Kezdôoldal│ Rólunk│ A hajóról│ Útvonal│ Rövid hírek│ Képes útibeszámoló│ Vitorlázz velünk!│ Hasznos infók│



2017.szept.13-14-15. Átkelés St. Lucia szigetre, Rodney bay-be (220 tmf)



(Minden oldalunkon, ha homályos a fotó, akkor zoomoljatok ki kicsit, mert úgy adja az általam tervezett valódi nézetet. Nálunk pl. a Firefoxban 80%-ra van kicsinyítve.)


1. nap (szept.13.)


Az éjszaka pocsék volt. Erős szél fújt befelé az öbölbe, esett egész éjjel. Az ablakokat becsuktuk az eső miatt, mi pedig bent dunsztolódtunk. A hajó le-föl járt, Dénes többször kiment, hogy megnézze, nem csúsztunk-e.

A helyzet nem javult, amikor 6.30-kor felkeltünk. Remek. Legalább lesz szél Ventosónak. Dénes úgy is panaszkodott, hogy csak 15 csomó fölött kezd ébredezni a hajó. Most akkor elég éber.

Valahogy összeügyeskedtük a billegésben a tükörtojásos reggelit. A billegős gáztűzhelynek a billegő funkcióját az elmúlt hetekben volt alkalmunk tesztelni először Irma hurrikán, aztán Jose hurrikán döghullámain. Sajnos nem jól billeg, túlságosan is billeg, nem marad meg rajta az edény, edényfogóval se lehet használni. De nem tudta Dénes megjavítani. Annyit csinált, hogy rögzítette, most nem mozog a tűzhely billegésben sem. Az edényfogót fel lehet erősíteni, és nagyon odafigyelve dőléskor is lehet rajta főzni.

Stugeronból Dénes 1-et, mi Álmival felet-felet vettünk be a 15 mg-os változatból.

8.30-ra már csak szemerkélt, a szél sajnos csitult, csak a hullámzás folytatta lelkesen. Ekkor elindultunk. Most láttam először, hogy milyen könnyedén húzza fel Dénes a láncot és a horgonyt. A távirányítóval.

Motorral mentünk ki az öbölből, aztán vitorlákat húztunk. A szél váltakozó erővel fújt, voltak időszakok, amikor a motort egy órát futni hagytuk, hogy segítsünk a vitorláknak kiállni. Motor sail. Nem volt könnyű rávenni Dénest, de aztán beadta a derekát. Mindig azt hajtogatja, hogy azért van vitorlásunk, hogy vitorlázzunk vele. És erről az elmúlt 16 évben se szokott le :-)

A napközbenre nem beszéltünk meg beosztást, hogy ki mikor kormányoz, hanem ahogy épp jólesett. Nem szedtük le a biminit, hogy adjon árnyékot. Ezek a fémkeretek nagyon jók a kapaszkodásban, teregetni is szuper rájuk, de ott hátul a "fotel" fölötti nagyon zavaró, mert alacsonyan van. Dénes megfogadta, hogy leszereli, miután annyiszor beleakadt a feje, és majd meg is teszi később.

A hajó eredetileg rúdkormánnyal készült (még megvan, 2 m hosszú), ehhez lett a kokpit is kialakítva. Később kiderült, hogy túl nehéz vele kormányozni a hajót, így az első tulajdonos felszereltette a hidraulikus körkormányt. Mivel a kokpitban az ülés a körkormány mögött is folytatódik, nem lehet a kormány mögé állni, hogy onnan állva kormányozzunk.

A "fotel" túl magasan van, csak lábbal kormányozva kényelmes a deréknak. Ilyenkor meg beakad a fejünk, még az enyém is, a rúdba. Ezen az úton kitapasztaltuk, hogy kinek honnan jó kormányoznia. Álmi a fotelból, leginkább lábbal tekeri a kormányt, de ha erősödik a szél, kénytelen lehajolni hozzá, és kézzel tekerni. Dénes is, én is vagy oldalt ülünk a kokpitüléseken, és onnan tekerjük a kormányt, vagy állunk háttal a vitorláknak :-), és úgy tekerjük a kormányt a kompasszt figyelve, néha ránézünk a vitorlákra, kémleljük a horizontot hajók után kutatva.

A körkormányhoz valamikor volt autopilot is, ami sajnos már nincs. A szélkormányról pedig most kiderült, hogy használhatatlan. Túl nehezen mozog, szorul, Dénesnek idő kell hozzá, míg minden részt megvizsgál, és kitalálja, hogy miért. (A csavarnak, amit ki kéne csavarni, a feje teljesen elnyíródott. Ez miatt lehetetlen most bármit is kezdeni vele.) Nagy volt a csalódás, ez azt jelentette, hogy végig nekünk kell kormányoznunk, végig nincs pihenő.

A hajó hatalmasnak tűnik, nem vagyok ám hipsz-hopsz az orrban, hosszú addig az út, főleg a hullámzásban, amit oldalról kapunk, mint a szelet is. Félszélben megyünk, a szél délkeleti. Körülbelül északra tartunk. Grenadát, St. Vincent és a Grenadinsok láncolatát a keleti, azaz az óceán felőli nyílt oldalról kerüljük. Ez a rövidebb út Tobagóról St. Luciára.

A kókuszpálmás parkból begyűjtöttünk néhány kókuszt az útra. Itt talált nekik helyet Dénes:

Hamarosan delfinek úsznak hozzánk, és a fotók nem adják vissza, de meglepően nagyok voltak, 2 méteresek. Sokan voltak, hatalmas volt körülöttünk a nyüzsgés.

Az össze-vissza áramlások miatt rengeteg helyen örvénylett a víz, hangosan csobogott. Nappal megszoktuk a hangjukat, éjszaka azonnal felismertük a hangról, hogy megint örvénylő vízen vágunk át. Rapid Transittal volt ilyen örvényes az utunk az USA és Kanada között. Mindenféle irányú áramlatokban kavarogtunk.

Amikor pár óra múlva Tobagó takarásából kiértünk, megkaptuk az egyenlítői áramlást, NY-ÉNY-i irányba vitt 1-1.5 csomóval. És vele a hosszan elnyújtott, 1.5 méteres óceáni hullámokat. Eleinte van bennem egy kis félsz, tudom, hogy én nem maradok fent a hátukon, mint a sirályok. Nekem küzdenem kell, hogy a fejem kint maradjon, és levegőt vehessek. És előbb-utóbb elfáradnék, kihűlnék. Ők pihenni ülnek a vízre, nekem az életemért kéne küzdenem, ha beleesnék.

Olvastam, hogy tavaly St. Lucián egy amerikai testvérpár elment pecázni. A motorcsónak valami miatt elsüllyedt, a kapitány még VHF-en leadta a Mayday-t. 4-en voltak a hajón, a kapitány mindenkire mentőmellényt adatott, és a vízben várták, hogy majd jön a mentőalakulat. Telt az idő, a testvérpár végül elindult úszva a part felé. Ca. 16 km-re voltak a parttól. Fél nap alatt kiúsztak, később tudták meg, hogy a másik kettőt 23 óra múlva szedték ki a vízből. És ezalatt egy cápa se jött. Mi Rapidon minden vitorlázásunkkor láttunk cápát a hajónk mellett, egy-másfél méteresek lehettek a kilátszó hátuszony és farokuszony távolságából ítélve.

Ebben az oldalirányú billegésben valami gyors, könnyen elkészíthető ebédet találtam ki, aminek olyanok az összetevői, hogy Álmi se óbégathat, hogy azt ő utálja, abból ő nem eszik. Melegítettem kuszkusznak vizet, folyamatosan kompenzálva a dülöngélést, abba bele a kuszkuszt, és le is vehettem a tűzről. Öt percig kell állni hagyni, hogy felszívja a vizet, aztán ehető. Megolvasztottam a sajtot, abba beleöntöttem egy babkonzervet, ez került a kuszkuszra. Még fokhagyma bele, és igazán finom ebéd lett belőle. Dénes avokádót is kapott bele, én is egy kockát az allergiám ellenére. Nem bírok az ízének ellenállni.


Próbáltunk halat fogni, húztuk egész nap a csalit, egy műanyag szépiát, de nem volt kapás. Mondtam Dénesnek, hogy holnap cserélje le kishalra. (Éjszaka nem pecázunk.)

A szélviszonyok nem sokat változtak napközben, volt szélcsend, volt 20 csomóig erősödés, de leginkább 10, max. 15 csomó fújt, ami még nem elég Ventosónak. Ő tényleg 20 csomó fölött kezd el élni. Amikor más hajónkon reffeltünk már, Ventoso ott kezd el örülni a szélnek. A neve is azt jelenti, hogy "Szeles", talán ez épp erre a tulajdonságára utal.

Álmi este még kormányozott egy órát, mielőtt elment filmezni a kabinjába. Dénes fáradt volt, de annyira meleg volt lent, hogy hiába ment le aludni, nem bírt, jött vissza pár perc múlva csurom vizesen. Nekem se ment az alvás, így én kormányoztam, ő meg kint állt, és próbált minél több szelet felfogni a testével, hogy lehűljön. A víz is meleg, nem ad lehűlést.


2. nap (szept.14.)


Olyan éjfél körül már nem jött vissza, sikerült elaludnia. Nagyon jó passzban voltam egész nap, és sikerült még hajnali 3-ig vinnem a hajót, aztán szóltam csak Dénesnek. Nálunk Melamphyrum óta az egyóránkénti váltás vált be, de ha bírom, akkor mindig többet maradok őrségben, hogy ha éjjel sok tennivaló akad, pl. jön egy squall esővel, erős széllel, vagy össze-vissza forgolódik a gyenge szél, és húzogatni, állítgatni kell a vitorlákat, vagy ha jön egy hajó a közelünkbe, vagy bármi komplikáció, akkor Dénes kipihenten vegye át a kormányt. Neki viszont kötelező 1 óra után szólnia nekem, ha odakint minden oké. Kötelező lenne, de le is szidom sokszor, mert ő is ad nekem több időt az alvásra, ha ő épp nem fáradt.

Gyönyörű csillagos volt az ég, a vízben néha világított egy-egy plankton. Láttam Tobagó fölött a messzeségben egy halovány fényfelhőt, Grenada fölött is, és Barbados felől is. A barbadosi útitársunkra gondoltam, akivel együtt ültünk a hármas ülésen a repülőn. Hatalmasat nevetett a reakciómon, amikor a repülőn megkaptuk az első főtt ételt. Kibontottam, és hangosan kinyilvánítottam a véleményem, ó, ne! Pár csőtészta egy 5 forintos nagyságú paradicsomszósszal, és egy még kisebb sajtos szósszal. Nagyon alulmúlta magát ezen a téren a Condor. Az USA-ba menő járatain eddig nem volt az étel csalódás. Mondta a barbadosi, hogy ő ezt nem kéri, majd otthon eszik valami finomat, seafoodot. Hát most erre a finomra gondoltam, halak, rákok, conch, sok zöldség, szószok.

Dénes őrsége alatt kezdett befelhősödni. Villámlott mindenfelé, de minket elkerült minden squall.

Hajnali 4 óra. Újra őrségben. Nincsenek már meg a csillagok, csak sötét és még sötétebb foltok az égen. Egyszerre kb. Barbados irányából valami pirosas fényt látok. Hajó. Az első ezen az éjszakán. Hamarosan sok nagyobb pirosas fényt látok ugyanonnan. Ez nagyon gyorsan jön. Milyen hajó ez??? Utasszállító, teljes kivilágított fedélzettel??? Gyorsan felébresztem Dénest. Miközben jön szegény kifelé, már látom, hogy mekkora szamár voltam. Kicsit átrendeződtek a sötét felhők arrafelé, és ahol eddig az utasszállítót láttam, onnan most a hatalmas, felkelő hold diribdarabjai vöröslöttek felénk. Dénes visszament, persze így innen indítottam az őrségemet. De a holdért cserébe megérte :-)

Végül hajnali 6-kor keltettem Dénest, megnézte, hogy merre járunk, kell-e módosítani az irányon, a vitorlákon, aztán ébresztette Álmit.

Reggel 8-kor keltem, a fiúk már együtt duruzsoltak a kokpitban. Teljesen kipihentnek éreztem magam. Reggelit készítettem, egyszerű peanut butterös (földimogyoró krémes) kenyereket kis zöldséggel. A nagy műanyag dobozt használom arra, hogy a billegésben ne a padlón kössön ki az étel.

Ma már beosztjuk az őrséget napközbenre. 1-1-1 óra kormányzás. De mind a kokpitban vagyunk, mert lent meleg van. Álmi néha lemegy játszani, vagy aludni, ő jól bírja a folyamatos izzadást. Ma csak én veszek be egy fél Stugeront, a többiek nem kérnek.

Délelőtt látunk egy kezdődő víztölcsért, de aztán nem növekszik, nem nyúlik le a vízig.

Ma is jönnek delfinek hozzánk, nagy csapat, ugrálnak, átúsznak az orr alatt, videózom őket. Nagyon fürgék, nem tudok jó képeket készíteni róluk. És a hajó is ugrál a hullámokon. A videó sokkal jobb, remélem Álmi összevágja. Csak az ő gépén van most videószerkesztő. Az én laptopom végleg elromlott. Vasárnap óta a billentyűkből nem működött pár, kedden pedig a ventillátora állt le. Kétségbeesetten kattog, próbálna hűteni. Én is kétségbeestem. Az én kis laptopom, januárban halt meg az ez előtti, és most ez. Oké, mindkettőt használtan vettük, de sose volt még újonnan laptopunk. És azért azok kihúztak néhány évet. Szomorú vagyok.

Késő délután már látjuk St. Vincent és St. Lucia között az átjárót. Ha bemegyünk St. Lucia nyugati oldalára, akkor az óceáni hullámzástól védve leszünk, de lehet, hogy a sziget letakarja majd a keletről fújó passzátszelet. Mivel az éjszakára jut majd ez a szakasz, inkább a hullámoktól védett megoldást választja Dénes, és reméli, hogy lesz szél. Nekem mindegy, a hullámok nem zavarnak már, ennyi idő elég volt, hogy semlegessé váljanak. Aludni is tudok tőlük, és este nem is látom, hogy mekkorák. A szél fontosabb most nekem, nem szeretnék motorozni. Nem bírom, ha bejön a füstje a kokpitba. A zaja nem zavar, mert ennek az új Yanmar motornak egész halk, kellemes a hangja, jó a szigetelés is.

St. Vincent is, St. Lucia is sokpúpos sziget, vulkáni kúpokkal van tele mindkettő, 7-900 m magasak is vannak közöttük. Ezért is olyan jól látható szigetek már egész messziről. Az átjáróhoz közeledve elkapott végre minket is egy squall.

- Az nem lehet - mondta napközben Dénes -, hogy mi megússzuk.

Éjjel is, és ma egész nap egymás után vonultak mellettünk a hatalmas esőfelhők, hatalmas függönyöket lógatva magukból. És eddig elkerültek minket. De most átjött rajtunk. Kaptunk hirtelen 25 csomós szelet, ömlött az eső, ilyenkor nagyon hideg lesz. Dénes és Álmi maradt a kokpitban, oda is beesik az ilyen erős eső, és Álmi teljesen átfagyott. Dénes csak most kezdett magához térni. A meleg, amiben itt a nyári karibon részünk van, nagyon megviseli. Engem meg a hideg viselt meg így, ami Rapidon volt mindig szeptembertől. Meg is beszéltük, hogy kell egy köztes megoldás. Egy hely, ahol mindig tavasz van :-) De hol is van ez a hely??? A Kanári-szigeteken?

Még sötét előtt berepült egy nagy repülőhal a kokpitba a kormány mellé. Ventosó az eddigi legnagyobb hajónk. Repülőhalak berepültek már a többi hajóinkra is, de mindig csak a szélére a hajónak, sose beljebb. És most tessék. Ösztönösen visszadobta Dénes, csak utána jutott eszünkbe, hogy megehettük volna. Ma is húztuk a műszépiát, és valami ráharapott, mert elferdült az egyik horog. Egy cukornáddarab akadt fenn még a squall előtt, akkor ki is húztuk, mára elég lesz. Este már nem sütném meg menet közben, a hűtőt meg nem üzemeltük be, nem is tudjuk, hogy működik-e. Ebben a melegben meg nem állna el a nyers hús.

St. Lucia és a Pitonok:

St. Lucia emlékezetes hely nekünk, annak ellenére, hogy Mr. Frumble-lel (Bukdács úrral) csak négy napot töltöttünk itt. A Pitonokig vitorláztunk le vele, onnan fordultunk vissza annak idején. Thiemo pedig, aki megvette ezt a hajónkat, St. Lucián futott vele zátonyra, és törte ripityára, szóval ő se jutott vele délebbre. Első tervünk az volt, hogy ebbe az öbölbe megyünk, megnézzük búvárkodva Bukdács úr maradványait, de éjszaka értünk volna oda, és Thiemónál is ez volt a baj. Éjszaka ment be az öbölbe, a GPS máshová jelezte a zátonyt, és ő szépen ráfutott. Szerencsére Thiemót erősebb fából faragták, mint Mr. Frumble-t. Pár nap múlva már e-mailben arra kérte Dénest, hogy nézzen neki a környező szigeteken egy eladó hajót, mert három hónapig még szeretne vitorlázni. Dénes talált egyet, Thiemó megvette, még 3 hónapot vitorlázott, aztán eladta. A vicces, hogy 2015-ben Thiemo újra hajót akart venni, és épp akkor eladó volt az ő hajója, de végül nem egyeztek az árban. Az illető többet kért, mint amennyiért Thiemótól megvette. Ez egyébként az egyik félelmem, mert annyiszor voltunk ilyen helyzetben, hogy nappal a látásunk mentett meg egy-egy ilyen zátonyra futástól már a Vörös-tengeren is, aztán a Karibon is jó sokszor. Csak olyan öblöt vállalunk be éjjel, ahol nincs semmi veszély, vagy ismerjük már nappalról.

Fantasztikus volt a két sziget között elvitorlázni, bár már sötét volt. Balról St. Vincent fényei tündököltek, jobbról St. Luciáé. A magas hegyeken (700-900 m) úgy tekeregtek a fények, mint a karácsonyfákon az égősor. Lent volt a legsűrűbben. Imádtam ezt az éjszakát. Később már csak St. Lucia volt mellettünk, balról pedig a Karib-tenger. Alig volt hullámzás, és sajnos a szél is elhalt. Motorozni kezdtünk. Dénes most 11 körül elaludt, én megint bírtam a 3 órát, de nem volt nehéz, énekeltem a kokpitban, és bár bikiniben kormányoztam, karácsonyi dalokkal szórakoztattam magam. Ez illett a fénysorokhoz a parton.


3. nap (szept.15.)


Éjjel két alkalommal is elment mellettünk egy-egy katamarán. Mentek délre, ahonnan mi jöttünk. Viccesen mondtam is Dénesnek, hogy menekülnek egy közelgő hurrikán elől, csak mi még nem tudunk róla. Mióta elindultunk Tobagóról, nem tudtunk időjárás-jelentést szerezni.

Ma nem takarta felhő az eget. Teljes pompájában láthattuk a szárazföld irányában az Oriont és később a csökkenő holdat. A hold úgy ült az égen, hogy már csak a pecás fiú hiányzott belőle. A Pitonok két kúpja mellett órákig motoroztunk. Ott a közelükben Soufriere település. Nagyon erősen jött felőle az ismerős kénes szag, jódarabig szívtuk.

Fél 6 körül értünk Rodney bay elé. Már világosodott. Hatalmas ez az öböl, ahogy a távolból benéztünk, egy hajót se láttunk ott horgonyozni, még távcsőbe nézve sem. Kicsit megdobbant a szívünk. Tényleg jön egy hurrikán, amiről nem tudunk, és mindenki elmenekült? Vagy tilos már Rodney bayben horgonyozni? Mondtam Dénesnek, hogy hívjuk fel a kikötőt, az a lagúnában van, a part teljesen eltakarja. Ők majd megmondják mi a helyzet. Közben haladtunk beljebb az öböl felé, világosodott, és észrevettük a kis pöttyöket. Huhhh. Volt néhány hajó, mi egy kanadai közelébe dobtuk le a horgonyt.

Álmit a reggelivel keltettem, aztán letették a dinghit Dénessel, és már mentünk is ki a partra. Nem voltunk fáradtak Dénessel. Ismertük a partot, kétszer is horgonyoztunk az öbölben, különböző helyeken, tudtuk mi merre van. Olyan lelkes voltam az emlékektől, mintha csak most lettünk volna itt pár napja.

A homokos beachen azonnal odajött egy helyi, leégés ellen árulta az aloe húsos leveleit. Pár méter múlva egy másik helyi ajándék nyakláncokat, karkötőket mutatott, pont olyanokat, amiket Tobagón is árultak. Mindegyik nagyon udvarias volt, ez nem Egyiptom, itt megkérdezik, hogy megmutathatják-e, ami náluk van. Ha azt válaszoljuk, hogy nem, akkor elköszönnek. Semmi háborgatás. Ez volt Tobagón is :-)

Bent a lagúnában van a vám és a bevándorlási hivatal, elég a kapitánynak megjelennie. Mivel ismertük a helyet, az volt a terv, hogy először a shopping mallba (plázába) megyünk, ahol van légkondi, mosdó, internet, és itt meg tudjuk várni Dénest, amíg elintézi a bejelentkezést. Útközben a mobilommal találtam free wifi jelet egy bárnál, ami még zárva volt. Gyorsan megnéztük a noaa-nál az időjárást. Nem voltunk meglepve, hisz még nincs vége a hurrikánszezonnak. Nyakunkon Maria, egyenesen St. Lucia felé tart, egyelőre. Még be se jelentkeztünk, és már fordulhatunk is vissza. Az utunk Florida felé nem tartott sokáig.

Viszont muszáj volt bejelentkeznünk és egyből ki. Ha nem tesszük, visszafelé akár Grenadában, akár Tobagón vagy Trinidadon állunk meg, magyarázkodnunk kéne, hogy mit csináltunk ennyi napot a tengeren, miért nincs pecsétünk St. Luciáról, amit beírtunk célként a kijelentkezési papírra Tobagón. Az ilyen mindig gyanús. Nem akartunk büntetést. Rosszabb esetben kiutasítást.

Megfordult a fejünkben, hogy maradjunk. Általában, ha most épp felénk tart, akkor egy-két nap múlva már feljebb lesz, általában. De még akkor is benne leszünk a hatósugarában. Vagyis be kell vonulnunk a lagúnába, mert az öböl védtelen, nincs mangrove, csak a homokos beach, ott partra sodródnánk, nem menekülnénk meg. A lagúnában már nem lehet horgonyozni, bója vagy kikötő közül kell választani, mindkettőhöz kell biztosítás, de nekünk nincs a hajóhoz, szóval nem is mehetnénk be, nem beszélve az árakról. És ott se biztos, hogy biztonságban vagyunk, hogy a hajó megússza. Irma után láttuk a hurrikánvédettnek tartott kikötők, öblök összetört, elsüllyedt hajóit.

Dénes tehát egyből be- és kijelentkezett. Sajnos a bevándorlási hivatalba vissza kell mennie holnap, ott a kijelenkezést csak indulás előtt lehet elintézni.

A mall szupermarketjében minden drágább volt, mint Tobagón. Elsétáltunk egy másik boltba, de az is ennek az üzletláncnak a része volt. Közben beugrottunk egy régiségkereskedőhöz, Álmi imádja őket, az USA-ban szokott rá, mert mindig talál magának valami szuper autót. Beszélgettünk a tulajdonosnővel. Mesélte, hogy a szigetet utoljára 1979-ben ütötte olyan erősen egy hurrikán, amiben a féléves kislányát magához szorítva könyörgött az életéért. A környéken, ahol lakik, csak az ő házuk tetejét nem vitte el a hurrikán. A többieké odalett. Dénessel megvitatták, milyen az ő házuk teteje, aztán Dénes elmagyarázta neki, hogy azért, mert az övékén rések voltak, át tudott fújni alatta a szél, így nem alakult ki olyan nagy nyomáskülönbség a tető alatt és fölött.

Egy árusnál vettünk jó áron guavát és mangót. Még akart adni valami zöld bogyókat, úgy néztek ki, mint a mérgező machinel fa kis almái, még vicceltünk is vele, hogy ezek azok. Megkóstoltuk, de nem volt olyan szuper, hogy vegyünk. Ott terem a bokorban, mutatott mögénk a buja zöld növényzetbe.

A hajón aludtunk Dénessel, aztán még világosban kieveztünk a partra, hogy kókuszozzunk, és fussunk a homokon, és Álmiék labdázzanak a vízben. Még mindig fáj Dénes könyöke, Álminak meg a keze, ezért ma is nekem kellett felvágnom a kókuszokat.

Két kókusszal kellett megbirkóznom. A strandolóknak azonnal szemet szúrt különleges kókuszbontó technikám. Az elsőt püföltem épp, amikor odajött ez a srác, és felajánlotta, hogy segít. Nem utasítottam vissza. Ilyen szépen kihámozta a külső zöld borításból a belső diót, aztán skalpolás, és ihattam a kókuszlét.

A másodiknak már az ő technikájával esett neki Álmi, mert közben ő kijött a vízből, de ekkor egy másik strandoló lépett oda hozzánk, és mondta, hogy ez így nem jó. Először is a kókusz nem lesz jó, mert az egyik csücsökben lát kis repedéseket, és akkor az már nem jó. Hittünk is neki, meg nem is. Nem volt nagy a kókusz, mégis nehéz volt. Csak van benne valami használható. Másrészt nem jó a technika. Mondtuk neki, hogy az a srác mutatta, hogy így kell. Nem, nem jól mutatta. Hát hagytuk, hogy ő is megmutassa a saját módszerét. Ő is farigcsált, aztán átadta Álminak, és mondta, hogy hová üssön. Végül tényleg elértük a belsejét. Már nem volt benne lé, és mivel fiatal volt, még hús se. Igaza volt. Ez meggyőzött minket arról, hogy máskor ne kételkedjünk egy helyi szavában, legalábbis kókuszügyben.

A kellemes társas kókuszozás után én futni mentem, Dénesék labdáztak. Élveztük ezt az ellazulást, különösen, hogy kezdett sötétedni, és már nem égette a bőrünket a nap. A parti nyaralóresortok egyikénél zuhanyoztunk édesvízzel. Ez is csodás volt. És aztán az alvás is. Igaz, a településről szólt a zene, de a hajóhoz már csak élvezhető hangerővel jutott el. Másnap esett le, hogy péntek volt tegnap, és akkor a településen, nem ott, ahol a pláza van, hanem ahol a kevésbé jómódúak élnek (sétáltunk ott 2011-ben), minden péntek este nagy kirakodóvásár van, zene, nagy evészetek. Úgy sajnáltuk, hogy ezt elmulasztottuk.

Ventoso St. Lucián, Rodney bayben: