton a haját, utána ebéd. Pihenés, snorkelezés, majd tortakészítés következett. Pancake-eket sütöttünk Dénessel (ez a vastag amerikai palacsinta, vagy vékony vizespiskóta), mindketten a feldobás mesterei vagyunk, de csak az övéi érnek vissza a palacsintasütőbe. Tortaalakba raktuk az áfonyalekvárral megkent lapokat. Két gyertyánk maradt, azt betűzte Álmi a tortámba, aztán mentünk a partra sétálni. Sötétedésre visszaértünk, Dénes elmosogatott, fürödtünk és ünnepeltünk:
