2018. márc. 13-15. Dominica (Roseau, túra Wotton Waven környékén)
(Minden oldalunkon, ha homályos a fotó, az a böngészőtök beállítása miatt van. Zoomoljatok ki kicsit, mert úgy adja az általam tervezett valódi nézetet. Nálunk pl. a Firefoxban 80%-ra van kicsinyítve.)
márc. 13. St. Pierre - Roseau (40 tmf)
6.40-kor már úton vagyunk a következő szigetország, Dominica fővárosa felé. "See Ya már 6-kor elment, és még nyolc másik hajó is előttünk van" - tudósít Dénes.
Két hajó jól kivehető előttünk a vízen - nem csak fehér pöttyök a távoli kékségben -, amikor átveszem a kormányzást. Dénes lemegy reggelizni.
- Közeledtünk hozzájuk? - kérdi, amikor legközelebb kijön.
- Igen. Nem értem, miért, de az egyikük nagyon elment jobbra. Most vissza kell onnan jönnie, ezzel időt veszít.
- Biztos ott is lement a férj reggelizni, és átadta a feleségének a kormányt - szemtelenkedik Álmi.
Laza 4 csomóval megyünk, jobbra-balra billegünk, húzzuk a csalihalat, de a moszatok (sargassó moszat) ráakadnak, ugyanaz a szenvedés, mint pár napja. A szigetek között a nyílt vízen erősebb a szél, a hullámzás durvább, de Dominica takarásába érve mindkettő csillapodik. A parton látszik egy magas sziklaorom. Valamikor régen onnan lökték be a férjek hűtlen asszonyaikat a tengerbe.
Ezt az 1990-es fekete-fehér pilotkönyvünkben olvasta Dénes. Csak ez van a hajón a következő szigetekről (Szél alatti szigetek, angolul Leeward Islands). Nem éppen a legfrissebb kiadás, de arra még jó, hogy ilyen remek történeteket megtudjunk belőle. Aktuális információkért, mint pl. horgonyzás, az Active Captain online frissíthető hajós oldalt néztük meg, de csak olyan hajósoktól találtunk bejegyzéseket Roseau-ra, akik mooringon álltak. Hét éve mi horgonyoztunk, de hogy azóta változott-e valami, egyelőre nem tudtuk. Az biztos, hogy nincs sok hely, mert itt is gyorsan mélyül a víz, akárcsak St. Pierre-nél.
A fővároshoz közeledve elénk jön egy boat boy. Már vártuk, Dominica olyan hely, ahol nincs öböl boat boy nélkül. Szerencsére profi, nem jön neki a hajónknak. A mooringokhoz akar vinni, de mondjuk neki, hogy horgonyozni fogunk. Azonnal rávágja, hogy azt nem lehet a korallok miatt. "Ott csak homok volt, ahol hét éve horgonyoztunk" - mondjuk azonnal Dénessel, de csak egymásnak. A boat boy-nak csak annyit, hogy köszönjük, nem megyünk mooringra. Szerencsére elköszön, és elszáguld a kétárbócos felé, akit útközben lehagytunk. Vele szerencsével jár, elindulnak a mooringok felé, ahol már három vitorlás áll.
Ez a mooringos terület már hét éve is megvolt, egy-két parti hotel üzemelteti, de akkor is az ingyenes parkolást választottuk, és a "Dominica Marine Center" feliratú épülethez tartozó stég környékén dobtuk le Bukdács úr horgonyát:
Hét évvel ezelőtti beszámolónk, fotók ITT. Áronnal (Méder) és vendégeivel itt volt megbeszélve egy találka. Akkor még Lullaby-jal járta a karibot. A találkozás és közös túra is a beszámolóban.
Maria hurrikán szeptember 18-19-én 5-ös erősséggel (260 km/h) viharzott keresztül a szigeten, és lerombolta a stéget, megrongálta a teraszt. Fél év telt el azóta, de nem hozták helyre egyiket sem.
Ahol Bukdács úr állt a fotón, fizetős mooringot raktak, így oda nem mehettünk. De picit tovább, horgonyzott egy hajó. Mellé dobtunk horgonyt 14 órakor.
A pár már itt van néhány napja, megnyugtattak, hogy minden rendben volt itt velük, senki sem zavarta őket, a kavicsos parton hagyták a dingijüket, ha a városba mentek. Sajnos ma éjjel mennek tovább. Örültem volna, ha maradnak, biztos jól elbeszélgettünk volna.
Míg Dénes lemerült, hogy ellenőrizze a talajt, a horgonyt alattunk, addig összeöntöttem néhány konzervből egy egész ízletes ebédet (tonhal és zöldségek joghurttal):
Az aljzat homok és tengerifű.
Ebéd után azonnal indulunk bejelentkezni az országba, nehogy túlóradíjat kelljen fizetnünk, ha zárás után érünk oda.
A Fort Young Hotelnél, ami még tovább van a központ felé a parton, áll egy dingidokk. Először odaeveztünk, de a hullámzás miatt nem tudtuk volna biztonságosan odakötni a dinginket. A partra se tudtuk kihúzni, mert ezen a részen túl keskeny, és már most majdnem az egész víz alatt volt a dagály miatt. Visszaeveztünk Ventosóhoz, aztán tovább a lepusztult stéghez, és a fadarabokkal borított széles partra húztuk ki a Walker Bay-t. Lelakatoltuk egy fekvő fatörzshöz, aminek a két végét betakarta a kavics. Nem lehetett megmozdítani.
Roseau-val alaposan elbánt Maria hurrikán. Korábban, ha szegény is, de kedves, hangulatos, takaros település volt, mi legalábbis annak láttuk 7 éve, és jól éreztük itt magunkat. Az amúgy is gyenge építésű házak javát teljesen szétrepítette a hurrikán, ezeken a helyeken ideiglenes tákolmányok állnak, vagy csak a romok. A házak egy része még fél év után is tető nélkül (pl. könyvtár, templom, halcsarnok is), mások ponyvákkal letakarva vagy megfoltozva, vagy teljesen újrafedve. Kidőlt villanyoszlopok, leszakadt vezetékek mindenhol, a kocsik egy részének a teteje behorpadva, a szélvédője betörve, valami rárepült, rázuhant. A többfunkciós, tetőnek, házfalnak, kerítésnek használt hullámlemezek szanaszét repültek a hurrikánban, még nem mindenhol takarították el. Láttunk videókat a hurrikán alatti és utáni napokról az interneten. Ahhoz képest most rend volt látszatra a városban. Olvastuk, hogy az ilyenkor szokásos fosztogatás itt sem maradt el.
Egy kép az internetről. Megáradt folyó hordaléka az utcán:
Hét éve tele volt a sziget kínaiakkal. A rádiós hírek is róluk szóltak. Kínai adományból pl. stadiont, utakat építettek a dominicaiaknak. Most egy kínait se láttunk. A tönkretett útszakaszokon helyiek végezték a javításokat.
A könyvtár, ami Maria óta zárva:
A Fort Young Hotel szintén megsérült, épp javították. Vele szemben a templom teteje se úszta meg:
7 éve még így nézett ki:
Akkor turistáktól hemzsegett a város, mindig volt itt egy óceánjáró, most megnéznek minket, mert mi vagyunk szinte az egyetlen fehérek.
Az óceánjárók fogadására alkalmas móló sérült, ennek ellenére két hét múlva érkezik egy hajó (a múzeumban mondták). Valószínűleg horgonyoz majd, és onnan hozzák a partra a mentőhajókban a kikívánkozó utasokat.
Az óceánjárók termináljánál van a hajósoknak a bejelentkezés, 15 EC-t, 1500 ft-ot fizetünk 3unkért. Ha Portsmouth-ba akarunk innen vitorlázni, akkor vissza kell jönnünk egy engedélyért (cruising permit), ami csak 3 napra érvényes. Míg intéztük a bejelentkezést, megérkezett a boat boy azokkal a hajósokkal, akik mooringra álltak.
(Nekem infó, ha valamikor még jönnénk ide: mosdó valahol a terminállal szembeni oldalon az egyik épületben.)
A piacon alig van valami az asztalokon. A hurrikán tönkretette a banánültetvényeket, a művelt földeken kidöntötte a gyümölcsfákat. A kókuszpálmákról jobb esetben csak a kókuszokat repítette el, rosszabb esetben letört a fa teteje, vagy kidőlt az egész fa. A mangófáknak sok helyen alig maradt levele. Kicsit mi is sajnáltatjuk magunkat a helyiekkel, amikor elmondjuk nekik, hogy Magyarországon is vannak természeti katasztrófák, fagy, jégeső, erős szélviharok, heves esőzések, áradások, amik tönkreteszik a termést.
A piac mellett hét éve még volt egy jól felszerelt szupermarket. Most egy KFC áll a helyén. De a partról egyenesen a botanikus kerthez vezető King George V úton találunk egy élelmiszerüzletet. Szerény a választék, gyenge minőség drágán, és ez van szétterítve a hosszú polcokon. Csak a hűtőpultban van némi zöldség, import szőlő és alma. A zöldség-gyümölcs részleg teljesen üres. Van viszont félkilónként bezacskózott zsíros tejpor, olyan mint Trinidad és Tobagón, Grenadán és St. Vincent és a Grenadine-okon. Ebből alaposan bevásárolunk, mert fogytán van a készletünk, és ilyet a francia vagy amerikai szigeteken nem kapni. Nekünk pedig pont ez az íz kell.
A botanikus kertben nagyjából már eltakarították a kidőlt fákat, amiket Maria hagyott maga után. A "mászókafa" (egy philadendron) szerencsére túlélte ezekkel a léggyökerekkel, és Álmi nőtt annyit, hogy magasabbra másszon, mint hét éve:
Nemcsak pusztulást tapasztaltunk a kertben, hanem fejlődést is, mióta itt jártunk. Akkor nem tudtuk kideríteni ennek a fának a nevét, most volt rajta tábla: kolbászfa. És nem idevalósi, hanem afrikai.
David hurrikán áldozatai se mozdultak el a helyükről:
Benéztünk a Ruins Rock Cafe-ba. Internetezni szerettünk volna, de meleg volt bent, és támadtak a szúnyogok. Gyorsan távoztunk.
Álmi nem szerette ezt a várost már hét éve se, mert nem volt játszótér, most meg túl lepukkant, hogy legalább a látványt élvezze, nincs egy klassz hely, ahová fel lehet mászni és szétnézni, de a legnagyobb hiányossága szerinte, hogy nincs ingyenes lehetőség internetezésre, mint Fort de France-ban a gyönyörű, légkondis Schoelcher Könyvtárban. A boltban és a pékségben sincs semmi kedvére való. Felőle mehetünk is tovább, vagy vissza Fort de France-ba. De túrázni jöttünk a környékre, így muszáj elviselnünk Roseau-t úgy, ahogy van.
Lehetne több old-timer is az utcákon, olyan ami működik is. Illenének ebbe a környezetbe.
Találtam véletlenül épp erről az utcáról egy fotót a neten Maria után:
Internetet végül a C.A.T.S. elektronikaboltban találtunk. Voltak gépek, de lehetett wifizni is a saját géppel, 3.50 EC volt 30 perc (az 350 Ft).
Az internetezővel szemben van egy könyvesbolt és egy fagyizó. A könyvesboltban egy közgazdaságtankönyv borítóján ránk köszönt csodaszép Országházunk:
Ez az első éjszaka már hónapok óta, hogy ki kell világítanunk magunkat. Éjjel elmegy mögülünk a vitorlás, egyedül maradunk a sötét vízen.
márc. 14. Wotton Waven túra
A terv mára az volt, hogy Laudatba buszozunk (kisbuszok vannak a szigeten), és onnan feltúrázunk a Boiling Lake-hez (forrásban lévő tó), ami az UNESCO világörökség része. Álmi és Dénes hét éve megnézték, én az eső miatt a hajón maradtam. A fotóikat látva meg is bántam. A beszámoló az akkori túráról ITT.
7.15-kor kievezünk a partra, megbámuljuk közben a halászokat, majd a botanikus kert bejáratához sétálunk. Innen mennek Laudat felé a kisbuszok. Kiderül, hogy elment már az első, és csak 9-kor megy a következő. Nézzük a Dominicáról készült térképet, amit a múzeumban kaptunk tegnap. Az egész szigetet átszeli egy 14 szakaszból álló jelzett turistaút, a Waitukubuli National Trail. A térképen jelölve vannak az egyes szakaszok, mint ahogy a természeti látnivalók is. Waitukubulinak hívták a Kolumbusz érkezése előtt itt élő karibi indiánok a szigetüket. Jelentése: magas az ő teste. (Ez igaz szinte az összes karibi szigetre.)
A térkép szerint van ösvény pl. Wotton Waven vagy Morne Prosper hegyi településekről is a Boiling Lake-hez. (Laudat a hivatalos kiindulópont, innen mentek Dénesék is.) Egy helyi leint nekünk egy kisbuszt, ami Wotton Waven-be megy (5 EC = 500 ft /fő), így hamarosan a hegyek között kanyargunk felfelé. A legtöbb háznak kék ponyva takarja a tetejét, a fák kidőlve, ami meg túlélte, annak alig maradt levele.
Néha elterelés van, mert a korábbi útra ráomlott a hegyoldal vagy leszakadt a híd. De folyik a helyreállítási munka. Bárki jön szembe az úton, mindenkinél van machete, ami teljesen érthető ebben az esőerdős környezetben. Csak kicsit ijesztően hat, ha még nem szoktunk hozzá a látványhoz. Szudánban is furcsa volt, hogy a beduinok a nagy kardjukkal közlekedtek az utcákon. Suakinban meg is ijedtem, amikor egy nagy csapat beduin gyűlt össze, és dühös, haragos hangon vitáztak valamiről. Azt hittem, hogy mindjárt lemészárolnak minket.
Wotton Waven-ben van egy nagy térkép, ennél szállunk ki a buszból. Itt ér véget a Waitukubuli trail délről érkező 3-as szakasza, és itt kezdődik a trail 4-es szakasza. A GPS-t bekapcsoljuk, rá van töltve az open street map karib térképe (nyilvános weboldalról letöltve), és elindulunk a 3-as szakaszt megkeresni. Azon kell mennünk Morne Prosper településig. Egy helyi, akinek a házához vezetett a GPS, útbaigazít. Megnyugtat, hogy az ösvényt helyreállították Maria óta, és nincs mérgeskígyó vagy más mérges állat az erdőben. Még utánunk szól, hogy láthatunk papagájokat. Az jó lenne.
Wotton Waven házai, némelyik megsérült Maria alatt:
A hegyoldal fái között bújnak meg a helyiek megművelt földjei. Gyanítottuk, hogy ennek köszönhetjük, hogy a turistaút járható. A rádőlt fákat elfűrészelték, vagy új utat tapostak a járhatatlan helyett. Lenyűgöző volt a sok esőerdei virág, de amitől igazán elámultunk, mert még sose láttuk élőben, ahogy növekszik, az az ananász :-)
Szemünk előtt a fejlődés különböző fokozatai:
Az ösvény eltűnt a szemünk elől. Betakarta a sok virágos növény. Nekem se lett volna szívem kivágni őket, mert olyan szép virágot hajtanak.
Megmásztunk egy dombtetőt, lefelé pedig láttunk az ösvényen egy sötét színű állatot, ami röfögő hangot adott, és valami gumószerűt rágcsált. Nem malac volt, abban biztosak voltunk. Később beszéltünk két machetés helyivel az erdőben, mentek a földjükre, és elmeséltük nekik, hogy láttuk ezt a röfögő valamit. "Agouti" - mondták nevetve. Sok gondot okoz, mert megeszi a zöldségeket, pl. a paradicsomot. Papagájból viszont egy nem sok, annyit se láttunk.
Morne Prosper megművelt földjei mellett visz tovább az ösvény. Van itt minden, ami a mi kertjeinkben is:
Krumpli:
Paradicsom, bab:
A GPS-en a térkép mutatta, hogy le kell térnünk balra a Waitukubuli trailről, ami megy tovább Morne Prosperen át. Találtunk piros, szamócaszerű bogyókat az út mentén. Már láttunk ilyet hét éve Dominicán, de nem ettünk belőle, mert nem ismertük. Egy telek mellett mentünk el, a gazda vágta a füvet, közben a szomszéddal beszélgetett. Kikérdeztük őket az ösvényről, ami elvileg a Boiling Lake felé megy, de nem sok biztatót mondtak róla. Nincs helyreállítva, de menjünk, és majd visszafordulunk, ha már nem tudunk továbbhaladni. Mi is így gondoltuk. A szamócaszerű pedig vadmálna. Külsőre inkább volt szamóca, de ízre, és a benne lévő magokra nézve, tényleg inkább málnára emlékeztetett. Álmi innentől kezdve le-lemaradozott :-)
Annyi ösvény ágazott el mindenfelé, hogy nem tudtuk, melyik a miénk. A GPS-szel sem volt egyértelmű, így ha választottunk egy utat, akkor figyeltük a pozíciónkat a GPS-en, és egy idő után kiderült, hogy ez a rossz vagy a jó út.
Végre megtaláltuk a keresett ösvényt. A megtépázott, kidöntött fák miatt most minden fény lejut az aljnövényzethez.
Egy félórányi gyaloglás után nem volt tovább. Eddig jutottak az ösvény helyreállításával. Mentünk kicsit még a fatörzseken átmászva, de aztán láttuk, hogy a hegyoldal függőlegesen leszakadt, és elvitte az utat.
Szobanövényeink lépten-nyomon. Mintha Óriásföldön lennénk, annyival nagyobbak, erősebbek a cserépben gondozott rokonaikhoz képest. Itt van például a fehér virágú begónia:
Visszafordultunk és új tervet szőttünk a térkép alapján. Követtük Morne Prosperen át a Waitukubuli trail sárga jelzését, ami a település közepén balra kanyarodik. Meredek hegyoldalon ereszkedtünk le egy patakmederbe. Onnan akartunk fölmászni egy másik hegyoldalon egy másik településhez, aztán onnan túra vissza Roseau-ba. Igazán meredek út volt lefelé, de járható. Kevés kivétellel eltakarították a sok kidőlt fát.
A széles patakmeder fölött egy kiszögellésnél - majdnem egy órába telt, míg eddig leereszkedtünk - megszakadt az út. Pontosabban leszakadt. Végigpásztáztuk a túloldalt, de ott se láttunk folytatást. Még ha át is kelünk a széles, erős sodrású és bővizű patakon, merre tovább?
Hallottuk, hogy fát fűrészelnek a mi oldalunkon. Elindultunk a hang irányába. Egy telekhez jutottunk a dzsumbujban. Három férfi dolgozott rajta, hogy a kidőlt fákat eltakarítsa. A legidősebbel beszélgetni kezdtünk. Nehezen értettük a creol angolját. Dominica, volt idő, hogy a franciáké volt, és sokan valami franciás-angolos nyelvet beszélnek, amit mi nem értünk. Ahogy Álmi mondta, ez itt olyan lehet, mint Svájcban a "sviccer dücs". Mint kiderült, nekik köszönhetjük, hogy az ösvényt járható állapotban találtuk eddig. A telek fél éve még egy 22 éves, német srácé volt, aki beleszeretett a környékbe, az esőerdőbe, és megvette ezt a földterületet. Megművelte, beültette, abból élt, ami itt termett, pl. a nagyon tápláló és igénytelen dasheen gumókból (ezt is a férfi mondta), aminek a föld feletti leveleit hívják callaloo-nak. Itt élt, amíg Maria nem jött szeptemberben. Ez a férfi találta meg a holttestét, amikor az elkóborolt kecskéit kereste néhány falubelijével a hurrikán után. Sajnos nem értettük tökéletesen a franciás angolját, így nem tudjuk, mi okozta a német srác halálát. A hatóság értesítette a Németországban élő szülőket, ők pedig kérték, hogy tegyék rendbe az ösvényt, hogy eljöhessenek és megnézhessék, hol élt a fiuk. Aztán a telket ennek a férfinak ajándékozták.
A telek új gazdája javasolta, hogy jöjjünk vissza jővőre, addig meglesz az út folytatása. Majd igyekszünk :-)
Visszamásztunk Morne Prosperbe. Sokkal könnyebb volt fölfelé. Találtunk az erdőben egy paradicsommal beültetett területet. De láthatóan nem jött a paradicsomokért senki. Összeaszottan csüngtek a rég megérett paradicsomok, egy csomóba pedig belekóstoltak az állatok. Talán agoutik? Találtunk néhány jót, azt leszedtük. Nagyon örültünk nekik, mert amit a szigeteken a boltokban, árusoknál kapni lehet, mind zöld, vagy halvány narancssárgás. Ezek végre a tövön érhettek pirosra.
Az erdő tele volt callaloo-val. Gyűjtöttünk néhány levelet egy finom ebédhez. A boltban vettem hozzá sütőtököt. A sütőtök szerencsére minden karibi szigeten egész évben terem, nagyon népszerű, minden árusnál lehet kapni. A levesekhez árult zöldségmixben mindig van egy darab sütőtök is. És ugyebár a callaloo nevű karibi étel (trinidadi beszámolónk) egyik hozzávalója.
Morne Prosperből legyalogoltunk Roseau-ba. Maria hurrikán pusztításai:
Egy megrongálódott, de működő híd Roseau-ban. A korlát fölé ért a víz a megáradt, hordalékkal teli patakban. A jobb oldali sárga ház teteje se bírta ki az 5-ös erősségű hurrikánt.
Nem adtuk fel a Boiling Lake-et. Roseau-ban a botanikus kerthez érve befordultunk egy kis utcán jobbra, ahol kisbuszok állnak. Dr. Redet kerestük, a helyiek nevezték így, ő megy reggelente Laudatba. Tőle akartuk hallani, hogy hánykor, mert a helyiektől gyanúsan más időpontot kaptunk az első buszra (reggel 6-kor vagy 7.30-kor). Dr. Red 60-70 év közötti kopasz, szinte fehér bőrű, creol férfi. Menetrendje: 6.35-kor indul a botanikus kert kapujától, és a következő valóban csak 9-kor megy. Ups! Kicsit korai, de a 9 órást nem merjük megkockáztatni, látva ma az ösvények állapotát. Dr. Red megnyugtat, hogy az ösvényt járhatóvá tették, de így is kell 3-4 óra csak a tóig.
Isteni érzés a vízbe csobbanni egy ilyen nap után. Dénes ellenőrzi a horgonyt, és a lánc alatt a homokon egy teknős fekszik. Lemerül hozzá (10-12 m itt a mélység), mert azt hiszi, hogy beszorult alá, de a teknős ráérősen kiúszik alóla. Találkozik még egy hatalmas barrakudával is.
Este még főzőcskéztem. Elkészítettem kuktában a callaloo-t (callaloo levelek, sütőtök, fokhagyma, olaj, só, és okra helyett krumpli / 2-en 5 perc), hogy holnap már készen várjon a túra után. És következett a mosogatás. A sósvizes csap volt megnyitva épp, amikor egy perc után hallom a víz csurgó hangját a mosogató alatti tárolóban. Kinyitom az ajtót, és folyik le a polcokon a sós víz. Kétfenekű a mosogató, és a baloldalitól elvált a ráragasztott lefolyócső. Remek esti program. Takaríthattam ki a tárolókat, és minden élelmiszert, amit itt tároltam, át kellett törölnöm édesvízzel. Dénest se irigyeltem, neki kell majd az egészet megjavítania. De nem most.
márc. 15. Roseau
A túrát elnapoltuk. Dénes még a reggeli előtt nekiesett a mosogatónak. Először a lefolyót tisztította ki, mert már nehezen folyt le a víz. Ez tulajdonképpen kint a kokpit alján lévő lefolyót jelentette. Ebbe folyik bele a mosogatóvíz és a kokpitba bekerülő esővíz, tengervíz is. Vastag, bűzlő iszapréteg volt már benne. Aztán visszaragasztotta az elvált csövet. Igazán étvágygerjesztő munka reggeli előtt.
Délelőtt ismét a városban. Ahol kitesszük a csónakot, ott van rögtön a benzinkút. Vele szemben a focipálya. A focipálya bal oldalán az egyik ház aljában van egy kis érmés mosoda. Ott tudnánk mosni, de még nem fontos. Internetezni is lehet 2 EC-ért, ha mosunk, de nincs hely leülni, és elég meleg van bent.
Látunk egy férfit két vizeskannával. Erről eszünkbe jut, hogy teszteljük az utcai csapokat. Ami útba esik, abból fehér víz folyik. Nem vagyunk elég tapasztaltak, fogalmunk sincs, hogy ez mitől lehet.
A vámnál kérünk cruising permitet, hogy Portsmouthba hajózhassunk holnap után. A kiállítástól számítva 3 napig érvényes, és csak azért kell, hogy ha megállítana a dominicai parti őrség, ezt kell nekik felmutatni. Ez igazolja, hogy már bejelentkeztünk az országba. Az útlevelünkbe egyáltalán nem kaptunk dominicai pecsétet. Igaz a francia szigeteken se kapunk, mert ott mindig kávézókban, hajóboltokban jelentkezünk ki-be.
Délután nekem már nincs is kedvem kimenni a városba, de Dénesék inkább kimennek, mint a hajón billegnek. Sajnos nincs nyugtunk Fort de France óta. Ott legalább az éjszakák billegésmentesek voltak. Azóta hinta-palinta minden pillanatban. Néha kibukik a számon, hogy állj már meg. Nem Ventosóhoz szólok ilyenkor, hanem a hullámzáshoz. De hiába. Viszont a hónapok óta tartó billegésnek köszönhetően nem vagyunk tengeribetegek se horgonyon, se menet közben.
Kipróbálják a fagyizót az internetezővel szemben és elégedettek. Érdekes, hogy nincs semmi extra ízű fagyi, csak csoki, eper, citrom, kávé. A helyiek mind kérnek rá csokiszirupot. Fort de France-ban is voltunk egy ilyen helyi fagyizóban, és ugyanezt a választékot tapasztaltuk.
Felkeresték még Dr. Redet, hogy holnap már biztos jövünk reggel, számítson ránk. Ma is várt ránk kicsit, mert tudta, hogy a hajóról jövünk, és esetleg késünk.