Kezdôoldal│ Rólunk│ A hajóról│ Útvonal│ Rövid hírek│ Képes útibeszámoló│ Vitorlázz velünk!│ Hasznos infók│



2017.aug.22-27. Tobago 1.rész



(Minden oldalunkon, ha homályos a fotó, akkor zoomoljatok ki kicsit, mert úgy adja az általam tervezett valódi nézetet.)


aug.22.

Budapestről a Lufthansával repültünk Frankfurtba, onnan az ő fapadosával, a Condorral Tobagóra. Mivel ugyanazon légitársasággal repültünk végig, már Pesten feladhattuk a csomagokat egészen Tobagóig, így ezzel nem volt gond többé. 6 kg pluszsúlyunk volt a feladható poggyászoknál, de sikerült a pluszköltséget megúszni, ami hihetetlenül kedves volt a hölgytől. A kézipoggyászokat pedig nem ellenőrizte, pedig az engedélyezett 6 kg helyett az egyik 10 kg-osra, a másik 12 kg-osra sikeredett.

A járatok pontosak voltak. 2 óra Frankfurtba, ott 3.5 óra várakozás. Majd 10 órás repülés Tobagóba, ami alatt sikerült ellazulnom és aludnom. A mellettünk ülő fekete férfi 5 évet élt Svájcban, Báselben, még "sviccerdütcsül" is megtanult.

Otthoni idő szerint éjjeli 1 órakor érkeztünk meg. Sajnos még 1.5 órát kellett sorbaállni a bejelentkezésnél, ami Álmit megviselte, mert ő végig filmezett, csak a leszállásra aludt el, és nyűgösen ébredt. Amikor végre mi következtünk, az indiai! hölgy jó hírrel fogadott, Dénes már nagyon vár kint minket. Bepecsételte a 3 hónapra szóló vízumot az útlevelünkbe, aztán mehettünk felszedni a csomagokat. Utána még jött a vám, de amikor mondtam, hogy vitorlázni jöttünk, és a férjem kint vár, el is engedtek sok-sok jókívánsággal. És kinyílt az ajtó, és még mindig nem Dénes mosolygott ránk, hanem egy nagydarab fekete ember, aki látva csalódott arcomat, azonnal felvidított, ott vár már kint a férjem. És végre megölelhettük Dénest az esti forróságban, ami ütős volt a tizensok órás légkondi után. Dénes már a gépünk érkezése előtt kijött a pici reptérre, és beszélt néhány itt dolgozóval, ezért tudták, hogy kik vagyunk.

A beachig kellett egy húsz percet gyalogolni a nehéz csomagokkal, de jólesett a séta a hosszú repülőút után. Úgy tudtam, hogy angolul beszélnek a szigeten, de ahogy elsétáltunk a beszélgető emberek között, Álmival egyszerre kérdeztük Dénest, hogy itt milyen nyelven beszélnek. Hát angolul. Csak kicsit jobban oda kell figyelni.

Gyönyörű este volt. Bár nem Miami tökéletesen rendezett pálmasorai között vitt az utunk, hanem szedett-vedett épületek, bisztrók mentén, össze-vissza töredezett járdákon, azért a sötétben fölénk magasodó egy-egy kókuszpálma, majd a beach, és a vízen fehérlő vitorlások sejtették, hogy nem lesz ez rossz hely.

Egy ugyanolyan Walker Bay csónakkal, mint ami Rapidon is a dingink, először a csomagokat szállította be Dénes, majd mi következtünk. Itt még csak este 9-re járt, otthon már hajnali 3. Dénes mielőtt kijött volna értünk a reptérre, megágyazott, és hagyott helyet a kabinban a sok cuccunknak. Álmi azonnal aludni ment a saját tágas kabinjába. Már nagyon fáradt volt, és sajnos a légkondik megint lebetegítették, köhögött, fújta az orrát (1.5 hét múlva teljesen meggyógyul). Dénessel fürödtünk a kellemesen meleg, sós vízben, amit abba se kellett volna hagynunk, mert aztán jött egy szélcsendes, izzasztó éjszaka. Két helyről is kaptunk zenét. Úgy szóltak, mintha a fedélzeten lett volna a hangfal. Szerencsére hoztam rengeteg füldugót.


aug.23.

Egész éjjel ment a zene, és reggel se állt ám le. Úgy látszik ez itt a szokás. Valahogy túléltem az éjszakát, de nem aludtam eleget, pedig 9 órát voltunk az ágyban. Savanyúszagúra izzadtuk a lepedőket a szélcsendben. Dénes sajnos egy ismeretlen márkájú tusfürdőt vett, aminek fantasztikus az illata, de ha az ember verejtékezni kezd, savanyú szagot fog árasztani tőle a teste. Melamphyrumon Libanonban már megtapasztaltuk ezt a problémát. Rögtön tudtam, hogy most is ez a baj. Kell szereznünk egy ismert márkát, ha van errefelé ilyen, pl. Dove-ot, azzal nincs ez a probléma. Dénes viszont örült, mert ez volt az első olyan éjszakája, amikor nem esett az eső, és nem kellett éjjel többször felkelnie, hogy becsukja az összes (6) ablakot.

Ma el kellett mennünk Tobagó székhelyére, Scarborough-ba a kikötőkapitányságra, hogy felvegyenek minket a hajó legénységi listájára. Dénest külön kérte erre a hivatalnok, amikor még Ventosóval bejelentkezett, hogy amint mi megérkezünk, másnap azonnal jelenjünk meg nála.

Dénes várt minket gyümölcsökkel, amiket még Grenadán vásárolt. A legnagyobbak avokádók. A közepesek sárkánygyümölcsök. A picik "szkinap"-ok, ahogy Grenadán hívták őket, itt Tobagón ugyanezt "csenett"-nek nevezik. Az angol wikipédián megkerestem, és tényleg rengeteg elnevezése elterjedt, pl. a skinip és a chenet is szerepel köztük. Nem hiszem, hogy van magyar neve. Ilyet nem láttunk eddig semelyik karibi szigeten. Kétmaroknyi kerül 10 tobagói dollárba (ca. 400 ft).

Lédús, édes, de csalóka, mert van egy nagy mag a közepén. A gyümölcs akkora, mint egy pici szilva, de duplaméretű maggal. A héj nem ehető, a héjra picit rá kell harapni, aztán szétnyitni, és kiszippantani belőle a tartalmat. A helyiek sokáig szopogatják, hogy teljesen lejöjjön a magról a gyümölcshús. (Teljesen rászokunk majd, a hajóra nem veszünk egyáltalán kekszet rágcsának, hanem ezt és kókuszt fogunk helyette nassolni.)

Sajnos Dénesnek, mióta megérkezett a hajóra, nem volt ideje a konyhával törődni azon kívül, hogy feltöltetett egy gázpalackot. Csak egy tányért, kanalat, és egy Rapidról magával hozott poharat használt végig, meg se nézte a többi, itthagyott konyhai dolgot. A konyha tele volt pakolva, de minden, minden de minden mocskos volt, mintha nem mosogatott volna itt senki soha. Így a reggeli azzal kezdődött, hogy tányérokról és evőeszközökről, serpenyőről suvickoltam ciffel a sok éves, évtizedes? koszt. Mellé kaptam a zenét a partról. Legalább nem vitázunk a hajón, hogy milyen zenét hallgassunk. De ilyennel még tényleg nem találkoztam, hogy non-stop szóljon egész nap bömbölve a zene.

Miután volt miből reggelizni, Dénes szólt, hogy a tojásokat majd ő feltöri a rántottához, mert ezeket már több hete vette, és hűtés nélkül nem tudja, hogy kibírták-e. Csak egy zápult meg, a többiből finom reggeli lett. Azért valahogy nem így képzeltem el az első reggelimet a hajón.

Reggeli után kieveztünk a beachre. Este néptelen volt, most alig találtunk kiutat a vízből a sok fekete fej között a homokra. Van egy felfújhatós dingi is a hajón, de a tárolókban talált 4 külmotorból egyik se működik, ezért Álminak várnia kell még, hogy motorozhasson a vízen.

A szigeten a tömegközlekedésben leginkább nem buszokat (ebből is van, de nagyon ritkán járnak, és nincs kitéve menetrend), hanem külön személyautókat használnak. Bárhol állunk az út szélén, azonnal dudál egy ilyen "taxi", ha beleférünk hárman. Az autókon nem látunk megkülönböztető jelet, ezért csak állunk, és várjuk, hogy ő jelezzen. Bárhol megáll, és bárhol ki lehet szállni belőle. Store Bayből fejenként 7 tobagói dollár (ca. 300 forint) Scarborough-ba a díj. Meglepően jók és újak az autók a szigeten. Annyian vannak, mintha mindenkinek lenne.

Tobago cars

Rá is kerestem később az interneten, és találtam egy 2013-as újságcikket, Too many cars, ami ezzel foglalkozik. Trinidad és Tobago, ez a két pici sziget egy országot alkot, és 2013-ra már majdnem elérte az országban az autók száma az 1 milliót. (1.3 millióan élnek a két szigeten.) Főleg ázsiai márkákat látunk (pl. Nissan, Hyundai, Toyota, Kia, Mitsubishi), de vannak amerikaiak is. Engedélyezett a használt autók behozatala is, hogy a szegényebb lakosok is hozzájussanak saját autóhoz, de 6 évesnél nem lehetnek öregebbek. Az országnak van néhány kőolajfúró-tornya a tengeren, ezért nagyon olcsó az üzemanyag. 1 liter diesel 2.30 tobagói dollár, a benzin pedig 3.60. (A bankban 1 USA dollár 6.25 tobagói dollár, de sikerült egy ázsiai boltban 7-ért váltanunk.) Forintban a diesel literje kb. 85 ft, a benziné 132 ft.

Dénes mesélte, hogy két éve még a kőolajfúró-tornyokra mászva kikémlelték kalózok a tengert, és a dingijükkel odamotoroztak hajósokhoz, kirabolták őket. Ezért mindig a tornyokat a szél felőli oldalon kell kerülni, mert azzal szemben nem tudnak motorozni a dingivel nagy távolságra a kalózok.

Scarborough

Scarborough csúnya kis hely, nincs egy szép épülete, az utcákon a járdák külön fejezetet érdemelnének (ez sajnos mindenütt így van a szigeten). Nagy a forgalom, és mindenütt árusok. Pár lépésenként a legújabb filmek, zenék kaphatók dvd-re másolva. Ezt már ismerjük az arab országokból és Panamából. Nincs a törvényben erre vonatkozó szabályozás, ezért büntetlenül folyik az utcán a másolt anyagok árusítása. Mindegyik árusnál recsegve bömböl valami zene, és az árus a hangfal mellett ül. Szerintünk süketek már az emberek, mert mindenhol üvöltetik a zenét, és ezt tuti nem bírhatja ki halláskárosodás nélkül a fül. Reggel láttuk, hogy az útépítők nem használtak fülvédőt, amikor fúrták az aszfaltot. És az autókból is úgy üvölt, hogy az kibírhatatlan. A taxisra is rá kellett szólnunk beszálláskor, hogy halkítsa le, mert különben kiszállunk.

Scarborough

Scarborough

Scarborough

Scarborough

Scarborough

A meleg mindannyiunkat megvisel, de szerencsére a boltokban van légkondi vagy ventillátor, és ez helyretesz, amíg vissza nem megyünk az utcára. Az áruk többsége amerikai. Keressük a helyi termékeket, vagy amit nem az USA-ból hoznak, hátha olcsóbban megússzuk a vásárlást. A piac tele áruval, ízelítő az árakból: 1 darab avokádó 350 ft, 1 kg banán 600 ft, 1 kg krumpli, édes burgonya, jam gyökér, dasheen gumók 600 ft, 1 kg répa 600 ft, 1 kg uborka, káposzta 600-800 ft, a helyi paradicsom kilója 1100 ft (másmilyen nincs), 1 ananász vagy papaja 1300 ft, 4 kis mangó 700 ft, 4 darab import alma 800 ft, 1 kg teljes csirkecomb 1500 ft. Hal fagyasztottan vagy sózottan kapható, a halpiacra korábban kéne Scarborough-ba jönni. A hajón még nincs pecafelszerelés, majd szét kell néznünk, hol kapható ilyesmi. Gyakran porzik a víz a menekülő halaktól.

Scarborough market

Scarborough market

Ebédre beülünk egy helyi kifőzdébe, és nagyon finomakat eszünk. Igyekszünk számunkra különlegességeket választani. 5200 ft-ot fizetünk, de az ételek felét hazavisszük vacsorára, mert annyira sok, hogy Dénesen is kifogott.

Én például valami nagy hal mellé köretnek jam gyökeret és plantaint (ez a banánhoz hasonlít külsőre, belsőre, de mégse banán, és csak sütve, főzve ehető) kérek, amiket már ismerünk és szeretünk a Mr. Frumble-ös utunkról, és most olyan jó újra enni őket. Dénes párolt zöldséges tésztát kér kecskepörkölttel. A zöldségekben van okra, sütőtök, dasheen (táró) levelek, répa stb. Álmi csirkét tésztával, amin minimális a zöldség.


Rabszállítónak néztem az iskolabuszt, bár egy rabszállítón nem igen szokott ablak lenni, pláne nem nyitva. De errefelé még ez is elképzelető. Álmi bólogatott, hogy bizony ez rabszállító. Tanulónak lenni egyenlő rabnak lenni.

Ma a resortból élő zene szólt, egy gyönyörű hangú nő énekelt, alaposan kihangosítva, hogy biztos, ami biztos, már a repülőn is hallják az ideérkezők. Volt sok ismerős szám, köztük akadt néhány Bob Marley dal is. Jó volt hallgatni, de lefekvéskor már szívesen kikapcsoltam volna. A füldugón is átjött. Holnap előkeresek egy másik fajtát, mert hoztam többfélét. És a hajón is találtam rengeteget.

Sajnos nem kaptunk ismert tusfürdőmárkát, az ismeretlenekkel pedig nem kísérletezünk többet, így maradt a savanyúszag. Holnap majd folytatjuk a keresést.


aug.24.

Munkás nap volt. És izzasztó. Van a hajón egy nagy ventillátor, elneveztük Álmival Ampernek (Amperevőnek), mert eszi az áramot. De ő a legjobb barátunk a kabinban a szélcsendes hőségben. Ahogy takarítottam a konyharészt, minden zegét-zugát, beindult a hullámzás, amitől nem nagyon, csak szépen komótosan, de billegni kezdett a hajó. Én pedig az egyik tárolóban suvickolva, tengeribetegségbe estem. Találtam a hajón 2 éve lejárt 15 mg-os hatóanyagú Stugeront. Nekünk eddig mindig 25 mg-os hatóanyagú volt, van is most is. Kíváncsi voltam, kipróbáltam ezt a hatóanyagában csökkentett mennyiségűt. Fél tabletta a 15 mg-os Stugeronból fél óra alatt helyrehozott. Eredmény a tiszta konyha :-)))

Ennyi munka fért bele a napba, a többi a fürdőzésé, parti sétáé, és egy közös filmezésé (a francia Jöttünk, láttunk, visszamennénk 1. Jean Renóval).

Írok kicsit a hajóról, mert eddig csak az angol leírást tettem fel az első beszámolóba, amit John írt.

A hajó egyedi építésű, 1979-81 között építtette a Becker pár, rajta éltek kb. 20 évet, de a férfi tüdőbeteg lett, és el kellett adják a hajót. John és Janett (most 74 évesek) vették meg, ők is otthonként vették, 17 évet laktak a hajón, amivel mindenfelé jártak a világban, még a Horn-fokhoz is lementek. Johnnak a szívével lett baj, ezért most ők is eladni kényszerültek a hajót. Úgy hagyták el Grenadát, hogy Johnt a kórházból szállították a repülőhöz, Janett pedig a legfontosabb dolgokat vitte csak magával. Vagyis vettünk egy telepakolt hajót. Most mindent át kell néznünk, és kidobni ami nem kell, a tárolókat pedig kitakarítani. 45 lábnál ez nem kis munka. Jó lenne az összes tárolót átfesteni, hogy jobb szagú legyen a hajó, de, á hagyjuk. A szélcsendes hőség nehezíti a dolgot, Dénest nagyon kimeríti. Már mindenhonnan kidobott többzsáknyi hasznavehetetlen dolgot, amit alig hiszek el, mert csak az orrkabinban szétnézve, a fekhelyeken kívül nincs semmi üres hely. John, az előző tulaj nem is tagadta, hogy mindenhol összegyűjtött mindent, hátha jó lesz egyszer valamire. Találtunk pl. autóba való több doboznyi izzókészletet.

Mint minden eddigi hajónknál (vagy bérelt lakásnál), ennél is kell valamennyi idő, míg a hajót megszokjuk kívül is, belül is, és átrendezzük úgy, hogy az nekünk megfeleljen mind a vitorlázásnál, mind a mindennapi életben. De remélem a végeredmény szerethető lesz :-)

A helyi piacon vettünk finomságokat:

Az asztalon édes banán, ananász, avokádó, mangó, chenet.

Amper:

Nem írom le többet, de a zene non-stop megy minden nap a parton, úgy látszik, itt ez a szokás, én pedig lassan elhagyom majd a füldugót. Találtunk az egyik boltban Dove szappant, ezzel a savanyúszag is eltűnt az életünkből. Kis lépésekben, de haladok a jó közérzet felé :-)


aug.25.

Orrkabin takarítása, néhány zsáknyi holminak búcsút intettünk.

Első igazi ebéd a hajón, krumpli csirkecombokkal, természetesen kuktában készültek. Dénes, Álmos sülten vagy rántva szeretik a csirkét. Ezen a hajón van egy 3 rózsás gázfőző sütővel, de a 35 fokban nem fogok sütőt kapcsolni egy órára vagy többre, ha nem muszáj. A kuktában az egész ebéddel végzek a tűzrerakás pillanatától számítva 18 perc alatt, és az első 5 perc után már csak minimum fokozaton megy a gáz. Dénes javasolta, hogy együnk müzlit, ahhoz ki se kell nyitni a gázt.

Dénesék csináltak a 4 külmotorból egy működőt. Jupííí!!! A következő napok projektje lesz, hogy még egy működőt összerakjanak, a többit meg kidobjuk.

Elmentünk vele sznorkelezni a nyaralóresort előtti hullámtörőhöz. Láttuk egy elsüllyedt vitorlás vízalatti maradványait, félbetörött árbócát, bőröndhalat, sok ismerős, színes trópusi halat. Ezért érdemes itt sülni a trópusokon!!! Rég volt már ilyenben részünk, utoljára 2011-ben Mr. Frumble-ön és Dragonwingen.


aug.26.

Reggeli után Álmi kabinját kezdtem átnézni, takarítani, utána mosodába mentünk. Itt van internet is. Dénes közben elsétált a boltba (4 km oda-vissza) venni ezt-azt. A déli hőség annyira megviselte, hogy elég rossz bőrben tért vissza, pedig sapka is volt rajta. Próbálunk a sport kedvéért tempósan menni, de egy idő után már nem tudja a szervezetünk hűteni magát. Vissza kell venni a tempóból. Látunk egy-két helyit futni, patakzik a testük. Elég baj, hogy a hajón is csak reggel 5-7-ig lehet érdemben tevékenykedni, aztán este 7-től, amikor lemegy a nap. És a szárazon is épp ez lenne a kedvező. De ez persze kivitelezhetetlen. És mozogni is szeretnénk, ezért nem szállunk kocsiba a boltig.

Ma is elmentünk sznorkelezni. A nap fénypontja volt :-)))


aug.27.

Ma a fürdőt takarítottam ki, sok érdekes dolgot találtam. Pl. 20 éve lejárt egészségügyi dobozokat, amiknek a tartalmát a levegő nedvessége kikezdte. Kibontottam mindenből ezt-azt, lássam mit okozott a 20 év. A steril kötözőpólyák, ragtapaszok mind belül vöröses, barnás pöttyökkel voltak tele. A rehidratáláshoz vett sós-cukros fiziológiás italporok bár kívülről mintha vadiújak lettek volna, amikor kibontottuk, átnedvesedett állapotban voltak. Megkóstoltuk bekeverve, de olyan szar volt, hogy kidobtuk. Nem tudtuk, hogy a nedvesség miatt, a 20 év miatt, vagy alapból ilyen szar. De ez pl. hasznos lett volna, itt most annyit izzadunk, különösen Dénes, hogy elkélne az izotóniás ital. De majd szerzünk kókuszt, a fiatalok leve természetes izotóniás ital.

És aztán voltak 10-15 éve lejárt holmik is, ezeket már a Johnék vették, de hogy miért nem dobták ki ezeket is, meg a Beckeréktől rájuk maradt, lejárt dolgokat, talány. Talán mert volt hely a hajón, a régiek meg jók voltak, hogy a tágas tárolókat kitömjék, és a friss dolgok ezekre kerüljenek. Így nem kellett a mélyben kotorászni. Nem tudom. Mert az nem magyarázat, hogy hátha egyszer szükség lesz rá, ugyanis megvették Johnék az új készleteket, ugyanezeket, és újabbakat, újabbakat. De semmit nem dobtak ki. A majdnem kifogyott öreg naptejek, szúnyogspray-k, minden maradt. És jöttek az újabbak, azok is valameddig elhasználva, megtartva, és az újabbak. Van vagy 25 szúnyogriasztó, ugyanennyi naptej, rovarirtók, kézmosók, huszonsok szemcsepp, ebből 1 kibontatlan, a többi mind kibontva, lejártak rég. Mindegy, megy minden a kukába, nekem meg legalább van min szórakozni takarítás közben.

Késő délután felfedeztük a tengerparti utat (Piegeon Point Road), ami zsákutca, a Piegeon Point Heritage Parkba visz. Kellemes út.

Útközben a parti fákat fotóztuk, ezekkel minden karibi szigeten találkoztunk már. Sótűrő fák mind.

Ez a sea grape, tengeri szőlő, ami igazán októberre érik be, mi akkor ettük Károlyékkal Puerto Ricón. Biminin olvastunk először róla. Idekopizom, amit az akkori beszámolónkban írtam róla: "Mindenutt van Biminin, Marathonban (Florida) is lattunk, de nem tudtuk, hogy eheto gyumolcsot noveszt nyar vegen, ill. osszel ez a fa, ami hasonloan a mangrovehoz, jol turi a sos kornyezetet, es ellenall a hurrikanoknak. Jo hir, hogy a Karib-szigeteken mindenutt megtalalhato. Keszitenek belole lekvart, es a szolohoz hasonloan bort is."

Ez a mérgező fa is sajnos tipikus, mindenütt találkoztunk vele. Kolumbusz legénységéből ettek a manchineel fa gyümölcséből, meg is haltak. Az indiánok mérget készítettek belőle a nyilaik számára. Ránk csöppenő nedve, különösen esőben fordul ez elő, marhatja a bőrt. Dénes miután végigolvasta a táblát, közölte, hogy olyan rosszul lett már az olvasottaktól is, hogy légyszíves hívjam a 211-et. A beach tele van végig ezzel a fával.

A virágos fa leveléhez nagyon hasonlít a manchineel fa levele, de azért látni a különbséget:

Útközben találtunk egy papagájketrecet, a 3 papagájból egy valahogy kijutott, és kívülről rikácsolt befelé a sorstársainak.

A fürdőzők autóiból full gázon megy a zene. Este jövünk vissza, a kocsik körül táncolnak, marihuánát szívnak. Maradnak éjszakra, mert hajnalban is jön tőlük a zene.

A parkban hatalmas kókuszpálmák nyúlnak az égbe. Van egy épület, ahol esküvőket rendeznek, mi is látunk itt majd több esküvőt, és végig ott a beach, parkolás autóknak, fürdőzőknek épületek, apartmanok, éttermek. 5-ig fizetős, utána ingyen be lehet menni. Itt aztán annyi kókuszt találtunk, amin lehetett újra a kókuszbontást gyakorolni. Álmit már várta Dénes egy machetével a hajón, még az USA-ban vette júliusban.

Megismerkedtünk egy itt horgonyzó, nagyon szimpatikus olasz vitorlázóval, Daviddel (23 lábas hajón él, ekkora volt a legelső hajónk Franciaországban), aki 5 éve minden évben szervez egy egyhónapos rallyt Guyana, Suriname érintésével Francia-Guyanába, ahol van egy kis marinája. Ezeken a helyeken programokkal várják a hajósokat, 500 euró hajónként a költség, a többi kiadást a szponzorpénzekből fedezi. Szept. 5-én indulnak a hajók Trinidadról és innen Tobagóról. Eddig 7 vagy 8 hajó jelentkezett.