Kezdôoldal│ Rólunk│ A hajóról│ Útvonal│ Rövid hírek│ Képes útibeszámoló│ Vitorlázz velünk!│ Hasznos infók│



2018. márc. 29. - ápr. 5. Guadeloupe, Les Saintes, Terre de Haut sziget 2. rész



(Minden oldalunkon, ha homályos a fotó, az a böngészőtök beállítása miatt van. Zoomoljatok ki kicsit, mert úgy adja az általam tervezett valódi nézetet. Nálunk pl. a Firefoxban 80%-ra van kicsinyítve.)



2018. márc. 29 - 31. Les Saintes, Terre de Haut sziget


(A hét évvel ezelőtti beszámolónk a Guadeloupe-hoz tartozó sok kis szigetből álló Les Saintes-ekről ITT, ebben a beszámolóban).

Az előző részben már írtam, hogy Dénes derekát megviselte a vízcipelés Dominicán, és a francia Guadeloupe-hoz tartozó Terre de Haut sziget tökéletesnek bizonyult, hogy míg ő a hajón pihen, mi Álmival elfoglaljuk magunkat kint a parton. A sziget egy aprócska nyaralóparadicsom. Homokos, pálmafás strandokban nincs hiány, lehet sznorkelezni, mindenféle vízisportokat űzni, túrázáshoz elég dimbes-dombos, és mindenhová a franciákra jellemző karbantartott, jelzett ösvény vezet, gondozott, rendezett, biztonságos.

Mostanra a dereka rendben, együtt járunk strandolni, sznorkelezni mindig más öbölbe, estefelé feltúrázunk a lesőtoronyhoz (Chameau, 309 m), hogy formában maradjunk, na és a kilátás miatt. Dénes még a hajón is emlegeti a látványt.

Les Saintes Terre de Haut

Egyik túránkon a kecskék, csirkék, leguánok mindennapi látványa után végre egy sárga sikló mindannyiunkat izgalomba hozott. Dénes nem bírta megállni, meg kellett kicsit piszkálnia egy bottal. A sikló, szegény megijedt, gyorsan tekergőzve kúszni kezdett Dénes felé. "Ááá, megtámadott!!!" - kiáltozta Dénes ugrálva. "Ááá, megmart!!!". Persze csak hülyéskedett, hogy megijedjünk. Arrébb is ugrottunk néhány méterrel :-) A sikló elmenekült. Az interneten a sziget állatvilágának listáján megtaláltam. Csak néhány szomszédos szigeten él. Nem volt nálunk fotógép, így a két fotó is az internetről van. A valóságban sokkal sárgább volt. Alsophis sanctonum sanctonum:

alsophis sanctonum sanctonum

alsophis sanctonum sanctonum

A forgalmas horgonyzóhelyünkön folyamatosan cserélődnek körülöttünk a szomszédok, és mindig akad közöttük egy-egy különösen érdekes, mint ez a katamarán (a távolban Guadeloupe):

vagy ez az észak-francia (breton) halászhajóból felújított kétárbócos:

Vele Iles des Trois-ra kenuzva (Martinique) már találkoztunk egyszer, és majd Antiguán egy pici sziget mellett is összefutunk egy hónap múlva.

Az utazó hotelek ide is sorra érkeznek, van hogy kettő is jön egy nap. Ők is horgonyoznak, és a mentőcsónakokkal szállítják partra a turistákat.

oceanjaro

mentocsonak

A pilotkönyv írta, hogy nem jó a horgonyzóhely, nem védett a hullámzástól, ez pontos információ. Ventosonak 24 órás testmozgás, nekünk meg gurulós ágy esténként. Az összes motorozó vízijármű további "kellemes" hullámokat küld felénk, mintha csak kint lennénk a szélcsendes, hullámzó tengeren. Van előnye, nem leszünk tengeribetegek, ha legközelebb útra kelünk.

cruise ship

Egyik nap a szél átfordult két napra északira, épp befújt hozzánk a nyílt víz felől, behajtotta a rengeteg sargassó-moszatot az öblünkbe, az eddig makulátlanul tiszta strandunkra. A hajónk is átfordult a szél irányába, és ekkor kora reggel megérkezett ez az óceánjáró, és beállt elénk. Ő az első, aki ide bejön, mindenki jó messze, kint horgonyoz le. A motorjait folyamatosan járatta, a füstjét ránk fújta a szél, betelepedett a kabinjainkba, nem volt kedvünk levegőt venni, amikor a hajón voltunk. Szerencsére este elment. Persze nem kell óceánjáró, elég az is, amikor az előttünk álló motoros jachtok, vitorlások járatják a motorjukat, generátorukat, épp ennyire elviselhetetlen. Különösen kedveljük, amikor este indítják be, amikor már a hajón vagyunk, elnyúlva a nyitott tetőablak alatt az ágyunkon. Azért, hogy nekik jó legyen, mi "szívunk". Az is fincsi, amikor motorozáskor a saját füstünk reked meg a kokpitban, ahol kormányzunk, bezáródik a kabinokba, mert ablakot menet közben csak nagyon ritkán tudunk kinyitni. Egy vitorlázó írta a beszámolójában, hogy a párja, aki lent aludt egy motorozós menetben, füstmérgezést kapott, orvost kellett hívni. Megoldás sajnos nincs, el kell viselni, mint a billegést vagy a tengeribetegséget.

Mint ahogy abba is beletörődünk, hogy mekkora szennyezői a víznek és a levegőnek az ilyen utazó hotelek, de mégis jó hogy vannak. Japánban négyszer is utaztunk kompként is működő óceánjárókon, egyéjszakás menetekre szálltunk csak be. Egyik úton sem rágódtam azon, hogy milyen környezetszennyezőek. Örültem, hogy eljuthatok vele izgalmas helyekre. Az egyiken tévesztették össze a huszonéves Dénest Ronaldóval. Emlékszem, hogy valamelyiken a negyedik emeletre mentünk lifttel a moziterembe. És japán módra, mindegyiken kis széken ülve kellett kézizuhannyal fürdeni, és a szauna meg hozzá a medence nem hiányzott egyikről sem. A legolcsóbb jeggyel az alvás hol egy óriási teremben volt, ahol mindenki a padlóra ágyazott, vagy többágyas kabinokban futonon.

Yoronra, ami egy pici sziget a Csendes-óceánon pár órányira Kagoshimától, egy kisebb óceánjáróval jutottunk. A szigetet körülvevő korallzátonyok miatt jöttünk ide sznorkelezni. Akkor ettünk először helyben termett mangót, ami életre szóló élmény volt a Boráros téren vett éretlen mangó után. Az is életre szóló volt :-) Yoronra már sötétedéskor értünk, szállásnak a tengerpartot terveztük az egy hétre, és rögtön kellett is keresnünk egy helyet erre az éjszakára. Lementünk a kikötő közelében az egyik öböl pici partjára, találtunk egy idillinek tűnő barlangot, megágyaztunk bent (polifóm, hálózsák), vacsora, alvás. Éjfél után kimosott minket a dagály a barlangból. Arra keltünk, hogy a víz a hálózsákjaink lábrészét nyaldossa. Kimenekültünk, aztán csak úgy, a védett parton folytattuk az alvást.

Yoront csak azért említettem, mert azon kívül, hogy kellemes emlék (egész Japán az volt turistaként), eszembe jutott, hogy ott találkoztunk a kék tengericsillagokkal és kék remeterákokkal, amik a kezdőoldalunkon is láthatóak. Ilyenek nem élnek itt a karibon vagy a Vörös-tengeren.

Dénes dereka annyira jól van, hogy képes bevállalni a hosszú evezést, és elmegy a kompok stégjéhez vízért. Már az indulást fontolgatjuk, de nem tudtuk eddig eldönteni, hogy mi legyen a következő cél. Sznorkelezünk a Pain de Sucre bazaltoszlopai felé, Dénes a szigonypuskával. Vannak elszórtan koralltömbök, legtöbbjük halott, de rajta új korallok nőttek, és sok a papagájhal, muréna is akad, aztán a sok színes kis trópusi hal, de nagyok nincsenek. Találkozunk még egy teknőssel és egy méretes tarponnal, ami a mangrovét szereti Dénes szerint, de itt nincs is mangrove.

Mivel nem sikerül halakat lőnie, kénytelen vagyok ebédre megint csirkét tálalni kuszkusszal és mirelit zöldségekkel:

csirke couscous mirelit zoldsegek

A szigeten még itt-ott lehet gyapotot találni. Régen sokan köszönhették ennek a meggazdagodásukat, ma meg csak egy túlélő emlék. Álmival szórakozásból gyűjtöttünk néhányat, kiszedtük belőlük a fekete gyapotmagot, és lett puha vattánk, ami Álmi fejében egyenlő a Télapó szakállával.

gyapot Karib-szigetek

gyapot

Amikor novemberben átvittük Rapid Transitot Virginia államból Észak-Karolinába, és átültünk a bérelt autóba, hatalmas gyapotültetvények mellett vitt az utunk. A legtöbbön már leszedték kombájnszerű gyapotszedő gépekkel és bebálázták. Ilyet se láttunk még soha:

gyapotbála North Carolina


2018. ápr. 01. Les Saintes, Terre de Haut sziget


Álmi egyik sétán kiszúrta, hogy a hatalmas beachnek (Plage de Grande Anse), amit a reptéri kifutó- és leszállópálya kettévág, az egyik szakaszán nincs sargassó-moszat, de vannak egész méretes hullámok. Oda mentünk ma, hogy ugráljanak Dénessel a hullámokban. Annyira tetszett neki, hogy vissza akar még menni.

airport terre de haut

Amíg mi vásároltunk, Dénes a városháza (Mairie névre keresztelték) teraszán várt ránk a fürdős cuccokkal. És unalmában elolvasta az információs táblára kifüggesztett írásokat. Az egyik egy 13 km-es (a rajtnál tudjuk meg, hogy valójában 16 km) terepfutást hirdetett a szigeten ápr. 3-án, kedden (ma vasárnap van). Egy guadeloupe-i, 6 napos terepfutó rendezvény résztávja ez. Naponta másik szigeten futnak 15-25 km-es távot, akik beneveznek minden napra. Azonnal rákerestünk az interneten. Évente megrendezik, általában 30-an neveznek be mind a 6 napra, sokan visszajárók, és ezért olyan 1800 euró körüli összeget fizetnek be, amiben szállás, kaja és a szállítás van benne. Bármelyik napra, azaz résztávra be lehet nevezni, és egy alkalommal ingyenes. "Benevezzünk?" - kérdi Dénes. Hmmm... épp arról beszéltem Álminak első nap, hogy milyen szuper ez a hely egy teljesítménytúrához. És most itt egy terepfutás 570 méter szintemelkedéssel keresztül-kasul a szigeten. A futásra a döglesztő hőségben gondolni se bírtam. Nem vagyunk edzettek, esténként mászunk fel a lesőtoronyhoz is, amikor már nem süti a szigetet a nap. Hezitáltam, de mivel nem kerül semmibe, Dénes benevezett mindannyiunkat. Így eldőlt, hogy még pár napot biztos, hogy maradunk.


2018. ápr. 02. Húsvét hétfő


Álmi reggel vészesen hangzó segélykiáltással - "Mamaaa!!! Mamaaaaaa!!!" - kiugrasztott az ágyból, és amikor az asztal fölötti tetőablak alá értem, rám zúdult föntről a víz. Felnéztem, és ő kacagott rám vissza a nyitott ablakból, aztán elmondott egy húsvéti locsoló versikét, amit általában locsolás előtt szoktak elmondani, de úgy nem lenne ekkora buli az egész.

Dénestől tanulta el, ő locsol meg mindig váratlanul. Egész nap vártam, hogy mikor és honnan érkezik majd tőle a víz a nyakamba, de mert mindig rákérdeztem, hogy mikor locsol már meg, és azt nem szereti, nem locsolt meg. "Nem baj - gondoltam lefekvéskor -, el már nem hervadok, Álmi már gondoskodott róla. Milyen jó is egy fiúgyerek a háznál!".

A szigeten semmi nyoma nem volt a húsvétnak. A boltok egyike se árult se csokitojást, se csokinyuszit. Egész véletlenül jöttünk rá arra is a múlt héten, hogy most lesz.

Reggelire kifúrom az utolsó kókuszunkat a háromból, amiket még a beachen találtunk első nap, ahová mindig kievezünk. Ha itt élnénk valamelyik karibi szigeten, biztos lenne kókuszpálma a kertünkben, és mangófa is.

Ma megint a Pain de Sucre bazaltoszlopai felé sznorkelezünk, Dénes most is hozza a nyílpuskát. HALAT akarunk. De csak egy ottfeledett, jelöletlen csapdából szabadítja ki a beszorult halakat. Kicsik mind. Álmi is le akar hozzá merülni, de még mindig nem megy neki, az orr- és homlokürege gyulladt, és amikor megpróbálja, éles fájdalom hasít a felső ínyébe. Mintha beleszúrtak volna valamit. Medúza csípett már meg az államon, fájdalmas volt nagyon, akár az is lehetett, mert kapunk egyszer-egyszer medúzacsípést úszás közben. Szerencsére általában estére elmúlik a duzzanat, amit okoz. A hajón van neki egy németnyelvű búvároktató könyve, abban utánanéz, és megtalálja azt a részt, ami részletesen tárgyalja a begyulladt üregek hatásait a merülésre. És szerepel közöttük az éles fájdalom a fogínyben.

Dénes figyelmeztetett mindenkit, hogy feküdjön le korán, mert reggel 7-kor evez ki a partra, és aki nem készül el akkorra, arra nem vár. Sajnos nem bírtam letenni a könyvet, John Caldwelltől a Desperate Voyage-t, amit Dénes nagyon ajánlott. 1946-ban, a háború befejezése után, 27 évesen Pagan nevű hajóján elindul Panamavárosból Ausztráliába. Semmit se tud a vitorlázásról, csak vissza akar jutni a feleségéhez, Mary-hez Sydney-be, és úgy tűnik, hogy az egyetlen gyors megoldás, ha megvesz egy vitorlást, és azzal vág neki az útnak. Hamar kiderül, hogy ez az út minden lesz, csak gyors nem. Elképesztő dolgokat él át a tapasztalatlansága miatt - ezeket olvastam épp ezen az estén -, de aztán lassan beletanul a hajózásba, és már a Fiji-szigeteket közelíti, amikor átmegy rajta egy hurrikán. Pagan árbóca letörik, a test egy hozzáférhetetlen helyen kilyukad, hogy csak a nagyobb károkat említsem, John kompassz, térképek, szextáns, kaja és víz nélkül marad. 49 nap után elér egy szigetet, utolsó, leheletnyi erejével korallzátonyra kormányozza a hajót, mert átjárót nem lát a korallok között, mindezt azért, hogy nehogy túlsodorja a szél a szigeten. A szigetlakók találnak rá, és mentik meg az életét. Végül csak eljut Mary-hez. A vitorlázást később együtt folytatják, a családjával körbehajózzák a földet, meglátogatják Tuvutha szigetet is, ahol Pagant feláldozta, a karibon chartereztetnek, hogy legyen miből megélniük és ezalatt fedezik fel a Grenadine-okon az egyik apró szigetet, amit kibérelnek. A lakatlan szigetet beültetik kókuszpálmákkal, nyaralóresortot alakítanak ki, és új nevet adnak a szigetnek. Palm Island mellett többször is elvitorláztunk, Union Island és Petit St. Vincent szigetek szomszédja, amik mellett decemberben horgonyoztunk, sznorkeleztünk.

Majdnem éjfélkor bújtam ágyba.


2018. ápr. 03. 16 km-es terepfutás a szigeten


Fáradt voltam, de mire a Mairie elé értünk, felrázódtam. A városháza nyitva, a segítők készülnek a 8 órás indításra. A komp már áthozta a benevezett társaságot az előző napi szigetről, akik most egyentáskáik mellett reggeliznek, beszélgetnek. Profi felszerelés mindenkin. Nagyon örülnek nekünk, növeljük az indulók számát. A kiírásban és az interneten 13 km-t és 15 km-t is írtak erre a távra, amit most pontosítottak. Közölték, hogy kicsit hosszabb lesz a táv, 16 km, így is vállaljuk?

guadarun Terre de Haut

Denes Katalin Almos

Az életkor vegyes. Álmi az egyetlen fiatalkorú, a következő 22 éves, és a sor megy egészen a 60-as éveikben járókig. Úgy tűnik, mind profi. Van egy német házaspár, 60 és 63 évesek, és már ketten együtt 85 maratonon vannak túl. 44-en indulunk ma, ebből 12-en csak mára neveztek be. A 6 napból ez a harmadik. Tegnap a szomszéd pici szigeten, Terre de Bas-on (15 km, 580 m szintemelkedés) futottak, azelőtt a főszigeten, Guadeloupe-on (16 km, 630 m szintem.), holnap Marie Galante (22 km, 260 m szintem.) szigeten lesz a terepfutás, aztán La Desirade (21 km, 340 m) szigeten és végül Guadeloupe-on (18 km, 111 m) újra. Ezt végigcsinálni, edzettnek kell lenni, nem ilyen punnyadtaknak, mint mi.

guadarun rajt

Háromszor érintünk frissítőpontot a 16 km alatt, ahol inni kapunk, de mindenkinek kötelező legalább egy palack vízzel elrajtolni. Mindenkinek profi felszerelése van a futáshoz, nekem csak egy könnyű tornazsák, benne 1 liter víz, mobil, hogy fotózzak, kekszek, zsepi. És mert a hátamon kényelmetlen lenne futás közben, kézben kell vigyem. Már ez elég röhejes. Dénesék felkapnak az asztalról 1-1 vizet, ezzel indulnak.

Összeismerkedünk a terepfutó rendezvény szervezőjével, aki maga is rendszeresen részt vesz ilyen terepfutásokon:

Datil Lucien Guadarun

Az útvonal (piros a betonút, kék a nem beton):

térkép Terre de Haut terepfutás

8-kor eldördül a startpisztoly, és mi futni kezdünk. Az ilyen csoportos futásokkal az a baj, hogy nehéz visszafogni az elején a szárnyalást, mindenki olyan lelkes, teli energiával, nehéz nem mindent beleadni. Dénes még indulás előtt szólt, hogy mindenki a saját tempójában menjen, és nem várjuk meg egymást. Álmit nem kellett félteni, ismerte már az egész szigetet.

Egy idő után a lassan emelkedő betonútról letértünk balra, és kezdődött a meredek emelkedés a gránitsziklákkal teleszórt ösvényen. Akikkel együtt megyek, azok gyalogolnak, az első néhány helyezett szerintem itt is futott.

futás fel a hegyre

fort napoleon

110 m magasba értünk, és a hegytetőről jól látszik a következő pont, a Napóleon erőd (jobb felső sarok) 120 méteren, ahová fel kell küzdeni magunkat. De előbb még le kell jutni az alattunk fekvő öbölbe. A meredek, sziklás, kavicsos hegyoldalon Álmi leszáguld, engem pedig lehagy a mögöttem haladók egy része. Örültem, amikor végre leértem az öbölbe. Innen indult fel a betonút az erődhöz.

Ha már egy teljesítményorientált terepfutáson vagyunk, adjunk bele mindent, amit tudunk. Így persze szenvedés az egész, de milyen jó lesz, ha végre vége lesz?! Szembe velem már futottak le az elsők. Elővettem a mobilt, hogy majd lefotózom Déneséket. A nagy napsütésben, meg a szemembe csorgó izzadságcseppektől nem láttam a képernyőt. Közben Dénes mellém ért, megkérdezte, hogy szabad-e locsolni, és az ásványvizét rám loccsantotta. Jaj, nagyon örültem, hogy tegnap nem locsolt meg :-) Végre megjelent a képernyőn a kamera, de addigra már csak a hátukat láttam. Nekik a következő és egyben legnagyobb falat a kép közepétől picit jobbra, a legmagasabb hegytető, a 309 m magas Chameau a lesőtoronnyal.

Denes

Álmival is összetalálkoztunk:

Almi

A Napóleon erőd bejáratánál volt a forduló, aztán végre lefelé futhattam a betonon:

napoleon erod

A lefelémenet nem esett jól, pedig vártam, hogy majd itt felfrissülök. Rájöttem, hogy az edzetlenségem mellett a mai napi széltelenség a másik fő gond. Nem fúj a szél, nincsenek felhők, és ettől felforr az agyvizem. A csupasz bőröm ég a naptej alatt. Kezdem a fejemre locsolni a vizet az egyik félliteresből, közben kortyolok egyet, és a számban tartom. Jólesik így, csak meg ne fulladjak. Átfutok a településen, Mairie előtt (innen rajtoltunk) innivalóval várnak, de még van nálam, futok tovább. Úgy jön ki, hogy nincs előttem senki, így nem túl lelkesítő.

Ahogy emelkedni kezd az út, gyalogolok. Utolérek egy harmincas férfit. Háttal megy felfelé az emelkedőn, talán görcsöl a lába, vagy csak a meleg, de nincs erőm megkérdezni, mi a gond. Lehagyom, majd ő hagy le, ezt játsszuk egy darabig, aztán lelép. Egy nő is lehagy, miközben kezd a forróság enyhe hányingert előcsalogatni belőlem, és a reggeli lazackrémes szendvicset érzem a torkomban. Elértem a lesőtoronyhoz az első felmeneteli lehetőséget, a betonosat, de itt majd lejönni kell, így megyek tovább. Ide tettek egy frissítőpontot, de nem kell tőlük semmi. Meg is kérdik, hogy biztos minden rendben? Nem egészen, kéne egy felhő a nap elé, és a szél is dolgozhatna végre.

Mielőtt elérem a meredek, sziklás, köves ösvényt lehagy még egy nő. Honnan van ereje?! Maria hurrikán a fákról letépte a leveleket, pedig most jól jönnének árnyékolónak. Álmi előttem mászik csigatempóban a sziklás terepen. Utolérem, mialatt lehagy egy férfi. Kicsi Álmos (ez a jelző még a múltból ragadt rá :-)) kipurcant, mint én. Mintha lassított felvételen játszanánk vissza a korábbi napok gyors felmeneteleit a lesőtoronyhoz. Árnyékai vagyunk önmagunknak. Már látom magam előtt, hogy utolsónak érünk a célba. De azzal vigasztalom magunkat, hogy legalább miénk lesz ez a cím, és nem azoké, akik a többi távot is végigcsinálják. Övék minden elismerésem.

Fele úton járunk már felfelé, amikor Álminak elfogy a vize. Nekem még van egy teljes, neki adom. És a csokis kekszeket is előveszem. Cukor kell, hogy erőre kapjunk. Bánjuk már mindketten, hogy nem hoztunk magunkkal a frissítőpontról egy-egy energiaitalt, és azt is, hogy nem hoztam szőlőcukrot. A hányingere ellenére kérem, hogy morzsányi darabokat vegyen a szájába, és szopogassa el. Én közben a lassú tempótól és a kevéske árnyéktól teljesen rendbe jöttem, de Álmit nem hagyhattam ott. Közben többen is lehagynak, rossz nézni, de ez van. Álmos mindenek felett. A kilátás pedig álomszép.

küzdelem

A lesőtoronynál utolérünk két férfit, akik lehagytak nemrég. Fotózkodunk, aztán jön a hosszú lejtő le a frissítőponthoz.

Le Chameaux Katalin, Almos

Almos Les Saintes

Álmira várnom kell, nem jött még rendbe, csak lassan kocog lefelé, de megnyugtat, hogy tud jönni, nem kell feladnunk. A frissítőponton begyűjtünk vizet, energiaitalt, és az utolsó kihívás áll már csak előttünk: eljutni a szörfözős strandra, azon végigfutni, és fel a városházához. Be-bevárom Álmit, közben egy segítő felajánlja, hogy beviszi a táskámat a célba. Már oda is adom neki, de rájövök, hogy kell még a mobilom a strandon, és a vizek is, amikkel Álmit akarom majd locsolni. Így vissza az egész.

A hosszú strandtól tartottam a legjobban. De szerencsére kemény volt a vizes homok, és sikerült elugrálni a partra kiszaladó hullámok elől. Álmit lelocsolom, összekapjuk utolsó csepp erőnket, és leelőzzük az előttünk futókat. A part tele sargassó-moszattal:

Almos plaga Guadarun sargasso moszat

Felérve a betonra, Dénes jön velünk szembe. Biztat, hogy már csak pár száz méter, Álmi dobbant mellőlem. Odaadom Dénesnek a táskám, már nem kell a víz, a mobil, és rohanok Álmi után a célba. 2:27 h lett mindkettőnk ideje, 1:04 h-t vert ránk az első befutó, 35 percet Dénes, a 13. befutó. 13 perccel később befutott az utolsó is, a német férfi (60 éves), aki már túl van 40 maratonon. A felesége (63) 14 perccel előttünk ért célba, nem rossz. Ő a lesőtoronyhoz felfelé hagyott le minket. Csak később olvastam, hogy a 44-ből 34-35. helyen végeztünk. Addig csak tippeltünk a 37-38.-ra. Mindenki gratulált, főleg Álminak. Sorra ettük a hideg ananász-sárgadinnye-görögdinnye tálakat, döntöttük magunkba a hideg, cukros energiaitalokat, a vizet. Szuperül éreztük magunkat a társasággal, így hogy már túl vagyunk az egészen.

Közben Dénes elmesélte, hogy miután célba ért, és teleette, teleitta magát, kisétált Álmi elé a beach-re. Azt hitte, hogy nem sokkal utána Álmi is befut. De csak nem jött, csak nem jött. Közben megszólalt egy mentőautó szirénája. Összetalálkozott vele, kiderítette, hogy nem magyart szállít. Nagy kő esett le a szívéről. Azt a srácot szállította, akivel egy darabig kerülgettük egymást. Az első napon ő lett az első helyezett, tegnap a 3., ma kiesett.

Dénes rövid összefoglalója:

"Totál le vagyok épülve, nagyon nehezen ment, csak a szívem húzott végig. Minden frissítőponton egy palack vizet magamra öntöttem, egyet megittam, egyet magammal vittem. A legrosszabb volt talán a lesőtoronytól a lefutás, kezdett begörcsölni a vádlim, de azért lassan kocogtam lefelé."

Ideje: 1:53 h. A legjobb (27 éves) 1.23 h alatt futotta le.

Vele a lesőtoronyhoz együtt mentek fel, Dénes előtt futott be a célba 3 perccel:

Álmos rövid összefoglalója:

"Az elején nagyon meghúztam, a Napóleon erődhöz már nehezen mentem fel, lefelé nem is volt kedvem szaladni, pedig a többiek sorra futottak el mellettem. Leérve követtem egy kocogó férfit, de amikor kezdett emelkedni a betonút, lehagyott. A lesőtoronyhoz (Chameaux, 309 m) vezető ösvényen rosszul lettem, hányingerem volt, iszonyú meleg volt, arra vágytam, hogy legyen már vége. Nem jöttem rá arra, amire papa, hogy leöntsem magam vízzel a frissítőponton. Tudtam, hogy mama még mögöttem van, és ha utolér, nem hagy magamra."

Álmival, azon kívül, hogy edzetlen volt, már napok óta nem volt minden rendben. A homloküreg-gyulladása miatt merülni se tudott az utóbbi napokban, és két nap múlva betegen fekszik majd az ágyban, és aztán még másfél hétbe telik, mire rendbejön. De utána leúszik a víz alatt egy levegővel 30 métert, Dénessel együtt. Ez elég bizonyíték nekem, hogy meggyógyult.

A szervezőnek köszönhetően ott maradtunk a díjkiosztáson, ahol két meglepetés is ért minket. Dénes is, Álmi is kaptak jutalmat :-) A mai táv első helyezettje és a legfiatalabb résztvevő, ez volt Álmi, egyszerre kaptak jutalmat, egy fehér pólót és egy fotós könyvét Terre de Hautról.

Guadarun Pierre Bureau Szabo Almos

Nagyon tetszett a könyv mindhármunknak, azokkal az arcokkal találkoztunk benne, akik délutánonként a turistákkal teli Coconut bárral szemben elterülő téren és a bár melletti bolt teraszán ücsörögnek sörösüvegekkel a kezükben, dominóznak, hallgatják a bár hangos zenéjét. A turisták a helyieket, a helyiek a turistákat bámulják. Sokat nevettünk ezen az életképen. Az élvezet egy, csak más áron.

Vártam, hogy ki lesz az első nő, de ilyet nem hirdettek ki. Fel voltam háborodva. Egyébként 1:44 alatt futotta le, 9 percet vert Dénesre, 44 percet ránk, és az összes résztávon is ő lett az első a nők között.

Meglepetésünkre jutalmat kapott a csak a mai távra benevezettek közül az első hat személy. Dénes közülük a harmadik lett, megelőzték a jutalompólóba bújt férfiak:

A hajóra visszaérve isteni volt belecsobbanni a hűvös vízbe. Tükörtojást sütök ebédre, bagettel, paradicsommal fogyasztjuk. Álmi alszik két órát, aztán elsétálunk a beach-hez, amin futottunk, mellette van a fitnesspark. Ott mozgatjuk át a felsőtestünket, és lenyújtunk a futás után.


2018. ápr. 04.


Vízhólyagok, izomláz, sz.r billegés egész nap. Dénes reggel elment vadászni, vitte a dingit, lekötötte egy halott koralltömbhöz. Mondtam neki, hogy nyugodtan lőjön papagájhalat is, csak nem lesz annyira rossz az íze. A Vörös-tengeren Szudánban már kipróbáltuk. Átvittük egy katamaránra, és ott meggrillezte a tulaj. Nem ízlett senkinek, de talán máshogy elkészítve... Érdemes a vörös-tengeri beszámolónkra rákattintani, hogy micsoda halcsodákat lőtt ott Dénes, és mennyit!

Szudán papagájhal, sügér

A mai zsákmány kicsit hasonló, mint 9 éve: papagájhal (a "csőrét2 nézzétek a szájában, ezzel rágcsálja a korallokat), két sügér és van egy szép sárga:

papagájhal sügér

halfilé

A mai ebéd után nem kérünk többet papagájhalat, mert elég fura íze van halpaprikásként is.

Álmiék ma is elmentek a beach-re, hogy ugráljanak a hullámokban, de nem volt partszakasz, ahol bejuthattak volna a vízbe. A tegnapi futás óta átalakult a beach. Ott ahol tegnap még futni lehetett, most sargassó-moszat borította vastagon, méghozzá 40-50 cm vastagon. Még átgázolni se tudtak rajta.


2018. ápr. 05.


Mára tűztük ki az indulást a főszigetre, Guadeloupe-ra. És tessék, Álmi betegen ébredt. Fájt a torka, fájt a homloka, csak a fekvés esett jól neki. De képes volt enni egy kis müzlit.

Dénes elevezett vízért, sajnos 9-kor nyit a bár, ahol a vízcsaphoz a kulcsot megkaphatja. Mire megjön, már nincs kedve indulni, majd holnap kora reggel. Ma a legdurvább a billegés. Montserratot hozom fel, hogy ott se volt ennél rosszabb, de Dénes nem ért egyet. Szerettem volna újra megnézni a vulkánt, a vulkáni hamu és törmelékek alá temetett egykori fővárost, mint 7 éve, és Álmi is akarta nagyon, de Dénes rossz emléke (persze az enyém se jobb) arról a két éjszakáról, és a kockázat, hogy elkapnak, amikor a tiltott területen járunk, és már különben is látta, neki elég indokok, hogy kihagyjuk.

Álmi van annyira jól, hogy egyen egy fél csirkecombot ebédre. És azt se bánja, ha elmegyünk Dénessel sznorkelezni. Sajnos eddig elfelejtettük, hogy van egy elsüllyedt komp a hajóorrot formázó épület közelében a víz alatt (egy nagy sárga bója jelzi). 7 éve már mind megnéztük, de már nem emlékeztünk rá. Jó, hogy eljöttünk, tetszett mindkettőnknek, jó szórakozás lenne Álminak, hogy átússzon a betört ablakokon át a belsejébe, a túloldalon meg ki. Volt néhány hordószivacs (mi ezt hét éve üstkorallnak neveztük el tévesen) és sárga kéményszivacsok. Beleúsztunk egy több száz halból (kicsi jackek) álló rajba, és velük ténferegtünk a víz alatt. Nem féltek tőlünk. Ha holnap jól lesz Álmi, eljövünk vele is.

Ezt a képet nem itt, hanem tíz nap múlva, Pigeon Islands-nél készítjük majd, de együtt vannak azok a szivacsok, amikről az előbb írtam:

hordószivacs kéményszivacs

Még elsétáltunk a Pompierre beach-re édesvízzel zuhanyozni, hajat mosni. Álminak fátyolosak a szemei amikor visszaérünk. Vicceltem vele, hogy biztos végig filmezett, de mondta, hogy semmi ereje hozzá, és végig aludt. Ami jólesett volna neki, babapiskóta, gyümölcspüré, már elfogyott, mást meg nem akart enni vacsorára.