Turks- és Caicos-szigetek, 2010. július 26. - augusztus 06.
(Minden oldalunkon, ha homályos a fotó, az a böngészőtök beállítása miatt van. Zoomoljatok ki kicsit, mert úgy adja az általam tervezett valódi nézetet. Nálunk pl. a Firefoxban 80%-ra van kicsinyítve.)
Reggel 8 után indulunk, előtte Dénes még meghallgatja az időjárás-jelentést. 10-15 csomós ÉKK-i szelet mond be Cris Parker, 1-1.5 méteres hullámokkal. A squall (zivatar) aktivitás nagyon gyenge lesz ma. Holnapra is ez marad, utána viszont visszafordul DK-ire a szél.
65 tmf-re, 85 tmf-re és 135-tmf-re vannak szigetek, de csak az utóbbinál ír a pilot könyv jó horgonyzóhelyet. Mi erre a 135 tmf-re készülünk lelkiekben.
Vitorlával indulunk, és Stugeronnal a gyomrunkban. Kint szerencsére nincsenek még egy méteres hullámok se, és a szél is kedvező ÉKK-i, 15 csomós. Dől a hajó a jobb oldalára, és így marad két napon át...
Génua van fent. Dénes bereffeli a nagyvitorlát, hogy kiegyensúlyozza a hajót. A kormányt irányba állítja, és a hajó kormányozza magát, mintha autopilot vagy szélkormány vinné... Szuper!
Felváltva őrködünk, ellenőrizzük a hajóforgalmat, ami nincs, és az irányt, mert néha azért kapunk egy-egy nagyobb hullámot, ami elforgathatná a hajót és kibillenthetné az egyensúlyból. De szerencsénk van, a hajó mindig visszaáll a beállított irányba.
Mint mindig, most is megvisel bennünket a dőlés, az, hogy a testünknek folyamatosan ellent kell tartania, és így minden pillanatban megfeszítve létezünk, de ez is része a vitorlázásnak. Vízhólyagok formálódnak a tenyeremen a kapaszkodástól, a wc-pumpálástól. A derekam borzalmasan van (pár napja meghúzódott), csak állni lenne jó, de az meg fárasztó a dőlő hajóban.
Dénessel leeresztettük az asztalt a szalonban, így kaptunk egy újabb ágyat. Kényelmesebb itt pihenni, mint az orrkabinban, ahol jobban ugrál a hajó.
Sajnos a konyha egy gyenge pontja a hajónak vitorlázás közben. Ha főzőcskézni szeretnék, vagy csak használni a konyhapultot, nem lehet sehová támaszkodni, ha jobbra dől a hajó, mint a mostani átkelésünkön. Fel kell szerelni egy pántot, hogy ott tartson. A főző sincs dőlésre felkészítve, menet közben nem tudjuk használni. De van elég rágcsálnivaló és készételes konzervünk ezekre az alkalmakra. Melegednek a konzervek, amiket majd megebédelünk. Álmi a kedvencét kapja, paradicsomos spagettit húsgombócokkal.
Este sajnos a szél elcsendesedik, ki kell reffelni a nagyvitorlát. Hamarosan egy ellenáramlás is közbeszól, és tovább lassítja a hajót. Hogy valami pozitívat is írhassak, kis felhők vonulnak felettünk, de egy se hoz esőt.
Meghallgatjuk az esti időjárást, minden változatlan marad. Hiányzik a sprayhood, ami felfogná az orr felől felcsapódó hullámokat és a szelet. Így valahogy az ajtó elé kuporogva ücsörgök az éjszakai őrségeken, amitől a meghúzódott derekam totálisan kikészül. Óránként cserélünk Dénessel. Ma van telihold, szépen világít, még a széljelzőt is látjuk az árbóc tetején.
Reggel újra visszajön a szél, reffeljük a nagyvitorlát, hogy a kormány magától tudja kormányozni a hajót. Még az éjjel elhagytuk az első lehetséges horgonyzóhelyet. Kora hajnalban elértük a 85 tmf-re fekvőt is, de jól vagyunk, közös döntésre megyünk tovább. Ma már több a felhő az égen, délután látunk is magunk körül zivatarokat.
Elérjük este 6 körül Mayaguanat, a Rum Cay-től 135 tmf-re fekvő szigetet, ahol jó lenne megállni, ellazítani a testünket, de a szél kedvező irányból fúj, ki kell használnunk, nehogy itt ragadjunk egy majdnem lakatlan szigeten újabb két hétre... Búcsúzunk a Bahamáktól, és bevisszük a GPS-be a további 50 tmf-re fekvő, britekhez tartozó Turks- és Caicos-szigetcsoportból Providenciales (Provo) koordinátáit. Újabb éjszakai menetnek nézünk elébe.
Este megint kireffel, majd hajnalban bereffel Dénes. Az ő őrsége alatt elmegy a közelünkben egy hajó, Dénes kitér a biztonság kedvéért.
Reggel 8-kor elértük a szigeteket, de még motoroznunk kell 2 órát kelet felé, széllel szemben, a sekély, zátonyokkal teli Caicos-bankon Provo szigetének DNy-i csücskébe, a Sapodilla-öbölbe. A GPS szerint sorra megyünk át a zátonyokon, de azok vagy nem léteznek, vagy valahol máshol vannak.
A szemből sütő nap miatt nem lehet látni jól a sötét foltokat, a felhők is ijesztő árnyékokat festenek a vízre, de a pilot könyv a reggeli érkezést tanácsolja, mert aztán két csomós szembeáramlásban és nagy hullámzásban kellene valahogy beküszködnie a motornak a hajót. Csupa izgalom, de végül épségben megérkezünk.
Ujjongunk az örömtől, miközben lehorgonyzunk a csodaszép öbölben. A fejünk felett alacsonyan elszáll egy amerikai! parti őrség helikopter. Mit csinál itt egy brit területen? A szigetcsoport rövid ismertetésében lesz a válasz, amit a wikipédiából vettem:
"Turks- és Caicos-szigetek Nagy-Britannia tengerentúli területe. 30 nagyobb korallszigetből (6 lakott) és számtalan apró szirtből áll.
A szigetet eredetileg csak az Arawak indiánok lakták, mígnem a spanyolok fel nem fedezték. Felfedezését Juan Ponse de Leon spanyol hajósnak tulajdonítják, aki 1512-ben járt a szigeteken. Mások azonban úgy vélik, hogy Kolumbusz Kristóf első útja során, 1492-ben ide is eljutott. A hosszú ideig tartó spanyol és francia rivalizálás után az első telepesek az angolok voltak, akik a Bahama-szigetekről költöztek át a lakatlan szigetekre 1678-ban. Később Jamaicához tartozott a terület, majd 1962 óta önálló brit tengerentúli terület. Az Egyesült Királyság intézte a külügyeket és a honvédelmet. Azonban 2008-ban korrupciós botrány tört ki, amely szinte az egész területi vezetést érintette. A botrány miatt 2009 márciusában a brit kormány felfüggesztette a helyi alkotmányt és elmozdította a választott testületeket, minden hatalmat átadva a brit kormány által kinevezett kormányzónak, aki addig csupán reprezentatív funkciót töltött be. A rendelkezés két évig lesz érvényben. Tehát a gyakorlatban a terület státusza ideiglenesen koronagyarmat, helyi önkormányzati jogok nélkül.
Az ország területének egy részét bérbe adták az amerikaiaknak, akik Grand Turk szigetén rakéta-megfigyelő, valamint haditengerészeti bázist tartanak fenn, továbbá South Caicos szigetén az amerikaiak parti őrség egységei állomásoznak.
A Turks- és Caicos-szigetek pénzneme az amerikai dollár. Fő bevételi forrás a halászat, idegenforgalom, offshore cégekhez kapcsolódó pénzügyi szolgáltatások.
Lakosai legnagyobb részben mulattok, a behurcolt afrikai rabszolgák leszármazottai, akik a fehérekkel keveredtek. Élnek még feketék és egyéb más származású népcsoportok."
50 óra vitorlázás után a vízben lubickolunk, és a nap további teendőit beszéljük meg.
Alattunk homok van, az öbölben pedig két hajóroncs, bójákkal megjelölve. Kissé zavaros a víz, talán a hullámzástól, ami bejön az öbölbe és billegteti a hajót. Leemeljük a dingit a napelemekről, így újra töltődnek az aksik. Gyorsan krumplipürét készítek, amit babbal és konzerv marhahússal keverünk össze. Nem hangzik ínycsiklandó ebédnek, de majonézzel összekeverve nagyon szeretjük.
Csendespihenő után kievezünk a partra, mert be kell jelentkeznünk az országba. Sapodilla bay a gazdagoké. Csak luxusvillák épültek ide, buja zöld kertekkel. Van még egy rendőrállomás és egy adományokból felépült árvaház. Ide majd elmegyünk vizet tölteni a 20 literes kannáinkba, de már most leírom, amit megtudtunk róla.
Az igazgatónővel beszélgettünk, tőle tudjuk, hogy januárban nyitották meg az intézményt. 13 gyerek van jelenleg, akik 8-13 évesek, szinte mind Haitiból került ide illegális úton és kért menedékjogot.
A következő öbölben van a teherkikötő, egy kis bolt, ami gyakorlatilag üres, és van egy benzinkút kicsi, de jól felszerelt élelmiszerbolttal, persze drága, mint minden benzinkút által működtetett bolt.
Maga a város 8 km-re van tőlünk. Busz nincs Provo szigeten, de vannak személyautók, amik rád dudálnak, ők viszik pénzért az embereket, ahová azok mondják (10 $ azaz 2000 ft hármunknak bejutni a városba). Vannak taxi feliratú minibuszok is, de azok drágábbak (15 $ azaz 3000 ft hármunknak). USA dollár a fizetőeszköz. Stoppolni fogunk, döntöttük el.
15 $-ért bejelentkezünk az országba. 7 napra érvényes a papírunk, de maradhatunk további 3 hónapot, ha fizetünk 75 $-t. Érdeklődünk internet felől. Azt tanácsolják, hogy sétáljunk a villák mellett a laptoppal, biztos lesz jel :-)
A benzinkutas boltban vásárolunk kenyeret és tojást, olcsóbban, mint Rum Cay-en, ahonnan átvitorláztunk ide. Utána a villák mellett keressük a jelet :).
Észrevettünk egy kolibrit. Nem félt tőlünk, a napszemüvegem elé repült, és egyhelyben verdeste a szárnyait. Olvastam valahol, hogy másodpercenként 50-szer teszi ezt. Még néhányszor bemutatta ezt a különleges képességét, aztán odébbállt.
El-elvesző jelet fogunk, de sikerül a szülőknek levelet küldeni. George Town óta, azaz már 3 hete nem adtunk életjelet magunkról.
Egy házaspár bérelt robogóval megáll mellettünk, és egy hajóról érdeklődik, ami turistákat visz ki este világító férgeket nézni. A hajó a mi öblünkben horgonyoz, és látjuk is, amikor naplementekor felveszi a partról a vízbe gázoló turistákat, aztán egy picit motoroznak az öbölben, majd Bukdács úr mellett lehorgonyoznak. Mi is visszaevezünk a hajóra. Vacsorázunk, fürdünk a kellemes 30 fokos vízben, aztán carcassonozunk (társasjáték).
Gyönyörű a hely, a homokos part, a növényzet, a villák, a felettük elsiető felhők. Jól érezzük magunkat. Rum Cay után úgy érezzük, kitágult körülöttünk a világ.
Este 8 után már sötét van. Fogat mosunk a kokpitban, amikor észreveszem, hogy a mellénk állt turistahajó lekapcsolja minden fényét. Az emberek a fedélzeten a vizet bámulják. Ja, persze, világító férgek. Én is nézem a sötét vizet, de nem látok semmit. Kihozok egy elemlámpát, és megvilágítom a vizet. A fénycsóvában 5 centi hosszú, hajlékony pálcikák hemzsegnek, ők lesznek valószínűleg a férgek, de nem világítanak. Álmi is visszajön, együtt figyeljük a vizet. Aztán észrevesszük. A hajónk mögé kötözött csónakunk felől érkeznek a zölden világító pontok. Egyre többen lesznek. Megvilágítunk egyet-egyet, hát akkor látjuk, hogy hosszú és vastag, csőszerű férgek. A pálcikák is ott teremnek, és nekünk úgy tűnik, mintha felfalnák a világító csövet, miközben millió, szivárványszínekben fénylő pont játszik körülöttük. Aztán kialszik a fény. Mi azt hittük, hogy felfalták a pálcikák a csövet. Dénes is kijön, ilyet még ő se látott soha. Még egy 10 percet tart a jelenség. Sorra érkeznek a csövek, ott teremnek a pálcikák, millió fénylő pont játszik körülöttük, majd vége a varázslatnak. Mi is megyünk aludni. A turistahajó is felkapcsolja a fényeit, és kiviszi a turistákat a partra.
Másnap megtudtuk a jelenség biológiai magyarázatát. A teliholdat követő 2-3 napban, naplemente után egy órával megjelennek a nőstényférgek, és hogy magukhoz vonzzák a hímeket, világítanak. "A látványosság 20-30 percig tart: a nőstények zöldes nyálkát bocsátanak ki a vízbe, ezt kicsit később csírasejtjeik követik. A fény odavonzza a pálcika alakú hímeket, amelyek ezután leadják a saját csírasejtjeiket, és ezzel készen is vannak az utódok..."
A turisták 59 $-t fizettek fejenként a látványért, amit mi ingyen nézhettünk végig. Tovább olvastam a hirdetést, és már jobban hangzott az 59 $, legalábbis azok számára, akiknek könnyen csúszik az alkohol (mi nem tartozunk ebbe a körbe), mert a fedélzeten korlátlan mennyiségben fogyasztható a sör és a rum.
A nőstény féreg:
Reggel kieveztünk a partra, és kisétáltunk a betonútra stoppolni. Azonnal megáll egy nagy dzsip, amit egy idős fehér néni vezet. Kanadai, de már 20 éve él itt, és a három lánya is, és a 6 unoka is. Mondtam is neki, hogy milyen szerencsés nagymama. A hajóról látjuk a villáját, ő is a hajónkat. Tőle tudjuk meg, hogy a villák többségét kiadják, amit később a sétáink alkalmával a saját szemünkkel is láthatunk. Szinte minden ház előtt a kiadó tábla szerepel telefonszámmal, weboldalcímmel.
A néni elvitt minket a bankba, ahol pénzt vettünk ki, mert észrevettük, hogy lejár a visakártyánk két nap múlva. A napi limit 500 $ (100e Ft). Ez egy havi kajaköltségünk. Nem tudhatjuk mikor jut el hozzánk az új kártya, ha egyáltalán eljut, ezért holnap is be kell jönnünk pénzt kivenni.
A bank mellett volt egy nagy élelmiszerbolt, benéztünk, de csak egy piña coladát vettünk (ananászos és kókuszos gyümölcslé). Úgy terveztük, hogy majd itt fejezzük be a napot egy nagy bevásárlással, és innen stoppolunk haza. Ez lehet a helyiek, értem alatta a latinók, mulattok és fekete lakosok boltja, mert tele volt vásárlókkal, de mi voltunk az egyetlen fehérek. Emlékszem, Miamiban is megtaláltuk az ilyen boltokat. Ezeken a helyeken olcsóbb volt minden.
Provót kb. kelet-nyugati irányban kettészeli egyetlen forgalmas út, ez mentén sorakoznak a szolgáltatások. Járda nincs, autóval közlekedik mindenki. Ennek hiányában, de egy térképpel a kezünkben elindultunk gyalogosan a legközelebbi kikötőhöz, ami egyben hurrikánvédett kikötő is, szétnézni, internetezni, ebédelni. Nem volt egy kellemes út, szerencsénkre csak fél órát kellett sétálnunk a melegben és a 80-nal elsüvítő autók mellett.
Álminak van egy sajátos képkészítési módszere, ha valamelyikünket, netalán kettőnket egyszerre kell lefotóznia. Testrészek vagy a személy egy része lemarad a képről:
Pihenni megálltunk egy aprócska könyvesboltban és egy NAPA autós boltban. A főútról a kikötő felé leágazott egy járdával szegélyezett kellemes út.
A kikötőben fél óra internet 10 $-ba került, az étteremben nem a mi költségvetésünkhöz szabódtak az árak, ezért csak körülnéztünk és elindultunk tovább még mindig a kellemes úton egy nagy szupermarket felé, ahol rendes könyvesbolt is van és sok bár, ahol esetleg internetezhetünk. Lestoppoltuk az első autót, amiben egy idős, olasz férfi ült, aki tizenéve él itt, és ingatlanokkal foglalkozik. Rengeteg az építkezés a part mentén, és villa is akad bőven, csak jöjjön, aki meg tudja fizetni a csillagászati árakat. Mi sajnos csak kívülről gyönyörködtünk bennük. Az olasz nagyon rendes volt, mert egész máshová ment, de mégis elvitt bennünket a bevásárlóközpontba, közben jót beszélgettünk.
A kikötőben készült néhány kép:
Szívesen elcserélném a hajónkat erre a gyönyörű jachtra, hogy egy kicsit élvezzem a kényelmét, aztán eladnám jó pénzért, és vennék magunknak egy kicsit kényelmesebb vitorlást. Egyébként két hét múlva kijön majd az öblünkbe horgonyozni. Jó látni, hogy a luxus is odajár kikapcsolódni, ahová mi.
Két, árbócát vesztett hajó, amik lehet, hogy a 2008 szeptemberében átvonult Hanna és Ike nevű pusztító hurrikánok áldozatai? Erről is az egyik autóstoppunk alatt informálódtunk. A hurrikánok romba döntötték a szigetcsoport néhány szigetét, például Grand Turköt. Provo szerencsésen megúszta.
Pihenünk az árnyékban, és közben falatozunk:
Nem volt internetkávézó, a bárok pedig csak este nyitottak, a jelüket pedig kint, ahol árnyék volt, alig fogtuk. A könyvesboltban vettünk egy térképet a Dominikai Köztársaságról, ami következő úticélunk, a szupermarketben pedig ebédet, aztán elindultunk vissza a hajóra.
Stoppoltunk, és egy fehér amerikai vett fel, aki négy éve él itt. Nagyon rendes volt ő is. Először elhúzott mellettünk, mert szorosan mögötte jött egy másik autó, de amint tudott, visszafordult értünk... Tényleg szerencsések vagyunk, hogy ennyi jóindulatú turista van ezen a szigeten.
A reggel felfedezett szupermarketben bevásároltunk, aztán leintettünk egy dudáló "taxit", 10 $-ért visszahozott az öblünkbe. Bepakoltunk a csónakba, és amíg Álmi homokvárat épített, addig a strandon interneteztünk, ahol ma tartották utolsó gyakorlatukat a rohamrendőrök. Egy hetet trenírozták őket. A kiképzőtiszt homokkal dobálta őket, nekik pedig alakzatokba kellett rendeződni.
Ma is mellénk állt a turista hajó, talán mellettünk több a féreg, mint ahol ő áll, és újra megnéztük, most már tudva, hogy mit látunk, a világító férgek párzását.
Stoppolunk reggel a városba, egy kis furgon vesz fel, két fekete munkás ül benne, szereltek valamit az egyik villában. Elvisznek egy másik bankhoz. Újabb 500 $-t veszünk ki, majd a tegnapihoz képest ellenkező irányba megyünk tovább a főút mentén, megkeresni a DHL irodát, ahová esetleg kiküldetnénk az új kártyát. Találtunk egy újabb szupermarketet, ahol volt végre VAPE!!! Ha másból nem is, hát ebből érezzük, hogy a szigetcsoport az EU-hoz tartozik.
Visszafelé stoppoltunk, egy fekete rendőr vett fel, már látásból megismert minket.
Strandolás, ebéd, csendespihenő, Álmival kis tanulás, délután séta a parton, majd újabb strandolás, újabb homokvár, esti féregnézés a hajóról. Ma már nem jött a turistahajó, hárman néztük végig a megtermékenyítést. Jött viszont kora délután egy másik vitorlás (Tom Hawk). Egy elhízott, fekete tinédzser fiú kormányozta, és egy 60-as fehér férfi dobta le a horgonyt. Épp készültünk kimenni a partra, amikor megjöttek. Ledobták a horgonyt, leereszették sietve a dingit, beleraktak valami becsomagolt dolgot és egy kis sporttáskát, és már eveztek is a partra.
Szinte egyszerre értünk ki. Kint már várta őket egy furgon. A csomagot sebtében átvette tőlük két férfi, és elhajtottak. Dénes azonnal megjegyezte, hogy biztos kábítószercsempészek. A csomag elment, ők a csónakot kihúzták a partra. A fiú vitte a sporttáskát, majd kezet fogtak és elváltak. Este már egyedül jött a fehér ember vissza a hajóra. Mi nem kerestük a társaságát, attól tartva, hogy esetleg tényleg csempész, és nehogy mi is bajba kerüljünk, de ő se kereste a miénket.
Este váratlanul megjelent egy parti őrség hajó. Már azt hittük itt a leszámolás ideje, de csak lehorgonyoztak, aztán reggel elmentek. Ezt megtették utána szinte minden este.
Délelőtt a parton magasodó dombra mászunk fel, ahol az útikönyv szerint hajótöröttek sziklákba vésett nyomaira bukkanhatunk. Innen kémlelték a tengert, mikor jön erre egy hajó, ami elviszi innen őket. Kalózfészek is volt egykor a sziget, kincseket is találtak a múlt századi kincsvadászok. Találtunk néhány hajónevet és évszámot a sziklákba vésve, de a kilátás jobban tetszett:
Délután séta, strandolás. Este már nem jöttek a férgek, hiába vártunk rájuk.
Délelőtt búvárkodunk. Megnézzük az egyik hajóroncsot, a másikat holnapra hagyjuk, hogy legyen akkorra is valami érdekesség. Sajnos a víz zavaros, nincs olyan élményben részünk, mint amikor a Bahamákon a repülőgéproncsot néztük meg. Álmi kint marad a parton egy nyaraló kisfiúval játszani.
Este Dénes időjárást néz, sajnos közeledik felénk egy hurrikánesélyes trópusi depresszió. Két marina is van Provón, amik hurrikánvédett helyek, így nem aggódunk miatta.
Itt ma ünnepnap van. Megnézzük a másik roncsot, ami egy vitorlás. Csak találgatunk, lehet, hogy ez is a hurrikán miatt süllyedt el. Zavaros a víz itt is, de látunk rengeteg langusztát. Sajnos a szigetcsoport körül tilos mindenféle vadászat, pecázás, így nem lesz languszta ebédre, pedig már a számban éreztem a különleges ízét...
Estefelé kimegyünk a partra sétálni, strandolni, játszani.
Reggel egy tintahalat találtuk a hajó hátuljában:
Megyünk a városba. Az egyik villából vesz fel egy fekete nő. A hurrikánokról beszélgetünk. Elvisz a mosodába. Amíg mosok, szárítok, Dénesék elmennek a közeli hajósboltba csavarokat venni, de nincs megfelelő. Visszafelé egy tűzoltó vesz fel.
Mivel a következő célunk, Luperon (Dominikai Köztársaság) felől fúj még mindig a szél, maradnunk kell, várva a kedvező irányú szelet. Délután meghosszabítjuk a tartózkodási engedélyünket, 75 $-unkba fáj. Három hónapig maradhatnánk ezzel a vízummal.
Újra a városba megyünk, egy ismerős nő vesz fel, az egyik villában lakik, a parton szokta sétáltatni a kutyáit, már beszélgettünk vele. Elvitt egy Brico Store jellegű nagy áruházba, ahol Dénes vett néhány dolgot a hajós munkákhoz. Megfelelő méretű csavarokat itt sem kapott.
Elsétálunk az egyik szupermarketbe bevásárolni. Visszafelé az egyik villából vett fel egy gyerekes anyuka. Ő is visszafordult értünk, mert nem tudott megállni elsőre mellettünk... Panaszkodott, hogy mennyire lehalászták a szigetcsoport körül a vizeket.
Folymatosan figyeljük az időjárást. A depresszió elment mellettünk, felerősödött trópusi viharrá (100 km/h), nevet is kapott. Ha nem fordul vissza, akkor el is felejthetjük örökre. 2008-ban Hanna kétszer is átment a szigeteken. Igen ritka jelenség, de megesik, hogy egy hurrikán visszafordul és keresztezi saját útját.
Pénteken szélcsendes idő van kilátásban, ekkor átmotorozhatnánk a 45 tmf-re fekvő South Caicos-hoz a Caicos-Bankon keresztül. Szombaton és vasárnap 10-15 csomós ÉK-i szél lesz újra. Kihagyhatatlan alkalom, hogy átjussunk Luperonba. Így kitűzzük az indulást péntekre. Igaz, én nagyon szeretnék maradni, de be kell látnom, hogy itt drága az élet, és autó nélkül nehéz kimozdulni. Pedig olyan szép, tiszta, rendezett hely.
Délután megint a parton strandolunk, és látunk egy víztölcsért. Ez is tornádó, a viharfelhőből indul ki a forgó légoszlop, csak itt a vízfelszínnel érintkezik. Többet olvashattok róla itt: http://sailing.uw.hu/idojaras.html.
Reggel vízért megyünk a gyermekotthonba, aztán a benzitkutas boltban veszünk kenyeret, tojást, és utolsó apróinkon jégkrémet.
Strandolás, hajófelkészítés az indulásra, koordináták bevitele a GPS-be, tanulás Álmival. Délután kijelentkezés az országból, ami újabb 23 $ veszteség.
6.30-kor felszedjük a horgonyt, és 12 órás motorozással átszeljük a Turks- and Caicos Bankot, ami épp olyan sekély (2-2.5 méter), és lelátunk az aljára, mint a Great Bahama Bank volt a Bahamákon. Nagyon élvezem, amíg a nap vissza nem kerget a kabinba. Derekam Rum Cay óta nem javult, de most a hullámtalan vízen kedvemre ácsoroghatok a kokpitban, ami az egyetlen kellemes póz a hajón (a séta a másik, de azt most nem lehet). Ilyen békés vízen még ebédet is tudok főzni. 1 csomós áramlás gyorsítja a haladásunkat.
Délután 5-re horgonyon vagyunk, sznorkelezünk, Álmi homokdollárokat gyűjt. Holnap indulunk tovább délre, a Dominikai Köztársaságba.