Martinique 1.rész, 2017.dec.29. - 2018.jan.6.

(Minden oldalunkon, ha homályos a fotó, az a böngészőtök beállítása miatt van. Zoomoljatok ki kicsit, mert úgy adja az általam tervezett valódi nézetet. Nálunk pl. a Firefoxban 80%-ra van kicsinyítve.)

dec.29. St. Lucia, Rodney bay - Martinique, Fort de France (37 tmf)

7.15-kor indulunk. 20-25 csomós szél fúj, 1.5-2 méteres hullámok jönnek, bő negyedszélben 7 csomó fölött repesztünk, ez miatt rengeteg fröccsöt kapunk. Martinique-et elérve mérséklődik a hullámzás a sziget takarása miatt.

Senkinek sincs kedve, hogy modellt álljon nekem az orrban :-)

Egy ilyen menet után, ha lenne esőbotunk, most biztos megráznánk, hogy essen az eső, és lemossa a sok sót. De esőbot se kell hozzá, anélkül is átmegy rajtunk két squall, miközben krajcolunk befelé Fort de France, a főváros hatalmas öblébe. Két óránk is rámegy, míg beküzdjük magunkat a szembeszélben a főváros előtti horgonyzóhelyre. Annyian vannak, hogy csak távol a parttól tudunk 13.45-kor horgonyt dobni. Míg ebédelünk (dasheen + csirke, amit tegnap este főztem), elmegy egy holland hajó előlünk, így áthorgonyzunk. A kompok hullámai miatt 10 percenként hatalmasakat billegünk a többi hajóval együtt. Sajnos reggel 6-tól este 11-ig járnak. Itt biztos, hogy nem fogok komolyakat tornázni a fedélzeten.

7 éve már jártunk itt, ismertük a helyet, és már vártuk nagyon. A francia szigeteket nagyon szerettük a Karib-tengeren, mert a komfortos rendezettség, szervezettség keveredett a karibi egzotikummal. És a francia anyaországnak köszönhetően az élelmiszerek ára nem járt a csillagos égben.

7 éve még csak épült ez a hotel, most ő a legmagasabb épülete (58 m) a fővárosnak.

A templomot is felújították, átfestették azóta.

Megint a Fort Louis erőd alatt horgonyzunk. Van egy pálmafás kis beach, és mellette egy szuper stég a dingiknek, sétány, játszótér mögötte. A játszótér volt Álmi mindene akkoriban, most a várfalakkal szemez, hogy azokat kéne megmászni, onnan kéne ugrálni. 7 év, az bizony 7 év.

Fort de France épületeinek nagy része domboldalakra épült. A házak szorosan állnak egymás mellett, köztük meredeken kacskaringóznak fel a lépcsősorok. Sokat fogunk itt lépcsőzni a következő napokban, hetekben.

Miután áthorgonyoztunk, azonnal evezünk is a dingidokkhoz. A parti úton balra kell menni, és a Leader Price élelmiszerbolt közelében van a hajóbolt, ahol be lehet jelentkezni az országba. A bolt egyik zugában van egy számítógép, azon kell begépelni az adatainkat. Ennyi :-) Imádtuk ezt a rendszert már 7 éve is. Míg Dénes ezt elintézi, addig Álmival a Leader Price-ban telepakoljuk a kosarunkat mindenféle földi jóval. Végre olcsóság, és eddig nélkülözött finomságok a polcokon. Dénes megjön, és csak egy helyi kóla és egy bagett marad a kosárban. Előbb várost nézünk, majd utána vásárolunk. Logikus :-)

Ahogy a belvárost bejárjuk, felelevenednek az utcák, az épületek. Emlékszem még arra a boltra is, ahol 7 éve azt a piros ruhát vettem, amit pár napja karácsonykor viseltem :-) Álmi leginkább Josephine lenyakazott szobrát akarja látni, ami 7 éve is épp olyan bizarr látványt nyújtott neki, mint most. Azóta töriből tanulta a rabszolgaságot, Napóleont.

A Savanna park melletti sétányon áll, közel a Schoelcher Könyvtár épületéhez, amiről 7 éve is írtam. Még mindig ez a legszebb épület a városban (szerintünk). Az 1889-es párizsi világkiállításra készült, ott darabokra szedték, a szigetre szállították, és újra felépítették. Bent ingyen wifi várja a könyvtár látogatóit.

A templomtér karácsonyi díszben:

Vásárlás után kicsit még időzünk a parti sétányon a dingidokknál. Csak bámuljuk a hajókat, élvezzük, hogy kicsit hűvösebb lett, ahogy lement a nap. Sötétben érünk vissza Ventosóra.

A mögöttünk álló hajó karácsonyi díszben:

Részlet a sok finomságból:

Fantasztikus nap volt a mai, és ráadásnak Álmi felolvasta a tegnap elkezdett történetét. Azt kapta feladatnak, hogy írjon egy három-négy oldalas fogalmazást Erdei kirándulás címmel. Rögtön összeállt a fejében egy történet, de az nem fért volna bele 4 oldalba, így hagytam, hogy megírja a meséjét. Beletelik néhány napba, míg eljut a végére, de minden nap 6 oldallal bővül a történet. Három jóbarát felkutat egy hegyi zombi falut. Közben mindenféle kalandokba keverednek. Már alig várjuk a folytatást :-)

dec.30. Martinique, Fort de France

Ahogy kiszálltam a dingiből, azonnal észrevettem, hogy egy leguán lépdel a parti sétányon a sziklák felé. Követtem, szerencsére nem félt, nem gyorsított be, sikerült lekapnom Álmival.

7 éve a sétányon láttuk egy esküvői pár fotózását, idén a templomban:

Álmi kedvelt képregényfigurái, Gaston és Titeuf most graffitik egy falon:

Nekünk szokatlan módon ma este 20.30-kor rendezi meg a főváros a Fort Louis erődből a szilveszteri tűzijátékot. Azért nem szilveszterkor, mert az itt meghitt, családi ünnep. A vár melletti Savanna park színpadáról pedig zenei élményt is kapunk a tűzijáték alatt. A hangerővel ebben az országban sincs baj, úgy zeng majd, hogy még a süket is meghallja. Késő délután kezd benépesedni a parti sétány, mindenki ülőhelyet választ magának, onnan nézi végig a show-t, a hajósok a hajójukról.

A horgonyzóhelyet már tegnap óta a szervezők motorcsónakokkal járják, és mindenkit elküldenek a part és a vár közeléből a tűzveszély miatt. Mi jó helyen vagyunk. Sokan érkeznek a környező öblökből a motoros jachtjaikon, vitorlásaikon erre az eseményre, ami egy órán át tart.

Nem csalódtunk, fantasztikus volt, és a java csak azután jött, hogy levittem a fotógépet :-( A finálé után jött a taps, éljenzés, és a hajósok megfújták a kürtjeiket, Álmi kezdte :-) Ezzel mi el is búcsúztunk 2017-től.

dec.31. Martinique, Fort de France, 2017 utolsó napja

Mintha valójában az időjáráshoz igazították volna a tűzijátékot, és a meghitt ünnep csak mese lenne. De persze ez nem igaz. Tegnap gyönyörű idő volt, tökéletes a tűzijátékhoz. Ma esik vagy szakad rövid megszakításokkal. Délelőtt a parton vagyunk, de azzal telik a sétánk nagy része, hogy várakozunk, hogy csendesedjen az eső. Az utcákon nem tud elég gyorsan lefolyni a víz a csatornákba, így még a dingihez se könnyű visszajutni.

Találkozik Dénes egyik hajós ismerősével, ő meséli, hogy tegnap kiment a tűzijáték után a partra, hogy majd a színpadnál iszogat kicsit, beszélget, de ő volt az egyetlen hajós kint, és az egyetlen fehér ember. Hamar visszamotorozott.

Az eső nem állt el, egész este, éjjel szakadt, mekkora mázli, hogy tegnap volt a tűzijáték. A parton senki. A hajóról eltűnt végre minden só.

2018. január 01. Martinique, Fort de France, az év első napja

Az új évet azzal kezdtem, mint a többi hajós is, hogy kimertem a félig teli csónakból az esővizet. Dénesék pedig hoztak a homokos strandon álló zuhanyok egyikéből két kanna vizet.

Ünnepi ebédünk boltban vett tonhal és "ratatüi", ami a francia lecsó. Ebben a magyar lecsóhoz képest a paprika, paradicsom és hagyma mellett cukkini és padlizsán is van.

Délután újabb városrészeket járunk be. Találkozunk egy százlábúval:

A Kálvária-domb, felfelé a házak között, lefelé a stációk mellett jöttünk.

A város mindennap kap minimum két óceánjáró üdülőhajót. Éjszakára sose maradnak.

Egy utcán belül is annyiféle különböző stílusú ház van.

2018. január 02-03. Martinique, Fort de France

Dénes megint hoz vizet a partról, és a sok összegyűjtött esővízzel együtt elég is lesz, hogy két nap alatt jó sok szennyestől megszabaduljak. (Van coin laundry, közel a legmagasabb hotelhez, ahol egy mosás 7 euró, a szárítás 10 percenként 2 euró, de elintézem kézzel, így tisztábbak lesznek.)

Álmi a sétáinkon ugrál, mászik, így vezeti le a belészorult energiát:

2018. január 04. Martinique, Fort de France, túra az esőerdőben

A hajónkról nap mint nap gyönyörködünk a város mögötti 1100 méter magas Pitonok látványában. Állandóan felhőben vannak. Oda készülünk ma. Ez a szülinapi ajándékom, amit előrehozunk, mert ma épp szép az idő. Az előző napokban szereztünk egy túratérképet a tourist office-ból, és lefotóztuk a fővárosból menő buszok térképét. A kettőből hoztuk össze, hogy melyik busszal, melyik jelzett és karbantartott ösvényeket járjuk ma be az esőerdőben. Ezért is imádom úgy a francia szigeteket, mert itt pont úgy lehet túrázni menni, mint Európa legtöbb országában. Jelzett utak, térképek, buszmenetrendek állnak rendelkezésünkre, hogy önerőből, vezető nélkül is járhassuk a természetet.

A 25-ös busz megy a temető mellől(Alieker megálló) Balatán át, ahol a gyönyörű Sacre Cour templom van, a Jardin és a termálfürdő (d'Absalon) felé (9.15-re és 55-re van kiírva a busz, de mi egy 9.35-össel megyünk, amit nem is értünk). A termálfürdőnél szállunk le, onnan elsétálunk egy Arborétumba, aztán a GPS-re feltett térkép segítségével jó érzékkel egy másik úton indulunk el túrázni, mint ami a valódi ösvény (a 10-es számú körút). De ezt akkor még nem tudjuk. Ez egy széles betonozott út, ami le van zárva, csak az erdészet hajthat be. Később dózerút lesz belőle.

Ami nálunk szobanövény, az itt a fűvel egyenlő:

Az arborétumban tavirózsák nyíltak:

Az út a térkép szerint egyszer csak véget ér. Már hamarabb le kellett volna ágazni, de szerencsére nem vettük észre, mert itt az út végénél is van egy kis keskeny ösvény, amin végül elérjük azt az ösvényt, a 10-es számú körutat, amin eredetileg túrázni akartunk. Ez sárga csíkkal van jelezve, információs tábla is van. Egyébként minden jelzett ösvényt sárgával jelölnek. Egyéb ösvényeket pedig műanyag szalaggal szalagoznak ki.

Az Ázsiából betelepített bambuszok nagy örömünkre mindenütt jelen vannak a karibi szigeteken.

A 10-es körút elvezet a termálfürdőhöz, onnan pedig azt a túraösvényt választjuk, ami a Didier ásványvíz palackozóüzeméhez vezet le egy patak mellett. Gyönyörű az út végig, nagyon élvezem. Igazi ajándék ez nekem :-) Dénesnek túl békés, ő a Pitinokhoz mászna fel, de le vannak zárva az odavezető utak.

Húsevő növény:

Ez már a vége, csak át kell kelni a patakon, ami a palackozóba folyik. Lemosom a cipőmről a sarat:

Jót nevetünk, amikor átérünk a patakon. Egy hatalmas tábla tiltja az ösvényre belépést. Nem mi voltunk az egyetlen túrázók, egy család már elment velünk szemben, és egy kutyás pár épp a 4 kutyáját fürdette a patakban, ami a tábla szerint szigorúan tilos. Hát ezek után nem tudom mit gondoljunk a Pitonokhoz vezető ösvényre kitett tábláról. Az igaz, hogy az odavezető ösvény a turistatérképen nincs sárga jelzéssel ellátott útnak jelölve, míg ez az ösvény igen. Ki kell derítenünk.

A palackozótól egy kellemes betonút visz lefelé, aztán már csak csendes utcákat keres Dénes a GPS-en, hogy elkerüljük a forgalmas utakat le Fort de France-ba. Ez itt valakinek az otthona, találkoztunk vele, amikor hazaért.

Késő délután volt már, mire elértük a partot. Beugrottunk a Leader Price-ba vásárolni, és Álmi megismerkedett egy svájci hajóspárral, akik végre nem franciául, hanem "sviccer dücsül" beszélgettek. Megszólította őket, aztán egy óráig hagytuk, hogy beszélgessenek ezen a nyelven, mi addig vásároltunk, sorbaálltunk, fizettünk, elpakoltunk, Dénes átugrott a hajóboltba, végül szóltunk, hogy indulás.

Ez is fantasztikus a francia szigeteken, hogy mint Európában, a lejáró dolgokat féláron meg lehet venni. Ma füstölt lazac volt 50%-ra leárazva, és a svájciak se hagyták ki ezt a lehetőséget. A vacsora:

2018. január 05-06. Martinique, Fort de France

Újra visszatért az esős idő. Álmi ebéd után átevezett a svájci párhoz beszélgetni. Meghívtak minket, de hagytuk, hogy csak ő menjen, mert múltkor is, amikor egy svájcival beszélgettünk, miattunk áttértünk angolra, és onnantól Álmi csak unatkozott. Így biztos, hogy ő beszélhet, és a kedvenc nyelvén :-)

Egy 43 lábas katamaránjuk van, Yellow, évtizedek óta élnek rajta, körbevitorlázták közben a földet, ezekről az élményekről meséltek Álminak, és őt is hagyták, hogy a mi utazásainkat elmesélje. Sztorizgattak, közben a férfi megmutatott mindent Álminak a hajón, azokról is beszélt, amiket ő szerelt be, hogy praktikusabbá tegye a hajón az életüket. Van mosógépük. És az esővíznek is van külön tankja, amibe összegyűjtik, ha esik.

Sajnos rengeteget esik mindkét nap, a hajóban töltjük el az időt. Tanulás, olvasás, honlapírás, backgammon-csaták, filmnézés a program. Eddig nem is írtam, de szinte minden este van a parton dobolás. Gyakorolnak a felvonulásokra, fellépésekre a helyi zenés-táncos csapatok. Mindig nézzük őket kicsit, mielőtt visszaevezünk a hajóra. Innen kellemesebb hallgatni, mint mellőlük. Fülsüketítő, de ők bírják órákon át. Talán van füldugójuk, ami tompítja ezt az erőteljes hangzást. Nem tudom elhinni, hogy ezt meg lehet úszni öreg korra halláskárosodás nélkül.