2011. január 26. - február 07.

Vitorlázás a Brit Virgin-szigetek között

 

 

Chocolate hole

 

Amikor vitorlázunk, általában nem válogathatunk a horgonyzóhelyek között, nem mindig adódik olyan lehetõség, mint itt St. Johnon, hogy egyedül ki tudok evezni a partra, még a legerõsebb szélben is, mert olyan védett az öböl, és olyan közel állhatunk a parthoz. Nem beszélve Álmiról, aki meg kiúszik a partra, ha kedve tartja, és visszajön, na itt még van mit javítani, mert nem akkor, amikor mondjuk neki, hanem amikor a kedve tartja. A komfortérzetem csak fokozódik, ha az alapvetõ dolgok, mint bolt, méghozzá nagy választékú és a legolcsóbb a szigeten, játszótér is ott van körülöttünk és nem kell egy napos programmá válnia például a bevásárlásnak. És ha mindehez még egy olyan környezet is jár, mint itt a Csoki-öbölben (már a nevéért is érdemes ide jönni!), akkor hiába ért véget a hurrikán szezon, és szabad az út a többi karibi sziget felé, úgy érzem maradnom kell, amíg csak Dénes bírja. Ki tudja mikor lesz ilyen jó helyünk újra.

Végre sokat kocoghattam, minden nap tornáztam a parton az árnyékos parkolóban. Torna után a jógába is jobban elmélyedtem, nem a relaxációs, csak a nyújtó részébe. Kiválasztottam egy sorozatot, amivel tíz perc alatt átnyújtom az egész testet. Álmi is kedvet kapott hozzá.

Szerettem volna, ha néhanapján kicsit vitorlázunk, új öblökben snorkelezünk, a védett déli oldal tele van jó horgonyzóhelyekkel, aztán visszatérünk a fészkünkbe, de Dénes mint mindig, most is elzárkózott attól, hogy a hajót menetkészre összepakoljuk, elinduljunk, aztán visszatérjünk. Végül olyan másfél hónap után eldöntöttük, hogy oké, holnap 100% indulunk. Ezt már eldöntöttük pár napja is, akkor elbúcsúztunk mindenkitõl, aztán mégis maradtunk. De most nagyon biztosak voltunk benne. A szomszéd hajósék elvittek délután bevásárolni, Álminak vettek ajándékba feladatmegoldókat és a kedvenc M&M -ét. Dan-tõl (Big Dog) még el akartunk búcsúzni, ellátogattunk a villájába, de nem volt otthon. Nagyon rendesek errefelé az emberek, kis közösség, szeretik az új jövevényeket.

Néhány kép még Chocolate Hole-ból. Jobboldalt a nagy vitorlás mögött állunk:

(Igen, István, rajta vagyunk a villa webkamerájának a fotóin, amiket küldtél, kivehetõ a dingink is a hajó oldalához kötve.)

Talált Dénes egy csikóhalat:

 

február 03. Chocolate hole - Peter Island (Key Cay) (10 tmf)

 

Reggel esett, de indulásra elállt. 9 után felhúzta Dénes a horgonyt és kimotoroztunk a fészkünkbõl. Az elmaradt tanítás járt a fejemben Weöres Sándortól, de nem sokáig.

- Katalin vedd át a kormányt, felhúzom a vitorlákat! - és Dénes már indult is elõre a fockkal kitömött vitorlazsákkal. - Majd késõbb merenghetsz!

Az otthonunk pillanatok alatt elkezdett dõlni, amint felkerült a fock és bereffelve a nagyvitorla. Álmi magasságú hullámokra másztunk fel a 15-20 csomós ÉK-i passzátszélben. 5 csomóval haladtunk, kár, hogy nem a cél felé, mivel a cél felõl fújt a szél. Jó pár cikk-cakkot húztunk a térképre, míg 6 óra múlva lehorgonyoztunk az egyik brit Virgin-szigetnél (Peter Island). Valahogy nem voltak jól rögzítve a mûanyag dobozok a fürdõszobában, mert dõléskor minden a padlóra került. Más probléma nem volt. Nem volt a hányingerrel se gondunk, a Stugeron jó barátunk. Álmi is kapott belõle egy negyedet, bár neki már adhatunk egy felet is. De ezzel is elvolt, az ajándékba kapott feladatmegoldókba oldogatott az orrkabinban és összecsokizta a lepedõket az M & M-ekkel, pedig megígérte, hogy nagyon fog vigyázni...

Hatalmas élmény volt a brit szigetek közé érni. Annyi a sziget és úgy helyezkednek el, mintha egy tavat vennének körül. És a tavon a szélrózsa minden irányában vitorlások fehérlenek.

Az öblünkben 2.5 méterre ledobtuk a horgonyt, természetesen kristálytiszta vízben, homokon, és kiúsztunk a partra. A szokásos finom homok, rengeteg koralltörmelék, tengeri szõlõfák.

Álmi menet közben:

Körtézik:

A távolban Tortola, amin a brit tengerentúli terület "fõvárosa", Road Town is van:

 

február 04. Peter Island (Key Cay) - Tortola (Buck Island mellett) (5 tmf)

 

Reggel megint esett, 9 után tiszta lett az ég, vitorlával indultunk el. Volt közönségünk, a sok charterhajó, amikbõl most bújtak elõ. Valaki átkiáltott, milyen szépen csináltuk. Rövidet mentünk, kisebb hullámokon, mint a tegnapi nyílt vízen St. John mellett. Közben egy 40 valahány lábas katamaránnal versenyeztünk, és mi gyõztünk. Túl élesen próbáltak menni, és azt a katamarán nem szereti. Élvezzük ezt a "tavi" vitorlázást.

Ez a sziklaszirt a hangulatos villával egy apró sziget része Tortola elõtt, ez mellé krajcolunk be:

Délben már horgonyon készítettem az ebédet ezen az újabb szép helyen. Szép, szép, de nem lehet kimenni a szigetre, mert magántulajdon, a tortolai part pedig evezhetõ távolságon belül a föléjük épült villákhoz tartozik. Ez persze nem akadályoz meg minket abban, hogy ne próbáljunk meg valami ösvényt keresni és kicsit sétálni a parton. Szerencsénk van. A magánstég, amihez kikötöttünk egy kedves öreg páré, John elénk jön, üdvözöl, felvisz bennünket a siklóján a 17. századi várromok közé épült villájába.

Kilátás a hajónkra és Buck Islandre a teraszukról:

Nyitva hagyták nekünk a kaput, így a villán keresztül kimehettünk sétálni. Elindultunk Road Town felé. Mindenütt feketék, és nyoma sincs az elõbbi luxusnak, helyette az 'éppen megélünk' hangulat fogadott. Sokkoló volt a két világ között a különbség. Ez az igazságtalanság minden alkalommal elszomorít. Gondozatlan, szemetes környezet, útszéli, pár deszkából összerakott bisztrók, egy-egy iszogató fekete bácsikával. Elértünk egy mezõgazdsági fesztivál helyszínére, de már zártak be, helyette sétáltunk egyet a dombok lábánál húzódó gyümölcsös kertek mellett. Banán, mangó, kenyérgyümölcs fa, zöld citrom.

 

február 05. Tortola (Buck Island mellett) - Virgin Gorda (Savanna Bay) (10 tmf)

 

Ez sorozatban a harmadik reggel, hogy esik. De a tendencia az, hogy 9-re eláll. A szép szivárvány jelezte, hogy indulhatunk. John mesélte tegnap, hogy a magánsziget birtokosa tizenéve építtetni akart egy hidat, ami a fõszigetet összeköti az õ kis szigetével. 1 millió dollárt kínált az építkezési társaságnak, akik nem akarták elvállalni, de a tulaj nagyon erõsködött, szóval belefogtak. A szivárvány jobb alja a híd kezdetén van, és amit láttok a hídból, annyi futotta a pénzbõl. Az üreges korallba fúrt lyukak sorra nyelték el a híd oszlopait.

Ugyanazok a viszonyok, mint tegnap, de ma felhõs marad az ég, és kapunk néhány squallt (futózápor szélerõsödéssel). Az egyikben elszakad a fock hátsó éle. Ezer éves, és a hátsó éle nagyon megnyúlt, lobog mint egy zászló. Szóval nem ért meglepetésként, hogy a 35 csomós befújást nem bírta. Itt még egészben van:

Ma nem élveztük annyira, hogy teli a víz hajókkal. Két katamarán motorozott el elõttünk, úgy hogy egyik se figyelt, és nem vettek minket észre, Dénes ordított nekik a szélben, de persze, hogy nem hallották. Nem akartunk összemenni velük, ezért leestünk mögéjük. Nagyon ámultak és mutogatták, hogy bocs, bocs, amikor a kokpitjuk elérte az orrunkat és megláttak. Képtelen vagyok megérteni õket, tele van a víz hajókkal, hogy lehetnek ennyire felelõtlenek. Szép lett volna, ha ez a két katamarán kerül egymás útjába...

Most is csak kb. 6 órát vitorláztunk, mint elsõ nap, és most is egy páratlanul szép helyen dobtuk le a horgonyt, csak nem volt védve a széltõl. Viszont ingyen volt, és közel volt az autóút, amin bestoppolhatunk Spanish Townba, a településre. Mint az Amerikai Virgin-szigeteken, itt a Brit Virgin-szigeteken is sok helyen nem lehet horgonyozni, mooringokat csináltak, ami fizetõs. 25$. Mi inkább horgonyzunk.

Savanna-öböl, ott az otthonunk a vízen:

Tele van a beach csirkékkel, mondtam Álminak, jó lenne egy ebédre. Csakhogy nem hozta ki a csúzliját. "Próbálj meg egyet elkapni, megsütjük a parti barbeque rácson." Komolyan gondolta, de nem sikerült neki, nagy a szárnyuk, elrepülnek.

 

február 06. Virgin Gorda (Savanna Bay)

 

Vasárnap van. Szokásos reggeli esõ, ami tart 9-ig, utána kieveztünk a partra, és stoppoltunk Spanish Townba. Nem csalódtunk, az elsõ autó megállt. Pici a település, és jelentéktelen. A jachtkikötõ van a központban, itt szálltunk ki. Van mellette egy boatyard, ahová a hajókat emelik ki. Persze végigsétáltunk a hajók között. Hurrikán elleni védelem:

Egy dominicai (nem a Domin. Közt.) fekete fiatalember mellé szegõdtünk, aki szépen felöltözve igyekezett az egyik baptista gyülekezetbe vasárnapi éneklésre. Beszélgettünk, megtudtuk mi merre, aztán a templomnál elbúcsúztunk. Elsétáltunk a sziget fõ látnivalójához, a Baths-okhoz, ahol hatalmas gránitsziklák hevertek szétdobálva a dombtetõn, a domboldalon és a beach-en.

És itt Álmi felfedezte, hogy mindent ért, amit egy csapat beszél. Átgondolta magában, hogy ez csakis úgy lehet, ha õk is magyarok. És kiabálni kezdett nekünk. Összefutottunk egy csapat vidám volt mûegyetemistával, akik egy 46 lábas katamaránt béreltek egy hétre. A sziklákra már csak kevés figyelmet szenteltünk, és a végén a katamaránon kötöttünk ki. Nem mindennap esik meg velünk, hogy egy katamarán szállít minket haza. Nem hagyhattuk ki az alkalmat, a sziklákhoz majd egy másik nap visszajövünk, mert megéri, nagyon. Óóó de klassz, hûûû de gyors, ááá mekkora kiáltások közepette érkezünk vissza szerény otthonunkba.

 

február 07. Virgin Gorda (Savanna Bay)

 

Reggel a szennyessel kivonultunk a partra, elsõ autó megállt, marinánál kiszálltunk, ott volt az önkiszolgáló mosoda. Utána ettünk a marinában és ma minket hallott meg egy magyar, amint magyarul beszélgettünk. Kaáli Géza, a hat magyarországi Kaáli Intézet alapítója (a hazai lombikbébi kezelések legnagyobb központja) , a New York-i Albert Einstein Egyetem szülész-nõgyógyász professzora meghívott 45 lábas Jeanneau-jára, a PregnanSea-re, amin feleségével és osztrák barátaikkal vitorlázgat. Tudhat valamit ez a BVI, ha itt két napon belül ennyi magyarral összefutottunk.

Utána átmentünk a marina melletti customs és immigration épületébe. Kaáli Gézától kaptunk formanyomtatványokat, kitöltöttük, és beadtuk az ablakon. És itt kezdõdött a baj. A nyomtatványokért fizetni kellett. Mondtuk, hogy kaptuk egy barátunktól. Na itt kiderült, hogy mi már mosodában is jártunk és ettünk és vendégeskedtünk. Nem tetszett a hatósági személynek, hogy nem náluk jártunk elõször. De megkaptuk az útlevelünkbe a pecséteket. Persze mi sûrûn elnézést kértünk. Aztán jött a vám, na ez a mandró már ránézésre a kiköpött bunkó kategóriába sorolódott nálunk. A belépésünkkor, amikor még nem tudott rólunk semmit, Dénes kérdezett tõle valamit, a fogai között valami válaszfélét kiböfögött, miközben rágta a rágóját. Neki se tetszett, hogy nem hozzájuk jöttünk elõször, és a végén 300 dolláros büntetést írt. Mondtuk, hogy ezt sajnáljuk, nem fizetjük ki. Akkor börtönbe zár. Arra nincs szükség, mert ebben az esetben be se jelentkezünk, inkább elmegyünk. Nem, nem, fizessünk. Nem, nem, elmegyünk. Az útleveleket nem akarta kiadni, csak ha fizetünk. Erre mondtuk, hogy hívjuk a rendõrséget. Erre kiadta az útleveleket, megcsinálta a kijelentkezési lapunkat, és az útlevelekben az elsõ személy áthúzta a pecséteket. 12 órán belül el kell hagynunk a felségvizeket. Tulajdonképpen nem volt miért maradnunk. Az eredeti terv az volt, hogy kivárjuk a kedvezõ idõjárást, közben újra elmegyünk a sziklákhoz, de nem akartuk tovább feszíteni a húrt.

Visszastoppoltunk Savanna Bay-be, az elsõ kocsi megállt. A hajón összepakoltunk és átvitorláztunk fél óra alatt a szomszéd öbölbe (Long Bay), csak ha mégis valaki ellenõrizné, hogy tényleg elhagytuk Savanna Bay-t. Olyan béke volt az új öbölben, a domb leárnyékolta a szelet. De ide eddig nem állhattunk, mert innen körülményes lett volna az autóúthoz jutni. Hárman már itt horgonyoztak. Dénes idõjárást vett. 20-25 csomó, keleties szél, 2-3 méteres hullámok. Nem éppen ilyen idõben szoktak átkrajcolni St. Martinra, de ez a büntetésünk, amiért ilyen könnyedén vettük a bejelentkezést.

Csodálatos volt az öbölben a víz, amikor sötétben fürdeni mentem. A világító planktonok úgy vették körbe a testem, mint a karácsonyfát a világító égõsor. Elszórtan egy egy parányi fénypötty. Olyan szép volt, hogy nem is akartam kijönni a vízbõl.