A San Blas-szigeteken: Nagapa és a Diaboló-folyó, 2011. aug. 16-17.
(Minden oldalunkon, ha homályos a fotó, az a böngészőtök beállítása miatt van. Zoomoljatok ki kicsit, mert úgy adja az általam tervezett valódi nézetet. Nálunk pl. a Firefoxban 80%-ra van kicsinyítve.)
2011. aug. 16. Niadup - Nagapa (pár mérföld)
Dél elmúlt, mire bejártuk Niadup szigetét. Felhúztuk a horgonyt, és belevetettük magunkat a kék vizet pöttyöző pálmafás szigetek sokadalmába. Vonzóak, lakatlan mind. Egyet majd kiválasztunk a dolce vita-hoz, de előbb megnézzük a közeli Nagapa szigetét, ami lakott és van dízele, mert bizony üresedik a tank a sok szélcsendes nap miatt. A mai is ilyen :(
Mire lehorgonyzunk, fölénk érnek Panama esőerdői felől a felhők, és szakadni kezd az eső.
Nagapa nagyobb és modernebb sziget Niadupnál. Van generátora, középületei, sok kőépülete, internet, parabolaantennák, villanyvezetékek, de az otthonok, a mellékhelyiségek többsége nem különbözik a niadupi kunyhóktól.
Ebédre az érett banánokat összenyomkodom egy villával, összekeverem liszttel, tojással, vaniliacukorral, és pici olajjal bekent serpenyőben átsütöm (lehet tojás nélkül is). Gyakori finomság a hajón, mert banán itt a trópusokon mindig van, és sajnos túl gyorsan érnek ebben a melegben.
Dénes evés után partra evez az üzemanyagkannákkal. Én maradok, mert még mindig esik. Kint a parton összeismerkedik Fredericóval, aki elviszi egy barátjához dízelért. Mire visszaér hozzám, már nem esik. Kievezünk együtt is, hogy bejárjuk a szigetet.
A túlpart a panamai szárazföld, és ott a hajónk is a képen:
A mosdó és WC:
Egyelőre kihaltnak tűnik a sziget, és még látszik az eső nyoma:
Egy kis házi pékségben veszünk az itteni "kenyérből", ami kalácsízű egyenes kifli. Nagyon finom, épp most sült ki. Sajnos másnap már penészízű, ami esetleg attól lehet, hogy maga a liszt, amiből készült, penészes, csak a sütéssel egy darabig nem lehetett érezni. Mostanáig soha semmilyen kenyér, kenyérféle nem csinált még ilyet, és mindnek a tárolásánál nagyon odafigyelünk...
A baseball nagyon népszerű lehet itt, mert a suli udvarán is ezt gyakorolják a gyerekek, és egy nagy füves pályán a helyi férfiak is ezt játsszák.
Niadup szigetén a lakosok jöttek oda hozzánk, hogy fotózzuk őket, itt senki se törődött velünk. Látszik, hogy az volt a "falu", ez meg itt a "város". Egy halászbárka érkezik meg, szeretnénk fotózni, de tiltakozik a benne ülő...Szerencsére vannak, akiket ez a távoli fotózás nem zavar:
A középiskolásokat se érdekli, hogy a helyiekhez hasonlóan nézzük a röplabda meccsüket, és még fotózunk is.
Fredericóval összefutunk, miközben a part felé tartunk a kajakunkhoz. Segít nekünk molát keresni. Az előző beszámolóban írtam róla, és fotókat is mutattam (mola). Olyan szépeket, mint Niadupon, itt nem találunk. Az egyik néni, akihez elvitt, egy már használatban lévő blúza elejéről és hátáról szakította le nekünk a molákat. Amikor tiltakoztunk, mondta, hogy ne aggódjunk, belevarr újakat. Fércelve vannak a blúzokra, így ha megunják, gyorsan le tudják róla szedni. Milyen praktikus! Ezek elég szépek, bár fotókat nem készítettünk róluk, mert ajándékba szántuk.
Fredericó még elvitt a házába, bemutatta a családját. Fürdés után még filmezünk a kokpitban.
2011. aug. 17. Nagapa, Diaboló- vagy Ördög-folyó
A panamai szárazföldről folyik a Diaboló- vagy Ördög-folyó a tengerbe itt a szigetnél. Ezen evezünk reggel felfelé. Dénes reméli, hogy látunk valami érdekeset. Amikor ezt mondta, azt hittem, a madarakra gondol.
Színes, sosem látott madarakat láttunk, keselyűket is, és még mókusokat is a kókuszpálmákon. De nem voltak elég közel, hogy a gyenge lencsékkel jó fotót készítsünk. Csakhogy Dénes nem csak a madarakra célzott reggel. Egyszer csak észrevesz egy 2 méteres kajmánt vagy krokodilt a parton, de mire odanézek, már csak a csobbanást és a kukucskáló fejet látom a vízben. Minket bámul. Mi meg őt. Fél. Vagy kíváncsi. Én félek, és nem vagyok rá kíváncsi. Vissza akarok fordulni, de evezni se merek, mert mi van, ha ideúszik és leharapja a kezem, ami sokszor a vízbe ér evezés közben. Dénest is kérem, hogy ne evezzen, de még szerencse, hogy az ereiben nem az én bátorságom csörgedezik...Ellenkező esetben várhatnánk egy helyire, hogy visszahúzzon.
A szigetek picik, hogy ott termeljék meg a zöldséget, gyümölcsöt. Ezért áteveznek vagy motoroznak a panamai szárazföldre, ahol a művelendő telkeik sorakoznak tele mangó- és breadfruit (kenyérgyümölcs) fákkal, kókusz- és banánpálmákkal, és hogy még mi mindennel, azt nem tudom, csak ezeket ismerem fel a kajakból, mert ki egyik telekre se merészkedtünk. Hogyisne, hogy az őrző-védő krokodilok felfaljanak!
A temetkezés is itt folyik. A szigetek erre is picik.
Diófa? Nem. Csak valami hasonló.
Nagapa valójában két nagyon közel fekvő szigetből áll, híddal összekötve:
Az izgalmas folyótúra után továbbmotorozunk Dragonwinggel még mindig szélcsendben, és még mindig az apró pálmafás szigetek között. Egy nagyon szépet keresünk, ami lakatlan, és a miénk lehet a mai napra, csak a miénk. Delfinek kísérnek minket egy darabig, aztán irányt váltanak. Csodaszigetünk a következő részben.