Martinique, Fort de France, 2018. febr. 15. - márc. 9.
(Minden oldalunkon, ha homályos a fotó, az a böngészőtök beállítása miatt van. Zoomoljatok ki kicsit, mert úgy adja az általam tervezett valódi nézetet. Nálunk pl. a Firefoxban 80%-ra van kicsinyítve.)
febr. 15. Fort de France
Az ötnapos karneváli időszak után visszatért az utcákra a megszokott hétköznapiság. Újra nyitva a könyvtár, mi pedig elfoglaljuk szokásos asztalainkat. Ki-ki beletemetkezik a maga kis internetes világába, Álmi a tankönyvekbe is. Délben begyűjtjük egymást, irány a hajó, és ugrás a vízbe, leússzuk a szokásos távot.
Hajósmunka, de szerencsére nem nekünk:
Tíz napja jöttünk át St. Luciáról 30 csomós szélben, 2-3 méteres hullámokban. Akkor érkezett ez a vitorlás is, ami balra előttünk dobott horgonyt. A betekerős orrvitorlája elszakadt a szélben. Le kellett vágni, hogy levegyék. Nem épp a legjobb időpontot választották erre. Egyik zápor jött a másik után, és mire a kapitány felmászott, már újra szakadt az eső. Volt másik orrvitorlájuk, amit azóta fel is tettek.
febr. 16. Fort de France
Délelőtt csak én maradtam a hajón, hogy két napra elegendő ebédet főzzek a családnak, amikor egyszerre tűnt fel nekem is, Upsának is (a mellettünk horgonyzó bordó vashajó), hogy a mögöttünk álló hajónak, amin épp nem volt senki, nem tart a horgonya, mert már majdnem elérte az óceánjárót, bekerült a kompok útjába, azok pedig kénytelenek voltak a mi hajóinkhoz közel elmenni. Upsa átmotorozott a csúszó hajóra, próbált valamit tenni, de hiába. VHF-en hívta a kikötőt, onnan jött egy hajó, aminek egy órájába került, míg végre elhúzta a vitorlást, és lehorgonyozta egy biztonságos helyre az öbölben. Kíváncsi lettem volna a tulajok arcára, amikor észreveszik a partról, hogy a vitorlásuk nincs ott, ahol hagyták...
febr. 18. túra
Martinique-en nincsenek az általunk megszokott buszjegyek, helyettük feltölthető "buszkártyát" kapunk, amire több utazásra elegendő összeget tölthetünk a jegypénztáraknál, vagy a megállókba kihelyezett automatáknál. A buszban egy kódleolvasó készülék elé kell érinteni a kártyát, ami levon róla egyutazásnyi összeget.
Előző este feltöltöttük a mieinket, hogy ma, vasárnap reggel ne kelljen ezzel foglalkoznunk, és kora reggel elsétáltunk a temető melletti buszmegállóba, hogy újra elbuszozzunk a Thermal d'Absalonhoz, és túrázzunk a kedvenc vízeséseinkhez, a Didier I. és II.-höz. De kiderült, hogy ma sztrájkolnak a sofőrök. Remek. Mi legyen? Felsétálhatunk gyalog is az ösvényig arra, amerre le szoktunk gyalogolni a túra után Fort de France-ba. Majdnem két óra emelkedés az árnyékmentes betonon. Álmi nem díjazta az elszántságunkat, de mire felértünk az ösvényhez, és aztán elértük az esőerdőben a denevéres alagutat, elpárolgott a rosszkedve. Szereti a denevéreket.
Múltkor jobb kép készült róluk.
Az esőerdők egyik gyönyörű virága (francia neve Balisier):
A virágárusnál a két másik leggyakoribb virág az esőerdőből (Red Ginger különböző színekben és a Heliconia):
A sportcipőmnek a mai volt az utolsó útja.
Karambola. Szedtem néhány érettebbnek kinézőt, de még nem voltak elég édesek. Nem számít, mert már a jellegzetes karambolaízért is megérte.
A karambolafa virága, icipicit az orgonára emlékeztet:
Ilyen hernyóval Puerto Rico-n találkoztunk először még Károlyékkal együtt. Aztán láttuk, ahogy Guadeloupe-on felfalják a bokrok leveleit. Itt pedig egy teljes fával végeztek, csak öt levél maradt rajta.
febr. 19-24. Fort de France
Várjuk a gázkart, ami 20-ára Mauritániába ért... Hogy a csudába történhetett? Látjuk az internetes nyomkövetőn, hogy tökéletes a címzés. Január végén lett feladva North Carolina-ban. A követési szám alapján azóta járt Miamiban, New Yorkban, Casablancában, Párizsban, újra Casablancában, és most Mauritániában van... Vajon most végigrepítik az összes egykori francia gyarmaton?! Lassan egy hónapja van úton, adunk neki még esélyt, ha már ilyen kellemes helyen horgonyozhatunk, mint Fort de France.
A kép jobb oldalán a bordó vashajó Upsa, picit mögötte jobbra Ventoso, mellettünk jobbra pedig egy zöldszínű hajó.
Nincs még egy ilyen főváros a karib-szigeteki országok között, ami előtt horgonyozni ennyire otthonos. Pár perc evezésre van csak a dingidokk, van hosszú sétány, kis pálmafás beach leguánokkal, romantikusan fölénk magasodó erőd, tisztának tűnő víz, amiben reggelente csoportok aquafittneszelnek. Ingyen internet a város legszebb épületében, a Schoelcher könyvtárban. Iható édesvíz a beach zuhanyzóiból. Három szupermarket közel a dingidokkhoz. Több gyógyszertár minden utcában, amit nem is értünk. Csupa kellemes sétalehetőség. Harmincpercnyi buszozással az esőerdőben vagyunk, ahol kiváló turistaösvények visznek szebbnél szebb helyekre.
A kompok miatt persze változatlanul billegünk este 11-ig, de utána nyugalom van a vízen. A víz nem igazán meleg, 21 fok körüli lehet. Úszni benne, vagy napközben lehűlni, tökéletes. Az esték hűvösek, Upsa panaszkodott is, hogy várják már a nyarat, mert esténként fáznak. Mi összetesszük a két kezünket, hogy legalább az esték normális hőmérsékletűek, végre jólesik viselni a parton a pólót. Egyik nap késő délután kihasználva a hűvös szelet, és dacolva a billegéssel, felcsatoltam a lábsúlyokat, és tornáztam az orrfedélzeten. De utána már inkább a Kálvária-domb tetejére épült mozdulatlan teraszra jártam. Inkább a meleg, mint a billegés. Délutánonként Álmiék is feljöttek velem. Annyira lelkes voltam, doppingolt a kilátás, hogy néha az enyhe rosszullétig diktáltam magamba a gyakorlatokat a napon.
Álmi kérésére elmentünk a város botanikus kertjébe (nem nagy élmény), hogy szerezzünk neki érett tamarindot a hatalmas fákról, amikről 7 éve is gyűjtöttünk már, csak akkor még nem kedvelte. És az egyik tamarindfán egy igazán díszes bőrű gyíkkal találkoztunk. A mobil csak ilyen fotóra volt képes :-(
A hajvágások ideje is elérkezett. Dénesét a kis homokos parton vágtam le ollóval, Álmiét a hajón a kabinban a hajvágóval. Sajnos a hajvágóhoz nincs akksi, be kell dugni konnektorba, így csak a hajón lehet használni, de az erős szél miatt most csak bent a kabinban. Az USA-ban vettük még Rapid Transitra, tehát 110 V-os, de a mi inverterünkkel lehet a baj, mert mégse működik rendesen annyiról, baromi lassú, ezért a 220 V-os inverterről működtetjük. Így jól vág, csak hamar túlmelegszik. Meg kell szakítani a hajvágást, és várni míg lehűl. Ezért is alakult úgy Álmi haja, ahogy. Mert míg várakoztunk, eldöntötte, hogy nem vághatok többet, mert neki így tetszik.
febr. 25. túra
Újra vasárnap, de ma nem sztrájkolnak a buszsofőrök, így a temető melletti megállóból 9.30-kor a 25-ös busszal elmegyünk Thermal d'Absalonig, és onnan a kedvenc utunkon túrázunk megint az ásványvíz-palackozóig, és onnan a Didier vízesésekhez. Álmi ma hozta a kameráját, és készített pillanatfelvételeket az útról, persze kizárólag csak arról, ami őt érdekelte, amikből aztán összevágott egy párperces videót. Megnézhető az almi.szabo youtube csatornán, vagy a Képes útibeszámolóban ez után a beszámoló után, vagy ide kattintva:
Didier Waterfall near Fort de France, Martinique 2018
A buszról leszállva találkoztunk ezzel a különleges indiai púpos marhával.
A trópusi "havasi gyopár":
Csak én nevezem így, mert első pillantásra a havasi gyopár jutott róla az eszembe, egyébként fogalmam sincs, hogy hívják.
Dénes szerint múltkor több sár volt, és ez már biztosan a száraz évszak kezdete, ami elvileg már december óta tart. Itt töltöttük idén a januárt, februárt, 7 éve az áprilist, amik a száraz évszakhoz tartoznak, de itt az 1100 méter körüli csúcsok közelében mindennap kaptunk esőt. Júniustól indul a nedves évszak, kész szerencse, hogy akkor már nem leszünk itt. Mi lehet itt akkor???
Egyébként meg mindegy, hogy milyen évszak van, mert egy esőerdőben amúgy is mindig van eső és sár, és a kevés sár is épp elég sáros tud lenni.
Egy bambusz fatörzsön egyensúlyozok Álmi 38-as, kinőtt sportcipőjében, miután az enyémet ki kellett dobni a múltkori túra után. Annyira kényelmes, kár hogy ennek a talpa jobban csúszik :-(
Már harmadjára a Didier I-es vízesésnél:
A Didier II-es vízesésről nincs fotónk, a videón viszont rajta van.
Tegnap egy belga horgonyzott jobbra elénk. Ma este, amikor visszaeveztünk, a hajó már mellettünk állt, a tulajok a parton lehettek. A horgonyuk nem tartott a 20-25 csomós szélben, csúsztak. Figyeltük, hogy csúsznak-e tovább, vagy összeütközhetünk-e velük, de egyik se következett be. Másnap reggel áthorgonyoztak, de délután el is mentek, nem kellett tartanunk tőlük.
febr. 28. újabb túra
Nem hagyott minket nyugodni, hogy a helyiek lebeszélik a turistát a Pitonokról, az 1100 méteres csúcsokról, amiket még a felhők is legtöbbször elrejtenek a szemünk elől. Indokok, hogy nincsenek karbantartva a rájuk vezető ösvények, nincsenek jelezve, vezető nélkül állítólag nem lehet, vagy nehéz megtalálni. Dénes nagyon szeretett volna feljutni ezek ellenére legalább az egyikre. Múltkor az utakat építő turistaszervezet nevét felírtam, rákerestünk, de az oldalukon hallgatnak a Pitonokról. Addig-addig keresgéltünk, míg egy francia oldalon találtunk egy beszámolót egy vezetős túráról épp arra a Piton Dumauzé-re (1112 m magas, a fotón ő van elöl a jobb oldalon), amit mi is kinéztünk, hogy megpróbáljuk.
Két hónapja vagyunk itt, és egy kezemen meg tudom számolni, hányszor láttuk felhőtakaró nélkül a Pitonok megmásznivaló domborulatait. Innen olyan egyszerűnek tűnik a feljutás, mert elmossa a nagy távolság a részleteket. De sűrű, sáros esőerdőn kell felfeléhatolni, és a gerincen a sziklás talajt mindent eltakaró, mellig érő fűféleség borítja. És mindezt jelzett, karbantartott út nélkül.
A francia leírása alapján az általunk jól ismert Thermal d'Absalon végállomástól kell tovább autózni, vagy annak hiányában stoppolni, gyalogolni a betonon egy pszichiátriai intézetig. Innen indult a vezetett túrájuk fel a csúcsra. A google térképen találtunk egy másik utat, ami belevezet ebbe az útba, és nekünk könnyebben elérhető. Már túráztunk rajta januárban. A 25-ös busszal 8.45-kor elindultunk Thermal d'Absalonhoz, onnan gyalog mentünk tovább a betonon az Arborétum felé, és amikor balra jött egy sorompóval lezárt út, arra tértünk át.
Amíg lehet, szeretem a cipőmet szárazon tartani, és Dénes ebben mindig nagyon segítőkész :-))) Ő ajánlja fel azonnal magától. Talán, mert így gyorsabb, mintha levenném a cipőm, aztán a túloldalon felvenném :-)
Volt egy ösvény jobbra, de túl korainak tartottuk, és egyébként se mentem volna arra, mert valaki(k) lövöldözött(tek) arrafelé, amitől beindult bennem a pánikgépezet.
Később már semmilyen olyan ösvényt nem találtunk, ami a google térkép szerint jó lett volna nekünk a Piton felé. Feljutottunk újra a Circuit d'Absalon nevet viselő, 10-es számú, jelzett ösvényre, ami egy 4 km-es körtúra az egykori termálfürdőtől vissza a fürdőig. 340 m szintemelkedés extra sárral, 2 órás útnak van kiírva, de szerencsére fél órával mindig jobbak vagyunk az esőerdőben, mint a kiírás. Utána lementünk a kedvenc bambuszos utunkon a Didier ásványvíz palackozójáig (12.50), majd a denevéres alagúton át a Didier vízesésekhez. Megunhatatlan, kedvenc helyünk lett Martinique-en :-)
(14.50-re újra a betonon, 16.30-ra Leader Price)
márc. 02. Fort de France
Úgy volt, hogy ma Dénesék megkeresik a Piton Dumauzé-ra az utat, és ment volna Leó is, egy brazil srác (még Grenadán ismerkedtek meg Dénessel), de mindent felhő takart, és esett egész délelőtt az eső. Azért átjött kora reggel, aztán nálunk ragadt. Németországban élt és dolgozott mérnökként éveket, ott vette a hajóját. Már nem tudna visszaköltözni Brazíliába, mert nagyon megváltozott a németek között a gondolkodása, az elvárásai, a mentalitása, a lazasága. Csakis fejlett országban tudja elképzelni az életét, de ott legyen meleg, mert csak azt szereti. Hideg helyre nem akar menni. Meg tudom érteni :-)
márc. 03. túra a Piton Dumauzé-ra
Nyoma sincs a tegnapi rossz időnek, így reggel kievezünk, aztán én visszaevezek a hajóra, mert a mai kizárólag fiútúra. Leónak tegnap vendégei érkeztek, így ma már nem tudott Dénesékkel tartani.
A 25-ös buszhoz sietnek, a 8.30-ast akarják elérni, ami fél órát késik. Feljutnak vele Thermal d'Absalonig. Onnan, mint három napja, a sorompós úton mennek addig a jobbra induló ösvényig, amin akkor nem kanyarodtunk el. Ma is lövöldöztek, de ez míg nálam pánikot vált ki, Álminál az örömteli kíváncsiságot, hogy vajon milyen fegyverrel lőnek, talál-e lövedéket, megengedik-e neki, hogy lőhessen. Az ösvény belevezetett a pszichiátriai intézettől induló ösvénybe, és balra fordult.
Álmi írása:
"Sziasztok! Álmos vagyok, de még túl korán van az alváshoz ;).
Ma Papával az egyik Pitonhoz mentünk. A Piton egy 1112 m magas hegy Martinique-en, Fort de France közelében. Az utat nem tudtuk, csak sejtettük. Mamát nem akartuk hozni, mert csak útban lenne, és vissza akarna fordulni, amint egy kis kihívás akadna.
Korán reggel felszálltunk egy buszra, ami pont egy betonozott erdei út kezdetéhez vitt minket. A vezetőnk (a GPS) azt mutatta, hogy erről ágazik le az az ösvény, ami a Pitonra vezet. Miközben haladtunk, hallottuk, hogy lövöldöznek, nem tudtuk mire vélni, de később a hegy gerincéről láttunk egy lőteret, ahonnan a hangok jöhettek.
A betonozott út végén sok ösvényt (2) láttunk leágazni az erdőbe, ezért a biztonság kedvéért elővettük a GPS-t, megnézni, hogy ő mit tanácsol. Kiderült, hogy a betonútról leágazó ösvények egyesülnek, és a Pitonra vezetnek. Kiválasztottuk hát a legjobban kitaposottat, és elindultunk a "szörnyű" túrára. Nem azért írom, hogy szörnyű, mert fárasztó volt, hanem azért, mert a sárban a tűző napon a mellünkig érő növények között kellett felfelé másznunk a csúcs felé.
A haladást az is megnehezítette, hogy az út csúszós és meredek volt, és a sok növény miatt nem láttuk, hogy hova lépünk. Ez ahhoz vezetett, hogy az út végére össze-vissza vágtuk a lábunkat és a kezünket mindenféle növénnyel. Kapaszkodni a növényekbe kapaszkodtunk, mert más nem volt. Ilyen körülmények között haladtunk úgy kb. 2 órán keresztül. A csúcsra dél körül értünk. Azt hittem, hogy ott majd lesz egy kiépített ülőalkalmatosság, kilátópont, és majd kipihenjük magunkat meg ebédelünk. Ehelyett egy 2×2 méteres letaposott helyet találtunk a csúcson. Csináltunk egy csúcsképet, aztán már mentünk is visszafelé.
Piton Dumauzé 1112 m:
Mivel alig járnak emberek erre az istenhátamögötti helyre, ezért az ösvény is csak alig volt kitaposva. Lefelé le is tértünk véletlenül az útról, mert egy vízfolyásra azt hittük, hogy az az ösvény. Sajnos elég későn vettük észre, és beletelt egy kis időbe, míg visszakászálódtunk a helyes útra. Lefelé nehezebb volt, mint felfelé. (Nekem ugyanolyan, papának nehezebb.) Én úgy haladtam, hogy a két lábamon csúsztam lefelé, miközben a füvet markoltam, hogy el ne essek. Papa a klasszikus technikát alkalmazta, a fűbe kapaszkodva háttal totyogott lefelé, és párszor el is esett.
Egy fán élő, virágzó bromélia:
Amikor visszaértünk az erdőbe, akkor egy másik úton mentünk tovább, mint amin jöttünk (megj.: a pszichiátriai intézet felé mentek). Útba ejtettünk egy patakot, ahol megfürödtünk, és lemostuk magunkról és a ruháinkról a sok sarat.
Útba ejtettünk továbbá (nem szándékosan) egy táblát, amire ez volt írva: “Military Terrain Do not Pass Through. Death is possible.” Ez azt jelenti, hogy: “Katonai Terület. Ne menj át rajta! Halál lehetséges.” Mama tuti, hogy azonnal kijelentette volna, hogy ő erre nem megy tovább (ez igazából azt jelenti, hogy nem mehet át senki, mert ő fél egyedül, és őt kell kísérni, nehogy rablógyilkosok megtámadják. Viccnek talán elmenne, de hogy valaki komolyan gondolja... :-) ), de mi továbbmentünk, és ez nekem nagyon tetszett, mert szeretek minden katonákkal, fegyverekkel kapcsolatos dolgot. (Lehet, hogy ez is csak olyan, ami egy évig tetszik, aztán majd újra valami másért fogok rajongani, majd egy év múlva kiderül. :-) )
Rengeteg lábnyom és akadály volt mindenfelé, kétségtelen, ez egy akadálypálya volt, ahol kiképezik a katonákat. Innen az erdőből kikerülve, egy lepukkant kórházhoz érkeztünk, ami már a főút közelében volt. Innen stoppoltunk és hazamentünk. Adieu"
16.30-kor találkozunk a sétányon. Gyorsak voltak. Csupa vérző vágás a csupasz lábuk a fűtől. Álmi csúszás közben egyszer teljes erőből rátenyerelt egy tüskékkel borított fatörzsre, amitől a tenyere fájó sebekkel lett tele.
márc. 04. Fort de France
Álmi tenyere miatt elnapoljuk a régóta tervezett kenutúrát, pedig ma sima a víz.
Elég röhejesen hangzik, de az Atlanti-óceán közepén volt egy depresszió (anticiklon), ami akkora területűre nőtt mostanra, hogy megölte nálunk a passzátszelet, és most itt sülünk meg a szélcsendben, miközben az óceánon nagyon messze vihar tombol. És holnapra ráadásul nyugatias szelet hoz ránk.
Álmi a sebei miatt nem jön velünk úszni, de késő délután elkísérnek Dénessel a teraszra, ahol tornázok, Dénes olvas, Álmi meg az új távcsövével, amit pár napja vett a zsebpénzéből, szemléli a tájat.
Dénes "kedves" szójátékai ma nekem szóltak :-)
A zenékre amit hallgatok: romantikus ramaty,
és mert csak nagyon ritkán sikerül Álmi körablakának szellőzőjét belülről elfordítanom: mamatőr (mama amatőr).
Ma behúzott egy pilothajó egy vitorlást az öblünkbe, aminek nem működött a motorja. Néztük, ahogy beviszi a sűrűn horgonyzó hajók közé, és elengedi, annak meg le kellett dobnia a horgonyát, ami aztán nem tartott. Kezdett rácsúszni egy katamaránra. Szerencsére a katamaránon ott voltak, és a környező hajókon is. Sokan azonnal a dingijükbe pattantak, tolták el a katamarántól a hajót, aztán kihúzták a tömegből, és annak sikerült végre lehorgonyoznia, de már nem fenyegetett senkit.
márc. 05. Fort de France
Megjött a nyugatias szél, amitől az öblünk nem védett, és most bejönnek hozzánk a hullámok, és együtt hintáztatják a hajókat és minket is a kompok keltette hullámokkal. Holnap már újra visszafordul a szél K-i majd ÉK-ire, így csak a mai napot kell kibírni. Egyéb következménye, hogy a stégnek verik a sok-sok dingit, amit a kompok hullámai is oda-odavágnak, de most nincs szünet. Sokan a stég alá szorulnak, van akinek a stég oldalán az éles fém kivágja a felfújhatós kajakját. Dénes mindig egy sarokba köti ki a Walker Bay-t, elejét az egyik falhoz, hátát a másikhoz, így keresztben állunk a sarokban távol a stégtől, és sosincs a hullámzással problémánk.
márc. 06. kenutúra Les Trois-Ilets-be
Végre javult annyit Álmi tenyere, hogy már képes legyen evezőt ragadni. Nincs kedve az egészhez, mert neki egy egyszemélyes, sportos, merev kajak kéne. "Kenu van, kajak nincs" - ennél jobban nem mélyedek bele a témába.
8.20-15.30-ig kenutúra, 20 km. Átvágunk a hatalmas öböl nyílt vizén, bal oldalról kapjuk a hullámokat és a szelet, és jó sok vizet belapátolok evezés közben, amitől Álmi ki van akadva. Nem értem, hogy miért, hisz ez vizes sport. De közli, hogy ma nincs kedve az egészhez, és nem akar vizes lenni, próbáljak nem fröcskölni. Dénes elmagyarázza neki, hogy a kajakba, amit annyira szeretne, sokkal több víz bejönne, de ez csak olaj a tűzre. Abban lenne kedve, ebben nem, ennyire egyszerű, miért nem értjük meg. Ok. Témát váltok. "Vajon nekünk jön a komp, vagy lát minket és kikerül?" Jó téma, rögtön elkezdenek rajtam gúnyolódni.
Mikor szerencsésen átérünk a túlpartra, megjön Álmi kedve, mert egy mangrovés öbölben négy zátonyra futott vitorlást találunk. Szeretne felmászni rájuk, de Dénes nem ítéli biztonságosnak a kenu számára az akciót. Irányt váltunk, és evezünk tovább Les Trois-Ilets öblébe. Rengetegen horgonyoznak, van jópár itthagyott, már kicsit lepukkant egyen charterkatamarán, és sok ismerős hajó Fort de France-ból.
A kis településnek szerencsénkre van egy pici homokos partja, ahová kihúzhatjuk a kenut. Kicsit kába vagyok a naptól, a többiek is a melegtől, de néhány méterre van egy fitnesszpark árnyékos padokkal, és ott kicsit lehűlünk, elszórakozunk a gépeken. Két tradicionális yole ronde gyakorol az öbölben. 7 éve Fort de France-ban a hajónk mellett versenyeztek, az egyik majdnem nekünk jött. Az akkori beszámoló sok fotóval: ide kattintva.
A település központi részét néztük csak meg, két utca az egész, többre nem voltunk képesek a melegtől. De a település jellegzetességét azonnal kiszúrtuk: tetszetős tetődíszek sok háztetőn.
A pékségben nem tudtunk bagettet venni, mert csak 20 eurósunk volt, és az eladó csúnyán közölte velünk, hogy adjunk kisebb pénzt, különben nem ad bagettet.
Álmi fotói:
Visszafelé egy idő után széllel szemben eveztünk, hogy megnézzünk egy kikötőt. Hogy kicsit ösztönözzem Álmit az evezésben, Dénessel figyeltettem a GPS-en a sebességünket, amikor csak én és Dénes eveztünk. 2.6 csomó (4.7 km/h) volt széllel szemben. Addig nyomtam, amíg 3-ra fel nem ugrott egy pillanatra. Utána Álmi jött, el kellett érnie a 3-at. Hát persze, hogy elérte, felvitte 3.4-re, aztán kipurcant. Győzött, mert nekem nem sikerült a 3.4.
A repülőtér mellett eveztünk el, már szállt itt le is, fel is velünk gép, és most meg egy a fejünk fölött húzott el alacsonyan, sok új turistával a fedélzeten. Hatalmas a turistaforgalom, az óceánjárókból van hogy egy nap 4 érkezik. Este mind elmegy, mennek egy másik szigetre, hogy aztán ott is kutyafuttában megnézzék az újabb várost. Néhányan bevállalnak 70-100 euró/fő áron egy párórás vezetett túrát pl. egy egykori ültetvényre, vagy rövid túrát vezetővel az esőerdőbe. De a legtöbben csak a belvárosban sétálnak.
A kikötőben kiszálltunk a kenuból, és sétáltunk a stégeken. Sok lepukkant hajót láttunk, pl. egy nagyon-nagyon lepukkant vashajót 8000 euróért. Még ingyen se kellett volna Dénesnek, pedig látva, hogy milyen eredményes munkát végzett annak idején Bukdács úrral, azt gondoltam, talán ingyen átvenné a tulajtól.
Visszafelé evezünk Fort de France-ba, elmegyünk a teherkikötő mellett. Még szerencse, hogy távol van a mi öblünktől, és az erőd teljesen eltakarja előlünk.
Visszaérve a hajókhoz, először a beachre eveztünk, hogy a zuhanyok alatt lemossuk magunkról a rengeteg sót. De a parton a leguánok műsort adtak a strandolóknak. Hárman harcoltak a fűben, aztán egy negyedik zuhanórepülést mutatott be a várfal tetejéről. Mindenkinek tátva maradt a szája, nem hittük, hogy túléli, de semmi baja se lett, biztos gyakorolta már korábban. Siethetett, és nem volt kedve vacakolni a lejövetellel. Ha lett volna nálam zöldség vagy gyümölcs, biztos díjaztam volna a műsorukat.
A várfal alatt egy keskeny sáv munkálatok miatt el van kerítve a zöld kerítéssel a strandtól.
Bámulnivaló a külsejük, a pikkelyes bőrük, a mozgásuk. Nehéz itthagyni őket.
Ahogy eveztünk vissza többször is láttunk teknősöket. Bezzeg amikor úszunk, eggyel se találkozunk.
márc. 07. Fort de France
Reggelente már csak Dénes jár futni. Álmi is, én is délután vagyunk erőnk teljében, energiaszintünk akkor van a topon. Mi ilyenkor felmegyünk, felfutunk a zászlós dombra, ahová néha Dénest is sikerül felcsábítanunk. Emlékfotó magunknak:
Ma is volt futni, aztán délben arról panaszkodott, hogy fáj a dereka. Nem tudta, hogy a futástól vagy a tegnapi evezéstől. Beugrottunk a vízbe, leúsztuk a szokásos távot, és mondta, hogy elmúlt. De aztán elő-előjött a fájdalom, amikor vizet hozott a strandról a 25 literes kannákban.
márc. 08. Fort de France
Nőnap alkalmából elpakoltam a mosódézsát a tárolóba, összegyűjtöttem minden mosnivalót (2 zsák szennyest), és elvittük a sétányhoz közeli coin laundry-ba, érmés mosodába. (Végig a sétányon az új hotel felé, aztán egy kis utcába be, onnan jobbra van a Leader Price.) Mindent beleraktunk a legnagyobb (14 kg-os) gépbe, így került 10 euróba. Szárítani visszavittük a hajóra, mert azt már túlzásnak tartottuk, hogy még további 24 eurót áldozzunk a szárításra. Az árából is látszik, hogy ez a mosoda főleg a turistáknak, hajósoknak van kitalálva. Az USA-ban a coin laundry-s mosás népszerű, a helyiekre épülő szolgáltatás, épp ezért sokkal olcsóbb, a szárítás pedig szinte ingyen van.
Nagy munka volt ennyi ruhát a 20 csomós szélben kiteregetni, pedig ketten csináltuk Dénessel, csipeszünk se volt elég, mint kiderült, és esőfelhők vonultak át felettünk végig, csakhogy legyen miért izgulnom, hogy mindjárt minden elázik, és mégis vihetjük vissza csomó pénzért szárítani... De minden jó, ha a vége jó. Csak este kezdett esni, de akkor már minden összehajtogatva, illatosan hevert a szekrényekben. Hmmm...jó érzés.
márc. 09. utolsó napunk Fort de France-ban
A gázkarról lemondtunk, mert nem mozdult el febr. 20-a óta Mauritániából. Dénesnek azonnal visszautalták a pénzt. Feltöltötte Dénes az összes vizeskannát és a víztartályt, bevásároltunk, utolsó látogatás a könyvtárban, a kedvenc teraszunkon a kápolnánál, Dénes feltöltötte a GPS-re a turistatérkép helyett a tengeri navigációs térképet. Készen álltunk a holnapi indulásra.
Bye-bye Fort de France!
