2017. szept. 27. - okt. 01. Grenada

(Minden oldalunkon, ha homályos a fotó, akkor zoomoljatok ki kicsit, mert úgy adja az általam tervezett valódi nézetet. Nálunk pl. a Firefoxban 80%-ra van kicsinyítve.)

szept.27. Carriacou (Tyrrel bay) - Grenada (St. George's) (30 tmf)

Ma egy aktív vízalatti vulkán mellett vitorláztunk el. Alig vártam, hogy odaérjünk, hogy lássam, van-e valami jele a vízen, de "Kick' em, Jenny", így hívják a vulkánt (Rúgj beléjük, Jenny), nem mutatott semmit. Legutóbb idén áprilisban mértek olyan aktivitást, ami miatt már figyelmeztetést adtak ki. Ilyenkor 5 km távolságot kell tartani a kráterétõl, aminek a helye a térképen jelölve van. A környékén van néhány apró, lakatlan sziget, így könnyû volt szemmel is megsaccolni a körülbelüli helyét ennek a vízalatti csodának. Ott magasodott valahol a közelünkben, nem is olyan mélyen, 180 méterrel a vízfelszín alatt.

Carriacou-n még lett volna egy-két hely, amit szívesen megnéztünk volna, pl. a hajóépítõ település, de október 10-én megy a repülõgépünk Miamiba, és mi úgy döntöttünk, hogy haladunk délre, közelítjük Trinidadot, ahol majd Ventosót hagyjuk, amíg az USA-ban eladjuk Rapid Transitot. Ezért ma átvitorláztunk Grenada fõszigetére, Grenadára. (Grenada három lakott szigetbõl álló szigetország, ebbõl mi Carriacou-n és Petit Martinique-en jártunk az elmúlt tíz napban.) Sikerült egész korán, 7.15-kor elindulnunk.

A vulkán után már hamar elértük Grenadát, mellette haladva egymás után kaptuk a squallokat, szakadt belõlük az esõ, hirtelen 30-35 csomóval ütötte a hajót a szél. Ez a szélerõ nagyon jó lenne Ventosónak, de nem az orrvitorlának. Ilyenkor betekeri Dénes az orrvitorlát, hogy nehogy elszakadjon, aztán csak ki kell várni, amíg átmegy rajtunk. Aktív és nedves vitorlázás volt a mai.

Nem mi voltunk az egyetlenek e tájon, jöttek-mentek a charterkatamaránok. Egy halászcsónak is kijött ilyen távol a parttól. Rajtuk is átmentek a squallok, de nekik nem volt kabinjuk, hogy elbújjanak elõle.

Grenadán több 750-920 m körüli csúcs van, mind felhõben. A keskeny parti sávot leszámítva, ami körbeveszi a hegyeket, nincs más síkvidék.

Még mielõtt elértük volna a fõvárost, jött egy széles öböl szegényes településsel, horgonyzó csónakokkal. Kívülre, az öböl bal szélére két ingyenes bóját raktak ki. Ezek jelzik a Molinere Underwater Sculpture Park (vízalatti szoborpark) helyét. Népszerû sznorkelezõ hely. Az egyik bóját már elfoglalta egy katamarán. Ez a hely védettebb volt a hullámzástól, mint a fõváros öble, így jött az ötlet, hogy horgonyozzunk le itt, vagy szedjük fel a bóját, és majd innen járunk be a fõvárosba kaját venni, és közben majd búvárkodunk is. Egy fotó az internetrõl a vízalatti szoborparkról:

A vízen egy ütött-kopott halászcsónakban három halász ücsörgött. Ez azonnal beindította a fantáziámat. Biztos, hogy egy ilyen szegény település mellett, távol a parttól, õrizetlenül akarjuk hagyni napközben a hajót? Még az éjszakát se szívesen tölteném itt, magányosan. Borzasztó, de ilyen hatással van rám, amit a 2010-11-es utunkon hallottunk, és amiket most olvasok a karibi hajós újságokban a szigetek biztonságáról. Mindig vannak incidensek, amiknél a bántalmazás is gyakori része a betöréseknek, ha a hajós a hajón van, és a tolvajok többen jönnek. Kiverik a hajósból, hogy hol a dugi pénze, aztán visznek mindent. Kell ez nekünk? Tavaly egy német charterezõt megöltek a Grenadinesok egyikén, ahová mi is tervezzük, hogy majd megyünk, mert klassz sznorkelezõ hely. Ott tavaly több hajót kiraboltak, a hajósokat bántalmazták.

Egy nappali sznorkelezésre szívesen maradnék, aztán megyünk is tovább, de Dénes nem akart kétszer horgonyozni. Vagy itt horgonyzunk le, és innen járunk el, vagy a fõvárosnál, és onnan csinálunk mindent. Így mentünk tovább. De legközelebb, ha erre járunk, ez lesz a Program.

Ez már a fõváros egy kis része:

Rengetegen horgonyoztak St. George's és a sziget legszebb és leghosszabb strandja, a Grand Anse között. Sajnos tilos a strand elõtt horgonyozni, de azért sokan megszegik ezt a szabályt. Mi igyekeztünk a strandhoz közelebbi helyet választani, de még az engedélyezett zónán belül.

(Elforgattam a térképet, most NY van felfelé.)

A sok hajót most elõnynek tekintettem. Így talán nem lesz tolvajkodás. Este majd sokan felszedik a dingit éjszakára, mert ez a fõ dolog, amit ellopnak. Csak eloldják vagy elvágják a kötelet, és már el is tûnnek a dingivel az éj leple alatt. Mi nem tettük fel, mert valahogy a tömeg közepén lenni biztonságot ad. Ha tolvajkodna is valaki, biztos a szomszédét vinné, aki közelebb van a parthoz.

Útközben fõztem a kuktákban krumplit és plantaint (fõzõs-sütõs banán). Mire lehorgonyoztunk 14.15-re, már tudtam is tálalni az ebédet. A krumplipüréhez konzerv löncshúst és valami olivabogyós-olajos valamit kevertem, desszertnek pedig a gyümölcskompótízû fõtt plantaint ettük.

A hullámzástól egyáltalán nem védett a hely, de a víz gyönyörû tisztának tûnt. Jólesett fürdeni benne.

Ebéd után letette Dénes a felfújhatós dingit, rátettük a motort, és a fõváros felé motoroztunk internetezni, idõjárást nézni (ahol a jachtkikötõs öböl van, ott a dingidokk). Motorozás közben nézegettük a hajókat. Sokat ismertünk már Carriacou-ról, amikor együtt vészeltük át a tõlünk 160 km-re elvonuló Maria hurrikán hatását. Vannak svájciak, franciák, angolok, németek, hollandok (mi is holland regisztráció alatt vitorlázunk, de nem húztuk fel a holland zászlót, hogy senki se higgye, hogy hollandok vagyunk), ausztrálok, új-zélandiak, kanadaiak, persze amerikaiak is.

A dinginknek kemény alja van, és egy átlátszó mûanyag is benne, hogy nézhessük, mi van a víz alatt. Jó szórakozás ez a hosszú úton kifelé. Homok, homok, homok, homok, homok ééés végre korall, korall, korall, halak :-)

Dénes Grenadán vette Ventosót, jó pár öböllel arrébb, ott készítette fel az útra augusztusban, és párszor be kellett jönnie a fõvárosba vásárolni, így kapásból tudta, hogy mi merre van. Nem egy szép hely a parti rész, és a forgalom is nagy. Annyi a száguldó autó a járda mellett, hogy néhány perc után már menekülnénk valami csendes utcába, de az csak felfelé megy a hegyre, és ott is jönnek-mennek az autók. Ez egy igazi mozgalmas fõváros, nem olyan békés, mint a carriacou-i halászfalu, ahonnan jöttünk. Nézünk az interneten idõjárás-jelentést, ami sajnos minden napra záporokat, zivatarokat mond.

12 nap múlva repül a gépünk Trinidadról Miamiba, ez nem sok. Tervet kellett készítenünk. Minimum 2 napos oda a menet, pár nap, míg találunk egy kikötõt, és megszervezzük a hajó kiemelését. Ezt végigszámolva kijött, hogy 4 napot tölthetünk itt, aztán irány Trinidad.

Álmi mindenképp szeretett volna egy strandolós napot,

Dénes egy nyugis napot,

én egy esõerdõs túranapot,

és kellett egy vásárlós nap is.

Ez pont négy nap. Már csak az esõvel kéne megbeszélni, hogy ne ott essen, ahol épp járunk, de ez teljesen lehetetlen. Álmi gúnyolódott is velem:

- Mamácska, fel kell készülnöd, hogy minden nap elázol.

szept.28. Grenada (St. George's)

A vásárlással kezdtük. Mázli, hogy még a kimenetelünk elõtt jó nagy zuhét kaptunk, aztán mára semmi többet :-) A gyaloglás öröméért kilométereket sétáltunk bolttól boltig. Dénes tudta már, hogy mit melyikben lehet beszerezni. Pl. plantainchips nagy kiszerelésben és olcsón a legtávolabbiban. Kedvenc tejpor a másodikban. Ebéd és internet a harmadikban.

A forgalom mellett menni kilométereket nagyon kiábrándító volt. Én a forgalomban bicajozástól is rosszul vagyok, a végére mindig megfogadom, hogy soha többet, aztán persze nem lehet megúszni. Többször is kijelentettük Álmival, hogy busszal jövünk vissza (olcsó nagyon, egy metrójegy ára).

Van itt a strand közelében egy pláza, a Spiceland mall, étkezõkkel, internettel, egy nagy IGA szupermarkettel. A mall (így hívják az USA-ban a plázát) tele volt ápolt külsejû, jólöltözött külföldiekkel. Teljesen más világ volt itt bent, mint a kinti, ami mellett percekkel ezelõtt végigsétáltunk. Olyan hontalan külsejû nõtõl vettünk Álminak sült kukoricát az utcán, aki csak úgy kiállt egy buszmegállóba egy ráccsal és lábassal, ebben gyújtott tüzet, a rácson megsütött néhány csõ kukoricát, és amikor azokat eladta, összeszedte a rácsot, lábast, és remélhetõleg volt otthona, szóval hazament.

Grenada a világ második legnagyobb szerecsendió termelõje, exportõre. Kakaóból is sokat ad el. Vettem itteni kakaóbbabból készült 100%-os étcsokit, Álmi pedig grenadai rumos-mazsolás tejcsokit. Három ilyen táblát vehettem volna az étcsoki árán...

Összetevõje: organikus kakaóbab (organikus = bio). Más nem szerepel. Ehhez nem adtak cukrot. Csak annyi van benne, amennyi a kakaóbabban. Isteni a meleg sült plantain tetejére tördelve, mert ellensúlyozza annak édes ízét. Kezdem megszeretni :-)

Grenada magát a fûszerek szigetének is nevezi. Tényleg mindent lehet kapni, és ezeket itt termesztik. Olyan széles a választék, mint egy arab vagy indiai fûszerpiacon, csak épp zacskókba csomagolva és az üzletek polcaira kihelyezve láthatjuk a fûszereket. Tobagónál elfelejtettem írni, de ez igaz Grenadára is, hogy a rabszolgakereskedõk rengeteg indiait hoztak ezekre a szigetekre házi szolgálónak. Divatos volt indiai szolgálót tartani. Épp ezért rengeteg az indiai a szigeteken, és õk is (akárcsak az afrikai rabszolgák) magukkal hozták a szokásaikat az élet minden területérõl. És a fûszerek része volt ennek. Nekik köszönheti ma Grenada ezt az egzotikus nevet.

A curry, ami sok fûszer keveréke, szinte minden ételükben ott van. Álmi utálja, ezért is választ krumplipürét sült hallal. A sült plantain és a callaloo se tartalmaz curry-t, de ezeket én eszem, ez a kettõ az én nagy kedvencem. Viszont a többi kínálat, tészták, rizsek, zöldségsaláták sárgállnak a curry-tõl. Dénes pie-okat vesz: húsos, zöldséges töltelékek, vagy épp édes töltelékek vannak tésztába csomagolva.

Ami igazán érdekes volt a boltban, (leszámítva, hogy tip-top szupermarket az IGA a többihez képest) az a vágott virág kínálat:

Mind igazi :-) Ilyenekkel találkozunk az esõerdõkben, de már egész lent a parton is, egyes kertekben.

A mallhoz közel volt a beach, egy klassz kis park is akadt, ezek a szép helyek erõt adtak, hogy visszafelé is gyalog menjünk. A mozgás mindenek fölött.

Csakúgy, mint Angliában, itt is bal oldali a közlekedés, és jobb oldalon van a kormány.

Este 10 után beindult a parton az egyik nyaralóresortban a buli. Élõzene, elõször azt hittem karaokéznak, annyira hamis volt az éneklés, de aztán ez a hang énekelt utána végig. A füldugók megmentettek. Fantasztikus találmány, hihetelen, hogy eddig nem használtam.

szept.29. Grenada (St. George's)

Mára tettük a strandolós napot. Több, mint 2 km hosszú a gyönyörû homokos, pálmafás, szõlõfás, mandulafás beach. Oda-vissza gyalogoltunk, úsztunk, hülyéskedtünk a vízben. Hatalmas zuhéban motoroztunk vissza a hajóra, de legalább kimosta belõlünk a sót.

Késõbb, már délután elmotoroztunk a fõváros felé a dingidokkhoz, és megint kaptunk egy akkora zuhét már a kikötõben motorozva, hogy nem bírtuk nyitva tartani a szemünket. Üresbe kellett tenni a motort, aztán várakoztunk a sûrû esõfüggönyben, míg csillapodott. Utána szétfagyva sétáltunk, végre kézenfogva, összebújva Dénessel. Nagy probléma ez itt a trópusokon, egyszerûen nem tudunk kézenfogva sétálni, összebújni, mert forró mindkettõnk teste. Kemencék vagyunk :-( Egy-egy ilyen alkalom igazi kincs!!!

Este megint beindul a zene, most egy másik helyrõl, ez viszont nem élõ.

szept.30. Grenada (St. George's)

Ma végre eljött az én napom!!! 2010-11-ben Mr. Frumble-ön (Bukdács úr) bejártuk a karibi szigetek nagy részét. Sokszor túráztunk olyan esõerdõkben, ahol nem kellett félnünk veszélyes ragadozóktól vagy mérgeskígyóktól, na jó, madárpókok vannak, találkoztunk is egy picivel Martinique-en, de talán nem lesz komolyabb bajunk a csípésüktõl. Mind annyira fantasztikus volt, olyan elképesztõ az otthoni szobanövények óriásira nõtt példányai között mászkálni, hogy nekem a sznorkelezés mellett ez volt a legvonzóbb abban, hogy újra bejárjuk a karibot. A fotóink nagy része csak ismétlése annak az utazásnak, de nekünk, akik Európában élünk, ez óriási különlegesség. Újra látni ugyanolyan élvezetes, mint elõször. Már alig vártam ezt a napot :-)))

Elfurgonoztunk a Grand Etang Nemzeti Parkba, ahol 6 órán át jártuk a gerincet fel-le, tapostuk a sarat az esõerdõben, és huszonsokszor keltünk át patakokon. A végére hófehérre szívta a lábfejünkön a bõrt a víz, a lábszárunkat, ruhánkat pedig a vörösesbarna sár színezte el. De végsõ jutalmunk a küzdelmekért egy vízesés volt, a Concord fall. Néha eleredt az esõ, de az esõerdõ már csak ilyen. Kolibrik repkedtek körülöttünk édes nedvet keresve.

Mona Monkey.

Nyugat-Afrikából a rabszolgaszállító hajókon jutottak át ide ezek a majmok, akikkel már a túra elején találkoztunk.

Krátertó:

Red ginger flower (nem ennek van ehetõ gyömbérgyökere):

Kínai ajándék ez a gaze, ahol macskákkal találkoztunk. Álmi fotózta õket. Késõbb megtaláltuk az otthonukat, egy fatörzs odújában éltek.

Heliconia. A kolibrik segítenek a beporzásában.

Emelkedünk, és a "szobanövényeken" taposunk. Rengeteg a bambusz az erdõben, némely fának hatalmas a levele.

A Mount Qua Qua (565 m) az elsõ cél. A krátertó egyre mélyebben van, ahogy emelkedünk.

Kilátás a fõvárosra, a hosszú beachre, ahol tegnap strandoltunk, és a horgonyzó hajókra, amik között ott van Ventoso is.

A gerincrõl ágazott le egy ösvény a Concord vízeséhez. Míg a gerincút jól karbantartott, látszott, hogy használják, az ösvényt benõtte a növényzet. Álmi ma a tõrét hozta magával, pedig a machetéjét kellett volna. Annak több hasznát vettük volna. Szerencsére sárga szalagozás jelölte, merre kell a sûrû növényzetben, sárban, patakmederben menni. Ahol kellemesre váltott a terep, Dénes elõvette a fotógépet, és fotózott. Sajnos ezekbõl a szakaszokból volt a legkevesebb. A többinél ugrálni, átbújni, kapaszkodni kellett, csupa sár volt a kezünk. Féltettük a gépet. Van másik fényképezõnk is a hajón, aminek nem árt a víz, a sár, de azzal nem lehet olyan szép képeket készíteni, fõleg nem ilyen gyér fényviszonyok mellett.

Dénes elõrelátóan a Crocs papucsában jött. A patakokban mindig tiszta lett a lába. De õ esett a legtöbbet fenékre, mert jobban csúszott a talpa, mint a mi cipõinknek :-) Pedig az én New Balance-om talpát nehéz ûberelni.

Innentõl már egyre rosszabb lett az út, nem vette elõ többet a gépet Dénes. Egy idõ után a lejtés emelkedésbe ment át. Kaptattunk felfelé, közben széles patakokon keltünk át, az egyikbe beleestem, onnantól már legalább nem kellett óvatoskodnom. Teltek az órák, éhes voltam, és egy idõ után eltûnt a sárga szalag. Rengeteg kígyó él Grenadán, például a faágakra tekeredõ hatalmas boák, de tudtam, hogy nincs egy mérges faj se, mégis hatalmasat sikítottam, amikor egy hullámzó, kígyószerû alak a cipõmhöz csúszott. Csak egy faág volt. Késõbb jött egy majdnem függõleges szakasz, ahol 20 métert kellett kötéllel leereszkedni. Aztán Álmi, aki elöl ment, közölte, hogy vége az útnak, szakadék tátong alatta. Én csak õt láttam, mögötte a nagy semmit. Nagyon nem volt kedvem, hogy most visszaforduljunk, és újra végigmenjünk ezen a mérhetetlen sárhalmon, föl-le, csúszkálva, kúszva, éhesen. Volt néhány kekszünk egy fél üveg lekvárral, és még egy liter vizünk. És már 5 órája úton voltunk. 6.30-kor már szürkül, 7-kor sötét van. Az esõ meg hol esik, hol eláll. És most itt ez a leszakadt út.

Japánban már volt ilyenben részünk. Egy bicajtúrán, egy medvékkel teli erdõben, a hegyoldalban kacskaringózó medveszaros ösvény egyszer csak beleszakadt egy patakba. Nem volt más választás, ha nem akartuk feladni, át kellett kelnünk bicajokkal, rajta 3 hétre minden kellék sátrazáshoz. Egy erõs sodrású, mélyvizû, bõvizû, széles hegyi patakon. Dénes a vállán szállította át a bicajokat, a csomagokat, majd a hátán engem is :-) Aztán pár méter tekerés után jött a találkozás az elsõ medvével. Megijedt tõlünk. Felszerelkeztünk még az induláskor medvespray-vel és csengõkkel. Azt csengettük mindketten, mint az õrültek, mert azt mondták, hogy attól félnek. Sok sír van mindenfelé a japán erdõkben, "medve ölte meg" felirattal. Nem akartunk ilyen sírfeliratot.

Itt most nem volt ilyen veszély, legrosszabb esetben az ösvényen éjszakázunk összebújva, éhesen. Persze semmi kedvem nem volt hozzá, és tutira nem ússzuk meg a mindennapos villámlásokkal teli zivatarokat se, amik átmennek a hegy fölött. Elkezdtünk a szinte függõleges hegyoldalon leereszkedni. Kapaszkodtunk a kidõlt fákba, gyökerekbe, sárba, lépcsõfokokat rugdostunk a sáros földbe. Végül leértünk, onnan már a fák között vízszintesebb terepen folytattuk a gyaloglást. Aztán beleértünk egy ösvényszerûségbe. Hallottam kutyaugatást, ez megnyugtatott. Késõbb elértünk egy patakhoz, ott a túloldalon egy ember közeledett. Jupííí!!! Elértük az utunkat. Beszéltünk vele. Turista volt õ is, késõbb kiderült, hogy az osztályát hozta kirándulni. Jó irányba tartunk a vízeséshez, nyugtatott meg. Õk egy másik vízesést jöttek megnézni, ahhoz nem kellett átjönniük oda, ahonnan mi érkeztünk, így nem is figyelmeztettük õket, hogy az ösvényt elvitte egy földcsuszamlás.

Még ötször keltünk át patakokon, már nem törõdtem vele, hogy bennük gázolok cipõstül, mire végre a Concord vízesést elértük. Közben találkoztunk az osztállyal, velük volt a kutya is, akinek az ugatását hallottam. A patakban ácsorogtak cipõstül. Nem volt más mód átjutni. A köveken ugrálás Álminak egész jól ment, nekem a New Balance cipõm talpa mindenen csúszik, meg is fogadtam, hogy többet nem veszek ilyen márkájú sportcipõt.

Ennél volt egy kidõlt bambusz, ami segített az átkelésben.

Megmûvelt földek következtek, ahol élõben is láthattam az egyik nagy kedvencemet, a dasheen vagy callaloo növényt. A gumójából készült dasheenpürét nagyon szeretjük Dénessel, még a naplómba is beleírja, hogy mennyire finom, jobb, mint a kruplipüré, és a callaloo fõzeléket is, amit a levelébõl készítenek. 2011-ben több esõerdõs túrán lefotóztam, pl. Dominicán is, nagyon szeretem ezt a dominicai beszámolót :-), de akkor még nem tudtam, hogy ez a callaloo.

A 11 méter magas vízesés magánterületre esik, elkértek érte összesen 1000 forintot 3unkért, hogy fürödhessünk benne.

Álmiék három helyrõl ugrottak a vízesésbe. Elõször 3 méter magasból, aztán 5, és aztán 7 méterrõl.

Dénes a fotókból egy program segítségével csinált egy gif animációt, ahogy Álmi beugrik a vízbe 7 méter magasból.

Az animáció:

Végre eszünk!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Nagyon megviselt, hogy kaja nélkül csináltuk végig az utat. Korai reggeli, aztán csak 4 órakor ettünk újra. Nálam ez nem mûködik. De valahogy nem tudatosult, hogy ez egy ilyen hosszú út lesz.

Ezt hoztuk csak magunkkal. Ekkora bénázást. Fél üveg lekvár és néhány lapkenyér.

Itt is találkoztunk Mona monkey-val:

A vízeséstõl betonút vitt le Concord településre, ami végig a Concord-patak mellett haladt. Termõföldek, elszórtan egy-egy lakóház az út mindkét oldalán. Itt láttunk elõször avokádófát tele avokádóval! Nem mertünk sehonnan szedni, mert nem akartuk a szegény helyiek elõl elenni, de miután beszéltünk egy nõvel, mondta, hogy ezek itt senki fái, csak itt rohadnának el a fán, nyugodtan szedjünk. Szedtünk hármat. Még éretlenek voltak, de egy hét múlva beértek.

Találtunk valami mást is, elõször lime-ra tippeltünk, de ahhoz túl nagy volt. Otthon kibontottunk egyet, valószínûleg éretlen narancsot vagy grapefruitot szedtünk. Édeskés, savanykás, megettük mindet.

Valójában nem a piros, hanem a tetején a fehér a növény virága:

Mindenütt kakaófákkal, breadfruit fákkal (kenyérgyümölcsfa) találkoztunk:

Cukornádat is találtunk, de mert sok nád volt mindenfelé, nem voltunk 100%-ig biztosak a dolgunkban. Mint a népmesékben, épp akkor jött arra egy helyi machetével a kezében. Tõle kérdeztük meg. Levágta nekünk, aztán már Álmi farigcsálta pici darabokra a tõrével, és mi kiszívogattuk belõlük a cukros lét.

A fõvárosban a furgonok megállója, azaz a buszpályaudvar az óvárosban van, lent a parton. Még naplemente elõtt visszaértünk épségben, ami kész csoda. Albánia, arab világ, karibi szigetek, mindenhol õrülten száguldanak a rossz és kacskaringós, meredek, keskeny, zsúfolt utakon. Többször is azt gondoltuk, eljött a vég, de végül csak megérkeztünk. Az emberek az utcákon lógtak, lime-oltak, mi csak elvegyültünk közöttük, már amennyire három fehérnek ez sikerülhet a teljesen fekete tömegben. A dingidokknál elmostuk édesvízzel a cipõinket, zoknikat, aztán visszamotoroztunk a hajóra. Fürdés, vacsora, filmezés.

okt.01. Grenada (St. George's)

Ez a nap lett volna a nyugis nap.

Reggel meghallgattuk a Crusing Netet a VHF rádión. Olyan horgonyzóhelyeken, ahol sokan horgonyoznak, sokan hosszú idõket töltenek, mûködik egy rádióadó, amin a vitorlázók kapnak minden reggel infókat az idõjárásról, érkezõ, induló vitorlázókról, veszélyekrõl, programokról, és van egy kedvenc részünk, a Treasures of the bildge (a hajófenék kincsei). Itt bemondhatjuk, ha van valami eladnivaló, vagy ingyen elvihetõ holmi a hajón. Hetente még bolhapiacot is tartanak a hajósok.

Utána Dénes elmotorozott Álmival a dingidokkhoz, szereztek több kanna vizet az egyik kikötõben, megpróbáltak kijelentkezni az országból, de a bevándorlási hivatal és a vámhivatal közül az egyikben már megint nem jelentek meg munkaidõben. Végül dolgavégezetlenül visszajöttek Dénesék. Közben több kisebb zuhé is átvonult rajtunk. Ilyenkor rohanok ki a fedélzetre, csukom be sorra az ablakokat, mert némelyiket bentrõl nem tudom, ha teljesen ki vannak tárva. Szárítgatom a sportcipõket, mindig a legnaposabb helyre teszem, esõben be a kabinba, aztán újra ki. Kellemes szórakozás.

Aztán elmotoroztunk már hárman a strandra. Két halász egy kb. 1-1.5 méteres cápával tért vissza. Nem tudták milyen cápa. De így néztek ki azok is, amikkel mi találkoztunk még Rapid Transittal vitorlázva az USA-ban. Pl. itt.

Végigsétáltunk a homokon, izomláz van a combjainkban, aztán a parkon át már a mallban is voltunk. Ott ebédeltünk, interneteztünk a légkondiban, vásároltunk egy utolsót az IGA-ban, aztán irány vissza a beach-re, a hajóra, a vízbe. Egy katamaránon az ajtó tetejébe kapaszkodva húzódzkodott egy hajós. Mi is szoktunk Álmival, ez egy jó dolog a hajón. A fedélzet két oldalt olyan széles, hogy ott meg fekvõtámaszozunk.

Az én ebédem: mahi-mahi, sült plantain, zöldségmix (sütõtök, chayote, répa, zöldbab, brokkoli, karfiol).

Holnap indulunk Trinidadra, minimum kétnapos út, kis izgalom a gyomromban, mert az olajfúrótonyok felé megyünk, ahonnan tavaly még motoros dingikbõl kalózkodtak a venezuelaiak. A helyüket nem is tudjuk ezeknek a tornyoknak, mert a térkép a GPS-en régebbi. Azért sikerült szereznünk infókat, majd tartani kell tõlük a távolságot.

Megfõzöm az egyik kuktában a csirkét, a másikban a plantaint, ez lesz holnapra az ebéd.

Este 11-kor beindul az üvöltõ zene, 1-ig tart, aztán nyugalom. Kivehetem a füldugókat.