Egyéjszakás menet, San Blas szigetek (Holandes Cays) - Panama (Colon) (95 tmf), 2011. aug. 18-19.
(Minden oldalunkon, ha homályos a fotó, az a böngészőtök beállítása miatt van. Zoomoljatok ki kicsit, mert úgy adja az általam tervezett valódi nézetet. Nálunk pl. a Firefoxban 80%-ra van kicsinyítve.)
2011. aug. 18.
Délelőtt még sznorkelezünk, aztán tényleg fájó szívvel hagyjuk magunk mögött a "Dolce Vita" szigetünket. Irány Colon, a Panama-csatorna atlanti-óceáni be(ki)járata. 95 tmf. 5 csomós szembeszél. Öt nap múlva hajnalban repül a gépem Panamavárosból (Panama City). Kénytelenek vagyunk motorozni, ha még szeretnék ezt-azt Panamában megnézni. Talán kitart a dízel.
Húzzuk a pecát, jó lenne ma is halat enni. Kapás, de leakad. Délután megint kapás, de elszakad a damil, oda a kishal. Naplementéig beszélgetünk, olvasunk. Most épp arról, hogy valaki a '80-as években kitalálta, hogy vitorla helyett egy nagy széllapát vinné a hajót. Ez hajtaná a propellert.
Naplementekor szinte tükörsima a víz, figyeljük a napot, szeretnénk látni eltűnésekor a Green Flash-t, amire az Adria óta vágyunk, de egyszer se sikerült elcsípni. Most megkapjuk, búcsúajándék. Amire életem végéig emlékezni fogok. Az a zöld villanás! Mintha valaki egy zöld fényű elemlámpát hirtelen fel- és lekapcsolt volna. És mi ezt a ritka pillanatot mindketten elcsíptük!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Vigyorgunk. Ez tényleg egy igazán nagy pillanat!
Éjjel nagy a teherhajó-forgalom, ezért 10 percekre húzza fel magának a csipogót az éppen ügyeletben lévő. Amikor én ügyelek, inkább kint ácsorgok és bömböltetem Bon Jovit, és üvöltöm utána sírva fuldokolva a dalokat. Dénes nem hallja lent, mélyen alszik. Megszakad a szívem, hogy mindjárt el kell válnunk, és fél év, egy év míg újra látjuk egymást. (Ekkor még Dénes a Horn-fok kerülésre készült, bár már csökkent lelkesedéssel.) "Wiiiiild, wild is the wind that takes me away from you, cold is the night without your love..."
2011. aug. 19.
Hajnali 6-kor már világosodik. Elértük a panamai szárazföldet. Colonnál járunk, ahol a Panama-csatorna atlanti-óceáni be(ki)járata található. A romantikus hangulatnak vége. Éles a kontraszt a tegnapi szigetünk és a mai hely között. Dénes rádiózik, engedélyt kér, hogy bemehessünk az öbölbe, ahol a sok teherhajó várakozik a Panama-csatorna átkelésre. A kishajóknak el van különítve egy kis rész az öbölben, ahol horgonyozhatnak, de most nincs senki. A teherkikötőnél (Cristobal) se látjuk, hol köthet ki kishajó. Átmotorozunk a jachtkikötőbe, hogy információkat szerezzünk.
A kikötőben 40 lábtól számítanak hajókra, ezért mikor kíváncsiságból rákérdezünk, mennyi lenne a mi kis 31 lábasunknak, kedvesen jön a válasz: annyi mint egy 40 lábasnak, 47$. A kikötői munkásokkal beszélgetünk, hol tudnánk horgonyon hagyni a hajót. Át kell motoroznunk a Club Nautico-hoz, ami szintén egy kikötő, de lehet az öblében horgonyozni. Itt már 5 hajó horgonyoz, és utánunk még érkezik kettő e szándékkal.
Idemotorozva láttunk egy hajót, ami vitorlásokat, motorosokat szállít. Itt hagyják őket a tulajok, aztán egy ilyen céggel elfuvaroztatják valamelyik karibi szigetre. Erről beszélt Brit Virgin Islanden az a magyar orvos, akivel találkoztunk, most nem jut eszembe a neve.
A hely borzalmas. Forgalmas, ezért állandóan billeg a hajó, de olyanokat, hogy semmit nem lehet elölhagyni, mert minden leesik, kiborul. Szar, de legalább van helyünk ingyen. Kievezünk. Megismerkedünk az egyik horgonyon álló hajó tulajával. Kellenek majd emberek, akik a hajón segítenek a Panama-csatorna átkelésnél. Attila, akit még Marathonban (USA, Florida) ismertünk meg, amikor Bukdács urat készítettük fel a 2010-11-es vitorlázásunkra, iderepül majd Floridából, hogy segítsen Dénesnek, aztán túráznak még együtt a panamai hegyekben. (Megismerkedésünket, közös élményeinket és fotóinkat ebben a marathoni beszámolóban és a folytatásában olvashatjátok.)
A kikötő őre hívja Fat Mant, aki tényleg egy nagyon kövér ember. Öt példányban kitölt egy nyomtatványt a hajó adataival, ezzel kell mennünk a Colonnal összenőtt Cristobalba a hivatalba. 1.80$ a taxi, ami elvisz oda minket. Minden alkalommal, ha kilépünk a kikötő kapuján, az irodában fizetni kell hajónként 5$-t kilépési díj címen. Kapunk róla számlát. Befelé nem kell már fizetni. Egyébként ingyenes a horgonyzás.
Nyomornegyedeken át visz a taxi. A buszpályaudvarnál van a hivatal, ahol elküldenek fénymásolni. Azt a közeli gyógyszertárban lehet. Utána vissza.
A hivatalban kis meglepetés ér. Eddig heti díjat kellett fizetni a crusing permit-ért, most éves díjat, és ez 199$. (Később kiderül, hogy a mi kis hajónkért csak 103$-t.) Elindulunk pénzt kivenni, de már elég késő van, félünk, hogy az Imagration Office bezár (péntek van), és nem lesz belépési pecsét az útlevelemben. Így inkább azt intézzük el. Ott elküldenek vissza Colonba egy irodába, ahol a pecsét mellé vízumot kapunk fejenként 10$-ért. Taxival jövünk ide, 1.20$, nehogy bezárjon ez az iroda is. Ezzel mára befejeztük az ügyintézést. Elindulunk gyalog a Colon 2000 plázába, itt van a Super 99 élelmiszerbolt. Errefelé biztonságos lehet, mert nem állít meg a sarkon őrködő fegyveres katona.
Ez a ház már a jachtkikötőnél van, muszlimok lakják.
Este filmezünk a kokpitban (Harry Potter 7./1.) Nagy a billegés, amikor elmegy egy-egy száguldó pilothajó. Hihetelen, hogy milyen kipihentek vagyunk egy éjszakai menet után, és még hozzá egész nap lótottunk-futottunk ebben a dögmelegben. Ez a konyhai csipogós módszer, hogy őrségben is alhat az ember 10-20 perceket a viszonyoktól függően, és csak annnyira kel fel, hogy kint szétnézzen, minden rendben megy-e, telitalálat. Kár, hogy Melamphyrumon még nem voltunk ilyen kis okoskák, hogy ezt kitaláljuk. Sokat javított volna a hangulatunkon, pláne, hogy Álmi akkor még kis 4 évesen mindig olyan aktív volt, mikor felkelt reggel, és az éjszakai őrségben lemerült szüleit próbálta életre kelteni. "Gyertek autózni, kártyázni, meséljetek ebből a könyvből!" Milyen hullák voltunk Dénessel! De ennek vége. Persze, csak ha van működő szélkormány vagy autopilot is a hajón :)