Dominikai Köztársaság (Luperon), 2010. aug. 07-16.
Turks- és Caicos-szk. (South Cay környéke)
- Dominikai Köztársaság (Luperon) (105 tmf), aug. 07-08.
Reggel 8 után indulunk, előtte még meghallgatjuk az időjárás-jelentést. Mára marad, amit már két napja mondanak, 10-15 csomós ÉKK-i szél és 1 méteres hullámok. Holnapra viszont gyengül a szél, és lassan visszafordul DK-ire. Luperon pontosan DK-re fekszik, így erősen reméljük, hogy az előrejelzésben most sem fogunk csalódni, és mire szembefordulna a szél, azaz holnap délelőtt, addigra mi már Luperonban leszünk.
A motort be se kell indítani, azonnal vitorlával indulunk, és a szokásos Stugeronnal a gyomrunkban. Mintha csak Rum Cay-ről (Bahamák) indulnánk, ott is épp ilyenek voltak a viszonyok.
Kint szerencsére picik még a hullámok a tegnapi szélcsendtől, a szél viszont ÉKK-i, 15 csomós. Dől a hajó a jobb oldalára, és így is marad végig, de most szerencsére csak egy napig kell elviselnünk.
A Rum Cay-nél meghúzódott derekam 3 hét után még mindig ugyanúgy fáj, csak az állás, séta jó neki. Kezdek hipohondriás badarságokat kitalálni. Ráadásul épp most hagyjuk itt ezt az európaias, sok szép kórházzal rendelkező szigetet. Mi lesz velem???
Génua van fent és bereffelt nagyvitorla, hogy kiegyensúlyozza a hajót. A kormányt irányba állítja Dénes, és a hajó kormányozza magát, mintha autopilot vagy szélkormány vinné. De nem sokáig, mert az ég szürke a felhőktől, és átvonul rajtunk egy nagy zivatar, ami elviszi a szelet. Kézzel kormányzunk, amíg stabilizálódik a szél. Aztán mindannyian bevonulunk a kabinba, és 10-15 percenként kinézünk, ellenőrizzük a hajóforgalmat (nincs) és az irányt, a vitorlákat.
Hispanioláról, Kolumbuszról, a rabszolgaságról olvasunk. Pl. Anna Seghers Karib-tengeri történetek című kisregény-gyűjteményét. A francia forradalom idején játszódnak a történetek, és a rabszolga-felszabadítási kísérletekről szólnak Haiti, Jamaica és Guadeloupe szigeteken.
A szigetet, amit Kolumbusz fedezett fel első útján, Hispaniolának nevezte el. Ma két ország osztozik rajta, 2/3-át foglalja el a Dominikai Köztársaság közel 8 millió lakossal, ebből 3 millió él a fővárosban Santo Domingo-ban. Haitinek maradt a sziget 1/3-a, 6 millió lakossal, ebből 3 millió él a fővárosban Port au Prince-ben. Haitival, egész Amerika legszegényebb államával sokat foglalkozik a média, többek között az országot ért természeti katasztrófák miatt. Gyakran söpör rajta végig egy-egy pusztító erejű hurrikán, vagy most idén 2010 januárjában egy 7-es erősségű földrengés áldozátává vált a főváros. A Dominikai Köztársaságról kevesebb hír jut el hozzánk.
A két ország történelme izgalmas és szorosan összekapcsolódik. A száraz wikipédiából kicsit utánaolvashattok. Haiti, Dominikai Köztársaság, Kolumbusz Kristóf.
Míg a dominikai rész termékeny völgyekkel, trópusi erdőkben gazdag hegyekkel borított, addig a haiti oldalt borító dús trópusi erdők több, mint 98%-át kivágták, ennek nyomán felerősödött a talajerózió, és az eredetileg mezőgazdasági művelésre alkalmas talajok 50%-a megsemmisült. A dominikaiak spanyolul beszélnek, a haitiek a kreolt (jól eltorzított francia) beszélik. A nyelv mutatja, hogy egykor melyik hatalom gyarmatai voltak.
A nap hátralévő részében nem történik semmi érdekes, kivéve, hogy míg sem a Bahamákon, sem Turks- és Caicos vizein nem voltak világító planktonok, itt most újra felbukkantak. A sötét beálltával vettük őket észre, világítanak, ahol a hajó megzavarja a vizet. Mennyit gyönyörködtünk bennük a Vörös-tengeren, amikor éjszaka Melamphyrum mellett úsztak a delfinek, és a testüket mint egy-egy óriási lámpást láttuk világítani a vízben.
Este elcsendesedik a szél, kireffeli Dénes a nagyvitorlát. Szerencsések vagyunk, mert továbbra is működik a hajó kiegyensúlyozása a vitorlákkal, és a hajó kormányozza magát. Meghallgatjuk az esti időjárást, minden változatlan marad. Továbbra is hiányzik a sprayhood, ami felfogná az orr felől felcsapódó hullámokat és a szelet.
Valahogy nincs kedvem a kokpitülésekre csapódó fröccsökhöz, inkább az ajtó előtt kuporgok az éjszakai őrségeken. A derekam miatt ez maga a pokol. Enyhe morfium rá a zene. Szerencsénkre előrelátó Álmi indulás előtt feltöltette velünk az mp3-lejátszót... És ott van még a sok hullócsillag. Alig találom ki, hogy mit kívánjak, már hullik is egy. Óránként cserélünk Dénessel.
Dénes van őrségben, amikor egy halászhajó annyira megközelít bennünket, hogy ki kell térnünk, de ekkor ő is észrevesz minket és látványosan elfordul. Más érdekes nem történik.
Reggel újra visszajön a szél, és már látjuk a partot, ez mindig a legjobb része a többnapos utaknak, és látjuk a nagy hegyeket. A Jurassic Parkról beszélgetünk, ezen a szigeten is forgattak a filmekből jeleneteket. Szerencsére nem repkednek szárnyas dinoszauruszok a levegőben, hogy felfaljanak, mint a 3. rész elején a kis motorcsónak utasait. Álmi, képzeljétek, már látta az első részt, tudtunkon kívül. Még Marathonban történt, amikor Stacy és Patt hajóján vendégeskedett. Hááát nem örültünk, amikor mesélte, aztán beszéltünk erről Stacy-ékkel is. Végül elfogadtuk, hogy nem okozott semmilyen lelki kárt a film, ellentétben a Popey rajzfilmmel, amiben szellemek szerepeltek, és Álmi miattuk kezdett el félni a sötétben... De talált rá ellenszert. Szerinte a fényre megijednek a szellemek és elbújnak. Ezért van mellette lefekvéskor egy elemlámpa... Most, hogy szóbakerült, újra meg akarja nézni a Jurassic Parkot és a többi részét is. Mi is kedvet kaptunk hozzá :-).
Az érkezésig még van két óra, akasztófás szókitalálóst játszunk:
Több, mint fél éve nem láttunk hegyeket, hát nem csoda, hogy be vagyok zsongva, és ész nélkül fotózom a partot.
Az augusztust és szeptembert, a két legaktívabb hónapját a hurrikánszezonnak itt Luperonban tervezzük "átvészelni", ezért kicsit bemutatom a környéket. Fentről vitorlázunk be a zegzugos luperoni öbölbe, és először az 1. és 2. helyeket látjuk a hajóról.
1. hotel resort, ide majd futni, sétálni járunk, Álmi rollerezni:
2. blow holes, olyan lyukak a sziklákban, amiken keresztül a sziklákhoz csapódó tengervíz feltör, vagy csendesebb időben csak a szele átfúj. Kiépített ösvények vezetnek hozzájuk. Majd ide is eljövünk túrázni.
3. homokos strand, ahová ha nem is minden nap, de sűrűn eljárunk majd a dingivel:
4. lehorgonyzunk a sok hajó közé:
5. a falu kis kikötője, ahová szintén sűrűn járunk majd vásárolni, mosni, és innen tudunk más helyekre utazni:
6. egy apró marina bárral és innen mennek utak a hotel resorthoz, a dombra fel, itt sétálgatunk majd esténként:
7. egy másik pici marina bárral, ide járok majd jógázni néhány hajóssal:
8. Erről még nincs fotóm, de itt egy szuper stég a mangrovéban, ahová kora reggelente járok majd tornázni egyedül a laptopommal és a fitness dvd-immel.
9. Előtérben a hajónk, hátul a domb és egy stég, innen is vezetnek utak a faluba, néha innen megyünk sétálni:
"50 óra vitorlázás után a vízben lubickolunk, és a nap további teendőit beszéljük meg." - írtam, amikor Provóra (Turks- és Caicos) érkeztünk. Most 28 óra vitorlázás után megint a vízben vagyunk, csak éppen nincs nagy kedvünk lubickolni, mert nem éppen tiszta, és egy méterre se lehet lelátni. Máris egy rossz pont a helynek, ami egyébként vadregényes. Dénes csalódott, hogy nem tudja ellenőrizni a horgonyt, amit 16 lábra, azaz 5 méterre dobott le. Csak akkor alszik jól, ha tudja, hogy a horgony jól tart.
Vasárnap van, a pilot könyvből nem derül ki, hogy nyitva vannak-e a hivatalos szervek. Rábeszélem Dénest, hogy hagyjuk holnapra a partra menetelt és a bejelentkezést. Ebédet készítek, aztán csendespihenő. Pár óra múlva előbújik Dénes az orrkabinból, szerencsénkre, és észreveszi, hogy a mögöttünk lévő, bóján álló hajó sokkal közelebb van, mint mikor elmentünk aludni. Alsógatyában a motorhoz ugrik, beindítja, közben rohan előre, húzza a horgonyt fel. Csúsztunk...
Kinéztük az új helyet, és áthorgonyoztunk oda. Aztán Dénes akcióba lendült, és Álmi ötletével eljutott a horgonyig. Belehúzta az iszapos talajba, így már nem kell aggódnunk egy újabb csúszás miatt.
Már írtam, hogy a láthatóság egy méteren belül van. Álmi ötlete az volt, hogy kötözzön Dénes kötelet egy kis pufferre. Miközben merül a lánc mentén Dénes és elfogy a levegője, csak ráköti a kötelet a láncra, feljön levegőzni, aztán a pufferre kötött kötél mentén visszatalál a lánchoz, és folytatja az utat.
Este 8-kor már sötét van, mi épp a vízben fürdünk. Hihetetlenül szórakoztató, ahogy a karjaink, lábaink mozgatására a világító planktonok olyan fényáradatot vonnak körénk, mintha egy kivilágított úszómedencében lubickolnánk. Már csak a koktélok hiányoznak a kezünkből. Ezt az élményt még az se tudja elrontani, hogy a vízben fejnyi nagyságú, csípő medúzák úszkálnak.
Reggelre kelve megtörtént velem a csoda. Teljesen elmúlt a derékfájásom. Mintha nem létezett volna soha. Megmagyarázhatatlan, hihetetlen. Talán gyógyító ereje van a koszos víznek? Vagy a planktonok tettek velem csodát? Sose fogom megtudni.
Telve energiával és kíváncsisággal kievezünk a faluba. Első dolgunk, hogy bejelentkezzünk az országba. Egyenruhások bukkannak fel a stégnél, biztos hozzánk jönnek, mondjuk egyszerre, de ügyet se vetnek ránk, hanem továbbsétálnak a halászhajók felé. Mi meg a rejtőzködő falu felé, ami a horgonyzóhelyünkről teljesen láthatatlan.
Ránk köszön az albán "ha megtelik, helyben elégetik" szemét-megsemmisítési módszer, amit Melamphyrumos utunkon volt lehetőségünk megtapasztalni.
Elérkezett a várva várt pillanat. Előbukkan a falu és a helyiek is. Mindenki köszön nekünk, 'Bueno diá', 'olá'. Mi is visszaköszönünk, de mi kiejtjük a szavak végén az 'sz' hangot: 'buenosz diász'. A látvány mellbevág. Őszintén szólva, nem ilyen helyen képzeltem el a következő két hónapot. "Ne izgulj! Ez itt a halászok lakta része a falunak. Beljebb majd jobb lesz" - nyugtatgat Dénes. "Tőlem akár mehetünk is vissza Provóra" - válaszolom azonnal.
Már elszoktam ettől a látványtól. A gyönyörű, már betegesen rendezett Florida, a tiszta, takaros Bahamák és a gazdag Provo nem tagadom, elkényeztettek. Most két hónapom van, hogy visszaszálljak a földre. Mert természetesen Dénesnek esze ágában sincs visszafordulni, ezt a szót nem szereti, még akkor se fordul vissza, ha eltéved az erdőben. Lehet, hogy rosszul választottam?
Peso a hivatalos pénznem, 1$=36 peso, aminek szintén a $ jelet használják, ez meg is tévesztett később a boltokban. De a bejelentkezéskor mindent dollárban kell fizetni. 43 $ a hajóért, 30$ hármunkért, 10 $ egy heti horgonyzásért, a többi hetet majd kijelentkezéskor kell kifizetni. És még Álminak és nekem 10-10 $ turistakártya, amiket a kezünkbe vehettünk, de aztán visszavették, letéptek róla egy darabot, és egy urnába dobták. Már Provón eszünkbe jutott, hogy Álmi helyett nem írunk alá többé, hisz már tud írni. Ezért most első ízben ő írja alá saját papírjait:
A karanténos, akinek a konténerét a képen is láthatjátok, még nem jött meg, vele majd csak holnap találkozunk. Hátra volt még a katonai ellenőrzés, ami a hajó átnézését jelenti, igazából fegyvert és elbújtatott embert keresnek ilyenkor. A kérdés csak az volt, hogy hogyan jutassuk be a katonákat a hajóba. A katonák az evezős dingi láttán megkérték az egyik halászt, hogy a motorcsónakjába beülhessenek. Ennek köszönhetjük, hogy megismertük 'Magyu'-t, egy angolul jól beszélő, fiatal dominikai halászt, aki három évet dolgozott Belgiumban, ami munka akadt, azt csinálta. Közben beutazta Európát, járt Budapesten is.
Álmi, amint kiürült a hajó, azonnal munkához látott. Útleveleket készített Vaunak és Kommandósnak, aztán bejelentkezési lapokat töltetett ki velük. Halálra nevettem magam.
Emlékszem, én az első könyvtárlátogatásom után csináltam ugyanezt 7 évesen. Kölcsönző cédulákat, tesóimnak igazolványokat, a könyvekbe számokat írtam, anyu körömlakkjával kifestettem a körmeimet, mint ahogyan a könyvtárosnak volt, és kezdhettünk játszani...
Dénes is munkához látott, miután egyet csobbant. Egyelőre csak papíron:
Este 6 körül kieveztünk a 6-os helyre, ez a Puerto Blanco névre hallgat, pici kikötő pár hajóval és egy bárral, de innen indul út a nyaralóresorthoz, egy másik marinához, a strandra, és sokfelé.
A bárban beszéltünk az egyik pincér fiúval. A visa kártyánkról volt szó, amit ide küldetünk ki. Megadta a kikötő címét és a saját mobilszámát, amin majd a DHL felveszi vele a kapcsolatot, amikor már itt a csomag. Utána sétáltunk mindenfelé. Ezen a részen csak nyaralók vannak, más világ a falu után. A porból, a zajból a helyiek is ide motoroznak kikapcsolódni.
Az esti sötétségben újra a világító planktonok és medúzák társaságában fürdőzünk, világítva :).
Reggel megyünk a konténerbe, a karanténos nő kitölt egy papírt a hajó és a mi adatainkkal, fizetünk fejenként 10 $-t az adminisztrációért, és irány a falu. A falu rászolgált a porfészek címre. Csak egy utca betonozott, ahol a tehetősek laknak, ott a házak is nagyon szépek. Leginkább motorral közlekednek az emberek, de autó is van bőven, és ez az amitől igazán porfészek a hely. Meg lehet fulladni a felvert portól. A szegény halászfalu folyamatosan fejlődik, most például vízvezetékeket fektetnek le az utcákban.
A nők a földön ülnek és bádoglavorokban mossák a ruhákat, amiket a kerítésre teregetnek ki. De ahogy sétálunk és bepillantunk a házakba, a pici teraszokon látunk mosógépet. Nincs csatornázva a falu nagy része, minden az utcára folyik. Reggelente látjuk majd a lakosokat, ahogy söprögetik el a 'vizet' a házuk elől.
A stégnél, ahol kikötöttünk a dingivel, van egy vízcsap, ingyen vihetjük innen a vizet, de a helyiektől megtudtuk, hogy ezt nem isszák, csak mosásra, fürdésre használják. Ivóvíznek ezt a 20 literes vizet veszik, amit a képen láttok. Egyébként 30 pesóba, azaz 190 forintba kerül egy. A vízvételt kényelmesen összekötjük majd a vásárlással.
Ide járunk majd mosatni. Egy adag 350 ft. A szárítást már a hajón oldjuk meg. A mosógépben a centrifuga külön részt foglal el:
Rengeteg a motor, robogó, és amit még szerintem nem láttunk semmelyik más országban, ahol eddig jártunk, az a motortaxi, vagy ahogy itt hivják 'motokoncsó'. Van egy sarok, ahol az utasokra várakoznak. Elvisznek nem csak a falun belül, de a szomszédos településekre is. Láttunk egy-két szerelőműhelyt is, de leginkább az utcán javítják az autókat, motorokat:
Megyünk a pékhez:
Itt is mint Egyiptomban, Szudánban, Eritreában nem kenyeret sütnek, hanem édes kifliket. 12 van egy csomagban, és 200 forintba kerül. A péksütik egész finomak, 30-60 forintba kerülnek. Kedvencünk a máglyarakásszerű, amit már Biminin megismertünk, és egy mandulás-fahéjas. Vannak ananásztöltelékes rétesek, piskóták, apró sajtos kiflik.
Lovak, tehenek, kecskék, malacok, csirkék bőven vannak a faluban, pontosabban a falut körülvevő erdős területeken. Ennek örültünk, nemcsak azért, mert szeretjük az állatokat, hanem mert minden nap friss húst, tojást, sajtot jelentenek. Az apró boltok előtt darabolják fel a már levágott, megtisztított malachúst és a csirkét. A sajtokat is naponta hozzák, és időben kell érkezni délelőtt, mert hamar elfogy. A tojásokat a boltokban is megvehetjük, vagy frissen és olcsóbban a pickupról, csakúgy mint a zöldségeket, gyümölcsöket:
Ma még nem sikerül felfedeznünk minden boltot, utcát, az árakat, de van rá két hónapunk. Azt látjuk, hogy zöldség, gyümölcs van bőven, a pékséget is megtaláltuk, sült csirke is lesz minden nap, és tejport is találtunk, amiből a tej ízlik Álminak is. A trópusi páradús meleg keveredve a falu porával hamar visszafordít bennünket. Egy fél sültcsirkével (600 ft), péksütikkel, helyi készítésű tehénsajttal és avokádóval, paradicsommal, paprikával, hagymával, banánnal megpakolt zacskókkal visszaevezünk a hajóra.
A leleményes csirkesütödétől el voltunk ájulva, aztán a csirke ízétől méginkább. Olyan fűszerezéssel készült, amilyet még sose kóstoltunk. Imádom. Dénes nem csirkepárti, Álmi meg mindenféle húst utál, kivéve a drága lazacszeleteket, de ez nekik is ízlett.
Tele élményekkel, új szagokkal, spanyol zenével, ez itt a merengue hazája, porral, izzadsággal, sok-sok fotóval már így is tökéletes volt a napunk, de délután még hab a tortán, beugrott hozzánk egy vitorlázó család, akiknek van egy 7 éves kisfiuk, Carlos, és egy 8 éves kislányuk, Julia. Álminak máris megvolt a gyerektársaság. Valójában ők már június közepe óta itt vannak, és mentek volna tovább a brit Virgin-szigetekre, mert már elég időt eltöltöttek ezen a helyen, de az elektromos horgonycsörlőjük tönkrement, és most alkatrészekre várnak. És eldöntötték, hogy maradnak most már a hurrikánszezon végéig, azaz november végéig.
A következő napok hipsz-hopsz elteltek. Strandolni jártunk a gyerekekkel, felfedeztük még jobban a falut, megismertünk néhány vitorlázót, végigeveztünk a hajók mellett (kb. 150 van belőlük), hogy megnézzük őket közelebbről, elmentünk futni, és életem első angol jógaóráján is túlvagyok. Igaz Andi már tartott egyet nekem még otthon, de ő nem jógaoktató. Ettől függetlenül jobb volt, mint az itteni :-)
Két hajóról is van egy-egy nő, akik jógaoktatók, ők tartják felváltva ingyen az órákat hetente 3x a pálmaleveles tetejű bár fedett teraszán (a 7. hely a térképen). Kora reggel megyünk, hogy ne legyen olyan meleg, de ilyenkor még a szúnyogok nagyon élnek. Csapkodunk, vakaródzunk a különböző ászanákban (kitartott testhelyzetekben), vagy a relaxációs gyakorlatok alatt. Kilátás a bár teraszáról, ahol jógázunk:
Majdnem a kép középen vagyunk mi:
Álmival is újra elkezdtünk tanulni. Egy kis matek, egy kis írás, olvasás, környezetismeret és angol.
Dénes összerakta a dingit vitorlázásra, nagyon élvezetes, hárman még nem ültünk benne, egyszerre csak ketten próbáltuk. De úgy már mentek, hogy Dénes vitte Carlost és Álmit is egyszerre. Hagyta is őket kormányozni, az eredményt kitalálhatjátok. De Álmi, amit nagyon élvez, az a Carlosék motoros dingije. Neki is megengedték, hogy vezesse. A strandra egyébként ők visznek minket is, mert ha reggel 9-ig nem evezünk oda, akkor már nem is fogunk, mivel onnan fúj aztán estig 15-20 csomóval a szél.
Találtunk egy másik Golden Hind 31-et. A hurrikánszezonra itthagyta a gazdája, most az egyik hajós van megbízva, hogy figyeljen rá. A hajók többségével ez a helyzet. Az egyik marina mooringokat rak ki, arra lehet havi 60 $-ért kötni. Nekünk is felajánlották, hogy leraknak egyet, de a Vörös-tengeren a szudáni Sanganeb-reefnél elszakadt mooringkötél óta nem szívesen mooringolunk.
Bejártuk a falut. Van a főtér, körülötte csoportosul néhány bolt, gyógyszertár, disco, baptista templom. És ez a jófej kecske gyakran itt legel:
