Kezdôoldal│ Rólunk│ A hajóról│ Útvonal│ Rövid hírek│ Képes útibeszámoló│ Hasznos információk│



2016.szept.02-05. Négynapos átkelés Kanadából vissza az USA-ba (275 tmf)



(Minden oldalunkon, ha homályos a fotó, akkor zoomoljatok ki kicsit, mert úgy adja az általam tervezett valódi nézetet.)

1.nap, szept.02. indulás Round bay-ből (Kanada)

Gloucester (Massachusetts) a cél, 275 tmf-re van.

Reggelre elállt az eső, kitisztult az ég, a szél kellemesen fújt, 7.20-kor indulunk.

Álmi, reggelivel és negyed Stugeronnal a pocakjában, az orrkabinba költözik, ahol egy német akcióregény-sorozat egyik részét olvassa (németül). (Mark Mega és Phantom farkaskutya a két főszereplő). Egy nap egy kötet, szerencsére hoztunk belőle 10 részt. Izgalmasabb, mint kint ücsörögni a hidegben. Minden oldalon történik valami akció, ezért falja olyan gyorsan. A kevésbé izgalmas regényekkel nem halad ilyen tempóban.

Két óra múlva elhagyjuk Cape Negro szigetét, ahol tegnap akartunk horgonyozni. Felhő és nap váltakozik, 3/4 szélben vitorlázunk a parttal párhuzamosan. Ismerős világítótornyokat hagyunk el, fotózom őket, bár csak én ismerem fel a fotón, hogy mi is az a homályos épület a távolban a vízből kinőve. Jó lesz emlékeztetőnek a naplóíráshoz, amit eléggé hanyagolok.

Négy óra vitorlázás után elhal a szél. Dénes szitkozódik, hogy a búbánatba, na azért nem ilyen félszegen, de most nem csitítom, csalódottak vagyunk mindannyian. A mai napi szélre nagyon számítottunk. Igaz a hőmérséklet emelkedni kezdett a szélcsend és a nap miatt, ami élvezetes, de most inkább haladnánk. Rimánkodunk a szélnek, hogy fújjon. Azért mellette éneklem a Süss fel napot, amitől a többiek kiakadnak. Csak magadban! De akkor nem hatásos.

13.30: Barrington magasságába érve (Barringtonnál horgonyoztunk le először Új-Skóciába érve) tíz km hosszú sorfalat húznak a halászó halászhajók, amiket meg kell kerülnünk. 21-en vannak és össze-vissza mozognak. Munka közben nekik van elsőbbségük, hiába vitorlázunk. Dühítő ez a kitérő.

Az AIS vevőt bekapcsoljuk, hogy teszteljük. Nem fogjuk egyik halászhajó jelét se. Érthetetlen, hogy mért nem kapcsolták be az AIS adójukat, pedig kötelező lenne. Látunk viszont mögöttünk a távolban egy motoros jachtot és egy vitorlást, amik együtt haladnak, Shelburne öbléből jöttek ki. A motorosnak vesszük a jelét.

19.20: Még 215 tmf van hátra. Dénes beállította a szélkormányt, hogy az vigye a hajót.

Nem egyenletes a menet, mosógép a hajó, össze-vissza rázkódunk benne. Fröccsöket is kap az orrfedélzet. A bevett negyed Stugeronok segítenek, nem vagyunk tengeribetegek.

Emlékszem életem legelső átkelésére Nizzából a korzikai Calviba. Károly barátunk (Puerto Rico, Mr. Frumble) jött velünk, Dedalonnal felvértezve, és ő bírta a hullámokon. Dénessel hősiesen ellenálltunk, aztán Dénes lecserélt egy vödörre, azt ölelgette helyettem az út végéig, én meg hajnali 1 körül purcantam ki, amikor Dénes leküldött a viharruhákért. Többet nem jöttem föl. Kértem tőle még az indulás előtt, hogy szedje őket elő az orrkabin egyik ágy alatti tárolójából, és tegye a kabinba, de elfelejtette. Ahogy ott fejjel lefelé turkáltam az ugráló hajó orrában, olyan rosszul lettem, hogy onnantól kezdve csak feküdtem az egyik ágyon, és csak próbáltam visszameditálni a feltörekvő savas ételmaradványt a torkomból vissza a helyére. Közben nem tudtam eldönteni, hogy mitől vagyok rosszabbul, a tengeribetegségtől, vagy a hullámok rettenetes hangjától, ahogy a vékony kis testet csapkodják. Azóta van Stugeron, és a hangok már nem félelemmel töltenek el, hanem csak zavarnak az olvasásban, alvásban. De erre is jó a Stugi, ahogy Álmi mondja, kisimítja a mama idegeit :)

Próbáljuk mind3an elkapni a szemünkkel a lemenő napnál azt a bizonyos zöld villanást (green flash), amit épp a nap "lebukásakor" lehetne látni, de nem látjuk. Egyszer már sikerült elcsípni a pillanatot (a San Blas-szigeteknél), örök élmény marad, de most úgy látszik, nem volt tiszta az ég alja, és a víz se volt sima.

Az őrségben levőt ezen az átkelésen már segítette az AIS. Beállítottuk, hogy mutassa a hajókat 10 tmf távolságban, és ha egy hajó is megközelítené Rapid Transitot 2 tmf-re, azonnal riasszon. Az őrségben levő most is egy csipogóval felszerelkezve szundított a kabinban, és 10-15 percekre beállította a csipogóját. Megnézte az AIS vevőn, hogy van-e hajó, kinézett a biztonság kedvéért, ellenőrizte a szelet, a kompaszon az irányt. Nem volt riasztás, és minden hajó, aminek láttuk a fényét a távolban, megjelent az AIS készülék kijelzőjén.

Nem kapcsoltuk fel a menetfényeket, így a sötétben most nem jöttek hozzánk a halak, nem repkedtek be a kokpitba a sirályok. Nem pezsgett körülöttünk az élet, mint az előző átkelésen. Éjjel valamikor elállt a szél, Dénes betekerte az orrvitorlát. Akkor 177 tmf volt még hátra. Not bad :)

2.nap, szept.03. valahol a nyílt vízen Gloucester felé menet

Még 180 tmf van hátra, amikor reggel bekapcsoljuk a GPS-t. Ezen a részen van egy 1-1.5 csomós áramlás, ami keletre vitte a hajót (mi épp az ellenkező irányba, nyugatra tartunk), ezért vesztettünk 3 tmf-et. Nem örülünk, sűrűn méltatlankodunk, Álmi nem hallhatja, alszik még békésen. Viszont kipihentek vagyunk Dénessel, mert mindketten jókat aludtunk az őrségeink alatti 10-15 percekben is. Szél alig fúj, és ez így is marad estig. A nap javarészében szélcsendben ácsorgunk a nyílt vízen, de legalább nincs köd, és szinte sima a víz.

Napközben megpihent egy kismadár a betekert kanadai zászló fölött.

17 fokos a víz, Dénes beugrik egyet felfrissülni. Meghallgatjuk ebéd után az időjárás-előrejelzést. Szélcsend, estére 5-10 csomó jó irányból.

13.30-kor az én erősködésemre beindítja Dénes a motort. Két órát motorozunk. 167 tmf van még hátra, amikor leállítjuk. Sajnos most egy délre vivő áramlásba kerültünk :( Kétszer is átmotoroztunk olyan területeken, ahol csopi volt a víz valamiféle örvények miatt. Kicsit pokolinak tűnt, ahogy a sima vízfelület előttünk fortyogóba ment át, és egy 10 perc kellett, míg átmotoroztunk rajta, vissza a sima vízre.

15.30-tól újra áll a hajó. A kokpitban olvasunk, közben rá-rá nézünk a hajó mögött pihenő sirályokra, és hallgatjuk a civakodásukat. Nincs szép hangjuk. Aztán jön egy cápa, ami körbeússza szép lassan, komótosan a területét. A sirályokat is próbálja levadászni, de azok mindig picit arrébb szállnak, ha behatol a személyes terükbe.

Egy bálna is elúszik a közelünkben hangosan fújtatva:

Hatalmas dörrenést hallunk. A NAVY gyakorlatozhat. Persze azonnal megijedtem. Bekapcsoljuk az AIS-t, de nincs a képernyőn egy hajó se. Kicsit később egy katonai gép kör írt le felettünk. A rádió a 16-os csatornára van állítva, de nem szólít meg minket. Ez megnyugtató.

A delfinek, amik már többször elúsztak a közelünkben, most úgy döntöttek, hogy megismerkednek Rapid Transittal. Negyed órát szórakoztak a hajóval. Oda-vissza voltunk örömünkben :)

17.30-kor megint kikönyörgök két óra motorozást. Ahogy indulunk, egy nagy cápa jelenik meg a hajó közelében. Álmi kormányoz, mi Dénessel fotózunk:

Dénes fotója:

19.30-kor, naplemente előtt, leállítjuk a motort. Még 160 tmf Gloucester. Meghallgatjuk az időjárás-jelentést. Recsegve, de vesszük meglepetésünkre a Provincetownból (150 tmf) sugárzott tengeri időjárás-jelentést is a kanadai mellett. Utána összerándult gyomorral nézem, ahogy Álmi lelkendezve egy cápára mutogat, és mögöttünk meg delfinek jönnek a hajóhoz. A jelentés sokkolt kicsit nagyon. Hermione trópusi vihar (hurrikánként ütötte Floridát tegnap) begyorsult, halad ÉK-re a part mentén, holnap estére már kiadtak figyelmeztetést arra a területre, amin mi mennénk keresztül. Mi meg itt állunk szélcsendben. Végignézve a hajó belsejében és a kokpitban, könnyű megállapítani, hogy nem vagyunk felkészülve 35 csomó feletti szélre, több méteres hullámokra. Dénes biztos, hogy maradt volna ezen az útvonalon, mert végre valami izgalmas történhet. Én máshogy képzeltem el a folytatást.

Megnézzük a térképet a legközelebbi hely után kutatva, ahol bejelentkezhetünk az USA-ba, és távol esik Hermione lehetséges útvonalától. Rockland, Maine állam, 120 tmf. Tavaly már jártunk Rocklandben, oda érkeztünk Nantucketből egy 190 tmf-es átkelés után, ismerjük jól a helyet, a lehetséges horgonyzóhelyeket. Álmi közben észreveszi, hogy jön egy kis ÉK-i szél.

Beviszi Dénes a GPS-be az új iránypont koordinátáit, és felhúzzuk a vitorlákat. Este fél 9-kor már az új irányra vitorlázik Álmi, igaz csak 2.8-3.3 csomóval haladunk félszélben. Másfél órára ő vette át az őrséget. Dénes azonnal elaludt, neki majd csak utánam kell őrködnie. 22-kor átvettem Álmitól a kormányt, ő fogat mosott, és irány az orrkabin. Éjszakai menetekben ott kell aludnia, hogy mi Dénessel nyugodtan mozoghassunk a főkabinban. Dénes a padlóra tett szivacson alszik, menetekben az a kedvenc helye, én a kakatank fölötti ágyra vackolódtam be most is. Ott az asztal és a szekrény között nem kell félnem, hogy legurulok. Álmi ágyához fel van szerelve egy leesés elleni sunbrella anyag, de onnan kicsit lassabb kimászni.

Ez a szél marad egész éjjel. A szélkormánynak ez gyenge, így nekünk kell végig az őrségek alatt kormányoznunk. Ilyen lelkesen még nem vittem a hajót éjjel sose. Csak legyünk minél messzebb Hermionétól. Hangoskönyvet hallgattam közben, Dénes is az ő őrségei alatt (mindketten Sherlock Holmes történeteket). Az AIS most is be volt kapcsolva, de nem volt semmi veszély, a távoli hajóknak nem rajtunk át vezetett az útja.

3.nap, szept.04. valahol a nyílt vízen, Rockland felé menet

Reggel 7-kor még 77 tmf volt hátra a 120-ból. A szél felélénkült, és mi végre "szaladni" kezdtünk 10.5 km/h-s sebességgel a vízen. 10 órakor 60 tmf volt hátra. Aztán csendesedett, ekkor az orrvitorlát betekertük, és felhúztuk helyette a színes blisztert. Végül elállt.

Napközben, a tegnapi napból tanulva, a VHF rádió 16-os csatornáját bekapcsolva tartottuk. Volt is riasztás arra a területre, ahol pár órával előtte áthaladtunk. A NAVY megint lövöldözni fog, kérik a bemondott koordinátákkal meghatározott pontot 5 tmf-es körzetben elkerülni. Mi akkor már szerencsére kívül voltunk a körön.

Egy óra motorozást beiktattunk, hátha megjön közben a szél, de nem így történt. Este 7-kor még 27 tmf volt hátra. Innentől egy olyan terep kezdődött a szárazföld irányába, ahol rengeteg zátony, kis sziget, és a közöttük levő áramlások nehezítik a hajósok útját. Dénes nem akart motorozni, és most egyetértettem vele. Nincs veszély, nem kell sietnünk. Ha lesz szél, akkor megyünk tovább, ha nem, akkor itt ácsorogva töltjük az éjszakát.

Lehúzott vitorlákkal a billegő hajóban vártuk az estét. Egy fóka üdvözölt, aztán hangos fújtatásokat lehetett hallani, és delfinek úsztak el mellettünk.

Isle Au Haut szigete viszonylag közel volt hozzánk. Ott él Linda Greenlaw, akinek a második könyvét olvassuk épp Dénessel: The Lobster Chronicles, Life on a very small island (2001). Ez a nő 15 évet élt nagy halászhajókon, amikről kardhalra halásztak, és ő volt a hajóskapitány. Első könyvét, The Hungry Ocean (1999), erről írta.

A 15 évi kemény munka után az óceánon visszatért otthonába, erre a pici szigetre, és a változatosság kedvéért vett egy motorcsónakot, hogy homárra "halásszon". Személye bekerült a Perfect Storm c. regénybe és a filmbe is. 1991 őszén, amikor a perfekt storm ütötte Észak-Amerika keleti partját, ő épp a Hannah Boden halászhajó kapitányaként kint volt a vízen, kardhalra halászott, csakúgy, mint a gloucesteri Andrea Gail nevű halászhajó. (A két hajónak ugyanaz volt a tulajdonosa.) Folyamatos rádiókapcsolatban voltak, aztán a hajó a gloucesteri halászokkal eltűnt az éterből és az életből. A filmben aki őt alakította:

Jó lett volna meglátogatni a szigetet, amit a könyvéből egész jól magunk elé képzeltünk.

Vékonyka kifli a hold:

4.nap, szept.05. elérjük Rocklandet

Egész éjjel szélcsend volt, ide-oda billegett a hajó, az árbócban csapkodtak a fémkötelek, elég nehéz volt tőlük aludni. Hajnali 3-kor épp én kerülök őrségbe. Fél óra múlva nagyokat dülöngélünk, mintha Montserratnál lennénk. Leesik a lábas, kint pedig ütődések hallatszanak a hajótesten.

Visszatérni Maine-be egyet jelent: visszatérni a lobsterbóják (homárcsapdákat jelölő bóják) közé. Ide a távoli vízre a rettenetes dupla bójákat rakták ki, amikbe nem jó beakadni, mert megfogják a hajót. Az itt hajózók propellerére vágó van felszerelve, hogy megússza a hajó, ha rámegy egy ilyenre.

Egy ilyenre sodort most minket a pontosan nyugat felé tartó, egy csomós áramlás. Azonnal pattantunk Dénessel, Álmi is felkelt, és elemlámpa fényénél vizsgáltuk kint a helyzetet. Az egyik bója a hajó mögött volt, de a másik a hajó alatt, a kettőt összekötő kötél pedig beakadt a propellerbe. El kellett vágnunk a kötelet. Álmi vágta el.

Lefeküdtünk, én folytattam az őrséget. Hamarosan riasztani kezdett az AIS. Sajnos nem lehet a hangerejét állítani, így fülsüketítően hangosnak tűnt az éjszakában. Ki az ágyból, ellenőrizni mi van a közelben. Két tengeri mérföldön belül lesz egy hajó. Látom az irányát, ha ezt tartja, akkor nem leszünk neki útban. De most éberen őrködtem, amíg el nem ment.

Hajnali 5 körül újra hatalmas dülöngélésbe kezdett a hajó. Megint rásodródtunk egy dupla bójára. Most csak ketten lendültünk akcióba Dénessel. Álmi olyan fáradt volt, hogy nem volt ereje előbújni, pedig imádja az ilyen kalandokat. Nekem kellett elvágnom a kötelet, amit Dénes tartott két kézzel.

Mivel csak hárman vagyunk a hajón, Álmi hol hozzám, hol Déneshez hasonlítja a teljesítményét. A nagy fáradtság ellenére, alig hallható hangon, azért csak megkérdezte, hogy nekem hány nyiszálással sikerült elfűrészelnem a kötelet. A válasszal elégedett lett volna, ha Dénes nem teszi hozzá, hogy most nem tudta olyan jól kifeszíteni, így nekem nehezebb dolgom volt.

6 körül kezdett derengeni. Enyhe szél kerekedett hozzá, és bár a vízen még elég sötét volt ahhoz, hogy nem lássuk a bójákat, Dénes vitorlázni kezdett 2-2.5 csomós sebességgel (ez a sétatempója az embernek). Éjjel nyugatra tolt minket egy áramlás, így most új útirányt kellett választania Dénesnek a szigetek közötti átjutáshoz. 30 tmf volt még hátra. A világos meghozta a jó szelet, és ahogy közeledtünk a szigetekhez és a szárazföldhöz, egyre sűrűbben borították a lobster(homár)bóják a vizet.

Lobster boat:

Ismertük tavalyról a terepet, a szigetek nevét, amik mellett tavaly kibukkantunk a ködből. Ha nem is ide terveztük az érkezést, azért nem volt rossz újra látni ezeket az ismerős helyeket.

A rocklandi bejárat:

Ma hétfő van és Labor Day, a munka napja, ezért volt a vízen olyan nagy a vitorlásélet. Elszoktunk ettől.

Délben lehorgonyoztunk a tavalyi helyünkre a töltés mögé, a világítótorony közelébe. Tojásrántottát ettünk ebédre, aztán Dénes elevezett a távoli kikötőbe, hogy hozzálásson a bejelentkezési procedurához az USA-ba. Hasonló volt, mint Kanadában. A tourist office-ból sikerült felhívnia az ingyenes számot, a hivatalnoknak bediktálta az adatainkat, az érkezés dátumát. Jön majd egy hivatalnok kocsival, addig álljunk a kikötőmester stégjéhez. Dénes visszaevezett hozzánk, aztán átmotoroztunk Rapid Transittal a kikötőbe. Tökéletes időzítés, egyik félnek se kellett a másikra várnia. Szokásos kérdések, honnan jöttünk, van-e ital a hajón, milyen kaja van, aztán már csak beszélgettünk. Pl. Hermionéról vagy a lobsterhalászok egymás közti harcáról, amiről Linda Greenlaw is annyit írt a könyvében. A szárazföldi halászok a szigeteken élők eddig tiszteletben tartott területeire rakják ki a bójáikat, ezzel csökkentik a szigeti halászok bevételét. Gyakoriak a tettlegességig fajuló összetűzések.

Hermionéval nem foglalkoztunk azóta, mióta Maine felé vettük az irányt. Az officer mondta, hogy a mostani állapotok szerint jönni fog fel északra Maine és Nova Scotia felé.

Még két kanna vizet töltünk, és aztán irány vissza a horgonyzóhelyre.

A töltésnél van egy dingidokk, oda evezünk azonnal, amint lehorgonyoztunk. Megnézzük a világítótornyot. Renegetegen pecáznak a töltésről, főleg kínaiak.

Visszaérve a hajóra azonnal fürdünk (19.6 fokos a vízfelszínre mért vízhőmérséklet), vacsora és alvás.