2018. márc. 17-21. Dominica, Portsmouth, a Morne Diablotin, a Syndicate forest, és a Syndicate falls
(Minden oldalunkon, ha homályos a fotó, az a böngészőtök beállítása miatt van. Zoomoljatok ki kicsit, mert úgy adja az általam tervezett valódi nézetet. Nálunk pl. a Firefoxban 80%-ra van kicsinyítve.)
2018. márc. 17. Roseau - Portsmouth, Prince Rupert Bay (20 tmf)
A hét évvel ezelőtti beszámolónk erről a helyről, és az innen tett túrákról ITT.
8.10 - 13.00-ig vitorlázás. Annyira békés a menet, hogy lent matekozunk Álmival. Ventoso nem dülöngél, ami felüdülés a roseau-i billegés után.
Portsmouth hatalmas öbléhez közeledve egy halász megszakítja a munkáját, és hozzánk motorozik. A csónakja szépen festett, rajta a neve, telefonszáma, és az Indian River felirat. Nagyon udvarias, profi, nem jön neki a hajónknak, és csak elmondja, hogy hívjuk, ha az Indián-folyót szeretnénk látni.
A településen átfolyó Indian River már évtizedek óta a helyiek pénzkereseti forrása. Az idegenek csak fizetett túra keretében csónakázhatnak a folyón. Hét éve már megkérdeztük, hogy a dinginkkel beevezhetünk-e, de a válasz egy határozott NEM volt. Törvény szerint mehetnénk, de a helyiek azonnal nekünk esnének, és a hatóság is mellettük állna. Ezt a vámhivatalban mondták. Mivel mi annyi helyen kenuzhatunk ingyen is, nem volt nehéz lemondani erről a folyóról akkor sem, és most sem. Panamánál, a San Blas szigetek között vitorlázva feleveztünk a Diaboló-folyón. Annál biztos nem lehet érdekesebb. Ott még krokodillal vagy kajmánnal is találkoztunk. Itt nem él ilyen fenevad.
Maria hurrikán néhány áldozata a parton:
A hatalmas öböl és a kétpúpú félsziget Rodney bay-t idézi St. Lucián. Csak az az öböl sokkal népszerűbb a turisták körében. A Maria hurrikán után helyreállított Fort Shirley erőd piros fedelű épületei tündökölnek a napsütésben.
Hét éve a félsziget és az Indian River torkolata között horgonyoztunk. Idén februárra 50 mooringot tettek errefelé le, és ahogy elnézzük, most mind foglalt.
Mögöttük, egyre távolabb a parttól, lehet horgonyozni, ilyen hajókat is látunk. De sokkal jobb, a parthoz közelebbi megoldást választunk, és délebbre, az Indian River torkolata és a vámhivatal stégje között dobunk horgonyt egy Hans Christian 38 vitorlás mellé. Adriánnak van ilyen típusú hajója, az Attila (33 lábas), akivel Dénes Panama City-ben barátkozott össze, és pár napot vitorlázhatott is a hajón, amikor közösen csináltak egy túrát a csendes-óceáni Perlas-szigetekre. Erős, jól megépített hajó. (Abból az időből még két hónapi beszámoló hiányzik.)
Ennek a gyönyörűségnek egy spanyol srác , Manu (35) a tulajdonosa (kicsit sajnáltam, hogy nem Manu Chao, az énekes), aki útban vissza a partról megállt nálunk beszélgetni. Pár napja érkezett meg atlanti-óceáni átkeléséről, a Zöldfoki-szigetekről. Egyedül van a hajón. A Zöldfoki-szigeteken összeismerkedett két izraeli vitorlással, együtt indultak el, de Manu gyorsabb volt, a többieknek kell még egy hét, hogy Guadeloupe-ra érkezzenek, ami Dominica után a következő sziget északra. Az egyik izraeli csapat felvett egy hajóstoppost, mert volt füve. Ez a csapat haladt a leglassabban, de a másik izraeli csapat mindig megvárta, és közben szépen átfüvezték az óceánt. Manunak békés útja volt, néha fogott halat is, de volt, hogy napokra belekerült sargassó-moszatból álló mezőkbe, ilyenkor be se dobta a pecát. A sargassó komoly probléma most a karibi szigeteken is. A partokat ellepik, nem lehet tőlük strandolni, a helyieknek kell összegyűjteni és elégetni.
Manu skipper, 70-90 lábas vitorlásokon szolgált, aztán három éve vette meg jó áron (40-50 ezer euróért) Madeirán a hajót egy öreg vitorlázótól. Azóta azon dolgozott, amikor nem kellett épp skipperkednie. Most fél év szabija van, majd a nyárra kell visszatérnie a Földközi-tengerre. A hajót Trinidadon hagyja, és majd jövőre jön vissza, hogy átmenjen vele a Csendes-óceánra. Legalábbis ez most a terv. Mesélte, hogy az egyik hajót, amin szolgált, Venezuela partjainál megtámadták fegyveres kalózok, de szél felé fordították a vitorlást, és teljes gázzal motorozni kezdtek. Azok nem követték őket.
Kievezünk a partra, és a vashajóhoz kötjük a dinginket. Dénes furcsállta, hogy miért így áll a hajó. Ha partra vetődik, akkor kb. a parttal párhuzamosan áll a teste. Ez meg úgy áll, mint amit kihúztak. Egy helyivel beszélünk, és valóban. A tulaj, aki itt él, amint jött a hír, hogy jön Maria, kihúzatta a hajót a partra. Aztán nem tudták visszahúzni... Fél éve itt hever, némely ablaka nyitva, ez már az enyészeté.
A parton csirkék, csibék, kakasok rohangálnak. A hajó mellett van egy "beach kondi", itt edzettek a helyiek, aztán Dénesék is kipróbálták, amikor épp nem volt senki. Távol a vízen balról jobbra Ventoso és Manu hajója, Asgard:
A másik irányban még csaknem kétszer ekkora az öböl.
Akad még, aki őrzi a hagyományokat:
Olvastuk, hogy az itteni amerikai egyetem miatt ide is épült IGA szupermarket, mint Grenadán St. George's-ban, a fővárosban. Ez még délre van a vámhivataltól, így elindultunk, hogy majd milyen nagy bevásárlást csapunk. A bolt olyan üres volt, mintha felszámolásra készülne. A hűtős hús- és tejtermékrészleg teljesen üres volt. A polcokon is alig volt áru. Hamar távoztunk. Visszafelé, közel a dinginkhez, halászok pucolták a kifogott halakat. Beszélgettünk velük. Az egyikük egy lionfish-t pucolt, amit csalival fognak. Ha hozzáérünk a tüskéihez, a mérge megállítja a szívet. Ügyesnek kell lenni.
Mentünk tovább a falu központi részébe (Indian Rivertől északra). A part felől az első út a fő út, ezen van néhány élelmiszerbolt, a vele párhuzamos úton pedig a pékség. Van kókuszos sütijük, de más állagú, mint a roseau-i. Van bread pudding-juk (barna) és raisin slice-uk (mazsolás süti). Darabjuk 200 ft. Szuperek. Hét éve más pékárukkal kereskedtek, és mindnek egy íze volt a mandulaaroma miatt, amit az összes fajtába beleöntöttek. Dicséretes a változás.
A partról figyeljük a naplementét, látni szeretnénk green flash-t, zöld villanást. Egyszer már sikerült elcsípnünk Dénessel a San Blas szigetekről Panamára vitorlázás közben. Most az utolsó pillanatban zöld színben tűnt el a szemünk elől a nap, mind3an láttuk, de nem villant, mint hét éve Dragonwinges utunkon. Akkor tényleg olyan volt, mintha egy elemlámpával hirtelen a szemünkbe villantottak volna. Azért így sem mindennapi, zölden látni eltűnni a napot :-)
Álmi, neked csináltam :-)
Most épp billegésmentes az öblünk, annyira élvezzük.
2018. márc. 18. Portsmouth, Prince Rupert Bay
Kora reggel partra evezünk, hogy még a hőség beállta előtt elsétáljunk a félszigethez, amit nemzeti parknak nyilvánítottak, csakúgy mint a rodney bay-i kétpúpú Pigeon Island-et. Tegnap már kiszörnyülködtük magunkat a sok sérült vagy elpusztított ház láttán, amiket Maria hurrikán hagyott maga után. Elfújt épületek, háztetők:
Látszik a halászok dingidokkja (mellette van a piac, és már a fő úton egy vízcsap, ahonnan mindenki viszi a vizet, ebből mossák az úton a kocsijukat, és Dénes is ide evez majd vízért).
Hamar megszakítjuk a sétát, mert egy emeletes ház aljában étterem működik, előtte asztalok, padok kipakolva és egy fagyis kocsi, rajta a felirat: Free WIFI. Ma vasárnap van, zárva, de mázlinkra egy német vitorlázó pár pont elcsípte a tulajt, aki megadta a jelszót. Így mi is letelepszünk melléjük egy másfél órára, és a kis készülékeinken keresztül mindannyian információkra vadászunk.
A félszigetre még elsétálunk, megnézzük az ingyenes múzeumot, amiben olyan sötét volt, hogy nem sokat láttunk. Talán ezért volt ingyenes... De a púpokat már nem másztuk meg, mert a hőguta kerülgetett bennünket a déli napon a szélcsendben.
Délután átevezünk Manuhoz, aki az elszakadt orrvitorláját varrja a fedélzeten. Ő is felszerelkezett mindennel, hogy egyedül is megjavíthasson bármit a hajón. Nekünk is kellett használnunk egyik menet után a varrógépet, mert a nagyvitorlán lett egy szakadás, és mi is pont így az orrfedélzeten varrtuk meg.
Egy Hans Christian 38:
Gyönyörű volt belülről is, minőség minden porcikájában, és imádtam a hatalmas konyháját:
A mögöttem lévő fal mögött van egy hátsókabin egy kétszemélyes koporsóággyal.
Ma is zölden ment le a nap, de nem villant.
2018. márc. 19. A Morne Diablotin, a Syndicate forest, és a Syndicate falls
Hét éve már elmentünk a Syndicate forestbe, hogy papagájokkal találkozzunk, de csak hallottuk őket, a lombkorona minden mást eltakart. De a vízesést (Syndicate falls) nem néztük meg, és a sziget legmagasabb csúcsán (Morne Diablotin) se jártunk. Ezeket terveztük mára, Manu pedig csatlakozott hozzánk.
7-kor a parton, aztán a pékségnél, de csak kifliszerű kenyerük volt, más pékáru csak délután lesz. 8-ig várnunk kell, hogy nyissanak a boltok, és Manu vehessen valami kaját a kenyér mellé az útra. Mi 3 konzervet bepakoltunk még a hajón.
A téren, ahol a kisbuszok gyülekeznek, van forgalomirányító = utassegítő, aki szól, ha beáll az a busz, ami nekünk kell. 3 EC dollár / fő. Útközben egy új hídon megyünk át, mert a régit fél éve elvitte a Maria miatt megáradt patak. A busz kitesz a balra leágazó betonútnál, mellette hatalmas tábla, rajta a felirat Syndicate Forest. Az út elvileg megművelt kertek mellett visz, de nagy részük most gondozatlan, Maria ezekben is kárt tett, elpusztította az összes viskót, a gyümölcsfákat, a banánültetvényeket.
Az egyik elfújt házikó romjai között találunk egy szobabiciklit:
Beszélgetünk egy 85 éves bácsival, aki csak ücsörög a kertje előtt az árnyékban. Mindene odalett, sajnálta, hogy nem tud megkínálni valami gyümölccsel. Mind 60-70 év közöttinek tippeltük, aminek nagyon örült. Jól érzi magát a bőrében, nincs semmi baja, nem eszik sokat, és csak olyat, ami egy kertben megterem. Nincs chips és kóla :-) Mondja, hogy majd szépen lassan mindent helyreállít a kertben, van ideje :-)
Hét éve épp akkor építették ezt az esőbeállót, amikor erre túráztunk, most így néz ki:
10.30-kor a Morne Diablotinhoz vezető útelágazásnál:
Az ösvényre pillantva azonnal látszik, hogy a sziget legmagasabb csúcsa nem egy Boiling Lake jellegű túracélpont. Valamennyit foglalkoztak vele Maria után, ezért is indulunk el az ösvényen. De az biztos, hogy ha fel is érünk a csúcsra, már nem jut időnk a vízesésre. Ez pedig prioritást élvez. Így csak olyan 200 m-t emelkedünk szintben, hogy Manu élvezze a hurrikán sújtotta erdő hangulatát, a megkopasztott, vagy kidöntött fákat.
Manu monkey és Bad monkey egy fatörzsön. Álmi és Manu elszórakoztatták egymást a síelős, snowboardos, mountain bike-os, ugratós élményeikkel. Végigmutogatták egymásnak a sérüléseiket. Manu egyébként kicsi kora óta vitorlázik. Apukája tanította meg.
A Syndicate forest egy rövid tanösvény, itt hét éve csak hallottuk a papgájokat, de a sűrű lombkorona miatt nem láttuk őket. Most olyan kilátás volt az ég felé a csupasz fatörzsek között, hogy szabadszemmel is tökéletesen láttuk a felettünk elrepülő zöldtollú papagájokat, amiknek a kitárt szárnya alul piros tollakkal volt tele, és piros tollak voltak a nyakon is, és a faroktollak között is. Ez a fajta a piros nyakú Amazonas papagáj, a Jaco, Amazona arausiaca. A másikat, ami a nemzeti állatuk, a Sisserou papagáj, Amazona imperialis, olyat nem láttunk.
Vittünk két távcsövet, ezeken keresztül bámultuk a távoli, kopasz ágakon ücsörgő papagájokat és más madarakat, pl. kolibrit is, amiből nap mint nap látunk, de nem lehet őket lefotózni, mert folyton repkednek. Ezzel most szerencsénk volt:
Hét éve rengeteg grapefruitot szedtünk, most a fák halottak voltak. De callaloo-t gyűjtöttünk egy holnapi ebédhez. Nem ebből a kertből, hanem az út szélén szabadon növő példányokból. Az mindenkié.
És végre a Syndicate-vízesésnél:
2018. márc. 20-21. Portsmouth
Manu tegnap este még átjött beszélgetni, ma pedig indult tovább Guadeloupe-ra. Nekünk kellett még vizet szerezni, és akartunk egy nyugis napot. A szél átfordult, felerősödött, squallok jöttek-mentek. A piacon vásároltunk zöldséget, pl. helyi paradicsom, pepperoni paprika, sütőtök a callaloo-hoz. Egy hajóssal Dénes beszélgetett a pecázásról, 3.5 csomó felett nem pecázik az illető, és mindig van hal a hajóján. Ha belegondolunk, nekünk is az összes halfogásunk kis sebességnél volt. Most meg olyan szelek vannak, hogy min. 4 csomó felett haladunk, és Dénes nem lassít a pecázás kedvéért.
Egyik délután a focipályán néztük a gyerekcsapatok meccsét a helyi szurkolókkal, közben a helyi péksütiket falatoztuk. Aztán a pálya fölötti utcákon sétáltunk. A helyiek mind segítőkészen megkérdezték, hogy eltévedtünk, hová tartunk? Mint kiderült, erre még nem láttak turistát. Egy tetőfedő háza előtt is elsétáltunk, kint telefonált az utcán. Azonnal félbeszakította a beszélgetését, és jött hozzánk. Azt hitte itt lakunk a településen, és hozzá jöttünk, hogy új tetőt csináltassunk :-)
A hurrikán errefelé nagyobb károkat okozott, a britek felállítottak az utcákon zuhanykabinokat, toitoi-okat, sátrakat az elfújt házak helyére. Az USA-ból is érkezett segélyszállítmány, láttuk a háztetőket borító fóliákon a US Aid feliratokat.
Az egyik hajóroncshoz is elsétáltunk:
Néhány különlegesség még, amikre séta közben bukkantunk. Konténerlakás:
Díszes erkélykorlát:
Meseház:
Senki se zavart minket, egy halász se jött oda hozzánk ebben a pár napban, hogy felajánljon bármilyen szolgáltatást, mint hét éve. Talán mert lefoglalta őket a mooringon álló ötven hajó. Az utcán minden nap voltak sültcsirkeárusok, kétszer is ilyeneknél ebédeltünk. Dénes addig evezett a kannákkal vízért, míg feltöltötte a nagy tankot és az összes kannát. Nem akartunk többet maradni, vágytunk már egy új helyre, és hozzánk legközelebb a Guadeloupe-hoz tartozó Les Saintes szigetcsoport feküdt. Dénes a szárazföldi térkép helyett újra feltöltötte a GPS-re a tengeri térképet.